Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
1971. november hó tfITTVAKÖfet 11. oldal HOMONNAY 0. JÁNOS: Az emigráns magyar és a kiállítás... A Turul Szövetség ez évben augusztus 19 és szeptember 6 között résztvett a Canadian National Exhibition néven ismert kiállításon. “Gyáva népnek nincs hazája” mondja a jó magyar közmondás és ha ez valakire igaz, az ránk magyar emigránsokra nagyon is ráillik, de lehet, hogy ezt a közmondást valamikor azért alkották, hogy a huszadik század magyarjaira ráhúzhassák. Jóllehet, hogy e cikk olvasása után egyeseknek a fejébe szalad a vér a méregtől és a “living roomjának” a közepében hangosan lamentálni fog, hogy ez őrá bizony nem vonatkozik. Meg kell írni azonban az árny oldalait is az emigráns viselkedésnek nemcsak a ragyogó gálabálokat. Egy gálabál rendezésében versenyt futnak egyesek a védnöki címért és egy ilyen gálabálra ellehet menni mutogatni a kölcsönvett szmokingot és a bálon enni-inni lehet, mulatni, táncolni, amihez semmiféle szellemi felkészültség nem sízükséges. A bál után a következőig nyugodtan lehet arról pletykálni, hogy ki hogy néz ki, mennyit hízott vagy öregedett a múlt bál óta, vagy melyik após van éppen haragba a vejével stb. Amikor azonban egy politikai irányú megmozdulásról van szó, akkor a leglehetetlenebb kifogások is előjönnek amitől egy jobb érzésű magyar zsebében kinyílik a bicska. De ha valaki esetleg még arra hivatkozna, hogy a “gyáva” jelző rá nem vonatkozik, akkor elmondhatjuk, hogy aki a Kárpátokban keményen harcolt annak idején, (mert más választása éppen nem volt) ez már történelem. Azok az események 26 évvel ezelőtt történtek és ma 1971-et írunk. Mit csináltunk akkor, az annak az időnek követelménye volt, de a mai idők és napjaink is megkövetelik tőlünk a magunk tennivalóját. Voltak egyesületek, nevezők nyugodtan gittegyleteknek, azért nem mertek résztvenni ezen a kiállításon, mert hátha esetleg elvesztik a kanadai működési engedélyüket, mely “működési engedély” gyakorlati értéke egyenlő a zéróval. Voltak, akik attól tartottak, hogy a tiszteletbeli tagnak meghívott kerületi képviselőjük esetleg nem fogja jó szemmel nézni a részvételüket, de voltak olyanok is, akik nagy nemzeti önérzettel azt mondták, hogy lehet, hogy a báljukról majd elmaradnak egyesek, akik védnökséget vállalnak náluk rendszeresen. Ezekkel a megalkuvó álláspontokkal nyugodtan otthon maradhattak volna ezek Magyarországon, Kádárék nagyon nagyra értékelik aa ilyen figyelmes és “öntudatos” magyarokat. Mert mi hát az emigráns élete célja és létjogosultsága valójában, lényegében? Megalkuvás és hajlongás nélkül, állandó jellegű szovjet ellenes propaganda, mint a magyarság jelenlegi elnyomójának, magyar ellenes tevékenységeinek a leleplezése és világgá kürtölése. Ez az emigráns hivatás és ezért vagyunk szabad földön, hogy ezt az emigráns ténykedéseinket minden körülmények között lankadatlanul folytassuk. Ha végignézünk az elmúlt huszonhat év emigráns történelmén, még senki olyan esetet bizonyítani nem tud, ahol egy egyén vagy egyesület ellen eljárást indítottak volna, vagy valamilyen formában megnyirbálták volna tevékenységeinek szabadságát, mert megmerte vallani magyar mivoltát és nyíltan beszélni mert a szovjet és a magyarságot elnyomó bűnös tettei ellen. Ezek az agyrémek, hogy ez lesz vagy az lesz ha, ezt vagy azt csináljuk a politikában a szovjet ellen, kizárólag olyan opportunista emigráns agyakban születtek meg, akik lustaságukat, gyámoltalan szellemi és fizikai tehetetlenségüknél fogva, összes emigrációs tevékenységüket egy-egy bálon való mulatósban élték ki, mert többre képesek nem voltak és valamilyen formában palástolni kellett életrevalótlanságukat. Mi sem jellemzőbb emigránsainkra annál a nevetséges ténynél, hogy a kiállítás körül tolongó más nemzetiségek külső gyűrűjében és tisztes távolságban csak magyarokat lehetett látni, mert féltek a közeibe jönni, hátha lefényképezi valaki őket, mert megnézték a kiállítást. Alihoz, hogy a képeket közelről is megtekintsék vagy elbeszélgessenek azokkal, akik a pultok mögött álltak ahhoz már magasnívójú politikai de inkább magyarság tudat kellett. Nevetséges, de színigaz. Mintegy tíz perce állt egy emberke mintegy húsz méterre az út sarkán egy vasoszlop mögé bújva és távcsővel nézte a képeket a falon. Mikor megkérdeztem, hogy miért nem jön közelebb, úgy távcső nélkül is nézheti a képeket, összerezzent és azt mondta, hogy Wellandon (Ontario) vasúti munkás és nem akarja, hogy elbocsájtsák a nyugdíjas állásából. Arra a kérdésre, hogy ki mondott neki ilyen őrültségeket vagy nem akart, de felelni nem tudott. Unszolásunkra közelebb jött és verítékező homlokkal végignézte a képeket majd távozott. Volt olyan “jóindulatú” érdeklődő, akit az izgatott, hogy a jelenlegi magyar kormánytól van-e engedélyünk, hogy itt magyarokat képviseljünk, mert ha van, akkor megtekinti a kiállítást, ha nincs akkor nem, mert ő életében még illegális dolgokat nem csinált. Megnyugtattuk, hogy engedélyünk a jelenlegi magyar kormánytól A “Szittyakürt" 1969. novemberi száma "A magyarság rendeltetése” című cikkemet hozta, miután a szerkesztőség élénk érdeklődését keltette fel. Ehhez hozzászólásképpen a lap 1970. januári számában “Tacitus Hungaricus” aláírással a szerkesztőhöz intézett nyílt levelet közölt. 1971. július 27-én a budapesti “Magyar Hírlap”-ban Fekete Sándor "Anyanyelv” címen igen figyelemre méltó és úgy a bel-, mint a külföldi magyarság részéről teljes jóindulattal fogadott cikkében hasonló gondolatokkal foglalkozik. Ennek átgondolása után újra elolvastam az e tárgyra vonatkozó adatgyűjtésemet, s mintegy lelki kényszer hatása alatt elhatároztam, hogy megkísérlem megállapítani ama feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy kulturális téren a világ egész magyarsága egységes szellemi irányítás alá kerülhessen. Félreértések elkerülése végett azonban először is tisztáznunk kell bizonyos fogalmakat és azok gyakorlati alkalmazásának módját. Vagyis: 1. A politika az embereket elválasztja egymástól, a kultúra (a tudonincs, de minden törekvésünk oda irányul, hogy Magyarországon olyan kormány legyen, amelyik ilyen kiállításokat küld szét a világ minden sarkába. Méltatlankodva távozott. Akadt egy olyan torontói “fajmagyar testvérünk”, aki szimplán és egyszerűen lezsidózott bennünket, mert a torontói Sherbourne St-en lévő Central Hospital felnagyított képét, mint egyik legnagyobb kanadai magyar létesítményt is kiállítottuk. Jóllehet ez az emberke gyomorfekélyétől ebben a nagyszerű kórházban szabadult meg. Ez az “űskürüsztény” magyarunk még arról is nevezetes, hogy magyar újságot sem olvas, mert az pénzbe kerül. Voltak, akik ezért kiabáltak, mert a magyar kiállítás fizikai méreteit kicsinek találták, arra a kérdésre, hogy mennyivel hajlandó anyagilag hozzájárulni egy nagyobb kiállításhoz, azt felelte, hogy kérem miért én adjak? Adjon más! És méltatlankodva elvonult. A kiállításon nem árultunk semmilyen Magyarországról importált dolgot, hanem kizárólag emigrációs termékeket, főleg emigrációban kiadott angolnyelvű könyveket és emlék levelezőlapot 12 db-ot adtunk egy dollárért. Egy öttagú magyar családnak megtetszett nagyon a levelezőlap és vásároltak egyet. Az apa nagylelkűen leszámolta a nyolc centet a pultra és kért csomagolópapírt a levelezőlaphoz. Természetesen nem fogadtuk el a nyolc centjét, sőt mind a három gyermeknek adtunk egy-egy cukorkát, mert magyarul eltudtak számolni tízig. Magyarunk elszégyellte magát és nagyhetykén kijelentette, hogy ő nem fogad el ajándékot senkitől, de azért fizetés nélkül távozott. Volt, aki azt mondta, hogyha volna bennünk egy kis magyar öntudat, akkor ingyen osztogatnánk a dolgokat. Arra a kérdésre, hogy mit gondol vájjon ki fogja mégis lényegében kifizetni az árút, amit ingyen szétosztunk azt felelte, mány) viszont összeköti. Ezért jelen esetben és egyébként is kultúrtörek véseink gyakorlata közben mindenkor szigorúan tartózkodnunk kell bármely világnézetnek, politikai felfogásnak és politikai személyek működésének bírálatától. A politikai hatalom kérdése minket nem érdekel. 2. A "magyar nép" kifejezés felfogásunk szerint (minden más felfogás tiszteletbetartása mellett) a Földünkön bárhol tartózkodó, s magyarul vagy csak más nyelven beszélő mindazon emberek összességét jelenti, akik magukat magyaroknak tartják, vallják és állásfoglalásukkal, illetve tetteikkel bizonyítják is. Amikor pedig a történelmi időkön túl visszamenőleg “magyar népek”-ről beszélünk, abban a felfogásba teszszük, mint ahogy a genealógiában többször nevet változtatott és férfiágon többször kihalt ősi eredetű családokról beszélünk. 3. A belföldön és külföldön élő magyarok között elvileg és gyakorlatilag különbséget csakis a szándék tekintetében ismerünk. 4. Ez írás megkezdése előtt úgy bel-, mint külföldön megbeszélések hogy miért nem kértünk pénzt a magyar kormánytól erre a célra és a fene ott egye meg őket, ha üyesmire pénzt nem adnak. Nem gondoltuk volna, de ez a kiállítás egy pénzen megvásárolhatatlan magyar emigráns tanulmány volt. Számításunk szerint, mintegy tizenkétezer magyar nézte végig a kiállítást Torontó és környékéről, de sokan voltak az Egyesült Államokból is. örömmel vettük a Szittyakürt szerkesztőségének, Major Tibor és Pápay Elemér látogatását Clevelandból. Kétségkívül sokat dolgoztunk, sokat tanultunk ezen a kiállításon, de a® eredmény megérte, mert hol lett volna alkalmunk arra, hogy egy félmillió ember előtt levetítsük az 1956- os Magyar Szabadságharcról készített filmünket, ha mást nem is veszünk számításba. Mindemellett megmutattuk a kanadaiaknak azt is, hogy az 1956-ban ideérkezett rongyos menekültek Kanada életének formáló erejévé váltak, vagyunk és létezünk, de mi több ennél dominálunk is Kanadában, ahol minden körülmények között fenn akarjuk tartani, ápolni és továbbfejleszteni nemzeti és kulturális hagyományainkat, mert büszkék vagyunk magyar eredetünkre, magyar mivoltunkra még akkor is, ha akadnak közöttünk olyanok, akik itt is pápábbak akarnak lenni a pápáknál, gyávák és semmirekellők. A magyar nemzet nem vesztett velük semmit, amikor elhagyták Magyarországot, viszont Kanada sem nyert velük semmit, amikor idejöttek, öntudatlan kenyérpusztítók, opportunisták és ilyen minden nemzet fiai között akad. Befejezésül nyomatékosan felhívom azoknak a figyelmét, akik talán találva éreznék magukat, hogy ez az ing azoknak szabódott, akik azt magukra is veszik, mert lehet, hogy lelkiismeretünk harangja talán egy pillanatra megkondul bennük és ráébrednek hitványságukra. Akiknek viszont lelkiismerete tiszta, az ugyan ne húzza magára. Viszontlátásra, a jövőévi kiállításon. és levelezés útján hivatalos, szervezetszerű intézményben helyetfoglaló vagy ilyeneken kívül egyénileg dolgozó kutatók és tudósok meggyőzésével, illetve véleményük megszerzésével egyaránt kísérleteztünk, mert alapos, valamint minden támadás visszaverésére alkalmas érvek birtokába akartunk jutni. 5. Éppen ezért határozottan fenntartjuk magunknak a jogot arra, hogy tárgyilagosan megbírálhassunk minden bel- vagy külföldi magyar tudományos intézményt és személyükben mindazokat, akik ilyen intézményeket vezetnek vagy irányítanak. 6. Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a magyar nép tudományos kérdésekben úgy a Magyar Haza földjén, mint mindenütt az idegenben egységes szellemi irányítás alá kerüljön, s egységes felfogást és nevelést kapjon. A fenti felfogásban a magyar nép kulturális egységének megteremtéséhez és gyakorlásához vezető út biztosításának előfeltételeit az alábbiakban látjuk: 1. Kétségtelen, hogy e feladat teljesítése elsősorban a budapesti Magyar Tudományos Akadémia joga és kötelessége. Ehhez a M.T.A.-nak feltétlen tekintélyre van szüksége, te-VITAFORUM — VITAFÓRUM — VITAFÓRUM SUJTÁR ELEMÉR: üuifúrális együttműködés a bel- és külföldi magyarság között ! I
