Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
1971. november hó «ITTVAKÖftT 9. oldal A MAGYAR SZABADSÁGHARC ÉS ROMANIA (Folytatás az 5. oldalról) és áldozatán keresztül megszabadulni az orosz impérium alól, de egy pillanatra sem voltak hajlandók és arra kaphatók, hogy Erdély magyarságának szabadságjogát visszaadják és azt követeljék, logikus, hogy szentnek tartották Trianon döntését. A körlevéllel egyidőben még hatásosabb volt egy-két szavas hírnek a világgá röppentése, ami azután becsukta az ajtót véglegesen a magyar—román dialógusban, ezek álltak a két szavas “román riadóban”: “A magyarok jönnek!" A magyar diákság soraiban is befészkelte magát az ellenséges propaganda, de azért, a diákjaink százszázalékosan állottak az október 25 i határozat mellett és a kérdéses napon megjelentek a Sportcsarnokban, de a román Securitate szétverte a diáksereget, s többet letartóztatott. A kolozsvári hírek mozgásba hozták Erdély magyarlakta városait, és a magyar diákság utcai tüntetésen követelte a magyarság "állampolgári jogát”, természetesen a tüntetőket a román politikai rendőrség őrizetbe vette. Megörökítésre méltó pld. a Temesváron nem várt és kirobbant viharos tüntetés október 26-án, ami komoly gondot okozott a Securitatenak és az orosz NKVD- nek, mert a várost és környékét teljes lázba hozta a diákság, ezért azonnali radikális közbelépésre szánta el magát az államhatalom, s éjnek idején 3000 magyart hurcoltak el ismeretlen helyre a közbiztonsági szervek. Minden közbelépés és szigorúság ellenére Kolozsváron újból megmozdult a föld a románok talpa alatt, az erdélyi ifjúság keménykötésű gerinces ifjai 1956. november 1-én zarándoklatot tartottak, s felkeresték a házsongárdi temetőt, ahol Erdély nagyjai pihennek. Az emlékkövek és a pusztuló fejfák tövébe tettek hitvallást magyarságuk múltja, jelene és jövője mellett, minden süppedő sírhantra nemcsak gyertyát helyeztek, hogy picinké fényével hirdesse Erdély élő hitét, hanem koszorúkat is tettek azzal a jelszóval, hogy “Erdély ifjúsága nem felejt!" De más is történt. A magyar nemzet nagy tanítója sírjánál volt a gyászceremónia, nem véletlen, hogy Brassai Sámuel sírját választották ki —, aki 1848-ban követelte Erdély unióját az Anyaországgal, és diákjai előtt kijelentette: "Nyugat felől, testvéreink ajkáról, a szent szabadság mennydörgése szól!" Ennél a sírnál mondta el versét Bartha diákköltő, hogy emlékeztesse az élőket és tetemre hívhassa Erdély lelkét, és a múltat... A házsongárdi zarándokokat a Securitate a temetőkapujában letartóztatta, szólhatnék még többet Kolozsvárról, és a többi városok megmozdulásáról, de ezek a sorok is érthetően tolmácsolták, hogy Erdély magyarsága sem tagadta meg magát, azonnal reagált a Magyar Október kiáltására... A SZOVJET ÉS ROMÁN VEZÉRKAR PROBLÉMÁJA Történelmi tény és katonai faktum volt, hogy Budapesten elbukott az orosz-kommunista hadsereg, véresfejjel az utca kövezetén maradt. Csatát vesztett a Szovjetunió hadereje, s egyben politikai, ideológiai hatalma. A budapesti események kihatottak némileg a román egységekre is, ahol vasgárda érzelmű katonák és tisztek szolgáltak, de gondot okozott a román vezérkarnak, azok az egységek is, amiben nagyszámban magyarok szolgáltak. De ez a nehézség csak pillanatnyi töprengést okozott, mert rövidesen, kemény intézkedéssel megelőztek minden forradalmi esetleges akciónak a kísérletét. Kreml politikáját Hruscsev tartotta kézben. A magyarországi orosz haderő vezérkara Tökölön, teljesen Andropov követ és az NKVD főnöke utasítását követte, az oroszoknak létkérdése volt a beavatkozás. A moszkvai prezidium felhatalmazta Hruscsevet, Malenkovot és Molotovot, hogy a legrövidebb időn belül likvidálják a pesti és magyarországi “ellenállást”, ezért Bukarestben egy azonnali "ad hoc” találkozóra gyűltek össze, mégpedig Hruscsev elnöklésével a Kisantánt országainak vezetői, és a bolgár kormány és párt küldötte. A házigazda szerepét betöltő román miniszterelnök és külügyminiszter volt az értekezlet hangadója és mindketten "követelték" az azonnali beavatkozást a pesti eseményekbe, Tito sem zárkózott el, sőt ő is sürgette a likvidálását az ellenforradalmároknak. A románok "újból jelentkeztek”, mint 1919 ben, a "magyar reakció” leszámolásának végrehajtására. Hruscsev taktikai okból nem vette igénybe a felajálkozott románokat. A Varsói-Katonai paktum főparancsnoka kapta meg az utasítást és parancsot, hogy tegye meg az azonnali riasztását az összes bevetendő egységeknek, Konyev tábornagy kijelentette Hruscsevnak, hogy három nap alatt lehengerelnek minden ellenállást, amiből nem három nap, hanem közel hat hét lett, amíg "lokalizálták” a tüzet. A bukaresti értekezletnek volt egy "erkölcsi” súlyos része is, hogy Kádár János és bűnszövetkezete Ungváron százszázalékosan hozzájárult a Magyar Szabadságharc leveréséhez, és ezt a "hozzájárulást és kérést” Hruscsev a bukaresti értekezleten mint perdöntő tényt emelte ki és jelentette be. Időközben, megtörtént az orosz haderő taktikai mozgása, sőt megbeszélésre hívták meg Tökölre a hiszékeny Maiéter Pált, ahol az NKVD letartóztatta és Ungvárra hurcolta el, majd pedig, mint egykori par tizánt az akasztófára küldte Kádár János kormánya. A magasszíntű katonai és politikai tanácskozások mellett a román vezérkar 1956. október 25-e után megbízható, román nacionalizmussal feltüzdelt román egységeket küldött a Székelyföld körülzárására. A bukaresti szovjet és kisantánti vezérkar, politikusainak értekezlete margójára még a következő "hadmozdulatokat” kell feljegyeznem: a magyar szabadságharc kirobbanásának első pillanatától pld. Bukarestben és nagyobb városokban nehéz orosz páncélos alakulatok cirkáltak, ugyanakkor riadóztták az Erdélyben lévő orosz összes földi, légi bevetésre kijelölt egységeket és nyomban megindultak Magyarország határa felé, három kapun keresztül özönlött be a szovjet haderő, éspedig a következő lépcsőzetben: 1) Déva—Maros—Arad—Temesvár térségéből útnak indultak Battonya—Szeged irányában gyalogos és páncélos haderők, hogy a Duna—Tisza között előrenyomulva végezzék el a "tisztogatást” és bekapcsolódhassanak pesti hacokba. 2) A második lépcsőben Arad és Nagyvárad közt állomásozó egységek törtek be a Magyar Alföldre Debrecen irányába, hogy részben ott likvidáljanak, másrészt azért, hogy alulról biztosítsák a kárpátaljai orosz haderő zavartalan átkelését. 3) Nagyváradtól északra Csapig oldalbiztosító erők operáltak, majd Csapon át ömlött be Magyarországra a szovjet páncélos haderő, amik részben, a Mátra, Bükk, stb. harcokban tevékenykedtek, de főleg Pest volt a főcél, s onnan legyezőszerűen Dunántúl lerohanása és Magyarország nyugati határainak légmentes lezárása, azért, hogy az orosz egységek "védelme” alatt Kádár János és a műveletlen párttitkárokból álló "tiszti-különítményei” (?) megtizedelhessék a magyarság sorait, s anyagot szállíthassanak a kommunista vésztörvényszékeknek. A bukaresti értekezlet eredménye 1956. november 4-nek hajnalán érett be, ami igen nagy mértékben "inspirált” Eisenhower üzenete is, hogy az "Egyesült Államok kormánya nem örül annak, ha a Szovjetunió peremén egy ellenséges államalakulat jönne létre”. Ehhez az üzenethez csak annyit kívánok hozzáfűzni, hogy 15 évnek elteltével az Egyesült Államokat ugyancsak "ellenséges államalakulat" vette körül, pld. erre Korea ... Vietnam ... és Kuba .. Így oldódott fel a szovjet—román vezérkar problémája. Amit Románia elvesztett katonai vonalon, hogy nem vehetett részt Magyarország elleni “hadműveletben", azt igyekezett megnyerni az Egyesült Nemzetek frontján. A román mentalitásnak és logikának klasszikus példája volt az UN-ben Preoteasa úrnak az aktivitása, akit a francia küldött tények meghamisításával vádolt meg pld. Nagy Imre ügyében, ami magyarán azt jelentette, hogy Románia és nagykövete, Domnule Preoteasa hazudott! LIKVIDÁLNAK ROMÁNIÁBAN! Ide kell leírnom a következő mondatot, mint jellemző sorokat. Romániában a románok között nem akadt egyetlen olyan férfi, aki kihasználta volna a történelem “felkínálkozását” és igyekezett volna lángra lobbantani az elégedetlen antikommunista román tömegeket, de nem akadt, spekuláltak, mástól várták a gesztenye kikaparását a tüzes parázsból, bár a román emigráció "ilyen ellenállókról” is értekezett, ilyen írásokat is láttam az emigráns román sajtóban. Most, ebben a pontban vegyük kézbe a román katonai bíróságok, ügyészségek jegyzőkönyveit, s azokból "ragadjunk” ki pár esetet, mert nem is egy, hanem ezrével vannak "feljegyezve" a románok likvidációs listáján. Tisztázzunk egy kérdést: minek alapján hurcolták el és tartóztatták le Erdély magyarjait? Minden magyar Erdélyben bűnös a román logika szerint! Ez a principium volt az alapvető minden likvidálásnál. Kiszemelt vezetők voltak az áldozatok, utána azokra került a sor, akik "hangadók” voltak, vagy lehetnek! És végezetül azok körül is bezárult a gyűrű, akik a “plebshez" tartoztak, de Romániának szüksége volt “elrettentő példák” bemutatására azok előtt, akik gondolatban is ellenségei Nagyromániának. A perbefogásnál nem volt sem korhatár, sem férfi és nő között különbség. Minden magyar vádolható és elhurcolható volt. A letartóztatásokat a politikai és katonai rendőrség hajtotta végre. A nyomozó hatóságok "foglalták” jegyzőkönyvbe a vádpontokat, és ezek vitathatatlan tények voltak, amire a bíróság és az ügyészség csak ráolvasta Románia integritását védő klauzulákat. A bírósági komédiák csak a külvilágnak szóltak, de az ítéletet már előre eldöntötte a nagyromán szadizmus és nacionalizmus. Voltak olyan perek is, amiben sem az ítéletet, sem az elítélt személyével kapcsolatban soha egvetlen betű sem került nyilvánosságra, egyszerűen eltűntek az áldozatok. Általában 1956-ban a románok vádpontjai a következők voltak a magyarokkal szemben: kémkedés, hazaárulás, összeesküvés, tiltott népellenes szervezkedés, az államhatalom megdöntésére irányuló összeesküvés, valamint Románia területi egységének a szétrobbantása, továbbá, mellékbüntettek között szerepelt a szabotázs bűncselekménye, hírverés, stb., stb. A következőkben néhány ítéletet ismertetek, minden kommentár nélkül, amit az olvasóra ruházok át, hogy ő tegye meg. TEMESVÁR: A hadbíróság 100 ellen emelt államéi'enes összeesküvés címén vádat, a 100 ember bűnperének tárgyalása mindössze — írd és mond! — csak két óráig tartott, az ítélet részben halálos és részben életfogytiglani volt. Még az ítélet kihirdetése előtti napon már húsz akasztófát állítottak fel az áldozatok számára, amin az ítélet kihirdetése után 2 órán belül már be is fejezték életüket: Nágyrománia "dicsőségére”, — a fennmaradt 80-ról többé senki sem hallott egy árva szót sem. Eltűntek ... KOLOZSVÁR: Erdély fővárosában 150 magyar került az oláhok vészbírósága elé, a vádló hadbíró többek között ezt mondta: “A vádlottak megfontolt államellenes szervezkedést folytattak a Román Népköztársaság megdöntésére, azzal az előre megfontolt és elhatározott céllal, hogy Erdélyt kiszakítsák Románia felségterületéből ..." A román hadbíró nem "1956” alapján vádolt, hanem akaratlanul is érintette és hivatalosan felszínre hozta az elnemévült magyar—román pernek a gyökerét. Az ítéletben 13-at halálra, a többit börtönbüntetésre ítélték. Az életben maradtak sorsa szintén ismeretlen maradt mindenki előtt. MAROSVÁSÁRHELY: Közel félszázan álltak a bírói pulpitus előtt. Zártajtók mögött zajlott le a "komédia”. Orbán Károlyt és Huszár Józsefet halálra ítélték, mindkettőt az ítélet kihirdetése után azonnal felakasztották, ugyanakkor vádat emeltek Kuun Zsigmond és Mikó László ellen is, de mindenki előtt ismeretlen maradt a bírósági döntés. DÉVA: Lázítás címén letartóztatta a Securitate Ft. Schell Istvánt, hátszegi r.k. plébánost, a sorsa ismeretlen. CSIKSZENTDOMOKOS: Az "ifjúság klerikális szellemben nevelése” címén letartóztatták Sántha Áront és a Csíkszeredái román ügyészség börtönbüntetésre ítélte, ahol a börtönőrök a börtönigazgató sugalmazására állandóan "megfenyítették” a fiatal papot, aki rövid pár hónap alatt belepusztult a kínzásokba. így tették el a székely papot lábalól a dákó-román felsőbbrendűség nevében! ARAD: Aradon már 1956. október 26-a után napirenden voltak az elhurcolások és perbefogások. A vasutasok híradása szerint többszáz került a kazamaták zárkáiba, így tűnt el dr. Pitsch Béla ügyvéd is, akinek pere és sorsa belemerült a románok feneketlen "emésztőjébe”. ELHURCOLÁSOK VOLTAK: Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Tordán, Gyulafehérváron, Nagyváradon, Nagybányán, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Resicán, Zsombolyán, stb., stb. EGYHÁZI PEREK: Csíkszeredán perbefogtak katolikus szerzetesnőket azon a címen, hogy "titkos vatikáni kapcsolatot” tartottak a Szentszékkel, ezért igen súlyos börtönbüntetésre ítélték: László Klára, Ruja Mária, Bóra Júlia, Horváth Mária, Tóth Erzsébet szerzetesnővéreket,
