Szittyakürt, 1970 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1970-01-01 / 1. szám
6. oldal SZITTYAKÜRT 1970. január hó Bíró Géza tanulmányából: MAGYAR SZÁMVETÉS a fény városában, Párizsban mentik az égő házból és gyors iramban berendezkednek egy közeli, félig beomlott pincében. Bent 8 súlyos sebesült fekszik, az ajtó előtt pedig 2 halott. Pokoli zene-bona, egyik lövedék a másik után vágódig be mellettük. Vasvári a pince ajtajában állva adja ki utasításait. Kezében a telefonkagylót szorítja s részben ezen, részben pedig küldöncökkel juttatja el parancsait századához. Éppen egyik rendelkezését ordítja a telefonba — a saját hangját is alig hallva a pokoli csattogásban — mikor a vele szemben levő ház sarkán előóvakodik három állig felfegyverzett orosz. A szó szoros értelmében állig fel vannak fegyverkezve. Egy futó pillanat alatt látja, hogy mindegyiknél géppisztoly is van puskájukon kívül. Az egyik ezenkívül izzadva cipel egy golyószőrót és vászontarisznyájából kézigránátok sárga nyele kandikál ki. A másik hátán lőszeres-zsák súlyosodik. Egy pillanatra elakad torkán a szó. — Várj fiam, egy percig — szólt bele a telefonba és pisztolyát előrántja. De clőrelendült keze megáll a levegőben. A három orosz mögött feltűnik egy magyar katona. Zsurzsán József őrvezetö lépked mögöttük peckesen és hegyesen. — Mért nem fegyverezted le őket? — oldódik fel az első pillanat meghökkenése Vasvári torkán. Zsurzsán őrvezető katonásan jelent: meg akartam szerezni ezt a sok fegyvert és lőszert, magam pedig csak nem cipelem ebben a melegben?! • S ZABÓ Imre nagytétényi géppuskás őrvezető hidegvére is méltó a megörökítésre. Az egyik dombot Fekete József hadapródőrmester védi puskáival. Támogatására Taliga Miklós karp. szakaszvezető foglal itt állást géppuskás rajával. Fekete már az első rohamnál megsebesül és Taliga Miklós veszi át a parancsnokságot. Utasítást ad a géppuska tüznyitására, de a géppuska nem szólal meg! Szabó Imre őrvezető borúsan szemléli elromlott géppuskáját, majd a legnagyobb lelkinyugalommal nekilát és apró részeire szétszedi, mintha csak otthon lenne a laktanya udvarán, s nem itt, ahol percenként robban mellette az akna, fütyülnek, pukkannak a robbanó golyók és szemközt vele ott kúszik a vörös, ellepve a terepet, mint a vándorhangya. Szabó Imre azonban mindezt fel se veszi. Kicseréli az összes belső alkatrészeket a tartalékládából és összerakja ismét a géppuskát. Már hajol is föléje, hogy ő is beleszóljon az egyenlőtlen harcba, A géppuska esetten egyet, de néma marad! Taliga Miklós halálraszántan néz össze embereivel, majd fogcsikorgatva, fokozott erővel tüzelnek tovább. Szabó pedig a legnagyobb hidegvérrel elölről kezdi az egészet, ismét szétszedi a gépet. Most aztán meg is találja a hibát. Az elsütőrúd el van görbülve ... és ebből a finom, könynyen törő alkatrészből csak egy van! Szabó nagy nyugalommal kezdi kiegyenesíteni, kalapálgatni, a többiek pedig meredt szemmel, szoruló torokkal lesik, hogy nem törik-e el a finom rudacska, mert élet vagy halál függ most ezen. Néhány perc múlva kattogva szalad ki az első sorozat a csövön, majd a második, harmadik. A vörösök már 25—30 méterre megközelítették az állásokat, már röpülnek a kézigránátok, de most véres fejjel hátrálnak a váratlan és pusztító tűzcsapás elől. A fontos dombhát meg van mentve! • H ÁROM napja, hogy lezajlott a támadás és azóta aránylag nyugodtabb a vidék. Az egyik vízparti viskóból azonban panaszos, elnyújtott orosz segítségkérést hoz reggel óta a szél. Egy járőr indult a házhoz óvatosan, nehogy lépre csalják őket. De erről most szó sincs. Aki a házban van, kidobja géppisztolyát, majd maga is előbujik. Szánalmas, kiéhezett, toprongyos emberi roncs. Vörös katona, minden rangjelzés nélkül. Vasvári főhadnagy hallgatja ki tolmácsa segítségével. A fogoly elmondja, hogy a támadásnál rekedt itt s azóta étlen-szomjan lapult a félig rombadölt viskóban, mert nem mert előjönni. — Miért nem szöktél vissza a folyón túlra? — faggatja Vasvári, de nem kap kielégítő feleletet. A fogoly azt állítja, hogy ő rangfokozat nélküli, de viselkedése gyanús és gyanús az is. ahogy a cigarettát fogja, amivel megkínálták. — No, ez nem úgy viselkedik, mint egy orosz közlegény — mondják Vasváriék és hátraküldik a zászlóaljparancsnokságra, onnan pedig az ezredhez kerül a fogoly. Mikor aztán látja, hogy nem végzik ki, sőt emberségesen bánnak vele, bevallja — mielőtt emberei lelepleznék —, hogy ő nem közember, hanem főhadnagy, sőt a három napja támadó egyik zászlóalj parancsnoka volt. Azért nem szökött vissza, mert tudta, hogy a sikertelen támadásért odaát kérdőre fogják vonni, ö pedig udja, hogy ez mit jelent. . . Mikor mindez tisztázódik, a következő meglepő kéréssel fordul a tolmácshoz: — Kérem, telefonáljanak annak a főhadnagynak, aki engem elfogott. Annyira emberséges volt velem szemben, hogy én szégyellem, hogy hazudtam neki. Bocsánatot kérek tőle. Mikor kigördül autónk a faluból, egy pillanatra megállunk a katonás rendben sorakozó hősi sírok előtt. A keresztekre védőn borul rá a rohamsisak, alatta pedig égetett betűs fatáblákon jóbarátok neveit olvassuk homályosuló szemekkel. A temető bejáratánál gyeptéglákkal kirakott hármashalom, s felette hatalmas fehér kettöskereszt tárja szét a karját. A kereszten pedig üzenet van, melyet ők küldenek haza: Bajtárs, Te aki visszatérsz, jelentsd a Hazának, hogy mi itt fekszünk, híven kötelességünkhöz. “Lenni, vagy nem lenni?” — a gondolkodó magyar hányszor találja magát szemben negyedszázad óta ezzel a hamleti kérdéssel! Az ész a jövő titkai közé sorolja rá a választ, mi mégis ebbe a titokba szeretnénk látni. A lét vagy nem-lét alternatívája sokszor kísértette a magyart, de győzött a kardja. Szúrós szemek tapadtak rá akkor is, mind a négy égtáj felöl, amikor már véglegesen befészkelödött a Kárpátok ölébe. Ha gyengült a kard ereje, ébredt a — szellemé: Szent István nagy-nagy vívódás után dönt, s a kereszténységgel veti meg a további magyar lét alapját. Tatár jön aztán, belharcok dúlnak, kiskirályok szaggatják az országot, Mohács pusztít, török hódít százötven évre, Habsburg háromszáznál is többre, s mégis millenniumot tart a magyar a hazájában... Ezer év alatt százszor felelt a sorsunk, ha töprengtünk, hogy leszünk-e vagy elveszünk. És — vagyunk. • Múltunk a lét és nem-lét ütköző mesgyéjén vívott életharc. De ad-e választ a jövőnkre is? Műveltségünkhöz fordulunk, mely szerves része a magaskultúrának. Halljuk és értjük a sugallatát: “folyamat az élet, — fakadás, kialakulás, fejlődés képezik a szakaszait, s az új létformák mindig ellentétes erőhatások fókuszában jelentkeznek.” Lehet egyetemes törvény ez, mégsem nyugtat meg magyar jövőnk felől Itt mutatkozik igazán, hogy az emberi elme észokoskodással nem sokra megy. Emberi sorsnak, történelemnek vizsgálatában a legnagyobb gondolkodók is sokszor jutnak ellentétes következtetéshez. A gondolkodásnak van egy határa, melyen túl csak a Hit erejével lehet továbbjutni. Ez indít cselekvésre a jelenben, pedig tudjuk, hogy minden mozdi Könnyek homályosítják el szemünket, amikor e sorokat írjuk. Mit szerettünk, mit vesztettünk el Benne? Az igazán nagy tudósokra jellemző megnyerő egyéniségét. A Kárpát-medence népei békés, boldog együttéléséért hívő lélekkel szüntelen fáradozó magyart, aki magas korát meghazudtoló tevékenységet fejtett ki, — állíthatjuk — élete utolsó percéig. Igen, ez az utolsó perc ott érte okt. 7-én Párizsban, amikor éppen egy nemzetközi kongresszusra készült. Szorgos kutatása magyarvonatkozású külföldi adatok kincsestárának birtokosává avatták, s ugyanekkor széleskörű nemzetközi kapcsolatok kimunkálójává. (Tudvalevő, hogy így hívták meg a híres Fanfani-emlékkönyv sorozat munkatársául is, nagyszabású tanulmányban ismertetve a magyar és szláv kölcsönhatásokat a “peremállamokban”.) Amikor a 30-as évek elején a francia kormánykörökben és közvéleményben derengeni kezdtek a Párizs-környéki békék esztelen igazságtalanságai, Csikay professzor az elsők közé tartozott, akik tudományos érvekkel latunk csak a jövőben válik tetté, alkotássá, ténnyé. A holnap — a mában fogamzik. Költőinknek, gondolkodóinknak váteszi lelke is azért korbácsolja anynyiszor a magyart, mert jövőjéért aggódik. Fenyeget, hogy gyilkosai vagyunk saját erőinknek, — lusták, tévedők, örökségünk tékozlói. Mégis bennük a hit, ez szólaltatja őket. Ha lemondtak volna a magyar jövőről, siratódalt zengenének csak, pedig kesergésük is pezsdít. Hisznek: nem tudnak lemondani. “Az nem lehet, hogy annyi szív, hiába onta vért...” A hit fakaszt tettrekész meggyőződést: be kell teljesítenünk hivatásunkat. A hit válaszol mostani töprengésünkre is: megmarad a magyar, hogy elvégezhesse a feladatát! Van jövőnk, mert sokáig “lesz még az Istennek szüksége magyarra". MAGYAROK SVÉDORSZÁGI SIKERE Svédország két magyar-lakta településén, Tumba és Tullinge városban, fakultatív alapon bevezették a magyar nyelv rendszeres oktatását az általános iskolákban. Máshol is lehetséges a magyar irodalom, történelem és földrajz tanítása, ahová megfelelő számú magyar gyermeket iratnak be. A két városban már az első évben 30 elemista tanulja iskolai módszerrel is az anyanyelvét. Szükségük is van rá: valamennyien idegenben születtek. VILÁGSZERTE NÉPSZERŰ AZ ÚJ MAGYAR CSÓNAK-TÍPUS Műanyagból készülnek: üvegszállal erősített poliészterből. Két éve, hogy kipróbálták a Balatonon, és nagyszerűen bevált. Ott is készítik: Balatonkenesén. Svéd, dán, holland, francia, olasz és nyugat-német cégek nagyban rendelnek belőlük, de afrikai vizeken is megjelentek már a nyáron. szolgálták a további felvüágosítást. E műve “L’Europe centrale économique et sociale” címmel jelent meg 1931- ben Párizsban. A trianoni békeparancs 50. évfordulójára újabb értékes tiltakozó munkához fogott, hogy felsorakoztassa azokat a francia tudósokat és közírókat, akik az első világháború óta az európai egyensúly érdekében is sürgették a Kárpát-medence politikai és gazdasági egységének helyreállítását. Csikay prof. önállóan megjelent müvein kívül igen sok értekezését közölték magyar- és idegennyelvü lapok, folyóiratok. Hosszú éveken át nagyrabecsült munkatársa volt az “Északi Fény”-nek is. Tudományos munkássága elismeréseként több magyar és nemzetközi tudós társaság hívta meg tagjául. Bár hosszú időt töltött idegenben, magyarságát töretlen hűséggel őrizte és nagyon őszintén remélte, óhajtotta szülőföldje felszabaduluását. Porai elvegyülnek a párizsi temető földjével, de lelke minden bizonnyal a magyar tájakon jár, emlékét pedig kegyelettel mi őrizzük. (ÉF) A Kereszt és Kard Mozgalommal kapcsolatos cikkeket, szervezési kérdéseket és anyagi támogatásokat kérjük az alábbi címre küldeni. KERESZT ÉS KARD MOZGALOM c/o Zoltán Vasvári 256 Dayton Ave., Clifton, New Jerséy 07011 Csikay Konkoly-Thege Pál emlékére Vasvári Zoltán
