Szittyakürt, 1970 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1970-07-01 / 7-8. szám
10. oldal SZITTYA KÜRT 1970. július—augusztus hó A DIÁKMOZGALMAKNAK nagyszerű indítékai ÉS TÖREKVÉSEI VANNAK! Arra a kérdésre, melyet az ismétlődő diáktüntetések vetnek fel, nem szabad már félvállról válaszolni. Nagyon komoly, alapos meglátás és szándék mutatkozik meg benne, — fel kell rá figyelni és a mélyére nézni. A fölényes válasz, hogy a diákság tanuljon és ne politizáljon, hogy a hippik a majomember korszakát jelentik a civilizáció delelőjén, sohasem fogja megoldani a kérdést, mert a figyelmet a torzonborz felületre tapasztja, pedig nem ott van a probléma nyitja. Való igaz, az egyetemi ifjúságnak eddig valamennyi megnyilatkozása csak tiltakozás volt valami ellen, megvetése a szokásos rendnek, szóval tagadó és nemleges. Annyira, hogy ez már gyanút kelt: hát igazán ne lenne a lázongás mögött semmi pozitív cél, melyért érdemes tüntetni, áldozni, — vagy pedig csak a hírközlő média süketíti el szándékosan a célt, hogy a fiatal nemzedékben rejlő alakító erőt pusztán a rombolás felé tekerje? A gyanúnak ez az utóbbi alternatívája most felpukkant! A Szittyakürt munkatársának többek között sikerült megvallatni egy “öregdiák”-ot is, aki mellesleg második doktorátusára készül, és egyben az egyik legnevesebb egyetem diákotthonának a prefektusa. Tövéről ismeri a problémát. AMIT MINDIG ELHALLGATNAK .. . A prefektus vallomása megdöbbentő, de ugyanakkor felemelő. Analízise olyan témát kelt életre a probléma keretében, mely legfeljebb eltorzítva kapott eddig hangot a sajtóban. De épp azoknak is a szívügye, akik hazájukat vesztve szóródtak szét a világban, s kerültek Amerikába is, tehát nem azon a ponton keresik az élet rendjét, ahová a mai nagyhatalmak szuggerálják a kérdés fókuszát. Az ő meglátásaik alapvetően azonosak az amerikai egyetemisták lázongásának okaival, de ami még jelentősebb: céljával is. MI AZ OK? — Először is számoljunk azzal a ténnyel, hogy az egyetemistáknak ma több mint a fele nem magas kvalifikációra és diplomára törekszik, hanem azért tanul, hogy ne vigyék katonának, — mondja a prefektus. Ellen sem vethettük a “hősi életszemlélet’’ hagyományát, mely Amerikában más fán termett, vagy sohasem is volt tradíció, s melyet huszonöt év óta sárbatiporva irtanak. Prefektusunk maga célzott a pacifista nevelés elterjedésére, s mindjárt arra a szöges ellentétre, hogy az Egyesült Államok ebben a “békeállapot”-ban sokkal több katonát kénytelen fegyverben tartani, mint összesen bármikor, amikor háborút viselt. — Ez a végzetes ellentmondás késztette mélyenjáró gondolkodásra az ifjúságot, — szól tovább a vallomás. Miféle politikai vezetés az, mely idáig sodorta ezt az országot? Hiszen Amerikát sohasem katonák védték, békéjét mindig a mérhetetlen óceánok őrizték. Miért kellett odáig “fejleszteni” az életét, hogy most már sem katonák, sem óceánok nem számítanak, sőt nukleáris védelmi rendszere is lyukas esernyő fölötte? Miért? Aki ezt az állapotot “fejlődés”-nek tartja, az sokkal inkább őrültek házába való, mint azok a hippik, akik tehetetlenségük miatt majmot csinálnak magukból. A hamis “fejlődés”-nek ezt az irányát és iramát meg kell állítani, mert végzetes! Micsoda jövő az, mely a legfejlettebb intellektus előtt is csak a pusztulás képét villantja meg? S itt minden lépés csak az energiák túlfeszítése felé visz. A robbanás felé, mely egyetlen elkövetkezhető állomása ennek a folyamatnak: végállomása. “MARHASÁG” — Hogyan van az, hogy ennek a véleménynek nincs terjedelmes sajtóhangja? — tesszük fel a kérdést. — A dolog egyszerű, mondhatnám: diákos. A fiatalság bölcsessége nyilatkozik meg benne. A diákok egyszerűen azt mondják rá: marhaság! —• így a prefektus. — Hadd mondjam azt — folytatja —, hogy tömör és találó ez a magyaros kifejezés. Tessék megfigyelni a tájékoztatásnak és véleménykifejezésnek a mai technikáját. Szinte minden perc felvet egy problémát, és mi a sorsa ennek a kérdés-áradatnak?Agyon-magyaráznak mindent. Teljes bozótban fulladozik a szellemi fejlődés. A gondolatok tömeges jelentkezésében elvesznek a legrikítóbb ellentmondások. Rész-igazságok száguldanak ezer és ezer irányban. Ha ellenőrizhető rendbe próbáljuk összefogni, nyomban kiderül, hogy együtt valamennyi tökéletes hazugság. Félrevezetés. Széteső mozaik, mert sem állami, sem társadalmi, sem világméretű rendezéshez nincs gyökere. Anarchiába sodor. — Egyszóval: marhaság. Ez az ifjúság átfogó véleménye a mai “világrendről”. CÉL: TRADÍCIÓK ÚTJÁN .AZ EMBERIBB ÉLET FELÉ! Célja is ilyen egyszerű a lázongás formájában jelentkező ifjúsági mozgalomnak. Ha a mai politikai műszótár szavaival, és a politika mai stílusában fejezné ki magát a diákság, azt is agyonmagyaráznák és értelmét átformálnák. Hasonlattal él, hát, — mint az emberiség nagy tanítói. — És hogyan szól a hasonlat? — A legegyszerűbb: Amerika — Amerika! Csak hazug és átkos keresnivalója van a világ trónusán. — Amerika népe, a maga belső békéjében, emberi életében, építő munkája eredményeiben: még várakozva is boldog volt mindig. Ma — óriási teljesülések után is, boldogtalan. Rettegésben él. Bizonytalan a mindennapja, és be kell húnynia a szemét, ha küátást keres a jövőjében, mert nyitott szemmel csak a végzetes pusztulás képét láthatja. — Az ifjúság tudja, hogy visszafelé nincs út. Ezért a jövőbe szeretne vontatni mindent a múltból, ami ott egyenes volt még s üdvös. Elsősorban az alapot: Amerika csak Amerika legyen. — Az amerikai zászló fedezete alatt nem amerikaiak, hanem élelmes bizniszmenek meg spekulánsok nyújtózkodtak a világba. Ezt a klikk-célú nyújtózkodást kell két-három évtized óta az amerikai ifjúság vérével védelmezni. Az amerikai nép és annak hazája egyetlen percig sem volt veszélyben. Akkor sem, amikor ezt a fiatalságot — s vele az Egyesült Államokat — belecsempészték Európa fegyveres vitájába, a második világháborúba. Ennek az amerikai fiatalságnak az ereje győztessé tette az Államokat, de az aratás nem Amerika népét gazdagította, hanem a nemzetközi spekulánsokat, és azt az akkor még erőtlen kommunista kishatalmat, mellyel most Amerika kénytelen tovább osztozni a világon, mert szembe már nem szállhat vele a saját pusztulása nélkül. — Vele is, ellene is katasztrófába vezet az út, tehát Amerika népének kell kikényszeríteni egy harmadik útat. Erre a feladatra vállalkozik az egyetemi fiatalság. Saját bőrén lázong az egész népért és Amerika jövőjéért. Vállalva a megvetést, az erőszakos elnyomatást, mindent, — mint a pionírok tették . . . Zöldfülűek?, éretlenek? — épp ez az adottságuk, az előnyük! Mert másfélszáz esztendeje már annak, hogy minden javító szándék, minden teória csődbejut, s a világ a helyi spekulánsok markából egyre inkább a nagyspekulánsok polipszorításba került. — Minden népnek hazája legyen az országa, és abban egyedül ő legyen az úr! Amerikában Amerika népe. Minden eszközzel szét kell törni a nemzetközi bitangok összefogását, — ezzel bukik meg a nemzetközi klikkek világhódító kapacitása, és ezzel válik valóra minden nép szabadsága! íme, milyen hősi arcélét mutatja ez a pacifista ifjúság! . . . Elnémult — újjászületett Tizenöt évi riogatás, óvás, figyelmeztetés után elhallgatott az Erdélyi Figyelő: a LÁRMAFA. Nem azért, mintha nem lenne többé szükség rá, hanem mert szerkesztő-kiadója, az öreg-székely: dr. Kedves András nem bírta már azt a megerőltető munkát, nem bírta azzal a könyvkötő műhelylyel járó fáradalmakat, amely a Lármafa előállítási költségeit fedezte. Társszerkesztőjét meg tragikus hirte-Virrasztó # Az elszakított területek hangja 0 Időszaki szemle Megjelenik 'U évenként Cikkeikért szerzőik felelősek. Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza!! Előfizetési díj 1 évre 3.— USA dollár Egyes szám ára 1.— USA dollár Kiadja és szerkeszti: a «VIRRASZTÓ» Munkaközössége Szerkesztő: v. ERDÉLYI ISTVÁN Levelezési cím: Kéziratok és szerkesztési ügyekben: «VIRRASZTÓ» c/o v. Erdélyi István 45—54 41st Apt. 6E Long Island City, N.Y. 11104 USA Kiadói és előfizetési ügyekben: (egyben Európa-megbízott:) • DUNA MAGYAR TUDÓSÍTÓ CH—5615 FAHRWANGEN P.O.B. 10 (Switzerland, Europa) lenséggel elvitte a — halál. Dr. Kedves András és néhai dr. Vargha Lajos munkásságának érdemeit a lap tizenöt évfolyamának számai minden méltatásnál fényesebben örökítették meg. Amikor azonban erről a szomorú tényről értesítjük Olvasóinkat, örömhírt is közölhetünk. A hajdani Lármafának a világon szétszórt külső munkatársai összetalálkoztak és összefogtak. “VIRRASZTÓ” címen megalapítottak egy időszaki szemlét, mely már valamennyi elszakított magyar terület hangját tolmácsolja. A szerkesztést vitéz Erdélyi István vezeti. Az első számok költségeit egy nehéz, kétkezi munkát végző, áldozatos “névtelen” magyar viseli. A “VIRRASZTó”-ból persze csak akkor lehet tartós magyar virrasztás, ha a további költségekre, s főleg az idegen nyelveken megjelenő számokra elegendő előfizető jelentkezik. Nehéz kérdés, de akik nagy áldozattal szerkesztik a lapot, erősen hiszik, hogy a 3—4 millió, ősi hazájától elszakított magyar sorsának vigyázására akad még pár száz, párezer magyar az emigrációban, aki legalább azt a kis áldozatot meghozza, amennyit egy-egy előfizetés jelent. Lapunk addig is, amíg a VIRRASZTÓ szélesebb publicitást ér el, készséggel közvetíti az “Elszakított magyar területek harigjá”-nak igénylését. • BEDÖGLENEK A MODERN GÉPCSODÁK. Rabmagyarország mezőgazdasági traktor-állományának több mint a fele — nem működik. A tavaszi munkálatok megindulásakor az arány körülbelül ez volt: 20.000-ből csak 8.000 használható, mert nincsenek hozzá alkatrészek, melyekkel a kopást és a hiányokat pótolni tudnák. A modem technika vívmányai ilyen "biztos” alapot nyújtanak hát az ember számára. Ki szeretnénk velük küszöbölni a nehéz munka terhét, lassúságát, még az elemi erők fenyegetését is, s íme mi az eredmény! Egy bedöglött óriás-traktor annyit sem ér, mint egy kehes ló. BAKSAYIMRE (1903—1970.) Hosszú éveken át tartó, súlyos és nagyon fájdalmas betegségben halt meg Le Locle-ban .(Svájc), 1970 június 19-én. Baksay Imre egyike volt azoknak a lánglelkü, ízig-vérig magyaroknak, akik csendben, szinte teljesen visz szavonultan, de annál nagyobb kitartással és szívóssággal dolgoztak nemzetünkért és hazánkért. A kommunizmus elleni harca és Trianon elleni küzdelme szinte önmaga feláldozásáig menj. Mint fiatal lö-éves ifjú vett részt a 19-es ellenforradalomban. Aztán volt újságíró, lapszerkesztő, majd 1936-tól falukutató. 1938-ban rongyos-gárdistaként titkos szolgálatot teljesít a cseh-megszállta Felvidéken. Itt kapja gyógyíthatatlan betegségét, mely élete végéig kíséri. A háború után ő is fekete listára kerül. Neki is kijut mindaz, ami a Rákosi-Roth nevével fémjelzett népidemokráciában az igaz és nem zethíí magyarnak lett osztályrésze: meghurcoltatás, börtön, elitéltetés, majd utána rendőrségi felügyelet. Mindez csak súlyosbítja betegségét, egyre emészti életerejét. Ilyen állapotban éri 1956. A szörnyű bukás után úgy látja, hogy részére már nines más választás csak egy: Nyugatra menni, hogy megkezdett munkáját a kommunizmus és Trianon elleni harcát továbbfolytathassa. Es ö ezt meg is tette becsülettel, szinte önmaga feláldozásával. Elkészítette TRIANONI ALBUM-át, mely az utódállamokba került, kisebbségi sorsban sínylődő, “kettős járom”-ban vergődő magyarság panaszának, jajának, és fájdalmának gazdagon dokumentált gyűjteménye. De ugyancsak ebben gyűjtötte össze, hiteles adatok alapján, mindazt a sok kegyetlenséget is. melyeket a “Felszabadítók”, vala mint azok csatlósai követtek el magyarok ellen, — hisz ez is Trianon következménye! Kedves Imre Testvérünk! Te számunkra nem haltál meg, csak elköltöztél oda, ahol ezt a harcot még keményebben és még hatásosabban tudod folytatni: a mi Urunk Istenünk Örök Birodalmába. Érezzük és tudjuk, hogy Lelked mindig velünk van. Küzdelmekkel és harccal teli életed útmutatás és követendő példa számunkra, akik a Te nyomdokaidba lépve folytatjuk a kemény és elszánt harcot Hazánkért és Nemzetünkért, — Trianon ellen! Emlékedet kegyelettel őrizzük! (P. E.)
