Szittyakürt, 1970 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1970-07-01 / 7-8. szám
4. oldal SZITT YAKÜRT 1970. július—augusztus hó szorút a szomszédos utódállamok között osztották szét, amelyek úgy egymásközött, mint főként Magyarországgal szemben hatalmas vámfalakat emeltek. A trianoni béke értelmi szerzőjének ár. Benesnek kontárpolitikája minden közérdekű középeurópai konstruktív elképzelés iránti tökéletes érzéketlenségben, egyedül a trianoni zsákmány biztosításában merült ki. Ezt csak Magyarország állandó gúzsbakötésével, azáltal kívánta elérni, hogy a minden erőforrásától és nemzetközi vérkeringéstől elvágott maradék magyar országcsonk végül automatikusan hulljék szét a három szomszédállam között. Ez imperialisztikus célja érdekében hozta létre Benes a "kisántánt” nevű magyarellenes államszövetséget, amelynek célja Magyarországnak a világkereskedelemtől való elzárása volt — egy Magyarországot majdnem teljesen bekerítő vám- és politikai vesztegzár által. Ennek az éppen annyira buta, mint népgyilkosan gonosz gazdaságpolitikának egyik jellemző példája volt, hogy a Bukarest- Párizs közötti "orient-express" gyorsvonatot nem a legrövidebb úton, Budapesten keresztül vezették, hanem hatalmas kerülővel Belgrádon át. Magyarországnak egyetlen nyitott kapuja maradt a külvilág felé: Ausztrián keresztül Németországhoz. Ez a piramidálás bölcsesség Magyarországot tökéletes gazdaságpolitikai függésbe hozta Németországtól, és ez a rákényszerített sorsközösség vezette Magyarországot a “Berlin-római tengely" kényszerszövetségébe. A felelősség ezért nem a magyar, hanem a nagyhatalmi álmokat kergető cseh politikusokat terheli. A "kisántánt” politikai iskolájának csak egyetlen következménye lehetett: az elkeseredés, a kölcsönös gyűlölködés légköre, amelyben minden lehetséges volt, csak éppen Széchenyi, művének az érdekelt lakosság részvételével történő befejezése nem. Hogy magának a kisántánt politikai vezérkarának ez a legkisebb szándékában sem állt, még akkor sem, ha e földrajzi táj lakosságának az ehhez szükséges egyetértése adva lett volna is, ez nyilvánvaló. Azonban minden politikai alkotás történelmi értékét az az időszak jellemzi, amelynek folyamán ez életben marad. A Kárpáttér politikai egységén nyugvó magyar állameszme 1000 éves múltra tekinthetett vissza, mert ez az egység megfelelt a Kárpáttér geopolitikai egységének. A benesi állameszme azonban a Kárpáttér belső szilárd magját, Magyarországot elfelejtette a kárpáti államszövetségbe bekapcsolni, ennélfogva ez a benesi fércmű, miként a belső űr köré épített és a belső szilárdságától megfosztott hólyag, 20 éves tündöklés után egyetlen puskalövés nélkül pukkadt szét — Hitler katonazenekarának kíséretében történt prágai bevonulásakor. A történelem meg fogja állapítani, hogy a délkeleteurópai békének a megbontója és a Dunavölgy háborús szellemének felidézője — akinek háborús főbűne a nürbergi törvényszék vádhatóságának csodálatos optikai csalódása folytán kellő figyelemben nem részesült — dr. Benes Eduard ... volt! □ A Trianont követő helyzetben, noha a Kárpátmedence egyetemes és átfogó vízrendészetének politikai feltételei hiányoztak, a sokat bírált magvar kormány az alföldöntözés kérdésének megoldása érdekében nagyszabású kísérletet hajtott végre, amelynek tapasztalatai egy későbbi, szerencsésebb helyzetben az egyetemes megoldás irányelvéül szolgálhatnak. Az e célból létesített Öntözésügyi Hivatal a Középtiszán Tiszafüred mellett a felduzzasztott Hernád vízerejével hajtott átemelő szivattyútelepet létesített, amely kb. 25.000 hektár öntözéséhez szükséges vizet volt képes a Tiszából az öntözőcsatornákba átemelni. Természetes, hogy ezzel a létesítménnyel, amely az öntözővizet aszály idején emeli át a Tiszából, a tavaszi olvadásvizet nem lehet hasznosítani, pedig enélkiil az alföldöntözés teljesértékű megoldása nem lehetséges. A tavaszi vizek összegyűjtése céljából az Öntözésügyi Hivatal eredetileg a Hortobágyon, egy a haltenyésztés célját is szolgáló nagyszabású vízgyűjtő tó létesítését vette tervbe. Amidőn azonban az 1939 tavaszán Kárpátalja, és az 1940 augusztus 29.-i második bécsi döntéssel Északerdély és a felső Tisza és mellékfolyóinak vízgyűjtő területe is visszakerült az anyaországhoz, a hortobágyi vízgyűjtő terveit félretették és haladéktalanul hozzáfogtak a kárpátaljai völgyzárógátak építésének előmunkálataihoz. E munkálatok a második világháború miatt és Kárpátaljának újbóli elcsatolása folytán befejezetlenül maradtak. A második világháború előtt az elképzelhető legnehezebb feltételek mellett végrehajtott előmunkálatok így is meglepően jó eredményt mutattak. A Hortobágyon létesített öntöző mintagazdaság éppen úgy, mint a tiszamenti öntözőgazdaságok gyakorlati eredményei azt mutatták, hogy az öntözéssel kapcsolatos megfelelő talajműveléssel mezőgazdaságunk hozama megnégyszerezhető, — hogy a múltban terméketlen, csupán sovány legelőket szolgáltató szikes pusztáinkon katasztrális hodanként 30 mázsás rizstermés érhető el, és különféle ipari növények termelése honosítható meg. A magyar Alföld különösen kedvező talaj- és besugárzási viszonyai az itt nemesített gyümölcsnek és az itt tenyésztett baromfinak, vadnak különös zamatosságot és vitamingazdagságot adnak. E körülmények a magyar mezőgazdaság minőségi termelésének az európai vámközösség területén különösen kedvező exportlehetőséget nyújthatnak. A második világháború előtt az Angol-Magyar Bank által lefolvtatott exportkisérletek bebizonyították, hogy a hűtőszekrényekben exportált magyar gyümölcs és vágott baromfi a londoni piacon a tengerentúli árút minőségében — veri. Felteszem a kérdést: hol van a sokat hangoztatott "haladó szellem", hol van a szocialista államok sokat hangoztatott "egysége", ha a Kárpáttér államközi rendszerét még ma is a Lenin által ostorozott “burzsoá sovinizmus" 50 év előtti szellemében fakadt partikularizmus jellemzi? Az 1945 április 4-ét követő politikai boszorkányperek megrendezésén kívül Magyarország egyetlen helytartójának sem jutott eszébe, hogy a Kárpáttér népei egyetemes javát szolgáló vízügyi országrendezés a párizsi szupertrianonban kimondott tilalom ellenére is lehetséges! Igen! Ez már régen lehetséges lett volna. Nem kellett volna más hozzá, mint az elvtársakból hiányzó haladó szellem és legalább annyi bátorság, mint amennyit Ceausescu a saját nemzete védelmében felmutat, hogy Moszkvával szemben érvényt szerezzenek Lenin világos utasításának, aki ezeket írta: "A proletariátus nem támogathatja a nacionalizmus bárminő körülbástyázását; ellenkezőleg támogat mindent, ami a nemzeti különbségek letompításához hozzájárul, ami a nemzetek közötti sorompókat felszakítja, ami a nemzetek közötti összetartást egyre szorosabbra fűzi, ami nemzetek összeforrásához vezet. Másként cselekedni annyit jelentene, mint a reakciós nacionalista nyárspolgárság oldalára állni." De tovább megyek: Marx sohasem tiltotta meg, hogy kapitalista gyakorlatból átvegyük azt, ami a szocialista világban közérdekűén alkalmazható. Elvégre a gőzerő, a villamos erőátvitel, a vízturbina és vasbetonépítkezés mind a kapitalista világban született. Miért ne alkalmazzuk a Kárpáttérben a Tennessee völgy vízrendészetének kitűnő eredménnyel végrehajtott példáját, pusztán azért, mert ezt úttörőén az U.S.A. kapitalista közigazgatása alkalmazta? Pusztán csak azért, mert a Budapesten 1968 február 26. és március 4. között lezajlott kommunista csúcskonferencia az U.S.A.-át egyhangúan ellenségének nyílvánította, amely csodálatos összhangnak persze meg van a maga szépséghibája, hogy ez az ellenség ugyanakkor szövetséges is a világ többi kiközösített népével szemben alkalmazandó atomterror testvéries elképzelésében? Mindamellett, ha egy erős ellenséggel állunk szemben, amelyet legyőzni vagy Kruscsev barátságos ígérete szerint "eltemetni” egyelőre nem tudunk, a legokosabb, amit vele tehetünk, hogy tanulunk tőle. Éspedig tanuljuk meg tőle elsősorban, hogyan sikerült az amerikai gyakorlati észjárásnak a Kárpáttér vízrendszerének mintájául szolgáló hatalmas Tennessee folyót, amelynek vízszállítása nagyobb a Dunáénál, de rakoncátlanabb volt a Tiszánál, megrendszabályozni. Lehet, hogy sokan ellenszenvvel gondolnak vissza Roosevelt elnöknek a munkanélküliség leküzdésére életrekeltett "new deal"-jére, amelyet bírálói találó gúnnyal "jew deal”-nak, zsidó rendnek neveztek. Nekünk magyaroknak volna a legtöbb okunk a roosevelti adminisztrációra ellenszenvvel gondolni vissza, — ami azonban igaz, azt el kell ismerni. A Tennesseevölgy szabályozása például követésreméltó eredményességgel végződött. Az itt nyert hatalmas és olcsó vízienergia döntő mértékben járult az aluminium termelés olymértékű fokozásához, amely az amerikai légiflotta gyors kiépítését tette lehetővé, s úgyszólván eldöntötte a második világháborút. A Tennessee vízgyűjtő területe három amerikai állam területére terjed ki, amelyek mindegyike nagyobb a Kárpáttér területénél. A Tennessee egységes szabályozásának végrehajtása három állam felségjogába ütközött, tehát azonos közjogi kérdés megoldását vetette fel, mint aminő a Kárpáttér vízügyi országrendezésének feltétele. És ez a közjogi kérdés — az alföldi folyórendszer víz gyűjtőit feldaraboló három állam: a Szovjetunió, Magyarország és Románia között létesítendő államközi egyezmény. Roosevelt adminisztrációja ezt a közjogi kérdést a "Tennessee Valley Authority"-nak nevezett olyan jogi személy létesítésével oldotta meg, amely a Tennessee szabályozás tervezését, szervezését, a szükséges területek kisajátítását, a kapcsolatos műszaki létesítmények felépítését, ellenőrzését és a kapcsolatos hitelműveleteket mindhárom állam felségterületén teljhatalommal hajtotta végre. James F. Bymes külügyminiszter a "Speaking Frankly” (őszintén szólva) emlékiratában említi, hogy amikor az Európában delegálandó Clay generálist az elnöknek bemutatta, Roosevelt nem is engedte szóhoz jutni és azt az utasítást adta neki, hogy Középeurópa krónikus szénínségének leküzdésére létesítsen egy “Tennessee Valley Authority”-t. A nagybeteg elnök tudatában sem lehetett annak, hogy ezzel a végrendeletnek beillő utasításával mennyire a fején találta a szeget. Mert ha ettől nem is Németország, de annál inkább Délkeleteurópa felvirágzása és békéje függ. Annyi bizonyos, hogy a Tennessee szabályozás egyik megalkotója E. Lilienthal a "Tennesseevölgy újjászületéséről” írt tanulmányában akaratlanul is a Kárpáttér fellendülésének gazdaságpolitikai feltételét állapította meg, amidőn ezeket írta: "A természet egyik alaptörvénye, hogy az ember és az ő természetes segédforrásai teljes egészet képeznek; hogy a föld, a folyók, az erdők, a talajkincsek a mezőgazdaság, az ipar és az emberek elválaszthatatlan egységet alkotnak”. Mert sehol a világon nem bizonyította kétezer év fejlődéstörténete világosabban mint itt, hogy az állami és társadalmi rend szilárdságát csakis a Föld, a Nép és az Alkotmány összhangja biztosíthatja, és sehol sem tűnik ki világosabban, hogy egy országrendezés korszerű problémái az energiaellátás, az ármentesítés és az öntözés, a közlekedés, a mező- és az erdőgazdálkodás, valamint a rendelkezésre álló talaj kincsek hasznosítása egy egyetemes és átfogó terv szerint csak akkor oldhatók meg, ha Lilienthal szavai szerint “ezen tájak lakossága maga is messzemenően közreműködik a rendezésben és a legtöbb határozat meghozatalában maga is közvetlenül részt vesz.” Miért nem lehet ezt a példát és ezt a józan tanácsot a Kárpáttérben követni? Úgy gondolom, * hogy a szomszéd államok részéről várható ellenvetés majd abból származik, hogy egy ilyen "Tiszavölgyi Vízrendészeti Hatóság” csak a magyarok nak használna. Ez azonban nem helytálló. Mert az csak természetes, hogy e közigazgatási szerv alapokmányát egy független kereskedelmi vállalat mintájára kell megfogal mázni, amely szerint az e szervezet hatáskörébe utalt létesítményekkel kapcsolatos beruházások és költségek e szervezet tehertételeiként könyvelendők el, amivel szemben e szervezet bevételeiként könyvelendők el az energiaszolgáltatás, az érdes- és mezőgazdaság kimutatható többtermeléséből származó haszon, amelynek feltétlenül jelentkező haszonegyenlege a résztvevő államok beruházása arányában ezek javára osztandó fel. Míg magában e szervezet ügyvitelében a résztvevő államok kiküldöttjei részesedésük arányában, éspedig meghatározott időközökben ciklikus sorrendben kijelölt vezérigazgatók felügyelete alatt vesznek részt. A beruházások felbecsülésénél természetesen számításba kell venni a magyar állam által a megelőző időkben végrehajtott ármentesítő rendszer tökéletesített értékét is. Ma bizonyos politikai irányzat szereti az egész világot az újjáébredő német militarizmus mumusával ijesztgetni. Ettől a mumutól a leg több féltenivalója nem a Szovjetuniónak, hanem a Középeurópa hadászati kulcsterületét magába foglaló Kárpáttér lilputállamokra tagolt rendszerének van. Időszerű lenne tehát e mumus kitörési kapuját lezáró különnemű halmazainak benesi csődjén okulva, ezeket nemzetiségi sérelmeik mellőzésével, legalábbis gazdaságpolitikai tekintetben állékonyabb ötvözetté tömöríteni.
