Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-08-01 / 8. szám
1969. augusztus hó SZITTYAKÜRT 7. oldal MAGYAR FELSZABADULÁSI EMLÉKNAP A mohácsi csatavesztéssel, ahol a nemzet színe-java elpusztult, százötven évre idegen uralom alá került Magyarország. A pusztulás közepette is folytonos felszabadítási harcok jellemzik ezt a korszakot. I. Incze pápa életcéljának, saját szívügyének tekintette Magyarország felszabadítását. Nagy pénzáldozatokkal igyekezett azt elősegíteni az európai hatalmak összefogása révén. Ezek a nagy veszedelemre csak akkor kezdettek felfigyelni, amikor az ellenség már magát Bécset vette hatalmas sereggel ostrom alá. A Sobienski Jan és Lotharingiai Károly vezérlete alatt álló európai seregek, közöttük rengeteg magyar, mentették meg a császárvárost a Budáéhoz hasonló sorstól. A csatában maga Kara-Musztafa szultán is elesett. Buda felszabadításának ügyét mindez nagyban elősegítette. Hosszú ostrom után 1686. szeptember 2-án, ősi falai közé elsőnek a bátor magyar hajdúsereg tört be és tűzte ki az északi bástyára a régi (hétsávos) magyar nemzeti zászlót,, melynek mását később a Magyar Hadimúzeumban őriztek és tűztek ki minden évben a felszabadulás évfordulóján az északi bástyára az erre a célra állított örfára. Székesfővárosi (budai) cserkészek ál’ottak alatta őrséget egész napon át. Határtalan örömmel fogadta I. In:ze pápa Buda és vele az egész ország felszabadulásának hírét. Ünnepélyes 'tullában rendelte el, hogy a felszabaiulás napja az egész keresztény világtan mindenütt és minden évben ‘‘ad lerpetuam memoriam" ünnepeltessék neg. Ugyanakkor erre a napra rendele el megtartani Szent István kiráyunk ünnepét is. Addig ui. csak Ma[yarországon volt Szent István királyiak elismert ünnepe, amit még annak dején: felemeltetésekor és szentté ’.vatásakor (1083. aug. 20: anniversaium elevations et beatificationis) nég Szent László királyunk rendelt 'olt el, ami azonban csak Magyarorzágon bírt érvénnyel. Most azonban pápa már az egész világra kitérjeszette Szent István király hagyományos innepének megtartási kötelezettségét, sszekötvén azt a szeptember 2-i felzabadulási évfordulóval. Ez a nap yen módon nagyjelentőségű kettős egyházi és nemzeti) ünneppé vált. Ez Z ünnep (festum sancti Stephani reis in memoriam liberationis budae ungariae) mindenképpen bizonyítja világraszóló esemény fontosságát és Z európai hatalmak összefogásának ilentőségét. A felszabadulás gondoláit így kötötte tehát a pápa össze zent István kultuszával, amelynek lapjait Szent László fektette le, amior elődjét 1083. augusztus 20-án zenité avatta. Sajnos mindez hamaosan feledésbe került, miglen Mária erézia fel nem újította azt a Szent stván és Szent László jogán az apos)li királyi cím elnyeréséért folytatott iplomáciai harcának sikere érdekéén. Egyes német íróknak azon állítása, lintha magyarok nem vették volna i részüket kellőképpen az ország fel:abadításában, teljesen alaptalan, zek elfelejtik, elhamarkodott ítéleikkel, hogy az ország területe már osszú idő óta hadszíntér volt, a vele író nyomorral és szenvedéssel. A fel.abadító európai hadak eltartásáért ■éjét messze felülmúló áldozatokat zllett hoznia. Az idegen katonaság íült a vármegyék nyakára, rekvirált, arolt és fosztogatott. Amíg Ausztriáin a porció három fontban volt meglapítva, addig Magyarországon hat <nt volt. Mindehhez járult a hadbiz'sok elképesztő sikkasztása. Sokan dőkben, lápokban elbújva éltek, álíz sorban. Ezért nevezte a magyar nép a Buda felszabadulásával beállott szabadulást “szabad-dúlás"nak. Két nagy nemzeti felkelésben (osztrák és orosz írók szerint lázadásban és forradalomban) is igyekezett igazi szabadságát és függetlenségét kiharcolni. Ehhez az aranybulla határozmányai szerint ősi jussa volt: még a királlyal szemben is fegyverrel kiharcolni azt. Szabadságáért harcolni ősi joga a magyarságnak, nincs szüksége a törvénytelen lázadásra vagy a gyalázatos forradalomra. A két szabadságharcban Rákóczi Ferenc (1703—1711) és Kossuth Lajos (1848—1849) a magyar nép kimutatta a világ népei előtt nagy szabadságszeretetét és függetlenségi vágyát. Sajnos, csak az 1867. évi "kiegyezés” (Ausgleich) hozta meg, ha csak részben is, majd — tragikus körülmények között hatalmas árért — egészében az 1920. évi szomorú emlékezetű "Trianoni békeszerződés" — az ilyen módon már csaknem kétes értékűvé vált magyar szabadságot és függetlenséget, mely a nemzet egy részére újabb kettős rabságot jelentett. A tűrhetetlen idegen uralom alól való felsza.badulás Magyarországnak és akkori fővárosának: Budának — 1686. szeptember 2-án — mindazonáltal örök emlékezetűvé vált nemcsak az egész világ hívőinek tudatában, hanem kiváltképpen a mostani magyarság, különösen pedig a külföldre szakadt magyarságnak immáron legjelentősebb emléknapja: a Boldogasszony felkent vitéze, a felszabadító lovag és király Szent László hagyományos — június 27-i — ünnepe mellett, a szeptember 2-i Magyar Felszabadulási Emléknap és egyben Szent István király hagyományos ünnepe (amely napon az iskolai oktatás is kezdetét veszi) ilyen módon egyik legfontosabb emléknapjává vált, amelyet mindenütt az egész világon hálás emlékezéssel és bizakodó reménységgel kell megünnepelnünk, különösen pedig a mostani években, Szent István királyunk születésének ezredik évfordulója alkalmából. (A Szent László Társaság közleményéből) B ‘ACHT’ jelzésű szintetikus hormont kísérleteztek ki otthon, mely a gyógyászatban nemcsak egyenértékű az eddig alkalmazott állati hormonokkal, hanem felülmúlja azokat, mert nincs káros melléhatása. Egy svéd orvos először önmagán, majd betegein próbálta ki. A kőbányai gyógyszergyár megkezdte a gyártását injekció-formában. Adagja fél milligramm, a világigény kb. 10 kg belőle évente, de egyelőre csak Magyarországon állítják elő. B A magyar himnusz megzenésítve, 125 évvel ezelőtt (július 2-án) hangzott el először a nyilvánosság előtt a Nemzeti Színházban. fl Szilveszter éjféli állapot alapulvételével általános népszámlálás lesz januárban Magyarországon. “CSAK AZÉRT SZERETEM A ZENÉT, A TE KÉT CSODASZÉP SZEMEDÉRT ...” Erdélyországból tizenkilenc éves korában elindult egy szép magyar leányzó az Élet felé, s most Clevelandben beért a Halál kapujába. A pálya, amit megfutott, nemcsak női teljesítménynek kivételes. Boltívei alatt mintha egy életre szövetkezett asszony és férfiú összeforrt küzdelme tartaná az oszlopokat. Pedig Löte Lajosné, Zilahi Farnos Eszter egész fiatalon vette fel az özvegyi fátylat, s két kicsi fiúkája egyedül feléje nyújtotta segítségért mind a két kezét, a mindennapnak minden órájában. Feléje, aki maga is támasz nélkül maradt. Orvos volt a férje, karrierje épp csak ívelni kezdett, s utána se nyugdíj, se semmi más ... amiből özvegyek élnek és gyermekeket nevelnek. Budapest aszfaltos utcáin, bérházrengetegei között egy fiatalasszony kézenfogva vezeti fiait édesapjuk frissen hantolt sírja mellől az otthonukba, melyben ez a temetés árvasággá kezdte dermeszteni az életet... És mégsem dermedt azzá! Előkerült egy gazdag stafírung, amit Zilahi Farnos Eszter a lelkében hozott magával a kis családi kúriából, amikor férjhezment. Szellemi kincseket könnyű tékozolni, pláne fiatalon, de ő kamatoztatni kezdte gondoktól nehezen, s közben még meg is érlelte úgy, hogy nyolcvan évig virágoztak! Először kis zongoratanítványok nyitogatták délutánonként lakásának ajtaját. Aztán ablakaiból versek röppentek ki, és jó fogadtatásra találtak a különben zord szerkesztőségekben. Az ifjú Eszter-aszszony, miután csengő hangján altatódallal cirógatta kicsinyeit, éjjeli lámpa mellett íróasztalánál folytatta a dúdolást. Dalszövegek szárnyaltak föl belőle. De nemcsak költői véna nyiladozott benne. Új melódiák bújtak elő újjai alól a zongora klaviatúráján. Egyre-másra jelentek meg dalai, s közülük nem egyben neves költők szövegei köré fonódtak a Zilahi-Farnos dallamok. Csurrant-csöppent a megélhetésre belőlük, meg a növekvő diákok tandíjára. Az impozáns megjelenésű fiatal mama nem finnyáskodott, ha többre volt szükség. Magyarországon először az ő rímekbe szedett és megzenésített hirdetéseit lehetett hallani színi- vagy mozielőadások szüneteiben, durva reklám-károgás helyett. Egyre több újság, folyóirat hozta írásait is. Neve lett. Versei költő rangjára emelték. Prózáinak szubjektív stílusa mindig nemes, sokszor egészen mély gondolatot ölelt körül, és az olvasó leikébe véste azokat. Színházi kritikáiból Shakespeare-méltatások magasodtak ki. Zilahi Farnos Eszter irodalmi műveltsége széltében-magasában kivételesre nőtt. Zenei összhangosításban befutott szerzők felett győzött. Nem egy dalával, hanglemezével kirobbanó sikert ért el. Az Erdélyiinduló is az ő szerzeménye volt. Művei vaskos köteteket töltenének meg csak a javából is. De fiait nem nevével, hanem száz helyről összekapart szerény tiszteletdíjaival segítette akadémiai és egyetemi végzettséghez. Közben, nem ismerve határt az önképzésben, diplomák fölibe művelte — önmagát. ... És épp, amikor már egyik fia a honvédség vezérkarában, másik közgazdasági pályán delelőig jutott, Zilahi Farnos Eszter életét újra csapás érte. Megint temetnie kellett. De ... Magyarország temetéséről már nem özvegyi otthonába, hanem számkivetésbe tért — egyedül ... Talpon maradt itt is. Két fia helyett most magyar testvéreit vezetgette hazafias írásaival... zavaros hullámok fölé. Az emigrációs sajtóban ismertebb lett a neve, mint otthon volt. De itt már nem krajcárokért küzdött, hanem hogy legalább hitében maradjon magyar a magyar, ha már hazátlanságba ju tott. Hitt és hitet adott. "Mérkőzés" című nagyszerű költeményét a krisztusi lélek vissza-visszacsengő próféciájával foglalta befejező rigmusba: "Legmagasabb hegynek legmagasabb csúcsán meginog, s lefelé támolyog a Sátán ..." • Verseskötetét tíz évvel ezelőtt úgy címezte Észter-Nagyasszony, hogy "Zeng még a dal"... ... Igen. Dalai, versei, prózái temetése után is továbbzengenek. S a szobor, amit magáról formált, nem hamvad el vele. Hirdeti mindvégig, hogy egy kincses lélek egymagában is tud nö-és-férfi, anya-ésapa lenni, s mellette még árva népének dalnoka. Nem önmagát fejezte ki egyik legbájosabb keringő-dalával, hanem csak a szerelmes fiatalság nyelvén szólt ékesen. Nemcsak fiainak két szép szeméért szerette a zenét, hanem a világot betöltő Életért. Költészete is erről tanúskodik. Művész volt. Virágzó művészetek és művészi virágzások szerelmese. (—sk—) FRANCO KIJELÖLTE AZ UTÓDJÁT A spanyol államfő a nemzetgyűlésen néhai XIII. Alfonz volt király unokáját: Juan Carlos de Bourbont jelölte utódául. Alfonz király fia, aki még csak 56 éves, előzőleg lemondott a trónigényéről. A beiktatás már meg is történt. A nemzetgyűlés később dönt arról, hogy a király-unoka királya lesz-e Spanyolországnak, vagy államfője, mint harminchat év óta generalissimo Francisco Franco. Akármilyen lesz a döntés, a spanyol sors emelkedése nem ettől függ. Francot ugyan diktátornak mondják, de úgy néz ki, hogy a spanyol nép nagy többsége olyan államformát akar kialakítani Ibérián, mely nem királyság, de mégkevésbé liberális köztársaság. Inkább böjtöt, mintsem hogy történelmi sorsát rövid virágzás útján, hagyományok és ideálok nélkül, harminc ezüst ellenében kitegye a modem enyészetnek. A királyság vagy köztársaság merev alternatívája már nem felel meg az idők követelményeinek. A népek megfelelőbb államformára szomjaznak, jó félszázada már, hogy ennek jelét adták, és adják ma is. De a hagyományos közjogi formák bénítják a nemzeti akarat kristályosodását, hogy az ki is tudja fejezni közjogi nyelven azt, amit akar. Helyette inkább a konjonkturális politika ügynökei gyúrják át a királyság államformáját is torzkirálysággá, és a köztársaságét is torzköztársasággá. Ügylehet, most Franco Spanyolországa ezen a téren is tesz egy lépést előre, amit majd megköszönhet az utókor.
