Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-01-01 / 1. szám
6. oldal SZITTYAKÜRT 1969. január hó. A MAGYARSAG geopolitikai helyzete A 20. SZAZAD VÉGÉN Előadó: DR. CSERY C. MIHÁLY A montreáli Kongres ◦ szabadsághar Kedves Elnök Úr! Kedves Baj társak! Hölgyek! Urak! Köszönöm a Kongresszus Rendezőségének, hogy “A magyarság geopolitikai helyzete a 20. sz. végén” címmel jelölt tárgysorozat keretében néhány gondolattal résztvehetek. Igyekszem az előlegezett bizalomnak szerény képességeim szerint eleget tenni, előrebocsájtva, hogy hozzászólásom nemzetpolitikai, mert hiszen amióta "politikával” foglalkozom, pontosabban tehát 33 éve, sorskérdéseink a nemzetpolitika irányába terelték figyelmemet és tevékenységemet. Most pedig a tárgyra térve, tanácsos, ha megegyezünk abban, mit értsünk "geolopitika” szó alatt? — Elvileg nincs egyetemlegesen elfogadott meghatározása e szó jelentésének s ezért visszaélésszerű használata is előfordulhat. (Van pl. olyan felfogás amely úgy véli, hogy a geopolitika a politikai földrajzzal azonos.) Mindenesetre figyelemreméltó, hogy a szótárakban először csak az 1966- ban kiadott Random House Dictionary of the English Language közli, négyféle jelentést is tulajdonútva a szónak! — Akik tudjuk, hogy a szóalkotó Kjellén Rudolf, az uppsalai egyetem tanára Staten som Liftsform (Az állam mint életforma) c. művében 1916-ban írta le e szót, elmélkedhetünk azon, hogy 50 esztendő kellett ahhoz, hogy a geopolitika szó úgynevezett szalonképessé váljék!— Az említett szótárban olvasható négyféle értelmezés is jellemző a geopolitika szó körüli bizonytalankodásra, amit csak betetéz az 1965-ben kiadott Encyclopaedia Britannicában közölt, idevonatkozó 9 hasábos tudósítás ... Mellőzve a fölösleges szószaporítást, vessük föl hát a kérdést: mit értsünk a geopolitika szó alatt? — Előlegezve a t. hallgatóság hozzájárulását, így válaszolok a kérdésre: geopolitika egy adott terület földrajzi tényezőinek figyelembevételével kialakított politika. Esetünkben a Kárpátmedencéről lévén szó, vizsgáljuk meg mennyiben került alkalmazásra is ilyen politika? — Vannak dolgok, amik léteznek, mielőtt nevük lenne. így vagyunk a magyar geopolitikával, illetőleg geopolitikusokkal. Történelmünk ismerői előtt nem titok, milyen nagy szerepet játszott az Árpádok óta a magyar politika kialakításában a földrajzi tényezők figyelembevétele. (E téren a legtöbbet nemrég elhunyt kiváló történettudósunk, Padányi Viktornak köszönhetünk, aki mind Dentumagyaria c. kötetének a honfoglalással foglalkozó fejezetében, mind a régen idegen nyelveken való közlésre váró Vérbulcsú c. remekében ad eligazítást őseink geopolitikai zsenialitása felől.) Európa azon tájegységét, amit a magyarság a 10. és 11. sz. fordulóján birtokba vett, a földrajz Kárpátmedencének nevezi, amely a Duna-táj szerves, de önálló része. A Kárpátmedence különböző értékeit, tehát a korviszonykhoz mért bőségét, stratégiai, vagyis védelmi alkalmatosságát az akkori vezetők ritka éleslátással fölismerték. Ahol némi igazítást véltek szükségesnek, ott a gyepű-rendszernek ismert védelmi övezet kiépítésével segítettek. — S ehhez engedtessék meg idéznem egy 1942-ben "A maygar szellem útja c. előadássorozatom bevezetőjéből a következőket: "Utaltam arra, hogy itt — ti. a Kárpátmedencében — sokkal hatalmasabbak sem tudtak tartósan berendezkedni ... Ha a római birodalmat vesszük például, amely kiterjesztette annak idején hatalmát e földre, kénytelen volt csakhamar visszahúzódni, mert amint kiderült: divatos szóval élve, ez a föld nem tartozott életteréhez. S ha körültekintünk a kontinens népei között, egyet sem találunk, amelyhez hazánk földje, akár geo-, akár ethnopolitikailag élettérül szolgálhatna. A Kárpátok pontosan elhatárolják ezt a földet Európa többi nagy földrajzi egységétől. Bármelyik nép is akarná megvetni itt lábát, a maga középponti magvától véglegesen elhatárolódnék s valami olyan furcsa se ide- se odatartozásba kerülne. Természetesen mindez nem gátolta meg sem Északot, sem Nyugatot, sem Keletet vagy Délt, hogy ne próbálkozzék betörni a Kárpátmedencébe. Geopolitikai helyzetünk u. i. kétségtelenül olyan, hogy a négy égtáj felé rajtunk keresztül vezet a legkitűnőbb út: a Duna. Akár Dél fordult Észak ellen, akár Kelet Nyugat ellen, ezt az utat kereste, akarta megszerezni. S mert végeredményében mindegyiknek kellene, de hát felosztani már az előbb említett okok miatt sem lehet, így bizonyosnak látszik előttünk, hogy a Gondviselés bízta olyan népre ezt a kulcspozíciót, amelyik a környező népektől idegen. Tehát hivatásunk volt és van e földrajzi egységben. Ennek teljesítéséből következik igen sok olyan jelenség, ami meghatározza a magyar szellem útját. Merész szóval élve Európán kívüli európaiságot követel tőlünk ez a várta-hely. Európaiságunkat éppen úgy nem adhatjuk föl, mint ahogy nem magyarságunkat. E két elemnek, amely ugyan nem tűz és víz, harmonikus összegyeztetése mutatkozik meg a magyar szellem útján. Nyomait vizsgálva, nem tézis — antitézis, hanem szintézis jelentkezik. Szent István látszólag mindent az európaiságra állít be, de mindent a magyarságért tett, a nemzet létéért s jövőjéért. S vajon, nem ezt tette akár Mátyás, akár Széchenyi? Volt idő, amikor az európaiságért kevesebbet, de Európáért tettünk mindent. A szintézis első nyomait alig lehet közvetlen forrásokból felismernünk, de elegendő, ha Esztergomra gondolunk. Micsoda ellentét a korábban sztyeppéken száguldozó és sátorban lakó magyar és most a kiváló stratégiai érzékkel kiválasztott ponton, kővárból figyelő magyar között! Esztergom az ásatások csodálatos eredményeitől eltekintve is nagy tanulság: aki egyszer onnan végig tekintett a kényelmes ívben alant elkanyarodó Dunán, a szemben kitáruló széles síkságra s a háttérben ma már ugyan művelt, de egykor őserdőkkel tornyosodó hegyekre, — lehetetlen, hogy ne érezte volna e kép történelmi távlatát, ne látott volna benne valami jelképet. — Igen, a volgai lovas megmászta a hegyet, de megszállta a síkságot is, birtokba vette ezt a földet minden füvével, vízével és egével.” Nos, ha azután sokáig írásos emléket nem is hívhatunk tanúságul, — hacsak IV. Béla 1245-ben a pápához intézett levelét nem említjük —, különösen Hunyadi János várrendszerszervezete bizonyítja a Kárpátmedence területi egységének központi vezetés alatti megtartására irányuló tudatos magyar szándékot. (IV. Béla levelére ld. tőlem: 13. századi magvar látomás Európáról c. dolgozatom, 1962.) Fölösleges hosszadalmasan bizonygatnunk, hogy századokon át senkisem vonta kétségbe, hogy egy, a Kárpátok-övezte táj sajátos törvényeiből folyó politikum, vagyis a természetadta körülményekhez igazodó társadalmi, gazdasági, közigazgatási, védelmi, stb. berendezést, szuverén államot alkotott a magyar. — Közel 600 évig élt meglehetős népi, ha úgy tetszik: faji egységben a magyar. Közös örömök, bánatok, megpróbáltatások, újrakezdések, sikerek és kudarcok kapcsolták össze sajátos állami berendezkedése és művelődése keretei között. Ez a nagy múlt nemcsak terhes örökségként nehezedett a mohácsi vész utáni nemzedékekre, amelyek életét egyre több probléma csak még bonyolultabbá tette, hanem a jövőt építő elkötelezettségként is jelentkezett —, mert a magyarság élni akart. A mohácsi vész óta lepergett inkább borús, mint derűs, idestova 450 esztendő ennek a magyar élniakarásnak a csodája! S ahogy a mohácsi vész előtti vagy félezredéves önálló állami lét jövőtépítő elkötelezettségű volt, amit vállalt egy újabb, csaknem félezredéven át a magyarság, — mi a 21. sz. küszöbén álló nemzedék úgy érezzük, hogy Madách intő buzdítása nekünk szól: "Ember, küzdj és bízva-bízzál!” • A Kárpátmedence területi egységét biztosító állami lét a magyarság erőfeszítéseihez fűződik. E törekvéseiben a peremvidékről bevándorolt népek fiainál kétfajta magatartás figyelhető meg. Az egyiket pozitívnak jellemezve, állíthatjuk, teljes megértéssel csatlakozott az előbb vázolt politikumhoz; a másik magatartás azonban — sajnos — ellenséges vele szemben, s különösen a 19. sz. második felétől kezdve a "nyelvi és művelődési jogok” biztosítása címén az ország határain túl keres segítséget, területi követeléseket is támasztva! Nem akarván visszaélni a hallgatóság szíves türelmével, csak futólag említem az éppen százesztendős 1868. évi XLIV. törvényt a nemzetiségek egyenjogúságáról, amely tehát az egyetértést szerette volna biztosítani. Csakhamar azonban kétségbevonták a törvény jóhiszeműségét, jóllehet még a cseh zsoldban álló Eisemann franciaországi professzor is kénytelen volt megállapítani a kiegyezésről írt könyvében azt, “ .. hogy kétségtelen kell lennie egy közös nyelvnek az államban ..., s ha ezt elfogadjuk, akkor Magyarországban a magyar követelheti magának az államnyelv jogát, mert emellett szól a történelem s a viszonylagos többség.” (L. Eisenmann: Le compromis austro-hongrois, p. 552. — v. ö. Szalay J.: Igazságok Középeurópa körül. I. 109. 1.) — MacCartney prof. szerint ez a törvény "egyike volt a legméltányosabb nemzetiségi törvényeknek... A Népszövetség kisebbségi szerződései nagyvo nalúságban messze mögötte maradnak.” (Hungary and her successors.) — Tragikomikus kuriózumként fűzhetjük ehhez az Egyesült Államokban máig is a legádázabb magyarellenes propagandát kifejtő Roucek (Joseph Slabey) prof. Contemporary Roumania c. művéből a következő szentenciát: “Nem szabad elfelejteni mindazonáltal, hogy a kormánynak azon kell lennie, hogy Romániából homogén nemzetet alkosson.” (210. 1.) — Amit a magyaroktól ezek a demagóg áldemokraták megtagadnak, íme a ruméneknek, cseheknek jogként tüntetnek föl. — Bizonyos, hogy amilyen szívóssággal hirdetik az erőszakos magyarosítás képtelen rágalmát, ugyanolyan kitartással kell nekünk rámutatnunk az élő cáfolatra, arra, hogy a Kárpát medencében a nemzetiségek békés fejlődésének eredménye a multinacionális, többnemzetiségü Magyarország volt. A másik tragikomikum ehhez hasonló: Magyarországot, ezt a földrajzi történelmi és gazdasági egységet a nemzetiségi elv érvényesítése alapján darabolták fel (az érdekelt népek megkérdezése nélkül!) S mi lett az eredménye ennek az erőszakosságnak? Egy nemzetiségi állam helyett négyet hoztak létre, amelyek egyaránt életképtelennek bizonyultak mind a német, mind a szovjet erőpróba idején... A tragikomikumhoz sorolható az is, hogy jóllehet állandóan hangoztatják a népek önrendelkezési jogát, ennek gyakorlatba helyezését ugyanolyan kitartóan mellőzik. Ezért is kell súlyos hibának, megtévesztő félrevezetésnek minősítenünk, amikor napjainkban Dubcekék folyvást Csehszlovákia szuverénitása megsértéséről beszélnek, — mintha Cseh-Szlovákia nem ugyanolyan rabszolgasorban lenne, mint szerencsétlen szomszédjai! Ha a szuverénitás helyreállítását követelték volna, közelebb jártak volna az igazsághoz ... A trianoni és szuper-trianoni békediktátumokkal kezdődő korszak új fejezetet nyitott nemcsak a Kárpátmedence népeinek történetében, hanem — mindenki láthatja —, az egész Európában, s így túlzás nélkül állíthatjuk, ez kihat az egész emberiség sorsának alakulására. Nincs tehát túlzás abban a kijelentésben, amely szerint a világ békéje, biztonsága a Kárpátmedence és a vele szomszédos területek felszabadításán múlik, hiszen Európa ezen kulcsterületének geopolitikai viszonyain a politikai erőszak nem tud változtatni. A Kárpátok elmozdíthatatlanok s a folyók is követik évezredek óta kiszabott medrüket. Ugyanez áll a szomszédos tájegységek földrajzi adottságaira. A változás egyedül politikai jellegű: a szovjet-orosz erőszak behatolása. Hogy ez a kegyetlen műtét milyen visszahatást váltott ki az érintett né-Meghivás A Hungária Szabadságharcos Mozgalom montreáli csoportja 1969. február hó 22-én, szombaton este 8 órai kezdettel a Slovak Bldg. (7220 Hutchison (National) termében MAGYAR BÁLT rendez, melyre Önt és kedves családját szeretettel meghívja. Büfé — Magyar italok — Tombola A zenét Szucsányi Albert kvartettje szolgáltatja Rendezőség Belépődíj: $2.50 Asztalfoglalás: 288-4778
