Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-04-01 / 4. szám
1969. április hó SZITTYAKÜRT 3. oldal Kirügyeznek a márciusi akasztófák A mi nemzedékünknek bőséggel jutott az aggodalomból: magyar sorsunk valóban válságos. Romiunk, pusztulunk — s veszünk? Vagy őriz még valamit múltjából a nemzet, ami a magyar jövőért fogamzott? A viszonylagosság is fenyeget: apadó nemzeti erőforrásunk meg tud-e birkózni rohamosan szaporodó más népek kitérj eszkedésével? Válasz helyett tekintsünk sorskérdéseink eredőire! ♦ EGY NÉP ELINDUL ... A nép: fajta-közösség. Fiai zömben, felismerhetően és ténylegesen azonos származásúak. Az azonos származásnak karakterizáló következményei vannak, és ezek a következmények egyben állandó jelek is: formai megnyilatkozások. A népnek azonos a nyelve, az erkölcse, az életmódja, majd az életfelfogása is. Azonosak a szokásaik, a szólás-mondásaik, a játékaik. Jellegzetesen közös a kézműve, a költészete, a művészete. Mindennek ilyetén kialakulására, az azonos származáson kívül, legerősebben a táj hat. A nép élettalaja. Az idő hatása csak évszázados vagy évezredes lépésekben érvényesül, miért is a népkultúra zárt, csaknem merev, apáról fiúra szálló hagyománykultúra. ♦ A NÉP NÉPEKKEL TALÁLKOZIK, DE AZONOS MARAD ÖNMAGÁVAL A nép viszonylagos súlyát főleg élettani terjedelme méri, és lélektani vonzása, hatóereje. Vezéréét is az egyéni erő, akinek hatalmát az alapozza meg, hogy az egyéniségéből sugárzó vonzóerő mennyire bír kiterjedni. Történelmi példákon látható, hogyan lett úrrá egy-egy nép más népeken, vagy inkább egy-egy erős népvezér különböző néptalajok fölött, melyek korábban már-már ország rangjára is nőttek. Nem igen tartós egy nép kiterjedt uralma, de arra elég, hogy a népi fajta-közösségnek keveredését felfokozza. Hogy sokszor keresztül-kasul hasogasson néptesteket, melyek korábban csak a néptalaj perem-vidékein voltak keveredésnek kitéve. Sok népet mentett meg ez a fajtabéli beltenyészet káros következményeitől. A történelmi széljárás éppolyan termékenyítő, mint a növényvilágban a fizikai szél. Irama is hasonló: lassúbb, gyorsabb, vagy viharos. Hatásaként egyirányú vagy szerte ágazó fejlődés üt át a népi azonosságon. De a NÉPI AZONOSSÁG mindaddig fennáll, amíg a nép önlelkéből fel nem adja a saját hagyomány-kultúráját. ♦ FEJLŐDNI ANNYI, MINT A KULTÜRA SZINTJÉT EMELNI ÉS VELE EMELKEDNI A népkultúrák már a szó értelmezése szerint is vérközösségi és patriarkális kultúrák. A nép fiai emelik, bővítik, nemesítik azt, de személytelenül. (A népdalnak például "nincs” szerzője, az a nép ajkán terem, s nem egy emberén.) A népkultúra mély talaj és nem arra való, hogy személyiségeket vessen felszínre, hanem hogy őrizze és viharzó történelmi széljárástól, védje a honának talajába gyökeret eresztett nép lelkét-életét. A népkultúra — mai szóval — a kollektív népiélek termése. A magas-kultúrát, az egyéni lélek szárnyalásra képes adottságaiból, személyiségek teremtik meg. ők is vetik és terjesztik. Amikor a nép aratni kezdi, akkor válik nemzetté. Akkor emelkedik népi önmaga fölé: nemzeti öntudatában eszme-közösséggé. A nemzeti lét azon nyugszik, hogy' a nemzet azonos önmagával. A nemzeti azonosság is karakterizáló. De ennek súlya már nem az élettani terjedelem mércéin mérhető, hanem a minőségén, a szellemi érték-skálán. A mi mai nemzeti karakterünk a magyar népi hagyomány-kultúránk talajára épült keresztény nemzeti eszmevilág ezer év óta. Nemzeti és szellemi lombozatunk ez az ősi törzsön, melyet a kollektív magyar szellem, a népi gyökér táplál. ♦ A NEMZETI ESZME-KÖZÖSSÉG AZ ÉLETERŐNK A nép egyik igen jellemző megtartó-ereje, hogy neki “saját istene” van, aki más népeknek nem istene. A néplélek az Isten arcán csak önnön sajátos vonásait látja. Kisajátítja magának az Istent. A kereszténység azért tudott magas-kultúrát teremteni egyesegyedül a világon, mert általa nem egy-egy nép nyúl kollektive az Isten felé, hanem a személy, aki ezáltal nő személyiséggé. Vagyis korlátlanul a végtelenben gondolkodóvá, a teljes Istent látóvá, eszmefakasztóvá, eszmehordozóvá, kultúrlénnyé. Lényegében kereszténynek lenni nem szertartást jelent, hanem emberi minőséget. Minden vallás az embertől követeli, hogy így vagy úgy feláldozza javát vagy magát az Istennek. Egyedül a kereszténység mutatta be a maga vallási arculatán, hogy valóságban az Istenfia áldozta föl magát — az emberért. Mert nem az Istennek van szüksége emberáldozatra, hanem az embernek arra, hogy őt meglássa és Feléje emelkedjék. Ez a fejlődésnek, a nemesbülésnek az egyedüli útja. Ez az Emberi Sors. Minden más csak ezért való. Vagy éppen ennek a hátráltatója. A kereszténység az egyetlen kultúreszmekör, amely éppúgy érvényesülhet egyetemesen, mint az emberiség parcelláiban: a nemzeti életben. Népi szinten a különbözőség dominál, és a közösségi életharcnak szétválasztó a tendenciája. A nemzeti lét magas szintjén nyílik csak lehetőség arra, hogy a keresztény magas-kultúra közös áldásait minden nemzet hasznosíthassa anélkül , hogy sajátosságából bármit is föl kellene adnia. A keresztény eszmekor, a keresztény magas-kultúra az éltető forrása a legmagasabb rendű nemzeti létnek. A mi ezer éve karakterizálódó magyar nemzeti azonosságunknak is ez az éltetője, és nem nehet más az eljövendő századokban sem, mert nincs más magaskultúra, nincs ami még feljebb emelhetne. Keresztény nemzeti identitásunk tehát a mi megtartó erőnk. ♦ VADÁSZPUSKA, REVOLVERGOLYÓ, AKASZTÓFA... A magyar nemzeti géniusz mindig akkor termelt nagy-magyarokat, amikor nemzeti azonosságunkra tört a rontás. Legnagyobb személyiségeket pedig a legnagyobb veszélyben. Zrínyit a 17. században, Széchenyit a 19- edikben, Szálasit a 20-ban, amikor a nemzetközi liberalizmus és a nemzetközi marxizmus már együttesen tört a nemzeti létünk és a keresztény magaskultúránk ellen. Népi hagyománykultúránk fölé nőtt nagy magyarjaink mind a keresztény-nemzeti azonosságunk őrzésére adták az életüket, és közöttük az említett három Óriásunk is azért veszett nem-természetes halállal, mert kitérő nélküli utat mutatott arra, messze a jövőbe látva. Ismerjük a "vadkan” és az "öngyilkosság” hazug meséjét. Azt is, hogy miért tolta az ellen a "népbíróság” kulisszáját 1946 március 12-én az akasztófa mögé. Mindhárom Útmutató Óriásunk után szakadékba zuhant a magyar nemzeti azonosság. Ezek a szakadékok maradéktalanul leleplezik az ármányt! Szép az a kíváncsiság, mellyel őseredetének titkai felé mered a magyar, de olyan, mintha végső eszmélésre szeretne vele jutni, mielőtt kilép a történelem folyamatából. Az élni akaró a jövő távlatai felé néz és lép! A jövő megvívása pedig abba az Mintegy ötszáz oldalas könyv jelent meg nemrégiben a Német Szövetségi Köztársaságban Liszt Ferencről: “Liszt Ferenc levelei magyar gyűjteményekből, 1835—1886". A kasseli Barenreiter Verlag gondozásában napvilágot látott kötet összeállítója kiváló zenetörténészünk: dr. Prahács Margit-A könyv visszhangja a nyugati sajtóban igen meglepő. A gyűjtemény alapján ugyanis világosan és tisztán áll a tárgyilagos olvasó előtt Liszt Ferenc magyarsága, amit a németek eddig mindig elutasítottak és elvitattak. Valamennyi bírálat közül egy nagy svájci hetilap cikke a legérdekesebb, mert írója elismert szakember a zenekritikában: Everett Helm. A csaknem féloldalas beszámoló szerzője hangsúlyozza, hogy Lisztnek a könyvben ismertetett magyar vonatkozású levelei teljesen új megvilágításban állítják a kutatók és a nagyközönség elé a nagy zeneköltőt. Everett Helm szerint: Liszt Ferenc nemcsak magyarnak érezte magát, de igazi magyar hazafi volt. Évszázados makacs "Franz Liszt”hez való ragaszkodás után a svájci német sajtó megadja magát a könyv megtámadhatatlan bizonyító erejének.. Több hasonló cikk — de főleg irányba mutat, melynek kibontakozását jövő-látó Vértanúink akasztófáival torlaszolta el az ármány. Az utódok is kibontakoztathatják, ha megtanulják olvasni az Ő HAGYATÉKUKAT! # Gyékényesi Gy. László szabadelőadása gondolatmenetének egyik ága ez a vázlat. Az előadás azon az ünnepélyen hangzott el, melyet a Hungária Szabadságharcos Mozgalom rendezett Clevelandban március 16-án, a MÁRCIUSI VÉRTANÜK emlékére. Everett Helmé — külön kiemeli: Liszt magyarul érzett és elválaszthatatlan kötelékek fűzték hazájához. A cikk írói hangsúlyozzák Liszt Ferenc segítőkészségét magyar honfitársaival kapcsolatban, megemlítve, hogy a zseniális művész 60 éves korától kezdve szorosra fűzte szálait Magyarországgal. Elégtétellel olvassuk e késői megnyilatkozásokat Liszt Ferencről. Jóleső érzés megpillantani a világsajtó hasábjain ezt a címet: "Liszt Ferenc, a magyar", azaz csak így: “Franz Liszt, der Ungar". (K. K.) HAYAKAWA S. I. Hayakawa a sanfranciscói állami egyetem japán származású elnöke. Nem sokat teketóriázott, egyszerűen kizárta az egyeteméről a lázadó diákokat. Megtalálta rá a "paragrafust”. Az a hír járja, hogy más egyetemek rektorai is mérlegelik: ne kövessék-e rövid úton Hayakawa példáját. Valamennyinek követnie kellene — s nyomban rend volna az egyetemek tájékán. Az utcára szoruló lázadók nem rontanák tovább a tanuló ifjúság tekintélyét. Ügy teljes az emlékezés, ha utat mutat a jövőre! (Sz. L.) Szibériától a hangverseny pódiumig Szibéria ólombányái és haláltáborai után az ankarai Zeneakadémia tanári székébe került prof. dr. Tóth Imre gordonkaművész. Most a nemzetközi kultúrcsere keretében nyugati hangversenykörútra kapott meghívást. Ennek során az ősszel Amerikába is ellátogat. Török és magyar településeken ad majd több hangversenyt. A program szerint a műsor második felében előadásokat tart, filmeket mutat be, valamint a török és a magyar költészet remekeiből szemelvényeket hoz a közönség elé. Előadásai során ismertetni fogja a törökországi magyar emlékeket, és rámutat, hogy a török lélekben mennyire él ma is a turáni rokonság tudata meg élménye. LISZT FERENC, A MAGYAR
