Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-03-01 / 3. szám
1969. március hó SZITTYAKÜRT 5. oldal A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM TÁJÉKOZTATÓJA CSAK ÖNZETLEN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET Kiadja: A MOZGALOM KÖZPONTJA XI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM — 1969. MÁRCIUS HÖ Feltámadás vagy nemzethalál Irta: VASVÁRI ZOLTÁN Vegyünk annyi fáradságot magunkak és lapozzunk bele, több mint ezeréves múltunkat feljegyző történelmi könyveinkbe, és ott igen elcsodálkoztató adatokra jövünk rá. Nem akarom kedves olvasóimat untatni a sok adat felsorolásával, inkább kiragadok markáns eseményeket és azzal fogom alátámasztani és megvilágítani címként használt megállapításomat. Az biztos, hogy a magyarság védője és megmentője minden időben az egyszerű köznemes és a jobbágy volt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a főúri osztályból és a velünk együtt élő nemzetiségekből nem kerültek ki nemzetvédők, de a zömöt az előbbiek adták. Ezt elöljáróban azért írtam le, hogy a későbben tárgyalt eseményeket jobban meg lehessen érteni. Kezdjük a magyar—török küzdelem, majd a török hódoltság alatti harcokkal. kik voltak a végvári vitézek? ... A magyar népi erők legjobbjai, vagyis a földönfutóvá vált kisnemes és a jobbágyok, akik a hosszú harcok alatt elvéreztek, míg a többiek a védett helyeken szaporodni tudtak. Ennek a küzdelemnek az ideje 1526-tól 1771-ig tart, s nemzeti nagy gyásznak is nevezhetjük. Nem hiába jajául fel Balassa Bálint a végvári költő így: “Óh szegény megromlott s elfogyott magyar nép.. ....Utána a Habsburgok idegen jövevényeket telepítettek le az elvérzett fajmagyarok helyébe. Az ősi földből kiszakadt és önállóvá vált Erdély sem kerülte el sorsát. Az osztrák és oláh hadak pusztították, különösen Básia uralma alatt, amikor Erdély a siralom völgye volt. A pusztítás itt is a magyarságot sújtotta, mert ők voltak ennek a vidéknek is a védői. Mindjárt itt mutatok rá, hogy milyen helytelen politikát követ az a magyar, aki ma is önálló Erdélyért lelkesedik, mert kiteszi az ott élő testvéreit a kétszeres vérveszteségnek. A kuruc és labanc elnevezésű szabadságharcos küzdelemben ismét a kisnemes és a földnélküli jobbágy sorakozik a tárogató hangjára és a szabadság bajnokának, II. Rákóczi Ferencnek ők lesznek a leghűségesebb katonái. Sok közülük elesik a csatában, sokan bújdosóvá válnak saját hónukban. Az elhagyott nádasok ismét magyarok otthonává váltak, többen pedig követik a vezért a hontalanságba. A labanc tovább szolgálja az elnyomót és elfoglalja mindenütt a küzdők helyét, sőt a birtokaikat is megkapja. Ebben az állapotban éri el népünk az 1848-as szabadságharcot, amikor a rejtekhelyeken felnevelkedett fiatalság ismét kardhoz nyúl, hogy lerázza magáról a zsarnokot és kiűzze saját földjéről az áruló labancot. Céljuk, hogy jogot adjanak azoknak a földnélküli jobbágyoknak, akikkel évszázadokon keresztül együtt véreztek a magyar igazságért és szabadságért. Az előbbi cselekedeteikből ismeri hazafias réteg óriási lelkesedéssel fogadta Kossuth hívó szavát, a piros sapkás honvédek sora egyre szaporodott. A zsarnok osztrák császár látta, hogy egyedül nem tud megbirkózni a földből kinőtt lelkes honvéd sereggel, az oroszokat hívta segítségül. A túlerő győzedelmeskedett, az ország színe-java, akik életben maradtak, földönfutókká váltak, sokan kerültek ki ide, az Egyesült Államokba is. Lincoln hadseregében találkozott újra a harcos magyar fiatalság, hogy tovább ontsa vérét, most már az USA-észak győzelméért. Otthon bitó és börtön volt a jutalmuk a hazafiaknak. A kétszínűéinek, idegeneknek, több joguk volt, mint az államalkotó magyarnak. A történelem homokóráján 1848-tól 121 év pergett le és népünk sorsában semmi sem változott, egyedül csak az elnyomó osztrák helyett kaptuk a kommunista mezbe bújt pánszláv hódítót, az oroszt. A szomorú képhez hozzátartozik még annyi, hogy most minden réteghez tartozó, ha módja volt, elhagyta az ősi földet. Ez alapon a száműzetés teljes tükörképét adja az ősi földön élt Magyarországnak. Így most már érthető, hogy mi okozza a választó falak felhúzását magyar és magyar közé ,s miért annyira szétesett az emigráció. A békésnek s veszélytelennek mondható külföldi életünkben, egyre több szerepet kapnak, feltűnően az élen mozognak és magyarkodnak a minden színt megjátszók, az idegenek. Szóval azok, akik évszázadokon keresztül lenézték az egyszerű embert. A volt harcosok ismét mellőzve vannak. Egyre szomorúbban látni a rendezvényeknél ezt az elkülönülési szándékot, mert — ugyebár — én különb vagyok a másik földönfutónál. Általunk elképzelt országunk és törvényes államfőnk nincs, de ennek ellenére, nemlétező társadalmi rendjeleket viszont rendületlenül osztogatnak és azzal büszkélkednek, hogy még mélyebb legyen az elválasztó szakadék. A nagy társadalmi vetélkedésben az igazi magyar probléma, népünk szabadsága, már nem elsődleges kérdés. Ha valaki — mondjuk — a volt küzdők sorából felveti, azonnal kórusban üvöltik feléje, nem ért hozzá, nekünk vannak jó kapcsolataink, stb. Ha valaki erősebbnek bizonyul és a néphangulat feléje hajlik, akkor azonnal kifogással élnek, hogy végtelenül sajnáljuk, de nem érünk rá. Így kivonják magukat a felszabadítást előkészítő fizikai vagy szellemi munkából. Tudom, hogy kinti életünkben ez nagy és kényes probléma, mivel veszélyes a jövő a magyarság számára, éppen ezért vetem fel, az idegenekkel való házasságkötéseket. Itt nem értek egyet azzal, amikor lapjaink dicsfénnyel írnak az ilyen eseményekről, nézetem szerint ezeket inkább elhallgatni kellene, tnert ez már egyik fokozata a nemzethalásnak. Egyet ép ésszel felfogni még ma sem tudok, a pánszláv bolsevizmus 25 éve üli torát hazánkban, azóta vagyunk száműzetésben. Az 1956-os dicsőséges szabadságharcunk leverése után újabb hullám követte 1945-öt és még mindig nem tanultunk. A jeniről jövő ugyanúgy lenézi a kisnemes és a jobbágy ivadékot, mint ahogy nem bízik a kicsi ember az úgynevezett nadrágosokban. Isten szerelmére: vegyük már tu-Az idő múlásával, mint sok minden, így a Magyar Bál is nemzeti szolgálattá válik a hazafias magyarság körében az emigrációban. Igen nagy szükség van erre az itt felnövekvő ifjúság magyar szellemű szórakozás tanítására, mert merőben ellentétes az itt tapasztalt szórakozásokkal. Elmondhatjuk, hogy mozgalmunk rendezésében lezajlott “12-ik Magyar Bál" New Yorkban gyönyörűen sikerült. A magyarok “magyar bálja”, ahogy azt a bál háznagya nevezte rövid beszédében. Igen örvendetes volt látni, hogy mennyi ismeretlen új magyar jelent meg a bálon, igaz, több régi arcot nem láttunk, de a jövőt mindig a fiatalság jelenti. így biztosítva látjuk a Magyar Bál sikerét. Ezt a megállapításunkat igazolja az a tény is, hogy a Katolikus Liga bálját már harmadízben velünk egyidőben rendezték meg, még sem zavart. Ezt a helyet is felhasználjuk arra, hogy kérjük a Liga bálrendezőségét, hogy jövőre más időben rendezzék a bált, hogy ne fosszuk meg fiatalságunkat attól, hogy mind a két bálon résztvehessen. Mint köztudású, a mi bálunkat 12 éven keresztül mindig január utolsó szombatján rendeztük. Az imára szólító kürt hangjára mindenki felállott, ahogy körülnéztem, láttam az arcokon, hogy sokan a régi emlékeik között járnak. Ez adta azt a méltóságteljes pillanatot, amikor a jelenlevők összeforrtak és ez máris biztosította a lelkes magyar szórakozást. A csendet v. Serényi István hangja törte meg, amikor felkérte Vasvári Zoltánt, a bál háznagyát, hogy tartsa meg megnyitó beszédét. Vasvári Zoltán a tőle megszokott rövid tömör beszéddel köszöntötte a jelenlevőket és ismertette a "Magyar Bál" nemzeti szolgálatát. Utána v. Serényi István a bál szertartásvezetője kedves szavakkal bemutatta a nyitópárokat: Apatini Andreát és ifj. Balogh Lászlót, Balogh Helént és Pupos Attilát, Beigelbeck Claiidinát és Juhász Rolandot, Nagy Katalint és Galgó Gábort, Miriszlay Erzsébetet és Lear Antalt, Horváth Anikót és Tímár Tibort, Tímár Évát és Pupos Ottót. A nagy ovációval fogadott nyitópádomásul, hogy mindannyian hazátlan senkik vagyunk, ne járjunk a jellegekben! Adjunk minden magyarnak fehérlapot és kezdjük el az új életet! A megbecsülés fokmérője csak a: lehet, ki mit és mennyit tesz hazánk szabadsága érdekében. Ha ezzel a hittel és felfogással tud kezet adni nagy a kicsinek és fordítva, akkor remélhetünk feltámadást, ellenkező esetben csak nemzethalál vár reánk!... Válassz és cselekedj! rok tánca után a szertartásvezető virágcsokorral a kezében a főasztalná! ülő Pupos Gyöngyvért, az 1968-as Bálkirálynőt felkérte és miután engedélyt kaptak a bál megnyitására, ők ketten nyitották meg a bált. így kezdődött el az est, majd reggel 4 órakor fejeződött be a mindenki számára hangulatos Magyar Bál. Idén is izgalmas volt a Bálkirálynő megválasztása. Andreánszky Károly vezette le a választási küzdelmet, majd bejelen tette az eredményt: 1969-es bálkirálynő Balogh Hetén lett, 1. számú udvarhölgy Beigelbeck Claudina, 2. számú udvarhölgy Nagy Katalin, a 3. számú udvarhölgynek Molnár Margitot választotta meg a lelkes közönség. A zenét Nagy Ferenc zenekara (volt Révay) szolgáltatta a szokásos nagt sikerrel. Megemlítjük azok nevét is, akik a pénztárt kezelték és a rendezésben se gédkeztek: Horváth Mártonnét, Maurer Frigyest, v. Arady Vigh Mihályt, Bagó Gyulát, Tőke Györgyöt és Balogh Lászlót. Külön megemlékezünk még arró!, hogy Magyarországról is volt két ven dégünk, akik a nyitásban is részivel tek és akiket a közönség nagy ünneplésben részesített. így zajlott le a kitűnő Magyar Bál, viszonlátásra jövőre. Pupos Gyöngyvér 1968-as és Balogh Helén 1969-es év bálkirálynői. MAGYAR SZABADSÁGHARCOS SZELLEMI KONGRESSZUS MONTREAL, 1968. A Kongresszus teljes anyaga hangszalagon. Megrendelhető 10 kanadai dollár beküldése ellenében: HSZM, P.O. BoX 87 — Longueuil, Que., Canada. 1969-es Magyar Bál New Yorkban
