Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-07-01 / 7. szám
4. oldal SZITTYAKÜRT 1968. július hó ’’Amerika némán nézte hatmillió lemészárlását” Mindig sejtettük, hogy a zsidók előbb vagy utóbb, de háborús bűncselekményekkel vádolják meg a "nácizmus” ellen hadat viselő gazdanépüket is A “bűnök”, melyek nem évülnek el, most Arthur D. Morse könyve nyomán az Egyesült Államokat is a vádlottak padjára citálják. A fenti cím alatt az északamerikai magyarajkú zsidók lapjában Rubin Ferenc írja a következőket: "Sokat, hallottunk és olvastunk arról, hogy az Egyesült Államok, energiájának és befolyásának csupán egy piciny töredékét fordította a zsidóság megmentésére. Fejcsóválva hajítottuk el ezeket a híradásokat. Lehetetlen, hogy Roosevelt elnök, a zsidók barátja, nemtörődömséggel nézte az ártatlanok millióinak elpusztítását. S most, mikor előttünk fekszik Arthur D. Morse könyve "Az amerikai közönyösség krónikája, amely minden felsorot tényt dokumentumokkal támaszt alá, a megdöbbenéstől alig tudunk magunkhoz térni.” Szegény amerikai gazdanép! Eddig ájultan gyönyörködött a Sztálin—Kaganovics cég moszkvai deklarációjában, amely a nürnbergi Nemzetközi Törvényszék Alapokmányának kiindulópontját képezte. És főképpen azon, hogy a sárga foltért meg a gázszagért (?) a zsidóságot rászabadította a sárga aranymezőkre. A páholyok mélyén azonban nem felejtettek! Mert van a nürnbergi háborús "bűnösök” perének esrv tanulsága — s talán a legfőbb —, hogy a háború és tömeggyilkosságok bűneiért nem csupán a közvetlen tettesek felelősek, hanem mindazok is, akik e bűnök előkészítését cinikus beletörődéssel, vasv akár csak félrehúzódással meg közömbösséggel tűrték. íme a MENORA 1968. június 3-i számából: "Riegner (a zsidó világszövetség svájci megbízottja) újabb kábelekben értesítette az amerikai külügyminisztériumot a varsói gettóban életbenmaradt 380,000 zsidó ún. áttelepítéséről Treblinkára. A száműzetésben megalakult lengyel kormány, mely kitűnően értesült a varsói eseményekről, adatokat hozott a két nagyhatalom tudomására a varsói zsidóság kiirtásának ponts tervéről. Ugyanekkor az Egyesült Államok megbízható információt kapott a belgiumi, hollandiai és franciaországi deportálásokról. Hogy tökéletes munkát végezzen, Riegner a következő szövegű táviratot adta fel az amerikai hatóságokon keresztül Wise rabbinak, az amerikai zsidóság vezetőjének "... megbízható értesülést kaptam négymillió zsidó elgázosításának tervéről. Emberem — aki a legmagasabb német hatóságokkal áll kapcsolatban — közli, hogy a terv végrehajtását 1942 őszén kívánják elkezdeni. Elting amerikai konzulhelyettes a kábelhez még hozzáfűzte, hogy mivel Párisból, Amszterdamból, Bécsből és Berlinből értesült a tömeges deportálásokról, nincs oka kételkedni Hitler diabolikus terveiben. Riegnert komoly, szavahihető embernek ismeri, s így a kábel valódiságában nem kételkedik.” Az amerikai külügyminisztérium a híreket teljes szkepticizmussal fogadta. A kábelt ahelyett, hogy azt Wise rabbinak továbbították volna, egyszerűen eltüntették. Ugyanekkor az angol külügyminisztérium Riegner kábelének másolatát a londoni zsidó világkongreszushoz juttatta. Augusztus 17-én az amerikai külügyminisztérium értesítette a svájci követséget, hogy a táviratot, “annak lehetetlen tartalma" miatt, nem továbbította a Wise rabbihoz. Wise rabbi csak augusztus 28-án értesült az angol követségen keresztül a kábel tartalmáról. Wise rabbi azonnal érintkezésbe lépett Sumner Welles helyettes államtitkárral, aki megígértette vele, hogy a hírt titokban tartja. Sumner Welles az Egyesült Államok vatikáni megbízottjával, Myron Taylorral kívánta az információkat leellenőriztetni. Anthony Drexel Bidel, az Egyesült Államok követe, nyolcoldalas jelentésben írta le az emberiség történelmében egyedülálló gazságokat. Roosevelt elnök személyesen értesült lengyel szemtanúktól, hogy a németek a lemészárolt zsidók tetemeit szappan- és műtrágya gyártásra használják. Guggenheim tanár — Squire konzul alátámasztásával — eskü alatt bizonyította, hogy Hitler titkos leiratában kiadta a parancsot a zsidóság teljes kiirtására legkésőbb 1942. december 31-ig. E parancsot Himmler és Frank ellenezték azon az alapon, hogy az épkézláb zsidókat, ameddig csak lehetséges, hasznos munkára kell felhasználni, Hitler azonban ragaszkodott parancsa végrehajtásához. Végül is 1942 novemberében Sumner Welles kénytelen volt megerősíteni Wise rabbi információit és feloldotta őt a titoktartás alól. Wise rabbi egyenesen Roosevelt elnökhöz sietett, akivel szívélyes barátságban volt, akinél azonban üres ígéreteken kívül, különösebb eredményt nem volt képes elérni. 1942. december 2-án Wise rabbi kétségbeesett levélben könyörgött az elnöknek: adjon engedélyt egy zsidó bizottság fogadására. A bizottság átadta az elnöknek egy nép megsemmisítésének pontos tervét. ígéreteken kívül azonban ez a látogatás sem járt eredménnyel.” Eddig a magyarajkú zsidók lapjából. Közel huszonkét éve, hogy Nürnbergben a Nemzetközi Katonai Törvényszék elnökének ajkáról elhangzottak a szavak: ... vádlott! ... Önt a Nemzetközi Katonai Törvényszék kötél általi halálra ítéli. De mit mondani most a katonai törvényszék Cordell Hull államtitkárnak, aki Arthur D. Morse könyve szerint megtagadta a belépési engedélyt a zsidó menekülteknek, és a "biztos halálba” küldte vissza őket. Vagy pedig az amerikai emigrációs hatóságoknak, amelyek a könyv szerint csak azért küldték vissza a zsidó menekülteket, mert nem voltak képesek felmutatni a német "nácirendőrség” ajánlóleveleit. Egyet azonban biztosan tudunk! Stephen Wise rabbit a “kábel” elhallgatásáért biztosan felmentenék. Elvégre ő már 1933-ban mondotta: "Én a háborút akarom!” (:M. T.:) FÉLRESIKERÜLT KOZMETIKA A "Nagy Honvédő Háború”-ról újabb hatkötetes sorozat jelent meg Moszkvában. Persze a csatlósállamok is mind kötelesek megjelentetni fordításban. Történettudományi értékére úgy mutat rá belőle egypár rosszulsikerült kozmetikai kísérlet, mint mikor a szélcsap gavallérról az udvarlás leghevesebb jelenetekor — lepottyan a paróka. Több részre osztott hosszú fejezet tárgyalja és bizonygatja, hogy milyen nagyszerű volt már a háború kitörése előtt a szovjet katonai kémszolgálat. Ennek jóvoltából a Kremlin mindent előre tudott. Még a berchtesgadeni "Sasfészek” földalatti tárgyalótermében elhangzott suttogásokról is. Pontosan ismételték a Barbarossatervet, már pólyáskorától. Tudtak a rávonatkozó előkészítés minden mozzanatáról, s Hitler minden rejtjeles parancsáról. Lehallgatták a főhadiszállás titkait, s közén azt a bizalmas beszélgetést is, amit 1941 februárjában Pál, szerb régens-herceggel folytatott Hitler. Földerítették a német csapatszállításokat, a többször is megváltoztatott időpontját a megindítandó támadásnak. Szóval Sztálint, a szovjet kormányt és hadvezetést úgy látták el kémjelentésekkel, mintha nyílt kártyákkal játszó ellenséggel állnának szemben. Részletesen tárgyalja a könyv a tokiói német követségre beépített kémük nagystílű működését is. Két fejezettel hátrább azonban, az 1941. június 21-én megindult német villámtámadás sikereivel szemben mosakodni kell. Mi másból áll víz és szappan ehhez a művelethez, mint abból, hogy a németek orvtámadását veri szappanbuborékká. Azt, hogy meg-nem-támadási szerződésük volt, s ennek ellenére a német csapatok hirtelen és váratlan rajtaütéssel kezdték a háborút. (Melynek során a szovjet seregeknek pár hét alatt majdcsaknem Moszkváig kellett curukkolniok, irgalmatlan vereség és veszteség árán.) Csak úgy bömböl az ellentmondás az egészből. S ezt a könyvet az utókor tájékoztatására szánták!... Hősi erőfeszítések Egy további fejezet arról a roppant erőfeszítésről szól, amiből "a szovjet nép, a szovjet munkás, a szovjet katona” hősi érdeme lett. Arról az "erőfeszítésről”, mellyel szovjet nyersanyagból, szovjet iparral, a szovjetkatona áldozatával vívták ki a sztálingrádi győzelmet is. És sehol egy szó sincs arról, hogy milliárd dollár értékű hadianyag érkezett ehhez a győzelemhez — Amerikából. Sztálin csak trükkel élt! Jólismert Sztálinnak az az elszánt fenyegetése, amit Churchillhöz és Roosevelthez intézett, amikor a német villám-hadseregek szinte már öszszeroppantották a szovjet katonai erőt és háborús utánpótlást. 72 órás ultimátum volt ez, mely ha sikertelenül jár le, Oroszország különbékét köt a központi hatalmakkal. A könyv ezt az ultimátumot úgy tünteti föl, mintha az csak ügyesen alkalmazott trükk lett volna a nyugati hatalmak tunya hadvezetése, és lanyha harci készsége ellen. Következésképp majdnemhogy azt állapítja meg a könyv, hogy a szovjet hadvezetés nyerte meg a háborút Amerika és Anglia számára. Tragikus következmények Az a tragikus a dologban, hogy a nyugati hatalmak Teheránban, Cassablankában, Yaltában, Potsdamban valóban úgy is jutalmazták a Szovjetet, mintha az előzetes háborús uszítástól kezdve a győzelem betakarításáig valóban mindent egyedül neki köszönhettek volna. De mit szól ehhez a zsidóság? A köszönetre ugyanis ők tartanak igényt, s a háborúban résztvett nemzetek erőfeszítéseiből, áldozathozatalából mindkét oldalról ők vágták zsebre a jutalmazást. ... És nem is egészen érdemtelenül! A háborús uszítás valóban kizárólag az ő müvük volt... ♦ Nyugat-Németországnak Prágában székelő kereskedelmi küldöttsége, hírek szerint, komoly szerepet játszik a Dubcek-kormány nyugati irányú tájékozódásában. Külkereskedelmi jellege ellenére ténylegesen követségi feladatokat lát el. A nyugatnémet kancellár "rugalmas külpolitikája” teszi ezt lehetővé, s könnyen hozhat hasznot a "csökönyös politika” merev-görcsének feloldásában. A Hazai Tudósítások jelenti, hogy: A Burgenlandban élő magyarság új egyesületet alapított Oberwart székhellyel. Elnökéül Moór János főtanítót, alelnökéül pedig Szeberényi Lajos gimnáziumi igazgatót választotta. Az új egyesület Őrségi címmel lapot is ad ki. Az alakuló ülésen Moór elnök hangoztatta: "Az a törekvés indított bennünket e nagy feladat vállalására, hogy egyes magyar községek eddigi kultúrmunkáját összpontosítsuk, kiépítsük és egymással összeegyeztessük; felébresszük a feledésbe merült szokásokat, élénkítsük anyanyelvűnk használatát és ápoljuk ezeréves kultúránk gyönyörű virágait.” Szeberényi alelnök hangoztatta, hogy “Hű és lojális polgárai akarunk maradni Ausztriának, de meg akarjuk tartani magyar anyanyelvűnket.” Az új magyar egyesület többek között magyar könyvtárakat kíván kialakítani, magyarországi művészeket hív meg, látogatásokat szervez Magyarországra, magyar nyelvű újságot ad ki, s az anyanyelv ápolására összefogja a felsőőrsi, a szigeti és az alsóőri színjátszókat, táncegyütteseket és énekkarokat. Az egyesületben a katolikus, az evangélikus és a református egyház egyaránt képviselteti magát, s a program szerint felveszik a kapcsolatot a többi ausztriai magyar egyesülettel is.
