Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-05-01 / 5. szám
1 1968. május hó SZITTYAKÜRT 3. oldal TOLLVONÁS AJNAGYPR^^ “Történelmi jog” HŐSÖKKÉ LENNI! Önmagát becsüli a társadalom ha a nősök kultuszát éli, mert ideáit színez ,vi, mely nemesít. bpp ezert ez a társadalomnemesítő aioüa jcuuusz, nem szaoad nogy csupán a mutt Da nezzen. Amikor magyar nusoKneK szentelünk egy napot az év napjai közül, tooo var rank, mint cmiekezes vagy az hogy szóvirágokkal díszítsük a magyar elet be vésődött nyomait azoknak, akik nagyobbak voltak mint kortarsaik, és elnyerték a hős rangját. Amikor őket ünnepeljük, a múlt idézésénél nagyobb nyomatékkai kell a jövő felé tekintenünk egész évben. Mert a jövő is melegágya az életküzdelemnek, s azt csak eljövendő hősök emelhetik föl és termőbbé. Az emberben eredendően megvan az olyan törekvés, hogy egyénileg kiváljon a sokak közül; hogy versenyeken I győzzön, hogy önmagát az élenjárók közé küzdj e. Az ilyen törekvés azonban vak volna anélkül az ideál nélkül, amit a hősi magatartás és cselekvés alakít ki. De a hősök nem is csak elvont minták. Alakszerű, élesrajzolatú példákat is mutatnak, melyeknek összefonódása a hős egyén személyes jelleme. Vannak vonások, melyekben mindnyájan egyeznek. Éles helyzetfölismerés, gyors ítéletalkotás és sebes elhatározás valamennyinek tulajdona. Ha ezeket, talán a legmarkánsabbakat emeljük ki, akkor megértjük, hogy miért ritkul a hősök serege. Korunk szelleme például alig alkalmas arra, hogy értékes egyesek szökkenhessenek a tömegek fölé. Ma egyre növekvő és sűrűsödő massza az embertömeg. Átfoghatatlan, áttörhetetlen. És minden nemzet közélete ebben a masszában fulladozik, mely nem is annyira nagyszámok összege, mint inkább sívár minőség. Ma az okosaknak és méginkább az okoskodóknak áll a világ. Ezért vagyunk a technika magaslatán, ezért tikkadunk az erkölcsiség mélyén. És azért állunk a megsemmisülés küszöbén. Csak akkor és csak azzal lendíthetünk az emberi sorson, ha az okosak és okoskodók világába beleszőjiik a hősök egyetemes jellemvonásait. Éles fölismerést a számolgatás helyett, gyors döntést a tétovázás helyett, és merészen beirányzott cselekvést a megoldatlanságok nyúlós tétlenségének a helyébe! Szóvirágok helyett hősi tettek művelésével! innen C».Donnán Ez így túlságosan elvont, tudomány-ízű kifejezés. Ezenkívül: amenynyire kikristályosodott a JOG a közjogban, s ezzel alkalmazhatóvá is vált azon a területen, melyre valamely államhatalom kiterjed, annyira ki nem kristályosodott ezeken a határokon túl. Épp ez az oka annak, hogy nemzetközi síkon még jogállamok között is rendezetlen a helyzet. Még jogállamok is alig tudnak valamit elintézni egymással jogelvek alapján, — érvényes és alkalmazható nemzetközi jogszabályok meg úgyszólván nincsenek. Az államok megállapodásokkal, szerződésekkel intézik az egymást érintő dolgaikat, s ez csak döcögő kezdete annak a folyamatnak, mely nemzetközi jog kikristályosításához vezethet. Ezért hát, amikor a Kárpátmedence területére érvényesen, egymás közt, magyar történelmi jogról beszélünk, helyesebb JOG helyett a JUSS szót alkalmazni ahogyan azt Wass Albert teszi. Annak ellenére, hogy a "jog” magyar megfelelője a latin "jus”-nak; — de ő is, jó magyar nyelvérzékkél bizonyára ösztönösen érzi, hogy a régi Róma "jus, — juris”-a, miközben népies "juss”-á magyarosodott, értelmében is átszíneződött. Ha úgy mondjuk, hogy jussunk van valamihez, akkor nem gondolunk mindjárt Corpus Jurisra, palástos bírákra, perre, komor törvényszéki termekre, pénzért hazudozó ügyvédekre és karhatalmi szervekre. Mindezek a merev, hideg társuló fogalmak hajlékonyabb, melegebb képekben jelentkeznek. Valahogy úgy inkább, mint mikor Péter és Pál akaszkodik Arany János "A fülemile" című versében. Nem is rágják agyon egymást a jog agyaraival, hanem megegyeznek a jusson. Kibékülnek a szomszédok, magyarán. A jogosra valóban rá lehet mondani, hogy mindig vitatható, de amihez jussa van valakinek, az lényegében áll fölül a vitathatóságon. És a jogi elemzéstől egyenesen idegenkedik. Mint az élőlény, úgy védekezik az ellen, hogy részeire vagdossák, tehát megfosszák az életétől. Meg az ellen is tiltakozik, hogy szétágazó, s többé össze nem fogható jogtudományos analízisbe terjengjen. Nézzük ennek a népies-magyaros JUSS-nak a valóban történelmi eredőjét! A kérdésben ma a honfoglaló magyar áll szemben hat "nemzetiséggel”: szlovákkal, ruténnel, románnal, szerbbel, horváttal, némettel. De ezeknek ősei, amikor Magyarországra szakadtak, legjellemzőbben nem szlovákok, rutének, románok, szerbek, horvátok és szász-, sváb- vagy osztráknémetek voltak, hanem a nagy népvándorlás hullámzásából még le nem csillapult, hazát kereső keresztény embercsoportok. Az ő idejükben még nem is a népiség s a nyelv volt a döntő és elkülönítő tényező, hanem a résztvétel volt az összefűző abban, ami e tájnak és lakóinak védelmet, tehát életet jelentett a kor s az égtájak pusztító áramlásával szemben. Sajnos, mi már — egy évezred után — nehezen tudjuk visszaigazítani a figyelmünket a történelem eredőire. Fejlődő intelligenciával szétfeszegettük a hajdani valóságot, ami egységben született, nem okozott problémát, s amibe akkor még nem kellett belegabalyodni. Népcsoportjaink országlakók lettek a mi országunkban. Azért lehettek azok, mert hivatást töltöttek be és feladatot láttak el ott, a középkor keresztény állameszméjének teljesen megfelelően. Talpuk alatt hazájukká vált a talaj, és éppen ezért azt el nem adogathatják más államhatalmaknak. Még a 18. században a fajrokon török népséget is kiebrudalta a táj, mert a félholdas muzulmán zászlók alatt vallás-eszmei hódítás címén jöttek oda. De az elszakadt egyéni csoportokat befogadta az ország és népe, ha keresztény hitre tértek. Mint ahogy hit-eszme ereje szakította le végleg a magyar testről az elhurcoltakat is, s csak azután törökösödtek, arabosodtak el, miután második nemzedékük elmohamedánosodott. Azok a népcsoportok is, amelyek annakidején a Haza keretében összeforrtak velünk a kifejezetten államalkotó, országszervező keresztény hit ben, nagy részt elmagyarosodtak. De ez az elmagyarosodás sem el-faj-magyarosodást jelent, hanem a magyar Haza keresztény szellemében való felszívódást. • Itt mindjárt el is jutottunk száz és egy mai problémánk történelmi nyitjához! Idegen nevű és vérű nemzeti Nagyjaink dicsőségéhez, milliók és hosszú nemzedékek hűségéhez, sajátos nemzeti szellemünk kifejlődéséhez, elapadó ősmagyar vérünk termékenyülő továbbcsörgedezéséhez, országunk ezeréves fönnmaradásához. És tovább a többihez. Innen kacsint felénk a jövő: a második ezredév, s ebben terhel nyomasztó gonddal Hazánk jelenlegi nemzetiségi problémája. Ha ennek megoldásán vívódunk, nem indulhatunk ki a jelenkorból, mely szétanalizálta a népi-nyelvi hovatartozást. Ilyen kiindulásból csak belerágódni lehet a magyar fájdalomba, s elvérezni a magyar sebekben. Történelmi jussunk történelmi eredőkre mutat, s azoknak a mérlegelését, felszínre hozatalát, korszerűsítését igényli. Visszanézve reájuk szemellenző nélkül, első, amit meg is kell látnunk: az országlakók jussa! És a második mindjárt az, hogy ez a juss nem ellentétes a magyar jussal! Teljes ezerévig nem volt az, példamutatóan! Csak az élőt hullává boncoló modern jogszellem ékel a nemzettest tagjai közé száz és ezer ellentétet, ami valójában nem is ellentét, csak ellentmondás. A modern jogi, helyesebben jogászi korszellemnek áldozatai vagyunk mindnyájan, akiknek ősei a Kárpátmedencében találták meg a Hazájukat. Számítanunk kell rá, hogy ez a korszellem, mint minden más történelmi társa, egyszer átszíneződik az Élet újonnan fölismert színeivel, ami megváltást hoz a kínzó problémáinkban is. Nem egyszerű dolog a jövő eszközeivel élni a jelenben, de mégiscsak ez az emelkedett szellem útja, s elvégre nem a percenként porladó jelenünkért élünk ma, hanem múlhatatlan jövőnkért! Kárpátkoszorúzta Nagyhazánkért, amit a Négyfolyó vize öntöz, s népe tesz földrajzi térségből történelmi tényezővé. Dr. Szhikár László A KÁRPÁTVIDÉK FRONTJÁN megcsitultak a mozgolódások. Csehszlovákiában kelepcébe szorult a föllélegzés ügye. Dubcek letette Moszkvában a hűségfogadalmat. Ez a huszonhárom éve jólismert vörös-kelepcét jelenti, ha őszinte. De ha taktika, akkor meg a hívei csapják rá az ajtót, mert népvezérkedni csak őszintén lehet. Hűségeskű nélkül is. # A NEMZETKÖZI FRONTON háború—béke válság ütött ki. Nem úgy mennek a dolgok, ahogyan a szorongok remélték pár héttel ezelőtt. A jelenlegi szituáció katonai alakjában is cirkuszi porondra való, pedig eddig csak a nemzetközi politikát irányító figurák illettek oda. A manőverezésükkel együtt. Az egymást évek óta lövöldözők azt mondták, hogy: koccintsunk! De mindkét békepohár a levegőben hadonászik azóta is, mint a tökrészegeké. Még csak véletlenül sem akarnak öszszekoccanni. És ezt úgy hívják, hogy "fegyverszüneti tárgyalások helyének a megválasztása” ... MINEK A FÜGGVÉNYE EZ A FELEMÁS HELYZET? A kommunizmus válságának? A dollár-válságnak? A választási válságnak? Vagy össze lehet fogni mindet: a világválságnak? így azonban már nem is kérdőjel való utána: nyilvánvaló válságba jutott az ember világa! És ezt emberszabású lények idézték elő! Pontosan és személyszerint azok, akik kerek ötven esztendeje immár: rendezés ürügyén ráncigáiják és kaszabolják sorra minden ország életét, mondván, hogy össze akarják ragasztani azokat, akiket az Űr és a Történelem különformált! Ki kellene kaparni a föld alól, és le kellene már váltani a világ-kórmányt! AHSZM vezetőségének tagjai értékes megbeszélést folytattak a K K M, a Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség és az Okt. 23 Mozgalom vezetőségének tagjaival. Majd együttesen részvettek a szabadságharcosok “SZABÓ BÁCSI EMLÉK-LÓVERSENYÉN”.