Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-05-01 / 5. szám
VOL. VII. ÉVF. — No. 5. sz. A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (PETŐFI) «ITTVAKÖM* A Hungária Szabadságharcos Mozgalom lapja 1968. május hó DRÁGA JÓ ÉDESANYÁK ! A Természetben ilyenkor minden csupa zöld, — furfangos emberek mégis vörösre mázolták ezt a napot. Bizonytalan, de nagyhangú politikai törekvéseknek a színe-szaga telepedett rá a majálisok könnyed vidámságára. El is nyomta a zöld természet kultuszát, s vörös májuselsejéről röpköd a szó, vagy száz éve már. Siránkozni kellene ezen az elferdülésen, vagy méltán lehet ünnepelni is? A közéletnek sorskérdése ez, s ha szimbolikus is a vörös ünnepnap, a fenekére kellene már nézni egészen. De nem úgy elfogultan, mint sokáig divatos volt! Nem néma eleganciával a vörös rikácsolásra, nem öntelt felemelkedettség tornyáról nézve le a handabandázó proletártömegre, mely alá lovat adott a marxizmus. Hanem a tartalmat keresve! A gyémánt-mag igazának, erkölcsének, esztétikumának nézve utána a koszos szén érlelő húsában. • Mai szemmel tekintve régmúlt időkre, amolyan trükk-kép szökik az ember szeme elé. Trükk-kép, melynek felülete fényes, és művészi harmóniában tobzódnak rajta a színek. Királyi palotákon, kincseskamrákon, olimposzi lakomákon, testőrkatonaság éles rendjén és csillogó páncélzatán. Mindez a kép felületére ragasztott celluloid hártyán van így. De lehúzva ezt a hártyát, ott van alatta a múlt színtelen váza: ragyásan, fekete-fehérben, és minden esztétikai lelkesülést lefolytó sűrű, nyomasztó szürkeségben. Ott van a képen a tömegnyomor, a tömegverejték, az éhbéráron alul fizetett munka jajkiáltása! Persze az ilyen kép a modern észjárás modem fény kép technikájával készül. Felülete az egyikféle szemlélethez szolgál alapul, ami pedig alatta van, az a másikféle véglethez. A döbbenetes ellentét az élet színe-fénye és szürke árnyéka között nem egészen úgy sajgóit, mint ma. A nyomorúság akkoriban még enyhet talált abban, hogy ez az élet sorsa, mert meg se látta, hogy másként is lehetne. • És hogy másként kellene lenni, azt mindenki tudja, hogy nem Marx találta föl. Neki csak szerencséje volt, hogy akkor élt, amikor a tömeglélek sötétkamrájában kis mécseseknek gyúlt fénye. Azonban túl minden történelmi próbálkozáson, túl még a krisztusi felebaráti-szeretet villanásain is, mégiscsak értéke és érdeme van annak a gondolatfejlődésnek, mely a teoretikus szocializmus küszöbére vitt. Sőt annak a szocialista mozgalomnak is, mely útat talált az előretöréshez, tekintet nélkül arra, hogy igaz vagy téves útat nyitott-e meg eleinte. A korlátlan magántulajdonon alapuló liberális mammut-kapitalizmus rendszerével nem lehet megtervezni azt az életet, melybe a tudományos és technikai fejlődés kérlelhetetlenül belevezet. Ez a mammut-kapitalizmus a saját maximális profitjáért termel, s ugyancsak azért fizeti éhbéren felül a munkásait is. Indító és vezérlő szempontja tehát nem az ember, nem a társadalom, nem a nép, — hanem a pénz és a hatalom, amik viszonosak egymással, de mindig csak egypárak javára. Mindkettő absztrakció csupán, tehát holt tényező: esetleges, változékony mesterkélt. Szóval: alkalmatlan társközösségek életének a tervezéséhez. • Abban a nagyjelentőségű közmunkában, amit az emberi élet fejlődő fönntartása jelent, csak mellékszerepe van a pénznek és hatalomnak. A főszerep, a cél: az Ember meg az Élet magar- Az út pedig hozzájuk az a közösségi rend, mely mindenkor megfelel a gyarapodó életkövetelményeknek, vagyis a fejlődésnek és tényleges haladásnak. Ez a közösségi rend — jobb híján — szocializmusnak nevezhető, de ez a szocializmus már nem az, amit durva úttörésként vörösforradalmakkal próbáltak megvalósítani a törtetők és megnyergelt proletárok. S mert sehol sem sikerült, hát csalfa fegyverek erejével léptették életbe néhol, a kommunista ábránd álcázására. A vörös“szocializmus”-nak a próbaideje lejárt, mert elmúlt a türelmi ideje. Kiábrándulást hozott! Ezt a proletárdiktatúrás vörös-szocializmust már meg is buktatták maguk a proletártömegek! A becsapottak. Épp azok, akik hajlandók voltak parasztból- munkásból- tisztviselőből bitangolásba kergetett csőcselékké is válni egy kis pénzes-jobblétnek, vagy a hatalomból váló részesedésnek az Ígéretére. Az ő fiaikban már nemcsak mécses pislogó lángja gyúlt, hanem az élet napfényének a tudatos igénye. S most ezek verik a dobot — a vörös vaskalaposok takarodójához! • A vörös ünnepnap fenekére kelett volna nézni már régen mindenkinek. És nem várni az idei május elsejéig, amikor már könnyen a mélyére lehet látni, mert szakadozik a magjának burkolata. A csatlós-sorba kényszerített Kárpátvidéken a néplélek már merész íveléssel kezd visszakanyarodni: vörösből a természet májusi színéhez. Azt a szabadságot követeli, melynek meglobogtatásával befogták a vörös szocializmus jármába. Nem a közélet szocialitsa rendezése alól akar szabadulni, hanem a vörös(Folytatás a 2. oldalon) Ha másképp mutatja is a világ, az életünk köröttetek forog, tőletek indul és veletek fejeződik be, mert még anyafölddé váló poraitokat is a szívünkön babusgatjuk, amíg dobog. Ha szívünk szerint tudnánk élni itt a Sárgolyón, életetekben is úgy babusgatnánk benneteket az évek minden napján, a napok minden percében, mint ti teszitek velünk, miután világra hoztok. A tehetetlenek a ti szívetek melegétől, a ti kezeitek símogatásától lesznek tehetősekké, s ha tékozló fiúkká válunk is mindnyájan,., magunkban hordozunk azért egy kuckót mindhalálig, mint oltár a tabernákulumot, melyben ti vagytok egyesegyedül a lakók. Értelem-nyiladozó kiskorunkban azzal hálálkodunk, hogy odasimulunk kebletekre, benneteket ölelünk legmelegebben, a ti szoknyátok mögé bújunk, és a ti lábaitok előtt csetledezünk folyton. Azzal hálálkozunk, hogy tőletek várunk mindent, de mindent. Örömvágyainkat ti töltitek meg, ha fáj valami, a ti cirógatástok enyhít a legjobban. Ti vagytok, akik számunkra mindenütt és mindenben jelen vagytok, akkor is, ha nem látunk, úgy is ha elkószálunk. Mire kinyílik az értelmünk, mire megerősödnek az izmaink, lehullunk a közeletekből, mint érett gyümölcs a fájáról, de ez csak a szél sodra igazán, s bármerre térjünk, bárhogyan átalkodjunk magunkban, másokban: hozzátok kötöz száz emlék, s az életnek el nem szakítható zsinórja. Alulról is fölnézünk rátok, fentről is mégfeljebb — csak tirátok igazán. Ügy is, ha tévelygőnk, úgy is, ha tagadunk, mert ti vagytok mindenen túl és vallomások fölött, — számadás nélkül is: mindórökkön-örökké. Történelmet viaskodó férfiak mellett ott ragyog az ősmúltunkban is a ti alakotok, mint Jézusfiával az ölében a Boldogságosé... Hadvezérekkel, királyokkal, tudósokkal szemben is csak ti tudtok életet adni egyedül, mióta áll a világ, és mindmáig csak ti... Ebben van nagyságtok, dicsőségtek, mert megfeleltek neki. Bennetek kel az élet, nélkületek halott volna minden. Ti álltok szemben egyedül a vad természettel, a vérnötő karddal, s azokkal, akik szüntelen ácsolják a fekete koporsókat. Talán már millió év hirdeti győzelmeteket, fejeteken rongyos kendő is diadém, homlokotokon a barázda is korona: ti vagytok az Élet Királya. Ki tud vállaitokról csak csöppnyit is levenni a terhekből? S ti — Magyar Édesanyák! — még a tetőzötteket is hordozzátok hogy magyar legyen tovább is a Kárpátkoszorú öle,., s magyarok maradjanak a nagyvilágban az elűzöttek gyermekei is. Az év háromszázhatvannégy zakatoló napja után nektek legyen balzsam, s mindenki másnak felfénylő ünnep a háromszázhatvanötödik: az ANYÁK NAPJA! T„„ , Pupos Kalman MEGFÜJJUK A KÜRTÜNKET Bajban vagyunk magyarok, itt a számkivetésben! De a kürtöt ezúttal sem magunkért fújjuk meg, s nem is emigrációs magyar feladatok anyagi támogatásáért. Hanem egy emberért, aki számkivetésünknek minden óráját arra fordította, hogy rutinos képességével kifejezést adjon a nemzeti érzésű emigráció elfojtott gondolatvilágának. Egy emberért: Marschalkó Lajosért! S őérte is csak azért, mert a fizikuma most számonkérte tőle a szakadatlan munkát. Túlfáradt a szíve és kórházi számkivetésbe űzte. Egyetlen menekvése a pihenés. De pihenhet-e valaki, aki úgy nőtt össze a hivatásával ahogyan ő? S amikor ez a hivatás az éjszaka kenyérkereső munkáján túl, éber nappalokat követel, hogy a HÍDFŐ tábora mindig arról értesülhessen, amit mások elhallgatnak. Kedvenc kis újságjának április 25-i számát már nem Marschalkó Lajos írta. Voltak, akik hirtelen a helyébe ugrottak a poszton. Ők kémek segítséget, de szintén nem a maguk, sőt nem is a HÍDFŐ számára. Hanem arra, hogy gyógykezelés és egy kis gondatlan pihenés jusson a szakadatlan munkában összerogyott szerkesztőnek. A Szittyakürt — hiszen egyazon célért küzdünk — még azt is megkockáztatja, hogy nemcsak az adományozásra hajlamosakhoz szól. Odakiált azok felé is, akik szívesen "megvennék” előre azt, hogy a jövőben is olvashassanak még Marschalkó-íráso kát. A juttatásokat kérik erre a bankszámlára küldeni: “Saarlaendische Kreditbank, Saarbrücken, — Ungarischer Pressedienst. Kontó: 0273102.” T Május elseje
