Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
1968. JANUÁR HÓ SZITTYAKÜRT HARMADIK OLDAL EMIGRÁNS ÚJESZTENDOK — A Szittyakürt további programja — gokat siránkozunk azon, hogy nem egységes az emigrációnk, széthúzó, lagymatag, és ezért eredménytelen is. Tehát:... s itt sorban következnek az ismert konklúziók. Súlyos ítéleteket mondunk ki magunkról, de legalábbis székében tudatosítjuk tehetetlenségünket, ami nem igaz, s a sötétenlátást, ami mérgező. Akik ilyen értelemben szólnak, mert van hangjuk, tollúk és alkalmuk rá, esetleg nevük is hozzá, a nagy magyar kesergésben nem gondolnak arra, hogy ostorral nyájat is nehéz, csordát is alig lehet terelgetni, — gyermeket lehetetlen nevelni, de felnőtt embereket még az igyekezetüktől, sőt a jószándékuktól is meg lehet fosztani. Az ilyen szót szólók szégyelnivalóan nem ismerik az emberi lelket. Nem tudnak semmit arról a finomszövésű pszichikai szerkezetről, melyből a magatartás és tett fakad. Bennem, benned és őbenne: az Emberben. Pedig ha ilyen módszert követ az emigrációs nemzetpolitika, akkor egyáltalán miért van? I^Z EMBER ÖRÖK GYERMEK. Nem koránál fogva, de ami átalkodott tulajdonsága, az a gyermeki példán mutatkozik meg élesen. Nyújts feléje két piszkafát szeretettel, törődéssel, hozzásímulással, aztán figyeld meg a fantáziáját, a teremtő életkedvét, az alkotó tetterejét s a — produkcióját. Micsoda nagyszerű! Pontosan így van a felnőttel s pláne a magyarral. Az emigrációban százszorosán így van. Eleinte csak úgy duzzadtak az izmok minden röpke jóhírre, melyből remény éledt. Hajszálra egy volt a gondolat és akarat, amikor külföldre érkezett az otthoni ötvenhatos események híre. Szóval: a magyar emigránsokkal is lehet “madarat fogatni”, de a hangadók ehelyett mindig azzal nyúlnak feléjük, amitől lelóg az orruk. Még az öregebbeknek is, nemcsak a fiatal nemzedékeknek. Sőt meghasonlanak, mert maguk az egységtörekvők nógatják százfelé. Érveket vagdosva mindannyiunk fejéhez, pedig az érvek épp ellenérvek formáiban öntődnek ki a lélek öröktörvényű kohójában. Mert a cselekvő egyéniség — értelmi síkon és köznapi formákban — nem ismer abszolút igazságokat; a viszonylagos igazságok tálalásának pedig az ellenkezés és vita a természetes következménye. Nem kell pedagógusnak lenni hozzá, minden szülő és minden normális ember tudja, hogy a szigor lehet kitűnő fék, de motor sohasem. Az eredményes szép szó pedig nem érv és nem logika, hanem oxigén-permetezés a tettek parazsára, mely mindig ott szunnyad a felboncolhatatlan szív csodálatos életműhelyében, ahonnan az indíttatások fakadnak. Mert ott keletkeznek azok minden más hiedelem ellenére, és nem az agyvelőben. J tt van sokrétű védőpáncélba burkoltan a MAGYAR EMIGRÁCIÓ LELKI MŰHELYE is. Puskagolyóval nem lehet átlőni a burkolaton, de a szép szó beléje hatol. Még érveket is vihet magával, ha azok nem relatív igazságokat támogatnak, hanem alapvetőket, melyekről lesiklanak a szubjektív ellenérvek, és nem vezetik az embert alaptalan ábrándok útjára. Nem a magyarság és nem az emigráció romlott meg, hanem a nagyokosoknak az észjárása hiányos és az ítéletük hamis. Az emberek belenyugodhattak a külföldi életbe, de a magyarok szívében mindig ottmarad a hiányérzet, amit lehetetlen hajlongó érvekkel kitölteni. Unszolással és jótanácsok osztogatásával még kevésbé. A magyarok ünnepi gondolatokra szomjaznak, melyek érvek nélkül ébresztenek. És valóságra, mely bizonygatás nélkül is késztet, mert alapos reménnyel tölti el az embert. Ha ezek tárulnak elibük, akkor figyeld meg a fantáziájukat, teremtő életkedvüket, áldozatkészségüket és alkotó tetterejüket! Meg hogy mit képesek belőle produkálni. Ez az a szegényesnek látszó két piszkafa, amivel a gyermek egyensúlyozott felnőtté gyakorolja magát az életben, a felnőtt pedig, egész emberként, kiteljesíti ezt a gyakorlatot. Jön még tán idő, melyben az egész magyarság szemléltetően mutatja meg, hogy milyen nagyszerű egyén és fajta, és nemcsak egyesek meg kis együttesek példázzák! A SZITTYAKÜRT 1968. ÉVI PROGRAMJA: ásni, ásni és napjaink felszínére segíteni azt, ami alapvető valóság a magyar sorsban, és gyökeres érték a magyar szellemi világban. Ami ünnepi hatású és hétköznapi cselekvésre is sarkal, mert megfogható. Létünk gyökeréig kell lenyúlnunk, és következetesen el kell mellőznünk a relatív igazságok félrevezető útjelzőit. Vagy ha útbaakadnak mégis, letisztogatni róluk a viszonylagosság ferdítő hatását. Hogy ami középméretű, az annak is lássék, ne pedig nagynak valami törpeség mellé állítva, vagy kicsinynek, valami óriásihoz viszonyítva. És így tovább, nemcsak a méretek, hanem a minőség terén is. Nem volna szabad, hogy fontosnak lássék a mellékes, és a sok apró-cseprő igazság-látszat között elsikkadjon az alapvető, a sorsdöntő. A magyarságnak nem az a jellemzője, hogy 14—15 milliós lélekszámával tizenötödrésze a Szovjetbirodalom álampolgárainak, vagy az USÁ- énak. Se nem, hogy tizenötször annyi, mint az albán. Hanem az, hogy történelmi fogalom, élő nép, kultúralkotó nemzet, civilizálódó és civilizáló tehetség, — van hona, melyből lelkében HAZÁT teremtett, tehát konsturktív alany, van társadalma és állama, amit rendben be tud illeszteni a társadalmak és államok közösségébe, tehát van joga ahhoz, hogy európai és magyar legyen. S hogy méltó igényt támasszon a jövőjére! Van gyökere ahhoz, hogy jelen nemzedékei fölülemelkedjenek mai korszakukon, melyben jogait el nem ismerik, sőt életére törnek az erősebbek. 'Yétlenségünk nem egyéni, nem faji és nem pszichikai eredetű. Tehát nem tehető vád tárgyává, de át sem váltható cselekvésre — érvekkel. Tétlenségünket az okozza, hogy túlfölényben van ellenünk két felemás világhatalmi törekvés politikai, gazdasági és katonai ereje, mely nem európai szándékú, így magyar érdekekkel sem párhuzamos. Ennélfogva cselekvők leszünk nyomban, mihelyt megbicsaklik a bénító túlerő. És meg fog bicsaklani. Nem a saját népük hanyatlása vagy ébredése miatt, hanem egyszerűen mert túlerőltetik a politikájukat. Túlfeszítik a hatalmi erejüket. Egyszer hoppon marad az, aki mindent magának akar, — lásd a régi Rómát és az új Angliát! A jelenlegi két atom-nagyhatalom, az USA és az USSR, olyan fegyverek birtokában van most, melyek egymásnak tizenötszörös elpusztítására alkalmasak, s negyedóra alatt az egész földön az életnek és a civilizációnak is véget tudnak vetni. Ha a hatalomhajszát odáig erőltetik, amikor már csak fegyverrel lehet érvényesíteni, — a halálgép gombjának megnyomása előtti pillanatban meg kell torpanniuk. Hacsak van a felelőseiben mégemberi vonás, de legalább önzés és gyávaság ahhoz, hogy sajátmaguknak is gyilkosai legyenek. A mindent maguknak akaró nagyhatalmak megtorpanása pedig elsősorban a kisebb-nagyobb történelmi NÉPEK tetterejét szabadítja föl. Józanul tehát a mi "tétlenségünk” is: várakozás a cselekvésre. Megillető helyünkért a nagyvilágban, és nemzeti életünk belső rendjének korszerű megvalósításáért. A HOZZÁ VEZETŐ ÜTŐN, különösen a mai politikai ösvényeken, csak relatív igazságokkal szokásunk próbálkozni. Ezért vezet minden lépésünk nyomban az üres vita zsákutcájába, és kézenfekvő eredménytelenségbe. A viszonylagos igazságok között azonban egész halom olyasmivel is operálunk, amiken az idő általában már rég túllépett. Tehát egyszerűen füstbe markol az, aki meg akarja fogni, vagy pláne a magyar jövő oltárára tenni. Sem szentistváni, sem ferencjózsefi Magyarországot nem találhatunk már a Kárpát—Duna-tájon, hiába szeretnénk, de még csak "trianoni Magyarországot" sem. Minden ilyen formát elnyelt a Történelem. Azonban ezeknek a szép, jó, igaz vagy küzdelmes formáknak az időtálló szubsztanciája ma is ott parázslik. S erre a szubsztanciára nincs klasszikusabb kifejezés, de modernebb sem, mint PAX HUNGARICA! A sorsközösségbe kerültek EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK elve. Ez az elv alapvetően igaz, ebben az elvben alapvető érték van, és ennek a parazsa ma is megragadható való-Decemberi számunkban csak pár sorban emlékeztünk meg a magyar művelődéstörténet e ritka állomásáról, mert a részletes méltatása nem érkezett be szerkesztőségünkbe. Sajnálatos elírás csúszott azonban ezekbe a sorokba, amit dr. Heckenast Dezső montreáli egyetemi tanár szíves közlése alapján a következők szerint igazítunk helyre: Pesti egyetemünk nem szervezeti folytatása annak az egyetemnek, melyet 1367-ben Nagy Lajos királyunk alapított Pécsen, és ami Magyarországnak első, Közép-Európának pedig harmadik egyeteme volt. Az első pécsi egyetem 1540 táján ugyanis megszűnt. A mohácsi vészt követő sívár viszonyok között kimeság, mert ezerév történelmének nyomait hordozza. Csak sikerüljön megoldatlanságaiban hánykolódó korunknak a felszínére segíteni, kifejleszteni a gyakorlatát, és korszerű formába önteni! Ezután kiált a meggyötört Európa is, Délkelet-Európa létének történelmi feladata, és azok a milliók egyenkint, akiket emberi emberként a szívük irányít az életben, és akik megcsömörlőttek már az újdivatú relatív igazságoktól, melyeknek végső fegyvere csupán a hatalmi terror, vagy az egymás elleni háborúskodás lehet. HOGY EZT ÍGY IS VALLHASSUK fennhangon, hogy az ilyen vallomás formájához megtaláljuk a megfelelő fogalmakat és kifejezéseket, — ez a Szittyakürt sajtóprogramja. Nem is csak az 1968. évre, hanem minden további — boldogabb újesztendőkre! A SZITTYAKÜRT ezután ANGOLUL IS MEGJELENIK! A lap fejcíme: FIGHTER, és emblémája piros-fehér-zöld lobogó alatt két sebesült szabadságharcos. Az első szám már szedés alatt van. • Magyar olvasóink számára is hozzáférhető a Szittyakürt címén. • Az angolnyelvü kiadással a Hungária Szabadságharcos Mozgalom célja az, hogy az általa képviselt eszmei irányzat közvetlenül, az amerikai nép nyelvén váljék ismertté. Mégpedig szoros kapcsolatban az amerikai nemzeti mozgalmak törekvéseivel. • A lap alkalmas arra, hogy a magyar gondolatvilágot ne csak alkalomszerűen és tört angolsággal terjeszthessük az idegenben, hanem egy-egy beszélgetés helyett kész nyomtatásban, részletenként nyújthassuk amerikai barátaink felé. • A FIGHTER egyelőre negyedévenként jelenik majd meg. • Minél több amerikainak a kezébe juttatjuk el, annál sikeresebb “privát diplomatává” lehet a magyar emigráns! rültek a pécsi püspökség jövedelmi forrásai, így nem futotta azokból az egyetem fenntartása sem. Fővárosunk egyetemét Pázmány Péter esztergomi bíboros érsek alapította Nagyszombatban 1635-ben, és Mária Terézia helyezte Budára, majd II. József pedig Pestre. A pesti egyetem több mint három évszázadig viselte alapítójának a nevét, és csak két évtizede nevezték el "Eötvös Lóránt Tudományegyetem”-nek. Mindez persze nem foszt meg attól a jogunktól, hogy a magyar kultúrtörténetem egy olyan állomását ünnepeljük, mely a magyar színvonal és európaiság emlékét 600 évvel ezelőtt az elsők között és Magyarországon véste a történelembe. ELSŐ EGYETEMÜNK 600 ÉVES
