Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
NEGYEDIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1968. JANUÁR HÓ Kárpátoktól az Al-Dunáig Burgenland sorsáról és az ottaniak életéről Kőszegi-Farkas István tollából már több cikk jelent meg a Kanadai Magyarságban. Ezeknek az írásoknak a logikája inkább a szépirodalom finom stílusába van ágyazva, mint a politikáéba, pedig kifinomult nemzetpolitika az, amit az írója mond, s az is, ahogyan megírja a mondanivalóját. Mindig sejttetett valamit, ami nem mindennapi. Ilyen bársonyos keztyűvel nem szokás politikai témát olvasóközönség elé tárni. Kőszegi-Farkas tárgykörébe utóbb megint beleröffent a szabványos politikai stílus. Sértődés nélkül, de a szárnyaló lélek számyasebzettségével írja "Ami már kiment a divatból" cimű legutóbbi cikkének végén: "Kérem a kedves cikkíró urakat, ne haragudjanak meg a fentiek miatt. Mindig fáj, ha az ember keserves kínlódással felépített munkáját hirtelen kettévágják." De legalább most elmondta a "fentiekben”, hogy miről van szó. És ez nem kevesebb, mint az egyedül józan újszerű politikai stílus, melyről ha igazán nemes gondolkozással álmodozunk, valóban úgy érezhetjük, mintha a szabványos politikai bakafántoskodás már ki is ment volna a divatból. • Arról van szó, hogy. . . . , de álljon itt inkább úgy, ahogyan maga az író fogalmazta. "A bécsiek szívesen fogadták azt a felfogást, hogy a burgenlandi ügyben fölösleges a dolgokat soviniszta vonalra terelni. És megerősítették azt a véleményt is, hogy amikor elérkezik az ideje, Magyarország szomorú helyzete megoldódik, — az osztrákokkal nemcsak tárgyalni, de megegyezni is lehetséges." Továbbiakat is megtudunk ebből az írásból. Az osztrák-magyar kérdésben Bécs nem ül tárgyalóasztalhoz hazának jelenlegi vezetőivel. Az osztrákok szívesen veszik, ha a magyar emigráció tartja felszínen a burgenlandi dolgokat, feltéve, hogy nem durva, tévedéseket tartalmazó, hibákkal, teli szinten bizonygatjuk a magyarok igazát. S főleg nem vak sovinizmussal. Micsoda idétlen MA, a rabmagyar sorsban, azt a "mindent vissza" kiáltást hangoztatni az osztrákok felé, mellyel a trianoni Magyarország politikája is mindent elrontott, mert elmérgesítette a szomszédságot. Egyetlen meggondolás is alátorpedózza ma ezt a soviniszta hangot: "mindent vissza” — ? — de hová? Vörös-Magyarországhoz? "Az osztrák népet nem véreskezű partizán-komitácsik vezetik, hanem nagyműveltségű, korszerűen gondolkodó emberek. Velük csak korszerűen és okosan lehet beszélni." Bécs minden idétlen hangra begombolkozik a magyar emigrációval szemben. De, éppen mert az osztrák nép és vezetőrétege okos és intelligens, remélhetőleg csak az útszéli magatartásra reagál begombolkozással — időlegesen. "Az osztrákok tele vannak súlyos gondokkal .... Rájöttek ők is arra, hogy a nagyhatalmi érdekek érvényesítése a kisnépek közönséges legázolásával jár. Innen ered az osztrákok óvatossága és türelme a kisebbségekkel szemben." De itt álljunk is meg egy pillanatra! A politikának azért van ma mindent elsöprő ereje, mert szolgálatában áll az alkalmazott tudomány és a szervezett gazdaság. Azonban az egyetlen élő tényező: a NÉP, a történelem szolgálatában áll! Abban a korban élünk, amikor a politikai szervezés viaskodik a Történelemmel....... A korszakok mulandók, és nem kétséges, hogy a történelem fog győzni a párviadalon. Az utolsó menetben, amikor a politika túlfeszíti a körülményeket, és a teljes rombolás felé fordítja iszonyatos haditechnikáját, megszűnik minden politikai cél. És a céltalanság megtorpanásának pillanatában az élő tényező: a nép kerekedik fölül! A magyar sors elsötétült egészen, s az a nemzedék, mely ma vállain hordozza ezt a magyar éjszakát, nem csoda, hogy kalimpál akkor is, ha vív és érces a hangja. Viadala sötétben folyik, célját nem is láthatja tisztán, útjain bukdácsol. Meg kell világosodnia, különben úgy száguldanak el fölötte az évtizedek, hogy semmit sem tesz hozzájuk, pedig az idő múlásának történelmi igényei vannak. Az egyedül józan politikai stílusra, Kőszegi-Farkas István napvilágot látott írása kapcsán, itt most a legteljesebb elismerés hangján utalhatunk. Ha nem vitték volna vérpadra Szálasi Ferencet, akkor ma, hetvenegyedik születésnapján talán én is szemtől-szemben köszönteném. De vérpadra vitték,... nem állhatok elébe,... s ez így van jól. Aki elvégezte a küldetését, pihenje fáradalmait! A lét Ura gondoskodott róla, hogy nemzeti életfolytonosság hirdesse tovább, amit nagy fiai egyszer meghirdettek. S a nagy lélek nagy bánya is: kimeríthetetlen. Ki tudja, meddig lesz még sorsunk, hogy fűszál sem terem már számunkra a feldúlt, véres magyar harcmezőn? Tetszik vagy nem, — rá lettünk utalva, hogy múltunk s nagyjaink szellemének mélyéről bányásszuk ki a jövőnket. Megtisztelő köszöntés helyett ezért húzok minden évben egy-egy ezüstszálat az ő emlékezete és aközött, amit csak a lélek ünnepi emelkedettségével lehet elérni. Hogy az emlékezés ezüstfonala mutasson rá nagy magyar gondolatokkal való összefüggésekre, amikor épp azok hiánya miatt sajognak a magyar hétköznapok. # Jaj! — dehogy is szőnék én ezüstfonalat közéje és azok közé, akik rossz szívvel vagy jóismeretek túlságos hiányával szajkózzák; ugyanazt, ami a semmirekellők szájából fakadt, amikor gyalázkodással tetézték az ő vértanúságát. Nem akarom én kiirtani a gyalázatot e világból, hiszen akkor vele pusztulna az ellentétje is, mielőtt győzedelmeskedhetne rajta. Tarkaság, küzdelem, verseny, folytonos verseny: ez a mi világunk, s boldogság is ott van, ahol eszmék szárnyán vágtathatunk dolgos-küzdő csatatérre, mint valamikor őseink tették fényes paripák hátán. De Háromkirályok ünnepén, ólombetűk talpazatán, szívesen fűzöm az emlékeztetés gondolatfonalát azok felé, akik szívük zárt titkai között keresik egy-egy meghallott, de meg nem értett szavát, s ki nem mondott, csak megsejtett igazát. • Te — ismeretlen Jótestvérem! Sorsod egy az enyémmel, hát nem lehetsz mégsemcsak ismeretlen nekem. Te is velem várakoztál a várakozások idején, s velem szorongtál 1944 őszén, amikor tűzokádó Tigrisek nyitottak utat annak, hogy mégiscsak az örök Magyar Becsület fénye villanjon egy idegenek által lezárt magyar korszak sötét végére. Én is úgy tépelődtem tovább, ahogyan te! Végig huszonhárom esztendő álmatlan éjszakáin, s bármerre néztem veled együtt, csak az éj megrögzött sötétje mutatta, hogy nincs már magyar hajnalhasadás. Pillantsunk rá dolgos nappaljainkra is: halljuk a magyar szót szólók hangját. Leszűrjük belőle az ábrándozást, a szorult köznapok lapos tervezgetéseit. De ami marad az sem más, mint rémületes vízió, észbontó álomlátás, melynek égető központjából százfelé is próbálkozunk menekülni, de mindenünnen csak gyilA MUNKÁCSI SÁNCON A hagyományoknak abban a telekkönyvében, amelyben a Névtelen — lajstromba vette a magyar föld pontjait, ahova a magyarság öntudatának valamiféle megnyilvánulása fűződik: ott szerepelt Munkács, azonnal Verecke után. Mint a honfoglalás első nagyobb és állandóbb táborhelye. Majdnem három évszázaddal ezelőtt itt vetett lángot a magyar öntudat egyik legtüzesebb lobbanása, akkor, amikor Zrínyi Ilona védte falait. Védte a magyarság rendelkezési jogát saját földje felett és a magyar nép szabadságát, ugyanazt, amelyért a vezérlő fejedelem "kiállott a munkácsi sáncra”. A munkácsi cseh orvtámadás és betörés pedig az újkori magyar történelem Iliászának egyik fejezete. A hősi halottak, kiknek véres teste feltartóztatta a betörőket, új váltság, új áldozat az ezeréves oltáron. A munkácsi hősök, akik szétroncsolt testtel, dum-dum golyóval átlőtt homlokkal, huszonkilenc évvel ezelőtt bevonultak a magyar történelem örökkévalóságába, a végvári elődök nyomdokait követték, az örök végvári magyar sorsot pecsételték meg 1939 fagyos januári hajnalán. De a témát nem hagyjuk abba. Sőt kiteregetjük és kiterjesztjük — a Kárpátoktól le az Al-Dunáig! A legkomolyabb diplomáciai értéke lehet egy ilyen sajtómagatartásnak, s ez annál inkább időszerű, mert a nemzetközi politika túlfeszíti a körülményeket: küszöbre jutott az utolsó menet. íme már ebben a problémakörben sem egyedül küzd a SZITTYÁKÉRT kos tőr mered felénk ... Mígcsak meg nem vált az eszmélés, s odaterelhetjük a gondolatainkat, ahová akarjuk, ... a szürke semmitmondásra. Ami már nem bánt, de meg sem nyugtat... • Te is egymásután papírkosárba lököd a közszájon forgó blöfföket, de utána ott maradsz kettesben a Magyar Problémával. S nem bírsz megvívni vele. Elárulni szégyelnéd mások előtt, hát ha nyilatkozol, elmondogatod te is, amit mások mondogatnak, pedig tudod, hogy üres szalmacséplés az egész. így válik kicsépelt szalmává nemcsak a nemzetpolitika bennünk, hanem az egész Magyar Sors. Nem találsz írt a poklok magyar kínjára, s kénytelen vagy csillapítószereket szedni, mint a rákbeteg a biztos vég előtt. Álomból az ébrenlétbe menekültél, s most az álomba szeretnél visszamenekülni... Szemed előtt egy ezeréves ország szíve kárpátkoszorú közepén. Behemót orosz lidérc nyomja ma, — keletről román, északról cseh, délről szerb, nyugatról osztráknémet partizánok lándzsa-erdeje szurkál feléje. Valóigaz a víziód, kétség nem fér hozzá, s már... azt sem tudod, éjjel van-e vagy nappal. Magyar Golgotát jársz ... • Ne járj egyedül! Leroskadsz a Magyar Kereszt súlya alatt. Van, aki emelt fővel, korbácsütések után is délcegen lépte itt az utolsót, mert telve volt a lelke. Meríthetsz belőle kíséretet, menekvést. Dehogy csak azt, — gazdag hagyatékot! Én is azt találtam. Megélesítettem a fülemet, hogy a jelen üres zakatolásában is halljam a múlt szavát, vagy levettem a polcomról egy könyvet, s fölcsaptam találomra. Szemembe cikázott, fülembe zúgott akkor két szó, — aztán melegre talált a szívemben, felszökött az agyamba... .. .és megláttam, hogy nem vér piroslik a lándzsák hegyén, a csatazaj himnusz melódiájává lesz,__marcona partizán-arcokon mosoly kerekedik----nagy lomhán elröpül a lidérc ... kizöldülnek a Kárpátok, s élő koszorúja ölében milliók éneklik magyar zsoltárok dallamán a Pax Hungarica ezeréves valóságát. Múltunk s a Szálasi-hagyaték egyik legértékesebb gyöngyszemét. Ezt, s sorban a többit, ezeket volna érdemes kimunkálni jövőnk katedrálisává! Az új idők törmelékeinek ragasztgatásával pedig pepecseljenek a — szektariánusok. így lenne jól. • Nem akarom elmisztifikálni a gondolatot. Ennek a Szálasi-üzenetnek a korszerű alakját te is megtalálhatod, ha gondolatvilágodnak és történelmünknek a gyökeréig ereszted a tekinteted! (—.—) ÍGY VAN EZ JÓL...
