Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
MÁSODIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1968. JANUÁR HÓ nia politikusai is kidülleszthették a mellüket, s ma már nemcsak külkereskedelmi kapcsolatokat létesítenek Nyugattal, hanem a Szovjet felé is előálltak Besszarábia meg Bukovina kérdésével. A "szakadárokat” pedig Moszkva kénytelen legmagasabb rangú diplomatákként fogadni. A románok viszonzásul udvariasan és halkan hallatják csak a hangúkat. A szovjet-terror vasfegyelmét belül az országban is hol itt, hol ott töri át valami rés. Politikai elitéltek nyílt tárgyalást követelnek, s követelésüket tömeges tüntetések támogatják. A kormány-terror nem tehet mást, mint egyelőre elnapolja a bírósági tárgyalásokat. • A gondokkal való telítettségre mutat az is, hogy Moszkvában az utóbbi időben sorozatosan mondanak le diplomáciai találkozásokat, úgynevezett ráérő kérdésekben. Későbbre halasztották Brezsnyev prágai látogatását, az osztrák külügyminiszter sem ment el Moszkvába, mint beharangozták. Ulbrichttal láthatólag nem tárgyaltak érdekeset, mert most Keletnémetország is "ráérő kérdés". Szemetszúr viszont Moszkvának az a kerülő úton folyó igyekezete, hogy Pekinggel eloszlassa az ellentéteket. Vagy legalábbis tűrhetővé tegye a viszonyt Mao haláláig. Szóval olyan állapotot teremtsen, melyet ki lehet húzni addig, amíg a kommunistablokk újból a legütőképesebbé válik. Moszkva látja, hogy milyen hatalmas erő fejlődhet ki abból, ha egy nagyhatalom — mint jelenleg Kína — nem olvasztja be a sajátját a nemzetközi pénzrendszerbe. Megóvja magát attól, hogy valutárisan ássák alá a nemzeti várrendszerét. Az utánzásához most jó lenne kikotomi a sírjukból is azokat, akik három-négy évtizeddel ezelőtt új pénzrendszert kezdtek építeni, de belepusztultak a kommunista-nagykapitalista kézfogásba. TÖRÖK FILMEN A MAGYAR TRAGÉDIA Ezzel a sikerrel dr. Tóth Imre csellómüvész és zenetanár, az ankarai Zeneakadémia professzora lett korunk legeredményesebb “diplomatája”. Lelkesen jelentjük Olvasóinknak, hogy a nagyszerű magyar művész már több, mint egy éve levelez lapunk szerkesztőségével. Szorgalmasan küldözi a törökországi sajtó magyarvonatkozású cikkeit. Sajnos, hogy nem találtunk fordítót, s így nem tudtuk azokat ismertetni. íme, lapunkon keresztül hozza nyilvánosságra legújabb sikerét! Már folynak a tárgyalások második, török nyelven írt könyvének filmes ítéséről. A szerző is, mi is azt szeretnénk, ha egyszerre úgynevezett világfilmet lehetne belőle csinálni. Többet érne, mint akármilyen kiterjedt dip-Prof. Dr. Tóth Imre lomáciai kar működése. De talán a török film utat tör majd ehhez is. Dr. Tóth Imre is az idővel bajlódik, sőt vív vele. Lángoló lélekkel, energiával bírná a nagy munkát, de széleskörű elfoglaltsága erősen köti. Ellátja hivatásszerű feladatát, ezenfelül magyar sorskérdésekkel foglalkozó írásait készíti, melyek folyamatosan jelennek meg a török sajtóban. Mostani könyve előtt 1966-ban adta ki az első összefogó munkáját "Nem, nem — soha" címmel. Az 56-os szabadságharc előzményeivel és kirobbanásával foglalkozik benne. "Diplomata’’-munkáját olyan lendülettel és teljes elszántsággal végzi, amilyennel magát "másodszor” kellett gordonkaművésszé képeznie. A második világháború után ugyanis szibériai ólombányába került kényszermunkára, és újjainak virtuozitását elvesztette. Szabadulása után évek újabb fáradalmaiba tellett, míg újra pódiumra léphetett, s ebben a kitartó munkában törekvésén kívül ritka zenei tehetsége segítette csak. Reméljük, hogy ezentúl gyakran tájékoztathatjuk olvasóinkat nemcsak nagyszerű Művészünkről, hanem az ő lelkes, okos diplomáciai munkálkodásáról is, amit nemzetünk érdekében végez "törökországi bujdosása” alatt. —PE— Bem levele a nyírbátori múzeumban Érdekes dokumentumot ajándékozott egy nyírbátori család a helyi múzeumnak: Bem József saját kézjegyével ellátott eredeti levelét, amelyet egy kitüntetés alkalmából írt. A levél szövege: “Erdélyi Hadsereg fővezérsége, alezredes Forró Elek Urnák! Van szerencsém Önnek tudtára adni, hogy ezennel feldiszesíttetik ön azon érdemeiért, amelyeket a csatatéren a hazának tett, a katonai érdemjel harmadik osztályával, melynek viselésére addig is, míg az erről szóló oklevél a Hadügyminisztériumtól megérkeznék, felhatalmazom Önt azon jogomnál fogva, melyet erre nézve a nemzetgyűlés küldötteitől nyertem. Szászsebesen, április 9-én, 1849- ben. — Bem." OTTHON MÁR VIRÍT AZ “ÜJ MECHANIZMUS”! Csak úgy hevenyészve és tollhegygyei karcolgatjuk, mert nem vagyunk tragédia-írók, és a szomorújátéknak még apró részletei is szétfeszítenék lapunk terjedelmét. A sorrenden is fordítunk egyet: az indokolással kezdjük, mert ez magyaráz meg mindent, ami ma otthon történik, s amit a hivatalos jelentések tarkára festve részleteznek. Az indokolás persze nem a hivatalos fórumoktól érkezik külföldre, hanem az illetékesektől. A legilletékesebbektől: népünk fiaitól, akik otthon élnek, tisztán látnak és mernek nyilatkozni. Ügy kellene kezdeni, hogy egyszer volt, hol nem volt egy Magyarország, mely agrár-jellegű kisparadicsom volt ezerévig és még tovább. Nem vörösparadicsom, nem is volt gazdag, de az áldott termőföld édenkertje volt. Népének érdekében mindössze arra várt, hogy korszerűsítsük és iparát is magas színvonalra emeljük. A szolgalelkűség és proletár-akarnokság aztán csinált belőle ipari államot. Azzal az indokolással, hogy a mezőgazdálkodás termelékenysége alacsony fokú, az iparnak meg nagy a haszna. Jó is volna, ha ilyen egyszerű kis igazságra bonyolult nemzetgazdaságot lehetne építem! De nem lehet. És ez már ki is derült huszonhárom esztendei erőltetés után: nincs nyersanyag, és tátott szájjal, üres bendővel ott áll egy túlméretezett ipari szerkezet! A hivatalosak nem vallhatják be, hát kapkodnak jobbra-balra, és szűkülés közben kiagyalták az “új gazdasági mechanizmust". Közismertetése és magyarázata tiszta halandzsa, csak az engedélyezett humor világítja meg igazán. Enyhébben így: “ballépés — jobbra", egész találóan pedig “krach'.' Ez az "új mechanizmus". És ez az indokolása ma a hazai állapotoknak. • AZ ÉVI KÖLTSÉGVETÉS az 1968. esztendőre: 137 milliárd forint. Viszonyba állítása hosszadalmas lenne, s akkor sem mondana jelentősét. A felületén karcolgatva ilyen tüneteket mutat: az országgyűlés kétnapos vita után egyhangúlag elfogadta. A kétnaposság és az egyhangúság vitathatatlan. De az, hogy vita lett volna fölötte, több mint kétes. Az állami költségvetés kiadási előirányzatának körülbelül a fele "a gazdasági tevékenységgel függ össze”. Ez ennyit jelent: Magyarország kommunista állam. Benne nem emberek és emberi társulatok folytatnak gazdasági tevékenységet, hanem az "állam" az ő rabjaival. A költségvetésből több mint negyedrészt igényel ez a három tényező: termelés, forgalom, és a fogyasztói árkiegyenlítések. Miért van ez a három egy kalap alá vonva? Hogy ne kelljen számot adni arról: mennyit fordítanak "fogyasztói árkiegyenlítések”-re. Hány százalékát a negyedrésznek?! Ez tudniillik arról árulkodna, hogy hány negyedrész-százalék szocializmus van a kommunizmusban ... Még valamit, ami napjainkra is és a moszkvai parancsra is jellemző: a múlt évinél magasabb összeget, közel hat és félmilliárd forintot irányoztak elő "az ország védelmére”. Fokozott készülődés — háborúra, de nem ám Magyarország környékén! "önkéntes" hadikölcsönt is fizet már megint a magyar munkás: egy munkanap bérét minden hónapban — távolkeletre ÁR-REFORMOT is előirányoztak az elvtársak újra. Már az emlegetése is hideglelést okoz. Január 1-től háromféle ár van: államilag rögzített, hatóságilag maximált, és szabad ár. “A szabad árak mozgása az árszínvonalat legfeljebb 2—3 százalékkal növelheti." Ez inkább úgy fest, mint a jobb-lépés — balra. Mert az, hogy a szabad árak ne nagyon “mozoghassanak”, igen helyénvaló szocialista követelmény. De az árszínvonal kialakításához a rögzített és maximált árak is hozzájárulnak. A “kommün” tehát észrevétlenül lefölözheti a szabad árak nyereségtöbbletét. Ilyen stílusban golfoznak a nagykapitalisták is a szabad versenypályán. A társadalom bőrére. • HIVATALOS MAGYARÁZAT SZERINT az új-mechanizmus a (vörös)szocialista tervgazdálkodás fejlődésének korszerű formája. Tökéletesen igaz. A kommunista tervgazdálkodás ugyanis a csődig “fejlődött”. A hatalmas méretű ipari szerkezet tőkeszükségletét javarészt hitellel fedezték. Megszakítás nélkül működnie kell, hogy biztosítsa a jelen követelményeit, és a jövőben esedékes törlesztés részleteit is. Hozzá van méretezve hatalmas új ipari munkástömeg, mely elvesztette korábbi foglalkozását, és megélhetése az új ipari szerkezet folyamatos működésétől függ. A mezőgazdálkodás "nyersanyagszükségletét" nagyrészben a természet nyújtja, az ipar nyersanyag-szükségletét azonban az utolsó grammig elő kell teremteni. Bonyodalmas munkával ki kell húzni a föld méhéből, vagy meg kell vásárolni. Már egyik se megy úgy, ahogyan azt a terror nagybölcsei metervezték. A működésképes ipar, nyersanyag hiányában, éhezik és leállóban van, vagyis a csőd szélére "fejlődött”. Bolseviki alapelvek szerint a felelőseket föl kell akasztani, vagy tarkón lőni. A hithű felelősek és elvörösített felelőtlenek nem hajlandók ezt a két bájos műveletet végrehajtani — sajátmagukon. A gazdaság felelős kulcspozícióiból tehát kivonulnak, és helyüket a legártatlanabb szakemberekkel töltik be, akiket majd felakaszthatnak és tarkón lövethetnek. Ok maguk behúzódnak a politikai hatalomnak fegyverrel és vörös jogarral védhető bunkerjeibe, és saját nyakukba akasztják a kommunista rendszer liberalizálásának babérkoszorúit. Ez az új gazdasági mechanizmus boszorkánykonyhája. Üstjeiben az a kotyvalék rotyog, amivel a csőd hivatott szag-emberei igyekeznek a bőrüket menteni. Mert hatalmi tébolyukban a természetes gazdasági fejlődés vonatát rossz sínpárra vezették, ahol nincs tovább robogás, de már látszik a szakadék. Mi történik Szombathely alatt? Lassan egészen napvilágra kerülnek SAVARIA városának romjai. Ismeretes, hogy Savariát Kr. u. 455-ben földrengés pusztította el, a romokat betakarta az idők vihara, s föléje épült Szombathely a középkor derekán. Az ősi római város romjainak feltárását már a harmincas években megkezdték. Az ásatások mostanában már annyira haladtak, hogy egész utcasorok és nagy középületek maradványai kerültek napfényre. Külföldi régészek köréből igen nagy érdeklődés mutatkozik a nagyértékű leletek iránt.
