Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)

1967-11-01 / 11. szám

1967 NOVEMBER HÓ SZITTYAKÜRT HARMADIK OLDAL A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM CLEVELANDI EMLÉKÜNNEPÉLYE A Hungária Szabadságharcos Moz­galomnak saját lapja van, és annak állandó munkatársai, sok alkalmi le­velezője, tudósítója. Azonban sem belső, sem külső munkatársak nem szívesen vállalkoznak még riport írására sem ilyenkor, mert az öndi­­csérgetés abban se kerülhető el egé­szen. De ünnepélyeink következete­sen meg szoktak ragadni többeket is, és az idén is kaptunk kívülről jö­vő tudósítást, többet is. Ezek közül adunk itt egyet beszá­molóként, hogy ne saját szavainkkal szóljunk — sajátmagunkról. Előzetesen a meghívó, aztán ott a helyszínen, a Lake Shore Hotel dísz­termében maga az ünnepély tett bi­zonyságot arról, hogy a “hungáriás szabadságharcosok” mozgalma áll az élén az 56-os hősök, s a nagy magyar tettek kegyeletes kultuszának. Eszmei és társadalmi értéke, töretlen szelle­mű magyarsága a legszélesebb körű megbecsülést váltja ki és érdemelte meg. Közönsége — kényszerű meg­oszlás ellenére — most is nagytermet töltött tele, védnökegyesületei pedig az emigráció legszámottevőbb haza­fias szervezetei voltak. Mint minden más alkalommal, úgy az idei október 22-én is ez a rendezés volt a legméltóbb és legnívósabb tár­sadalmi megemlékezés. ^ kezdés késedelmét ezúttal kivé­teles és komoly ok indokolta: a neves ünnepi szónokot és a díszes cserkész-kíséretet a televízió riporte­rei tartották föl. Pongrátz Ödön bevo­nulása a remek előtérből, a díszte­rem pompás előcsarnokába, interjú­ja, filmrevétele — mintha nem is csak a magyarok, hanem a nemzetközi jó­érzés hálájának kifejezése lett volna a Korvin-köz világhíres parancsnoká­nak és csapatának tizenegy év előtti kiállásáért. S ezt nem emberek, ha­nem a spontán véletlen rendezte meg! J-Jimnuszok nyitották meg a mű­sort. Elsőként szólt Homonnay Elemér, a Délmagyarországi Felszabadító Ta­nács főtitkára és a Felszabadító Bi­zottság alelnöke. A trianoni átok és a határokon túlcsapó nemzeti forra­dalom szerves összefüggését olyan adatok nyomain vezette le, hogy az értekezés formáját kívánná meg a tör­ténelempolitikai szakirodalom számá­ra. (Vázlatos ismertetését külön cik­künk hozza. A szerk.) Homonnay Elemér jyjűvészi szám került utána haza­fias oltárra. B. Ormay Ildikó operaénekesnő a Bánk bán-ból adta elő a "Névtelen hősök” kezdetű, szí­vet szorongató áriát. De nemcsak ma­gyar érzéssel, hanem egyre magsaabb­­ra ívelő művészi készséggel. Mészáros Gyuláné zongorakísérete szinte úgy hatott, ahogy azt talán maga Erkel Ferenc álmodta — nagyzenekarra. “Pesti Srác”-ból is művészi pro­dukció lett a kis Elek Éva elő­adásában. Szavalás helyett ilyen köz-Elek Éva vetlen hangsúlyozással verset monda­ni kevesen tudnak, pláne fiatalok. És Venezuela — ahol született, s ahon­nan csak nemrég érkezett ide az észa­ki tájakra —, úgy látszik, nem lú­­gozza ki a magyar zamatot a magyar beszédből. Bizony, könnyet csalt nem egy öreg "pesti srác” szemébe ... ^ "Naplótöredékek a recski tábor­ból” — annak a Kálnoki-Kis Ti­bornak az előadásában hangzott el, aki végigszenvedte ezt a vörös fogoly­tábort, s az Üristen se tudta volna visszatartani attól, hogy keményen kezet ne szorítson a szabadságharc­cal. pongrátz Ödön emlékbeszéde óriá­si hatású históriás visszaemléke­zés volt. Abban nemcsak magyar tisz­tánlátás tükröződött, hanem világje­­lentőségű emberi állásfoglalás. A nyu­gati politika filozófája — ha ezt egyál­talán lehet filozófiának nevezni — ci­nikus irracionalizmusba tévedett —, mondta a szónok. Ez a tévedés, az összefüggések láncolatán át, a ma­gyar forradalom és szabadságharc óta, az ésszerűtlenségbe való beleful­­ladássá súlyosbodott: a szabadság mai drámai világhelyzetévé. Negyvenperces beszédét még talán sohasem hallgatott közönség ilyen fe­szült figyelemmel. 2j]árószámként régi költő leikéből csattant ostor: poétának rímek­be szedett vádja az ellen a Nyugat Vasady-Nagy Andor ellen, mely Trianonnal sújtotta leg­­hősebb védőjét, a magyart. A verset néhai Kozma Andor írta még 1920- ban "A táltos álma” címmel. Vezér­gondolata az, hogy honfoglaló őseink mindig készen álltak, szüntelen nye­regben voltak a Haza védelmére. Tál­tosuk elé látomásban tárul az elkö­vetkező évezred, s váteszi szavakkal inti rajtuk keresztül a honfoglalók leszármazóit, hogy maradjanak nye­regben, mert a Hazát minden idők­ben csak így lehet meg is tartani! Hogy készen legyenek, mert ezerév után is fölharsan a riasztó: "Nyereg­be — magyarok!" A költeményt Vasady-Nagy Andor nemcsak előadta, hanem valósággal bele is égette a hallgatóságba. Inter­pretálása nem szavalat volt, hanem Mintha az időkfeletti Táltos állt vol­na szemben az ünnepi közönséggel, a magas szintű drámai megjelenítés, maga látnoki révületében. 14-es Görgey Arthur Cserkész­­csapat felvonulása pazar volt. S amint hírlik, csatát is nyertek a szűkkeblüség fölött, mely néha meg­kísérli, hogy objektív köntösbe buj­tassa a maga üres elfogultságát. pergett az egész műsor. Major Ti­bor szabadságharcos oly ügye­sen vezette, a szereplőket oly fino­man mutatta be, a műsorszámokat frappánsan egybefűzte, hogy percre sem aludt ki az érdeklődés. A dísz­terem nagy üvegfalán át a napsuga­rak észrevétlenül adták át helyüket az alkonyatnak. ... De a HSzM nagyközönsége az éjszaka közeledő léptein túl, a biztos magyar hajnalhasadásra gondolt. S ezt az élményt most a "hungáriás szabadságharcosok” rendezése keltet­te benne! Emlékezzünk meg arról is, hogy a Hungária Szabadságharcos Moz­galom idei emlékünnepélyén is baráti látogatást tett és felszólalt három ki­váló amerikai közéletű férfiú. Annable állami koordinátor, Perk megyei audi­tor és Taft polgármester-jelölt.-y-f Az ünnepély angol vendégei: Robert \V. Annable, Seth Taft, Ralph Perk.

Next

/
Thumbnails
Contents