Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-10-01 / 10. szám
TIZENKETTEDIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1967 OKTÓBER HÓ PIKANTÉRIÁK A SZABADSÁGHARC HULLÁMAIN De Gaulle varsói látogatása Ennek a hírnek a kiröppenése megint rengeteg találgatásra adott okot a francia államfő személye körül. Főleg annak emlegetésére, hogy milyen különc ember is ő, mert egyre-másra nem úgy cselekszik, ahogyan azt a mai szabványos politikai formák előírják. Ezt pedig minden alkalommal illik a szemére vetni. . . . Mintha a “szabványos formák” valamit is módosítottak volna eddig a világnak, s elsősorban Európának azon az állapotán, melybe a második világháború győzteseinek nevében, és a háborús győzelem ürügyén a két csúcs-hatalom belemerevítette a politikai életet! Kancsal szemmel emlegeti az irányított világsajtó azt is, hogy De Gaulle az első “nyugati” államfő, aki a vasfüggöny mögé ellátogat. Mintha Lengyelország nem is Európában volna . . . A kákán azzal is keresgélik a csomót, hogy a hírrel kapcsolatban semmi jelentés nem utal a látogatás okára és céljára. Mintha manapság egyáltalán számítana az, ha politikusok (és államférfiak) nyíltan elmondanak valamit a politikai spekuláció zárt és titkos világából! S mintha valóban úgy is volna minden, ahogyan azokat el szokás mondogatni. De Gaulle tábornok mindenesetre az az ember, akinek múltjában — foltok mellett igen jelentős politikai eredmények is sorakoznak. S ezt vajmi kevés aktív államférfiről lehet manapság elmondani, hacsak nem nézzük eredményeknek a politikai baklövéseket, és a sikeres, de elrémítő politikai sáfárkodást. Még kifejezett nyugati pro-kommunisták is szeretik a tábornok szemére vetni, hogy túlsókat kacérkodik a kommunista politikával. Pedig De Gaulle valószínűen nem mint politikus, hanem mint katona ismerte meg: mi az körös-körül bekerítettnek lenni. És ellenséges sáncok között sebesületlenül is közös sorsot viselni a sebesültekkel. Vagyis “maradék- Európával”. Ha “Nyugat” részéről megbízható szovjet-ellenességet tapasztalhatott volna, és pedig olyat, mely elsősorban az európai kultúrnemzetek érdekeire tekint Európa földjén, és nem teszi azt kizárólag diplomáciai ütközőterületté, — akkor bizonyára Nyugaton keresgélné francia érdekek mellett az európai megújhodás lehetőségeit. De Gaulle lépéseinek éppen az az érdeme, hogy “különc” lépések. Csak ilyenekkel lehet bíztatóan kikecmeregni a nemzetközi politika állandósított hínárjából. Magyarnak kellene lenni... (Folytatás a tizenegyedik oldalról) sussanni. Németben legjobb esetben ezt az árnyalást csak távolról lehet elérni. “Szerencsétlenségünkre” a magyar nyelv még azzal a szabadsággal is rendelkezik, hogy majdnem minden jelzőt igévé tud alakítani. — Miért nem írod: “A ház a domboldalon fehérük” (weisst) — szokott magyar barátom figeylmeztetni. — Képezz új szavakat! — És nem hajlandó megérteni, miért nem lehet a németben: zöldéi, kékül, szürkül, de nem lehet fehérük, vagy sárgul? Mindezekhez járul a nyelv tömörsége, mely a fordító “tragédiáját” betetőzi, hogy t.i. egy magyar szó helyett gyakran négy-öt szóra is szükség van. (Pl. beesteledvén=da es Abend wurde.) S ennek ellenére is oly kicsi a választéka! Nem kézenfekvő tehát, ha a magyar nyelv változékonysága, szinte a nemzeti jellegzetességgel kapcsolatban áll? A magyarnak megvan az elsőrangú képessége, hogy minden változáshoz és változathoz lényegveszteség nélkül tud idomulni s ebben szinte önmagát múlja felül. Anyagi és szellemi síkon is azonnal el tudja sajátítani környezete beállítottságát s ezt saját előnyére használja fel. Szinte azt lehet mondani, hogy a magyar már “emigránsként” látja meg a napvilágot. Nem csoda viszont, ha ez a készség aztán sokszor az otthoni életben mutat fel káros hatásokat. (Fordítás a szerzőnek a “Neues Österreich” 1962. december 25-i számában írt cikkéből.) (Magyar Nők) Fordította: ifr. (— Ausztriai tudósítónktól —) 1956-ban, a Magyar Forradalom győzelmének hírére, már október 29-én lázas tevékenységbe kezdett egy külön szerv Bécsben, az International Rescue Committee, — röviden: az “IRC”. Meglehetősen sokat aratott az adminisztratív jótékonykodással velejáró sikerekből, pedig már egyedül az a dátum kellett volna, hogy gyanút keltsen iránta legalábbis magyar körökben, melyen a működését megkezdte. Céljaként ugyanis nyomban “a forradalom menekültjeinek felkarolását” tűzte ki, de vajon kik menekültek az első napokban, amikor a szabadságharc oly fényesen ívelt a győzelem felé? Az IRC már ezekben a napokban kitárta a karjait. Nemcsak gyors-segélyben részesítette a menekülteket, hanem egzisztenciáüs “elhelyezésük” feladatát is gyakorolta. Nem árt tudni, hogy ennek a komitének igazgatói között ott volt látható az a Donovan tábornok is, aki a szégyenletes nürnbergi tárgyalásokon annakidején az USA-t képviselte. Pénztárosa F. Warburg miszter, egyik igazgatósági tagja pedig Varga Béla monsignore. A bécsi igazgató hivatalosan Mr. Faust néven volt megjelölve, de ilyen nevű egyént csodálatosképp nem tartott nyilván az osztrák rendőrség . . . Általában Bécs sötét titkai közé tartozik, hogy ott sokan szeretnek álnéven járkálni, sőt különféle hivatalos szerepeket játszani. Annyira, hogy manapság már nem is jelent személyi megkülönböztethetőséget a név . . . Ez a miszter Faust is inkább arról lett nevezetes, hogy roppant ügyesen tudta a titkárait megválasztani. Ezek referáltak neki az IRC-nél jelentkező menekültekről. Pártfogoltjaikat nyomban sikerült kitűnő kulcspozíciókba rakosgatni. A Faust-féle IRC-titkárok között első volt Szabó Miklós, aki rövid bécsi “kiküldetése” után szépen hazatért a pesti rádióhoz. Nem volt különb az utódja sem: Gloss Tibor. Ez ÁVH-s főhadnagy volt a váci fegyházban. Később igen egyszerűen és méltóságteljesen hazarendelték. Nehogy azonban megszakadjon a láncszem, helyébe dr. Hodos György került, aki viszont mint hithü kommunista, előbb a földművelésügyi minisztérium személyzeti főnöke volt. Ő is “hazatért”. Szerepét Garamvölgyi II. János vette át, aki otthon már 28 éves korában rendőralezredes lett. Garamvölgyi ezenfelül még arról is nevezetes, hogy milyen élvonalbeü testvéri kapcsolatai vannak. Vilmos nevű testvére országos főkapitány, Károly testvére pénzügyi miniszter-helyettes, I. János országos szénbánya-igazgató, a József nevű testvére a Tudományos Akadémián szovjet irodalmi referens. Artur, aki szintén testvére, a párizsi magyar követség informátora, a László nevű testvér a “Vörös Csillag” Traktorgyár munkavédelmi vezetője. Még ennyi testvér sem elég. Van még egy Antal nevű is, s ez mi lehetne más, mint a politikai foglyok agytrösztjének vezetője Bonnban, gróf Széchenyi György mellett. Természetesen ennek a teméntelen számú “Garamvölgyi” testvérnek semmi családi nexusa nincs Jókai: “Űj földesúr”-ához. Valamennyien 1945 nyarán vették föl ezt a nevet, de egyáltalán nem biztos, hogy minden “történelmi” előzmény nélkül. Sőt nagyon valószínű, hogy ama zavaros időkben folytatott tevékenységük direkt ösztönözte őket az elgaramvölgyiesedésben. Láthatólag azonban ez sem végleges nevük, legalább is nem állandóan ezt a nevet használják. Mert például Garamvölgyi II. János, volt rendőralezredes is, Bécsbe “menekülésekor”, helyesebben kiküldetésekor, nem ezen a néven jelentkezett be az ottani rendőrségen. Ugyancsak más néven ismerték a “Dorotheer Kaféhaus”-ban is, ahol naponta többórás pletykázást folytatott budapesti ÁVH-s felderítő tisztekkel. Miután kipletykálta magát, az IRC-től visszatért Budapestre — Tel Avív-on keresztül . . . Már ennyi is túl sok annak megértéséhez, hogy természetesen az IRC, a Forradalom elől Bécsbe menekült összes ÁVH-s tisztet hogyan szállíthatta külön repülőgépen New Yorkba, majd onnan némi pihenés után zsíros kulcspozíciókba — nyugaton. (Szép számmal kerültek a CIA-hez is olyanok, akik “mellékesen” megtartották kapcsolataikat a szovjet KGB-vel is.) ★ Persze nem jutott valamennyinek hivatásos kulcspozíció. Vagy ki tudja, hogy mely “szabadfoglalkozás” nem jelent ugyanilyet? Lényeg az, hogy az IRC által Bécsben elhelyezetteknek másféle csoportja is kialakult. Az idetartozók 200,000 Schilling önállósítási segélyt kaptak UNO-pénzből. Hogy mit csináltak vele? Hát: önállósították magukat! Mint “szegény menekültek”, megforgatták, s amikor az egy-két millióra szapodorott, szabályszerű útlevéllel hazamentek Budapestre. “Maszekoskodni”, — ahogyan ma otthon mondják. Nem kell ehhez a kommunista világban sem más, csak megfelelő tőke, amivel bírni lehet. A jellegzetesség kedvéért talán azt sem árt megemüteni, hgoy közülük került ki az az ipse is, aki a Bécsben töltött idő alatt bútormegrendeléssel 6 mil- Mó Schilünget sikkasztott az Angol Vöröskereszt bécsi kirendeltségének terhére, és 12 millió forint tőkével tért meg az antikapitaüsta Judapest keblére. Csak egyet még a pikantériák garmadájából! Az IRC helyezte el azt a bizonyos Sebestyén (?) Györgyöt is a bécsi nagy lapokhoz belső munkatársként, aik a “Magyar Nemzet” kultúrrovatának volt korábban a sztaünista vezetője. A német-gyűlölet csak úgy habzott a szájából, s a tolla alól. Rossz híre volt nagyon, még Nyugatnémetországban is. Anyagi szerencséje azonban éppen innen érte: néhány németországi kiadóvállalat többszázezer márkával fogta be a száját a nyilvánosság felé. Azóta, mint riporter, idejének nagyobbik felét kommunista államokban tölti. A GPU-CSEKA-NKVD-KGB-nél régi hagyomány, hogy a legmegbízhatóbb embereket kell a túloldalra küldeni. Nemcsak “felderíteni”, de a Kreml érdekei szerint kulcspozíciókból “vezetni” is. Pláne, ha fizetésük zömét úgyis a befogadó állam fedezi. És mikor nyugati szervek ilyen hathatós segítséget is nyújtanak hozzá, mint az IRC. Titkok csak a befogadó államok polgárai előtt vannak, így az osztrákok előtt is, de a Kreml szeme mindent lát! (Sz. ö.) «ITTVAKÖkT Megjelenik havonta Pubüshed Monthly Pubücation mensuelle A Hungária Szabadságharcos Mozgalom Lapja Felelős Szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR (USA) Felelős Kiadó — Pubüsher: TÓTH BÉLA (USA) Levelezési Címek — Correspondence Offices: USA: Major Tibor, 8811 Detroit Avenue, Apt. 47, Cleveland, Ohio 44102, U.S.A. CANADA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. O. Box 87, Longueuil, Que., Canada. Előfizetés: Egy évre: $3.00 — Egyes szám ára 25 cent. Printed in USA
