Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-10-01 / 10. szám
TIZEDIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1967 OKTÓBER HÓ KÜLÖNÖS HAZA-DISSZIDÁLÁS Dr. Mikófalvy Lajoséból lett eddig a legkülönösebb disszidálás az emigrációból hazafelé. Szögesen ellentmondó hírek csaptak róla vissza, és váltották egymást. Először a megbotránkozás kelt szárnyra, de ennek hangját hamarosan elnyomta a szerecseny-mosdatás. Mert jócskán vannak az emigrációban bizonyos “érdekeltek”, akiknek az eset olyan kellemetlen volt, hogy szerették volna félremagyarázni, vagy agyonhallgatni. Mikófalvy azonban nem hallgatott otthon, sőt rádió és televízió elé állt. Az eltussoló szándék erre fordított egyet a taktikáján. Híresztelni kezdte, hogy otthonról csak beugratták Mikófalvyt. Eleinte propagandát csináltattak vele, aztán lecsukták. Szép mesét is mellékeltek hozzá arról, hogy az “áldozatnak” heteken át reggeltől-estig vallomást kellett tennie a Markó-utcai fogházépületben, — végül is ott tartották fogolyként, és súlyos börtönbüntetést kapott. Ugyanakkor azonban járta az a hír is, hogy Mikófalvy Lajos dédelgetett disszidens, nyomban kitűnő állást kapott otthon, és mint ügyvéd jár a Markóba naponta. Senki se tudhatta, hogy mi a tényleges helyzet, s így az ügy komolyságát már kezdte feloldani a humor. A hazai rezsim megcsinálta azt a viccet, hogy csak jókésőn tisztázta Mikófalvy különös esetét. Azt a változatot erősítette meg, hogy igenis: az ügyvéd úrnak semmi bántódása nincs, valóban ügyvédkedik és nagyszerűen él. Ezzel aztán még az a kérdés sem maradt nyitva, hogy mivel fizetett Mikófalvy szabadságharcos főtitkár ezért a vörös jómódért és büntetlenségért. Abban semmi kétség, hogy a hazai kommunista kémszolgálat teli tarisznyával dolgozik, és az emigrációt régen földerítette mind személyi, mind pedig tárgyi vonatkozásban. Számára minden adat “olcsó”, amit innen szerezhet. A “szabadságharcos” főtitkárnak tehát különösen drága adatokat kellett gyűjtögetnie és kiszolgáltatnia, ha ilyen bőkezűen fizettek érte otthon. S ez nemcsak következtetés, nem is csak gyanú. Eltussolhatatlan vád még akkor is, ha később valóban “lebukik” Mikófalvy, ahogyan ez szokásos a vasfüggöny mögött. Az emigráció egy gyanús kis csoportjának igen viszketős tehát a Mikófalvy-bonyodalom. Főleg azoknak a szüklátókörüeknek, akik államhatalomnak képzelik magukat, és szamármódon különböző “titkokkal” játszadoznak. “Megbízható” játszótársakat szereznek hasonszőrűek közül, akiknek műveltsége is, gerince is labilis, de semmiesetre sincs egymással harmonikus egyensúlyban. Aztán “árulóvá” görbíti őket valamiféle fuvallat. Bölcs nemzetpolitika az ilyen, csak az a kár, hogy nincs nála butább! ★ FÜSTBEMENT A SVÁJCI BÉKA-EXPORT. — Háromtagú kereskedelmi küldöttség utazott a nyáron Rabmagyarországra Svájcból, szokatlan feladattal. A Dunántúlnak és a Duna-Tisza közének békaállományát és fajtáját akarták tanulmányozni, mert tudták, hogy a két világháború között Magyarország vagónszámra szállított Svájcnak rántanivaló békacombot. Hasonló export-import üzletet szerettek volna nyélbeütni, helyszíni tanulmányozás után. Pápa környékén, egy mocsaras erdőrészen nagyszabású béka-hangversenyre lett figyelmes a küldöttség. Érdeklődni kezdtek a környékbeliektől a békák iránt, ennek a híre azonban a vörös kopók fülébe jutott. Géppisztolyos egyenruhások elfogták és bekísérték a svájci küldöttséget. Szabadulásuk után azonban már nem volt kedvük ahhoz, hogy kereskedelmi tárgyalásokba kezdjenek, üzletkötés nélkül hazahajtottak Svájcba, ahol nem nézik kémeknek a kuruttyoló békák után érdeklődő üzletembereket. A svájciak legföljebb kevesebb rántott békacombot fognak enni, de a hajdani Magyarország tekintélye lassan akkora se lesz már, mint amennyi elfér egy béka . . . comb alatt. * * ♦ ★ Vitéz SERÉNYI ISTVÁN, a KKM USA keleti körzetvezetője visszaérkezett európai és afrikai körútjáról. Értékes tapasztalatokat szerzett az arab világ helyzetéről. Mindenütt megszervezte a KKM képviseletét. Szicíliából írja egyik olvasónk, hogy egy előkelő olasz üzletember vendégeként alkalma volt résztvenni egy igen érdekes politikai vacsorán. A hallottakat először politikai pletykának tartotta, később azonban kiderült, hogy meglehetősen illetékes emberek megbeszélésének tárgyát képezték. Nem titok, hogy július első napjaiban félhivatalos diplomaták találkoztak olasz területen, arab és amerikai részről. A megbeszélések után tovább folyt a szó, nem is szűk társaságban. Az értesülések innen erednek. Amerikai részről aziránt tapogatóztak, hogy mivel lehetne helyreigazítani az arab-USA viszonyt, melyet végzetesen feldúlt az Izrael által indított villámháború. A kísérletet a megbeszélők régi személyes barátságára alapozták, mely az ötvenes évek elején politikai sikert is hozott a két állam között. Az arab fél erősen hangoztatta, hogy mennyire más irányba terelődtek volna az események, ha az USA politikája nem fordul el az amerikai-arab jóviszony kimunkálásától. Nasser igen komolyan nyújtotta annakidején a kezét az USA felé, és emlékezni kell rá, hogy Izrael állambiztonságának a kérdésében milyen messze ment az engedmények terén. Szószerint is hivatkozott az arab politika igen jelentős engedményeire. Nasser nemcsak hangoztatta, hanem vallotta is, hogy lelkiismereti kötelezettséggel ismer el olyan zsidó igényeket, melyek az arab felségterületeket terhelőén érintik. Annakidején csak azt kérte a cionista célok pártfogóitól, hogy győzzék meg pártfogoltjaikat a türelem és mérséklet követelményéről. Parancsszóval és karhatalommal nem lehet évek alatt biztonságosan megalapozni egy államot, mely újonnan létesül olyan területen, ahol más rendet évszázadok alakítottak ki. Igen súlyos oka volt Nassernek arra, hogy a mérsékletnek és a türelemnek az érvényesítését kérje, mert a pár évvel korábbi fegyveres zsidó “honfoglalás” óta Izrael részéről annak éppen az ellenkezőjét kell tapasztalnia az araboknak. Az Izrael javára szóló arab engedmények tehát folytonosan csak nehezebben lesznek érvényesíthetők. Hangsúlyozta aztán az arab tárgyalófél, hogy 1956 után már alig lehetett fölvetni a békés megoldások lehetőségét az arab politikában, és a mostani zsidó támadás után már egészen lehetetlennek látszik az. Űj utat kell keresni, mert az eddigiek lezárultak. A közelkeleti kérdés, melynek lokális megoldásához két évtizeden át megvolt a lehetőség, ezzel a támadással teljesen a világpolitikai összefüggések síkjára csúszott. Ez annyit jelent, hogy az arab világ, akarata ellenére, tűzfészekké vált. Engedve a terhére támasztott fokozatos követeléseknek, saját megsemmisülésébe vezetne. Az amerikai tárgyalófél elismerte a fejlemények által létrejött kétélű helyzetet, és inkább olyan értelemben igyekezett barátjára hatni, hogy a helyzetnek legalább az egyik élét tompítsák el. Vázolta annak a lépésnek a következményeit, ha az Egyesült Arab Köztársaság szorosabb szovjet-barátsággal igyekezne a szorító helyzetéből szabadulni. Kifejtette, hogy az arab világ sohasem számíthat őszinte barátságra és hathatós támogatásra a Szovjet részéről. A szovjet politika, az internacionalista propagandával elért sikereit is eddig még mindig egyedül zsebelte be. Példakép rámutatott Európa keleti felére. A Szovjet ott nyolc-tíz tompított nacionalizmust is megtűr, de annak minden politikai és gazdasági termékét maga fölözi le. Kifelé megbénítja azokat, belülről meg kizsarolja. Ha az arabok önként közelednek feléje, mert rá vannak szorulva, ez számukra még terhesebb következményekkel fog járni. Felsorolta azután, hogy máris milyen veszedelmes előjelek mutatkoznak. Az orrunk előtt van Törökország teljes bekerítése. A Szovjet alkalmat talált arra, hogy Közelkeletre egészen befészkelődjék. Ezzel velejár a Földközi-tengeri hatalom, Szuez és az arab olajvidék. Észak-Tunéziában máris rakétakilövő támaszpontot építenek 8,000 km-es hatótávolsággal. (Levélírónk megjegyzi, hogy ezt már a “Neue Weltschau” is leleplezte ezévi 27-ik számában.) Amerikai részről végül rátért a figyelmzetetés a legtüzesebb kérdésre is: ne ámítsák az arabok magukat azzal, hogy az arab-zsidó ellentétekben inkább az arabok felé mutat szimpátiát. Az ilyen látszatért szívesen fizeti rá azt az állítólagos másfél milliárd dollárt érő hadianyagot, amit az araboknak szállított, de a zsidó támadással megsemmisült. A további arabsegély is hasonló lesz, ha egyáltalán lesz valami, ami több a látszatnál. A Szovjettől semmit sem lehet — nyerni. Tájékoztatónk szerint arab részről keleti nyugalommal hallgatták az amerikai tárgyalófél fejtegetését, aztán keleti nyugalommal kanyarodott ki rá a válasz is: így van, de mindezt az USA politikája okozta azzal, hogy Izraelt nyíltan és titokban minden józan határon felül támogatta. Egyszerre nagyhatalmat akart csinálni abból a kis államból, melynek kétezre év óta nincs állami múltja, és a legszerényebb állami berendezkedésével sem bír megküzdeni, mert államot nem lehet csupán külső támogatással felépíteni. Az amerikai viszont-válasz elég csattanós volt: . . valóban baklövés zsidó-ország favorizálása.” . . . Eső után fölösleges a köpönyeg. , Néma csend Rockwell meggyilkolása körül Már az első rendőri jelentésben az állt, hogy “a gyikosság indítéka valószínűen bosszú volt”. Nem is kell hozzája hangoztatni, hogy személyi bosszú, hogy gyilkolásra is kész sértődöttség bizonyos mellőztetés miatt, — az agymosás szándékának így is megvan a hatása. A langyos közvélemény hozzá van szokva, hogy naponta történnek gyilkosságok még ennél is lényegtelenebb indítékból. A sok között miért ne lehetett volna egy nagy állam kis politikai pártjának vezére is ilyennek az áldozata? Szimpla kis gyilkosság után jogállamban is gyorsan lehet pontot tenni. Nagy sietséggel oda is tették: a hatóságok nem engedélyeztek rendes, nyilvános temetést. George Rockwellnek, az amerikai “nácivezérnek” a holttestét sürgősen elégettették, és a hamvedret minden szertartás mellőzésével bedugták a krematórium temetőjének egy üres reteszébe. Utcán elgázolt kutyának se mindig jut ki ilyen végletekig leegyszerűsített elintézés. A tendencia azonban kikiabál a politikai pártvezér gyilkosságára borított néma csend alól. Rockwell intranzigens egyéniség volt. Pártja húsz év alatt belenőtt az amerikai demokráciába, ha nem is vert nagy és állandó hullámokat. Politikai célkitűzése ugyanis beleillett: a nagytömegek kispolgári demokráciája volt az ideálja. Csak külsőséges fellépése és néhány harci eszköze volt szemetszúró, de nyilvánvaló, hogy ezekhez taktikai célból folyamodott. Útján ugyanis olyan akadályokkal találta magát szemben, melyek az övénél hatásosabb erőt jelentenek, s ellenkező cél szolgálatában állanak. A szabadelvű demokráciáknak nem válik dicsőségére, ha a szabad gondolat és a szabad célkitűzés: törekvéseit gyilkos merényletekkel engedik kikapcsloni a közéleti küzdelemből. Rockwell mindenesetre az a katona és politikus; volt, aki fiatalságától kezdve negyvenkilenc éves koráig megtette közéleti kötelességét. Jobbat akart és jobbért küzdött, mint ami van, — és az ő értékelésének szempontjából közömbös, hogy ami van, az: mennyire jó vagy mennyire nem jó. Halála vértanúság. Érdemes figyelemmel kisérni, hogy pártjának szerveződése, mely egyben politikai mozgalmat is jelentett, megtopran-e most, vagy éppen föllendül? Az amerikai demokráciának ez lesz a válasza arra a kérdésre, hogy a politikai küzdelem szabadságában elfogadja-e eszközként a gyilkosságot, vagy nem. (K. L.) HÁNYFELÉ KÉPVISELJÜK ERDÉLYT? (Folytatás a negyedik oldalról) pünk mindenféle köréből összejöjjünk, vagy megüzenjük egymásnak, hogy a legnagyobb magyar kérdésekben mi a közakarat. Ott is a legsúlyosabb aggály az volt, hogy a beszivárgó hírek szerint, az országcsonkítás kérdésében nem egységes az emigráció. Én nem tudtam ennek hinni, de 57 óta látnom kell, hogy igaz volt a hír. Hangtalan magánemberek véleményéről nem lehet tudomást szerezni, de az nem is fontos, mert nem árt. Ha azonban hangadó emigráns csoportok torpedózzák a magyar ügyet és érdekeket, a nemzet háta mögött, az ellen a legkevesebb szó a nyilvános és kemény TILTAKOZÁS! “Baklövés volt Zsidó-ország favorizálása”
