Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-10-01 / 10. szám
NEGYEDIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1967 OKTÓBER HÓ BURJÁN GYULA: Hányféle képviseljük Erdélyt? Az Amerikai Erdélyi Szövetség közreadta politikai koncepcióját Erdély sorsának rendezése ügyében. Ez nagyjából annak a nyilatkozatnak volt a megismétlése, amit a Szövetség 1952-ben már publikált. Erdélyi István igen avatott tollal és mély gondolatok kifejezésével szólt hozzá mindjárt. Kár, hogy 1954 évi kritikájára csak hivatkozik, de azt nem ismétle meg, pedig ahhoz már kitartó kutatás után sem tudunk hozzájutni. Főleg mi, szabadságharcosok nem, akik abban az időben még otthon voltunk. Különös és nagyon elgondolkoztató, hogy az AESz nyilatkozatával kapcsolatban egyetlen más erdélyi szervezet sem szólt hozzá a kérdéshez, sem pro, sem kontra. Pedig Erdély védelmében ma négy különböző szervezet is szokta hallatni a szavát. Ugyancsak némák maradtak a többi elszakított területek szervezetei is, pedig a magyar kérdés láncszemei vitathatatlanul összetartoznak. Lehetséges, hogy a némaság a diplomácia legmagasabb iskolájához tartozik, de a kérdésben aligha engedhető meg csupán diplomatikus eljárás a részünkről. Éppen ez késztet arra, hogy a magam részéről is az emigráció nyilvánossága elé tereljem az ügyet, ismételten. A hallgatás azt a gyanút kelti, hogy Erdély kérdésében a képviseletet vállaló szervezetek és csoportok állásfoglalásai nem egységesek. Már pedig az idegen nyelven megírt szakmunkák csak akkor lehetnek hatásos kézikönyvek mind az illetékesek, mind a nagyközönséget tájékoztató magazinok felé, ha azokban egységes magyar koncepciók kerülnek tálalásra. Minden olyan nyilatkozat, mely különböző és változó diplomáciai szempontok szerint “lefaragja” az igazságot, jobbesetben is csak elkönnyelmüsködött írásként kerülhet irrattárba, de alkalomadtán az igazságtalanság alátámasztására fogják azokat felhasználni. A magyar dokumentációs irodalom az összmagyarság érdekeit kell, hogy kivetítse, nem pedig személyeknek vagy csoportoknak az elképzeléseit. Az ilyenek könnyen siklanak álmodozásba, holott a partnereink nem álmodoznak, hanem nagyon is tudatosan alábetonozzák mindazt, amivel Trinanon és Párizs döntéseit kiharcolták. Jól tudjuk, hogy az igazságokat nehéz, sokszor veszélyes kimondani, de sokkal veszélyesebb, ha mások érzékenysége miatt diplomatikusan elkendőzzük azokat. Ezzel a magyarság ügyét, mely európai ügy is, nem lendítjük előre, hanem éppen megtorpedózzuk. Lehet, hogy a nemzetközi konstelláció ma nem kedvező Magyarország perében, de a dokumentációs írások megmaradnak, és végzetesen árulkodók lehetnek a mai igazságtalanság javára és a mindenkori igazság terhére. ★ Az Amerikai Erdélyi Szövetség program-adásának első részével bizonyára minden magyar egyetért. Általában így van ez minden politikai nyilatkozat és program bevezető szavaival, mert azok még a legáltalánosabb gondolatait ölelik fel a tárgynak. Joggal vitatható azonban például már ez a paszszus: “A felszabadulás utánra Erdély helyzetét olymódon kívánják (?) rendezni és biztosítani, hogy az ott élő népek: magyarok, románok, és németek . . . néprajzi és tájegységek szerinti federatív elrendezésben . . . élhessék saját nemzeti életüket . . .” Először is: kik azok, akik kívánják? Egyedek? Vagy csupán egy emigráns csoport? A 14 millió magyar kívánalmát képviselik-e? De hogyan, honnan, hol és mikor kaptak felhatalmazást az ilyen képviseletre? Szabad egyeseknek, mintegy “hivatalos” formában úgy nyilatkozni, mintha az a nyilatkozat valamennyi érdekelt álláspontja volna? Lehetnek-e egyáltalán csoportok, melyek el bírják viselni annak a felelősségnek a terhét, ami egy nagy összességet illet? Ellenoldalról nem azt fogják nézni, hogy az ilyen nyilatkozatnak nincs jogi alapja, hanem úgy tekintik azt, mintha volna! Roppant kritikus ez a két kitétel is a szövegben: “rendezni” és “biztosítani”. Magyar országtest és néptest részeinek sorsát, a rendezés és biztosítás jogát egyedül az egész nemzetakarat tarthatja csak kezében, a maga nemzetgyűlési szerve által. A jelenlegi magyar nemzetgyűlés kétségtelenül szovjet parancsra dolgozik, tehát nincs magyar szerv, mely kifejezést adhatna a nemzetakaratnak. Helyette azonban senki sem sajátíthatja ki a kizárólagos jogainak gyakorlását. ★ Ami a magyar-román-német együttélést illeti, az még a jogi kérdéseknél is nehezebb. A nemrég elhúnyt I. Tóth Zoltán, “Magyarok és románok” című történeti tanulmányában élethű és karakterisztikus vonásokat festett erről a tárgyról. Pedig munkáját a marxi-lenini direktívák alapján írta meg. Eszerint a románok merev nemzeti alapon állnak. Egyetlen céljuk és tervük: Nagyrománia megteremtése és megtartása. Autonómia keretében nem vállalkoznak együttélésre, és ha mégis, akkor csak olyan formában, hogy “Erdély autonómiájából előbb-utóbb átrágják magukat Romániába” — ahogyan azt Moldovn Gergely mondta. A szászok magyarellenes magatartása a közelmúlt évtizedekből is könnyen kiolvasható. Még 1945 után is önálló utakon haladnak, csak éppen azt nem látni tisztán, hogy elképzeléseiket hogyan lehetne józanul realizálni. Az erdélyi problémának “néprajzi és tájegységek” szerint való megoldása csak negatívumokat rejt magában. Körülbelül ezeket: AZ ETNIKUM SZERINT VALÓ rendezés álláspontja eo ipso kizárja a történelmi jog és a tulajdonjog perdöntő kritériumait abban a perben, amit nem Magyarország indított el, hanem azok, akik Magyarország szétdarabolását vállalták. Az etnikai elv különben is kétélű, és főleg Erdélyben az. Amit érveiben mi felparcellázunk, ugyanazt egyben teszi mérlegre a románság a dákó-román elmélettel. Mintha magyar néprajzi és tájegységi érvek nem is volnának! Ilyen elvi ütközéseket sohasem lehet saját szintükön igazságosan megoldani, az adott kérdésben tehát szükségképpen magasabb szinten ható elvet kell keresni az igazságos és békés rendezéshez. A JELENLEGI STATUS QUONAK máris az a következménye, hogy a románok sietve építik ki etnikai hadállásaikat Erdély minden részén, hogy amíg birtokon belül vannak, addig törhessenek derékba minden magyar etnikai formulát. A FEDERATIV ELRENDEZÉSNEK is csak negatív oldala vetül ki. Svájc életrekeltésében egészen más politikai, társadalmi és lélektani atmoszféra érlelte be a mai “federatív” Svájcot, mint amilyenek Erdélyben dominálnak. Az Egyesült Államok federatív államiságának létre jövetelét is egészen más tényezők tették lehetővé. Ez az államiság egyedülálló a világon. Az USA alkotmánya valóban biztosítja minden egyes államának közigazgatási szabadságát, mégis minden nemzetiségi bevándorlást kérlelhetetlenül beolvaszt az ő angolnyelvű Amerikájába. Az Erdéllyel kapcsolatban föltett két hasonlítás tehát nem állja meg a helyét, de legalább is vitatható, hogy hasonló alkotmány létesítése egyáltalán lehetséges-e ott, és a gyakorlatban meg bírná-e állni a helyét?! ★ Az Amerikai Erdélyi Szövetség felhívásának szövegezése ellentmondást is tükröz. “A népek önrendelkezési jogának alapján állunk, és ezt a legkisebb nemzetek számára is követeljük.” A logika szabálya viszont azt mondja, hogy ha elfogadjuk a NÉPEK ÉS NEMZETEK önrendelkezési jogát, akkor az EMIGRÁCIÓ szervezetei is akceptálják azt! És mielőtt nyilatkozatokat tesznek, tekintsenek a TIZENNÉGYMILLIŐ MAGYAR önrendelkezési jogára! Népcsoportok nemzetszolgálata nem terjedhet túl azon a munkán, mely a nemzetének igazához adatokat és bizonyítékot gyűjt és publikál. A perében való döntő ítélkezésre semmiesetre sem tehet a nemzeti akarat által jóvá nem hagyott javaslatot! Kodály Zoltán mondta nemrég itt Amerikában: “A magyarság ma NYOLC törzsű. HÉT törzs a Dunamedencében él, a NYOLCADIK, kiszakadt törzs pedig Amerikában.” Azt akarja a nyolcadik törzs is, amit az otthon raboskodó hét másik akar és követel, ne pedig fordítva! ★ Arra vonatkozólag pedig, hogy népünk mit akar és mit követel otthon, jósejtelmeinken kívül sokunknak van bizonyítéka. Az enyémek közül legyen szabad csupán kettőt említeni meg itt. Az egyik egy levélből tűnik elő, amit épp a napokban kaptam. Kérdezik, hogy igaz-e az a hír, ami otthon terjed, hogy az elszakított területek kérdésében nincs egységes állásponton az emigráció? Az hírük ugyanis, hogy vannak kinn csoportok, melyek “parlamentesdit” játszanak, és egyéni elképzeléseiket úgy állítják be külföldi hivatalos szervek előtt, mintha az a magyarság egyetemes véleménye lenne. “Mi itthon, számítunk az emigrációra, mert ez az egyetlen adott lehetőségünk a külföldön, mely tudatosítja a tragédiánkat. De mit érünk vele, ha egyesek kedve vagy taktikája szerint szétparcellázódik az?” A másik még nyomosabb. Személyes benyomás “földalatti” koromból, amikor még otthon voltam. Megtaláltuk a módját, hogy az egész országból, né-A KKM közgyűlésének határozatából: örömmel veszi tudomásul a Közgyűlés, hogy tudósaink és fáradhatatlan segítőtársaik munkája nyomán a magyar őseredet kérdése és annak a legutolsó kutatások alapján történt jelentős változásai a tudományos világ érdeklődésének középpontjába került. A sokszor inkább lelkes, mint tudományosan megalapozót^ feltevések, s azok politikai értékelése után az Ann Arbor-i (Mich.) orientaüsta kongresszus több előadást tűzött műsorára a magyarság és keleti (sumér) rokonságának tárgyköréből. Eddig az orientalista kongresszusok nem tartották a magyarságot keleti népnek, kérdéseivel csak aüg foklalkoztak. Badiny Jós Ferenc, Telekiné Kovács Zsuzsanna, Széli Sándor, Berczy József, Dr. Veress Ferenc, Dr. Érdi Miklós, Czeglédy Károly, Bese Lajos, Kara György, Hazai György és Róna Tas András tudományos munkássága a kongresszus előkészítése és tartama alatt múlhatatlan értékű, és minden magyart büszkeséggel tölthet el. J. P. Ferguson (Sierra Leone), G. W. Kilpatrick, A. 0. Sarkissian és W. Samolin (USA), R. Ghirshman (Párizs), Pentii Aalto (Helsinki), J. A. Brinkman (USA) előadásaikban szintén foglalkoztak közvetlenül, vagy közvetve, népünk eredetével összefüggő kérdésekkel. Jelentősnek tartjuk, ezért megismételjük 1964 évi határozatunk alaptételét, hogy a magyarság eredetére vonatkozó új kutatások egyetlen magyar szempontból fontos kritériuma, hogy az tárgyilagosan maradjon a tudományok biztos sövényén, a hazai és az idegenbe vetődött magyarok, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak, mindenképpen tartsák magukat távol mindennemű politikai motívumoktól.
