Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-06-01 / 6-7. szám
NYOLCADIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1967 JÚNIUS Hó RADVÁNYI DISSZIDÁLÁSÁNAK HÁTTERE (Folytatás a hetedik oldalról) sára irányulnak. Nem ment könnyen a diplomácia területét így kiszélesíteni. Csicserin Georg Vasziljevics a cári Oroszország diplomatája volt. ö lett Moszkvában az első kommunista külügyi népbiztos. Tizenkét évig kínlódott, amíg a diplomácia keretébe valamennyire bele tudta fonni a bolseviki párt merész kívánalmait, és át tudta szervezni a szovjet külügyi népbiztosságot. A munka nagyobbik fele így is a CSEKA megszervezőjének: Dzierzynskij Feüx Edmundovicsnak a nevéhez fűződik. Diplomáciai megbízatásra csak az érdemesül, aki átment az idevonatkozó bolsevista kívánalmak szűrőjén, másszóval, aki a CSEKA kínzókamráiban a bestiális hóhérfeladatokat sikerrel végezte előzőleg. A szovjet diplomácia-történetet nem lehet elválasztani a CSEKA, a GPU, az NKVD történetétől, ugyancsak nem a mai KGB-től (Kommisariat Gosudartstwenoj Bespastnosti). Ezek a kémszervezetek káderezték a diplomácia számára a legjobb terroristákat. így például Tuhacsevszkij marsall és társainak kivégeztetése árán érdemesült külügyminiszterségre Visinszkij is. Fordított esetre is van példa. A múlt hónapban hagyta el legutóbbi állomáshelyét Juri Antropov, aki sok évi diplomáciai szolgálat után, mely alatt budapesti nagykövet is volt, Moszkvába tért és a KGB vezetője lett. Szovjet módszerek a vörös gyarmatokon Moszkva a huszonkét éves hódítással a rabállamokra is kiterjesztette a diplomáciának ezt a sajátos átszervezését. A budapesti külügyminisztérium személyi káderezése is beleillik a szovjet keretbe. A diplomatákra két-háromféle formában is olyan feladatok várnak, melyek nem illenek a szakmához, és gyakran igen brutálisan összeütközésbe kerülnek a diplomáciai feladatokkal. Az ismertetésben ki fogunk térni az “új” magyar diplomácia követelményeire és személyi vonatkozásaira is. Már ennyi is elég azonban annak az érzékeltetésére, hogy az újabb disszidálásokat nem lehet egyedül a hagyományos diplomáciai életben is szokásos előfordulásokkal magyarázni, amikor is külföldre akkreditált követek nem képesek további munkájukat összeegyeztetni külügyminisztériumaikból származó újabb kívánalmakkal, és feladják a szolgálatot. A szovjet diplomáciai rendszerben azonban teljesen lehetetlen, hogy az ilyen “szakmai” összeütközés símán follyon le. A központi akarat feltétlen érvényesítéséért a diplomata itt nemcsak állásával felel, hanem életével is. Ennek ismeretében számára csak egy út van nyitva: disszidálás és menedékjogért való folyamodás. (—s —d) (Júliusi számunkban folytatjuk) ★ * ★ ★ A SZÍNES TELEVÍZIÓ ADÁST csak az 1970-es években tervezik megvalósítani otthon. A Szovjetunió viszont a bolseviki forradalom közelgő 50-ik évfordulóján vezeti be. ★ HARMINCEMELETES LAKÓHÁZAK ÉPÍTÉSÉT tervezik a miskolci Avas-hegyen. 15,000 lakás építésével új városrész fog kialakulni ezen a szépfekvésü magaslaton. «ITTVAKÖkf Megjelenik havonta Published Monthly Publication mensuelle A Hungária Szabadságharcos Mozgalom Lapja Felelős Szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR (USA) Felelős Kiadó — Publisher: TÓTH BÉLA (USA) Levelezési Címek — Correspondence Offices: USA: Major Tibor, 8811 Detroit Avenue, Apt. 47, CANADA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. 0. Box 87, Longueuil, Que., Canada, real 16, Quebec. Előfizetés: Egy évre: $3.00 — Egyes szám ára 25 cent. Printed in USA Bécsi katolikus körökben megrendüléssel tárgyalják annak a sajnálatos ténynek a következményeit, hogy különösen a hitleri idők végefelé a katolikus Egyház papjai, rosszul értelmezett keresztényi szeretetből és humanitásból, seregestől osztogatták a keresztség szentségét a náci üldözötteknek, akik nem egyszer kaftánban, sábeszdeklivel a fejükön és hosszúszárú pipából füstölve jelentek meg saját keresztelőjükre a katolikus templomokban. Mindez persze csak szalmaszál volt a szükölő hitsorsosok számára, és keresztlevéllel a zsebükben is zsidók maradtak, — ami rendjén is volna, ha . . . . . . No, ez a “ha” a bökkenő! A bécsiek igen sok esetet tartanak ugyanis számon a kivételek közül, akiket — profán gúnnyal mondva — a cipőben való kereszteléskor “megszállt a Szentlélek”. Az üldöztetések után is katolikusok maradtak színleg, sőt sokan a katolikus papnevelő szemináriumot is elvégezték. — H. G. Wells érdekes diagnózisa az angol gyarmatpolitikáról—1910-ben. — Az angol uralom Indiában kétségtelenül egyike a legkülönösebb eseményeknek, amelyek valaha a történelemben előfordultak, úgy vagyunk vele, mint az az ember, aki a létráról az elefánt nyakára potytyan és nem tudja, mit csináljon és hogy kerüljön le róla. Ott marad, amíg valami történik. Szinte képtelenség, amit mi Indiában csinálunk. Az ország nem a miénk, sőt nem is igazgatjuk. Semmit se csinálunk, legfeljebb megakadályozzuk, hogy valami történjék. Még saját irodalmunkat is elnyomjuk. A legtöbb angol ember nem is mehet el ebbe az országba, mely állítólag az övé, mert a hatóságok megakadályozzák. Ha valaki manchesteri munkások számára olcsó körutazást akarna rendezni, betiltanák. Senkinek sincs bátorsága, hogy az indiai valóságot az általános angol választópolgár elé tárja, vagy hogy az indiai bennszülöttnek az angol választópolgárról fogalmat adjon. Sokszor beszéltem angol államférfiakkal, tényleges és szolgálatonkívüli indiai tisztviselőkkel, alkirályokkal, katonákkal és mindenkivel, akiről feltételezhethettem, hogy tudja, hogy India mit jelent és kértem őket, mondják meg, mit gondolnak, miért vagyunk mi Indiában. De egy vagy más frázison kívül, mint például ezt, hogy “pártatlan igazságszolgáltatás”, — (lásd a legutóbbi lázadási porokét!) — sohasem mondtak semmit. Hallottam ugyan néha arról az állítólagos bennszülött főemberről északnyugaton, aki, mikor megkérdezték, hogy mi történnék, ha mi elhagynánk Indiát, azt felelte, hogy egy hét alatt az emberei nyeregben volnának, hat hónap múlva pedig egy rúpia és egy szűz leány sem maradna Alsó-Bengáliában. Végső fokon ezzel szokták indiai hivatásunkat igazolni. De vajon a mi hivatásunk-e, hogy a rúpiákat és szüzeket őrizzük Alsó-Bengáliában? Inkább raboljanak ki, semhogy ebben a hátgerincsorvadásban kínlódjunk. Inkább jöjjön a tűz és vas, semmint ez a hiábavalóság. A zászlónk ott lobog a félszigeten, terv nélkül, cél nélkül, mint nagy elővigyázati intézkedés. Politikánknak az a végső bölcsessége, hogy minden tanácskozást és minden összejövetelt megakadályozzon, amely lehetővé tenné, hogy a hinduk a saját jövőjük érdekében terv szerint dolgozzanak. Ez a politika az élettől elriasztott emberek gyülöltségét nem szünteti meg. Képzeljék el, mit jelenthet az a müveit hindura nézve, hogy felpeckelt szájjal és hátrakötött kézzel kell ülnie a modern lehetőségek lakomáján. A forradalom szelleme minden elfojtás és kémkedés dacára is kitör. Az az összeütközés, mely Ezek ádáz szószólói lettek a keresztény-zsidó testvériesülésnek, vagy inkább a kereszténység elzsidósításának. Lipot Ungar volt bécsi zsidó ügyvéd példája egyenesen fölháborító. Az Anschluss után vonult rejtekhelyéből katolikus papképzőbe, ma pedig prelátusi rangban König érseknek a mindenható jobbkeze. És még csak nem is tiltakozik, ha a bécsiek nyíltan emlegetik, hogy máig is megtartotta a zsidó-fajvédő páholybelir tagságát . . . Ezek után már nemcsak Krisztust lehet kiradírozni a történelemből, hanem a kereszténység hősi két évezredét is, mely fölszántotta a világ legmagasabb kultúrájának a talaját. Csak az a kérdés, mit ér az emberiség a hazugságok hazugságaival, a megtévesztések hatványaival, az igazságok és való alkotások perfid tagadásával? a tétlenség ilyen erőszakolásából következik, a legborzasztóbb ostobaságokra vezet. A minapában a brit birodalom mintázott gyapjú haskötőket foglalt le és tett vizsgálat tárgyává, nincsenek-e rajta lázító jelvények és feliratok . . . Indiát el kell hagynunk valahogy. Nagy lehetőség kínálkozott ott számunkra, de csak nemzeti képzelőerőnk ijesztő tunyaságáról tettünk tanúbizonyságot. Nem tudunk mit kezdeni Indiával. Az angol klubokban álszenteskedve beszélnek a “jellemről”, a kitartó erő tiszteletéről és — az igazság megvetéséről. Az ilyen emberek és ilyen jelenségek miatt kell lemondanunk erről az üres uralomról. Ha volnának nagy embereink, ha az igazság és alkotás szelleme volna bennünk, mindez másként lehetne. A nemzetnek, mely a jogart tartja kezében, hivatottságát cselekedetekkel kellene igazolnia. Mindebből azonban még nem következik, hogy Indiából katasztrofális módon fognak kiűzni bennünket. Régente azt hittem, de ma belátom, hogy ez tévedés volt. Mi nem vagyunk elég büszkék ahhoz, hogy összetöressük a csontjainkat Indiában, mint ahogy a spanyolokkal történt birodalmukban. Mi képesek vagyunk elhagyni Indiát azzal a látszattal, mintha még ott maradnánk. Ez a mi rendszerünk. Jövő kormányférfiainkat az iskolákban arra neveljük, hogy tartsák tiszteletben az erőt és mihelyt Indiában bármiféle hatalom, legyen az ember, kultúra vagy nemzeti állam, támad ellenünk, azonnal megalkuszunk vele. Akár lesz háborúnk, akár nem, kormányzó osztályunk nagyon hamar tudni fogja, ha megvertek bennünket. Ismétlődni fog délafrikai politikánk. Létrehoznak valami megállapodást, amely lemond a valóságról, de megőrzi a hatalom látszatát. De facto az új “hűséges alattvaló” lesz győztes, de odahaza felhívják a demokráciát, hogy ünnepelje meg a visszavonulást — diadalmaskodva. ★ SZABADSÁG A MOSZKOVITA ÉSZJÁRÁSBAN. — Diákok itt is, ott is elszólják magukat: “az újságok hazudnak”, “a politika becstelen üzlet”, és így tovább. A rendszer politrukjai is elszólják magukat, s azt emlegetik, hogy “reakciós felnőttek vezetik félre az ifjúságot”. Fenyegetően hivatkoznak arra, hogy a magyarországi “tételes törvények szigorú büntetést helyeznek kilátásba ifjúság elleni bűntett” címén. ... Az igazság büntetendő, . . . bolsevista hazugságokkal és agyrémekkel akarják “megváltani” a világot . . . Minek annyi új “jogszabályt” alkotni? Miért nem iktatják a magyar Corpus Jurisba egyenesen és egyszerűen a Talmudot? BETELJESÜLT LÁTOMÁS A cipőben való keresztelkedés átka
