Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-05-01 / 5. szám
1967 MÁJUS HÓ SZITTYAKÜRT HETEDIK OLDAL ÉRDEKES ÖSSZEHASONLÍTÁSOK AMERIKÁBAN Thurmond szenátor ismertető előadása folytán a szenátusi naplóba került E. T. Benson beszéde, mely igen érdekes párhuzamba állítja a harmincas évek politikáját a jelenlegi hatvanas évekével. Csak röviden, de igen világosan: Benson szerint vannak amerikaiak, akik azt hiszik, hogy az oroszok és kínaiak intézményeit, melyeket kommunisták erőszakolnak rájuk, jóakarattal és megértéssel kell nézni. Láthatólag a mai adminisztráció is így vélekedik. A Roosevelt-rezsim azonban nem így tett annakidején, amikor a németekre a nácik erőszakolták az ő rendszerüket. Hogyan lehetséges az, hogy még ma is folyton a nácik fölött törünk pálcát, és ugyanakkor szemet hányunk a kommunisták mérhetetlenül több áldozata fölött? Pedig a kommunisták összehasonlíthatatlanul veszedelmesebbek az emberiség civilizációjára. Azok, akik ma oly furcsán látnak és vélekednek, vajon mit tettek volna, ha egy náci meggyilkolta volna az amerikai köztársaság elnökét? Sokkal többet, az biztos, mint hogy megdöbbentek volna. De mi történik most? Egy kommunista, aki kapcsolatban állt a kommunisták főhadiszállásával, megöli Kennedy elnököt. A kommunisták újságja erre azt ajánlja, hogy az új elnök alakítson egy bizottságot a vizsgálat lefolytatására, és mindjárt ajánlatot is tesz, hogy Warren kerüljön ennek az élére. Mi történik? Az új elnök három nap múlva pontosan ezt tette. Warren ezután tanácsadót vesz maga mellé, aki az ország kommunista frontjába tartozott. Hozzátartozik még, hogy a Warren-bizottság döntése után a kommunista párt győzelmi felvonulásokat rendezett. A nácik elleni háborúban vajon visszautasított volna-e az adminisztráció egy olyan szövetségi ajánlatot, melyben félmilliós kiképzett, és a helyi viszonyokkal ismerős katonai szervezet ajánlja föl segítségét? Mi történik ma? Kormányunk visszautasítja Chiang Kai-shek-et. Nem döbbent volna-e meg az egész amerikai közvélemény, ha a második világháború során kormányunk azt mondta volna, hogy Mussolini másfajta fasiszta mint Hitler, s ezért megnyerhetjük magunknak, ha segélyben részesítjük. És ma? Kormányzatunk dollármilliárdokat küld Titónak, egy kommunistának, sőt katonákat képeztet ki számára. Kormányzatunk azt állítja, hogy Tito “független” Moszkvától, Tito viszont kijelenti, hogy háború esetén a szovjetoroszok oldalán lesz. Mindenki megdöbbent volna annakidején, ha egy munkásszervezet, náci vezetővel az élén, legnagyobb városunkban közlekedési sztrájkot rendez, s ezzel egy billió dollárnál is nagyobb kárt okoz. Mi történt New Yorkban nemrég? Közlekedési sztrájk volt, s ezt az a szervezet rendezte, melynek élén egy, a kommunista párthoz csatlakozott egyén állt, s az azóta is híven követi a kommunisták irányát. Mi történt volna, ha háborús kormányzatunk kéri, hogy az amerikai anyák áldozzák fel fiaikat Hitler megállítása érdekében, és ugyanakkor kéri azt is, hogy növelhesse a nácikkal való kereskedelmet? Én azt hiszem, hogy vád alá helyezték volna Roosevelt elnököt. A mostani kormány is kéri, hogy áldozzuk föl fiainkat a kommunisták ellen a délvietnami fronton, és egyidejűleg kéri, hogy több hidat építhessen kelet felé a kommunistákkal való kereskedelem révén. Mit szólt volna hozzá Amerika népe, ha a második világháború folyamán kormányunk arra bátorította volna az üzletembereket, hogy tartsanak náci árukat az üzleteikben, és kereskedjenek náci üzletemberekkel? Külügyminiszterünk azonban múlt őszszel kijelentette, hogy “a nemzeti érdek ellen” cselekszenek azok, akik ellenzik a komunista árúknak amerikai üzletekben való eladását. Nem jelenti-e ez azt, hogy “amerikai nemzeti érdek” a kommunisták támogatása? Megtörténhetett volna-e negyed századdal korábban, hogy a Fehér Házban kitüntessenek egy embert, aki tekintélyes összeggel támogatta a náci pártot, s akiről megállapították, hogy kockázatos személy a nemzeti biztonságra? Nem! Ma azonban az elnök 50,000 dolláros díjjal és aranyéremmel tüntette ki a Fehér Házban J. R. Oppenheimert, aki a kommunista pártot támogatta anyagilag, és nemrég is még az állam biztonságára kockázatos személyként volt nyilvántartva. Megmaradhatott volna-e hivatalában a második világháború folyamán egy honvédelmi miniszter, ha kijelenti, hogy a nácik elleni célkitűzéseink “határokhoz vannak szabva”, és a célok között nem szerepel a berlini náci-rendszer elpusztítása? Mostani hadügyminiszterünk pedig kijelenti, hogy célkitűzéseink Vietnamban határokhoz vannak szabva, és nem foglalják magukban az északvietnami kommunista 'rendszer megdöntését. Megengedték volna-e a bíróságok a nácik ellen folytatott háborúban, hogy egy náci nálunk is politikai jellegű pozícióra pályázzon? Nem! Mai bíróságunk azonban megengedte, hogy a kommunista párt egy nyíltan bevallott vezetője indulhasson egy állami választáson, és 87,000 szavazatot nyerjen el. Tény, hogy tisztviselőink politikai, gazdasági, kultúrálís ügyekben tárgyalnak kommunistákkal, mialatt azok börtöneiben milliók sínylődnek, és mialatt orosz fegyverekkel szúrnak le amerikai katonákat. Az elnök pedig arra kéri a kongresszust, hogy ratifikálja a Szovjettel kötött konzuli egyezményt. Azzal a Szovjettel, mely nemrég kijelentette, hogy eltemet bennünket, és rabszolgájává teszi a világot. Ismét a kormány hivatalos politikája lett a Szovjetunió megsegítése? “GIN E S PIRIT” “Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni.” (Madách) “Cinespirit”? Hát ez mi? — kérdezi az olvasó. Megpróbálok felelni az indokolt kérdésre: A “Cinespirit” egyike azon boszorkányi kotyvalékoknak, amikkel Lucifer a világot meg akarja dönteni . . . Emlékszem, hogy ifjúi fantáziámat élénk működésbe hozta az ópiumálmok puszta gondolata is. Hát még, ha megkóstolhattam volna . . . De, szerencsére, akkor nem juthattam hozzá, ma pedig — a kikötőmetropolisban — már nem érdekel többé. Akkoriban ugyanis a magam sorsa volt, ma pedig az ember, a fajtám sorsa a legfontosabb számomra. És rájöttem, hogy míg az ópium csak egyes embereket, esetleg kisebb csoportokat kábít bizarr és buja álomkaoszba, addig a “Cinespirit” nemzedékeket, népeket, az emberiséget viszi egy gyönyörök és szenzációk vízióival falazott labirintuson át a kéjes tehetetlenség tetszhalálába, vagy — ha úgy teszik — a legdémonibb rabszolgaságba . . . Hogy további hasonlattal éljek: én is szerettem volna látni a tündéri szép Lady Godiva-t, amint meztelenül végiglovagolt Coventry utcáin, de én is becsuktam volna előtte az ablakom fatábláit. Mert nagy erő a szépség, de még nagyobb a tisztesség . . . Nem vagyok u.n. “prűd”, sem erkölcsbíró, sem apostol, de farizeus sem. A változó erkölcsök évezredes történetén át az örök művészetek kanyargós, gyakran szakadékos útját jártam be. Tudom, hogy az emberélet kezdete, mozgatója, célja és így a színpadi művészetek állandó tárgya is a férfi és nő viszonya, egyszerűbben: a szerelem, amelynek kifinomult szelleme az erotika, salakja pedig a trágárság. S azt is tudom, hogy a művész — de egyedül csak a művész — képes a salakból is szellemit alkotni. Ahogy a színpadokról eltűntek a néha talán túlérzelgős, de mindig kedves operettek, amiknek emlékét, fülbe- és szívbekúszó dallamait hazavittük és őrizzük, úgy vesztek ki az épkézláb filmmesék. Vajon íróik végkép eltűntek az életszínpad süllyesztőjében, vagy csak ebben a játszmában ütötte ki őket a nyilvánosság sakktáblájáról egy Kempelen Farkas sátáni gépe? Egy-egy híresebb filmet a nagy siker reményében vagy a nagy sztár kedvéért esetleg újból felvesznek, néhány világhíres regényt cégérül még megfilmesítenek, de a filmgyártás tömegcikke ma a “Cinespirit”. Nézzük csak, miből áll egy világváros átlagos napi filmmüsora? Revük, kevés értelemmel, de sok szép Girl-el. Serdülők szerelmi drámái, valódi vagy visszaserdülőkkel. Házassági tragédiák vagy komédiák, hálószobatitkokkal, esetleg érdekes botránnyal is. Hotelélet fürdőszoba-intimitásokkal és kulcslyukszenzációkkal. Nőorvosi rendelők rejtelmei, a “szükséges” vetkőzésekkel. (Folytatás a nyolcadik oldalon) SALGÓTARJÁN Sötét felhő a demokrácia egén Görögországban, a világ legrégibb demokráciájában bekövetkezett a váratlan (?) fordulat. Palotaforradalom útján katonatisztek vették át a hatalmat. A demokrácia katonai diktatúrába fulladt. Európában évtizedek óta először. És a hatalomgyakorlók legeslegszélsőbb jobboldaliak. Évezredekkel ezelőtt is egy számban kicsiny, de annál hősiebb görög sereg állta útját milliós perzsa csapatnak Marathon-nál. Történelmi értékét nem csorbítja az, hogy legendássá vált az ütközet győzelme. Vajon a modern Görögország mennyire bírja el a párhuzamot? ★ Az utóbb években sok jelét mutatta a mai Görögország a politikai válságnak. A múlt évben már igen erősen. Popondreon volt miniszterelnök és fia vezetésével kommunista hatalomátvétel került a küszöbre. Ahogyan a lefoglalt tervekből kiderült, a görög tisztikar mindössze egy héttel vágott elébe. Papadopoulos ezredes, látva a kormány tehetetlenségét, meglepően óvatos intézkedéseket készített elő. Csak 300 fiatal tiszt tudott róla, pontosan kijelölt feladattal. Láthatólag az időpontot is helyesen tudták megállapítani. Az akció első órájában sikerült lefogni a kormányban bennülő kommunista vezetőt, és többezer követőjét. Nyomban levegőváltozásra küldték őket Földközi-tengeri szigetre. Az új kormányt Papadopoulos vezeti, és királyi elismerés törvényesíti. Első megnyilaktozása így hangzott: “A beteget, mielőtt megkezdenék rajta az operációt, le kell kötözni.” Második lépése a feketén üzletezők és árdrágítók bebörtönzése volt. Az efajta letartóztatottak száma nem lehetett valami nagy, mert az első két hét alatt már feltűnően sok feketéző és árdrágító “bennszülöttet” fogott el a kivándorlás vágya. A katona-kormány tartós sikerét jelzi vajon az élősdi figurák jó szimata? Mindenesetre villant már valami Európában a sötét felhők mögül. (N. Á.) ★ ★ SZÁZ MILLIÁRD FORINT Rabmagyarország idei költségvetési előirányzata. ★ AZ AGGTELEKI CSEPKŐBARLANG színháztermét már kialakították. A színpad díszletei: cseppkőképződmények, melyeket nagy fényhatású, színváltó reflektorokkal világítanak meg. A nézőtér és a színpad között folyik a Stix patak, mely duzzasztó zsilippel a terem oldalsó részén tavat is alkot. Vonzó idegenforgalmi látványosság lehet Aggtelek földalatti szépségeiből.
