Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-02-01 / 2. szám
1967 FEBRUÁR HÓ SZITTYAKÜRT HARMADIK OLDAL FORDUL A KOCKA? Ismertetés egy könyvről, amely elárulja, hogy újabban hogyan kell látni a magyar nemzetiszocialsstákat A múlt év derekán Budapesten megjelent egy könyv tízezer példányban, és hamarosan el is fogyott. “NYILASOK, NEMZETISZOCIALISTÁK 1935-1944” a címe. Tartalma nagyjából a nemzetiszocializmus magyarországi története. Szerkesztője Lackó Miklós, pártfogója a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete. Terjedelme 350 oldal, ára 31.— Forint. Kossuth Kiadó. A közelmúlt idők magyar belpolitikája és külpolitikája egész sorozat könyvben nyert már feldolgozást. Van közöttük egypár kötet, mely magas színvonalon fejtegeti a tárgyát, és meglepő tárgyilagosságot is mutat. Egyik-másik nemcsak történelmi forrás erejével bír, hanem kidolgozott történelemkönyvnek számítható, mert a jelenlegi hatalompolitika csak itt-ott nyomta rá a vörös bélyeget, ami azonban könnyedén leválasztható. (A zsidó-kommunista politikai zúgirodalmat természetesen megemlíteni sem érdemes.) A társadalomrendező, tehát korszerű politikai törekvések: a nemzetiszocialista irányzatok azonban, magasabbszíntü történelempolitikai müvekben meg se voltak még említve. Azokat részint agyonhallgatták otthon, részint útszéli kritikával próbálták agyonütni. A rikító hamisítások, elképesztő hazugságok, mértéktelen ócsárlások áradata persze csak útszéli emberekre, vagy egészen tájékozatlanokra gyakorolhatott hatást. A nemzetiszocializmus szocialista jellegéről például huszonkét év óta egyetlen szó sem hangzott el. Ilyen beállításban a harmincas és negyvenes évek milliós nemzetiszocialista munkástömegei és paraszttömegei egypár lézengő csavargóként tűntek fel, a magyar értelmiség nemzetiszocialista ezrei pedig, a kimagasló vezetőszemélyekkel együtt “náci” vadállatokként, akik csak kettőt csináltak: raboltak és zsidót ettek. Első eset, hogy a magyar nemzetiszocialisták egy olyan munka keretében kaptak helyet, mely ugyan nem magasszínvonalú, de nem is könyvalakú zúgirodalom. Ez a könyv is pártos, elfogult, sőt “vonalas”, de legalább tényleges adatok tömegét is közli óriási mennyiségben. Amit a szerző nem mond, vagy nem mondhat meg, azt olvasója könnyedén kikövetkeztetheti az adatokból. Ami pedig ferde beállításban szerepel benne, arról tudjuk, hogy mely oldalról fújja a szél. Nézzünk a dolog háta mögé! Miért kellett ennek a könyvnek megjelenni, és miért éppen most, huszonkét év után? A hazai rezsimnek a “fölszabadulás” óta egyetlen támasztéka a Magyarországon jelenlévő szovjet hadsereg. Ezt szabadságharcunk ténylegesen is bebizonyította. Abban a percben tehát, melyben a szovjet érdekek a szovjet csapatokat gyarmat-területükről elvonni kényszerítik, a csatlós-rezsim elveszti egyetlen támasztékát, vagyis uralmának minden feltételét. Minden áron meg kell tehát kísérelnie, hogy népi támasztékhoz jusson, amennyiben és mielőtt orosz fegyverekre támaszkodó hatalma összeomlana. Amit e téren eddig el tudott érni, az nem elegendő. A vörösen és szolgamódon erőszakolt “szocializmus” áldásait vajmi kevesen élvezik a magyar népi tömegből. A rezsim tehát uralmának támasztékát minél nagyobb népi tömeggel igyekszik feltölteni, és ezt csak azokból a rétegekből remélheti, melyekben a szocializmus vágya erősen él, ha nemzetiszocialista formában is. A nemrégen kiadott könyv taktikai szándéka bizonyára az, hogy a nemzetiszocializmust és a szovjetkommunizmust hatalompolitikai érdekből valamiféle szintézisbe hozza. A Magyar Tudományos Akadémia és a “Párttörténeti Intézet” a magyar nemzetiszocialista mozgalom történetéről hatalmas irattömeget bocsájtott a szerző rendelkezésére. Első esetben engedtek betekintést minden írásba, mely a tárggyal kapcsolatos. A szerző felhasználhatta a “háborús főbünösök” egymagában is mázsás periratait. Megkapta Szálasi minden fennmaradt írását, a Csillagbörtönben készített jegyzeteit, sőt szüleihez írt leveleit is. Szálasi, Hubay, Málnási, Ruszkay, Pálffy, Matolcsy, Kassai, Endre, Baky, Budinszky, stb. perirataihoz minden, a személyüket és működésűket érintő írás, adat, dokumentum, tépett cetli csatolva van. A tárgy anyagának feldolgozása közben derült ki, hogy a magyar nemzetiszocialista mozgalom vázlatos történetét Sombor-Schweinitzer rendőrfőkapitány-helyettes már annakidején elkészítette, ő volt ugyanis az, aki Keresztes-Fischer belügyminiszter megbízásából tíz éven keresztül vezette e téren a nyomozást és az üldözéseket. A kézirat a belügyminisztérium levéltárában maradt, s a szerző most ezt is felhasználhatta. Felhasználta ezeken kívül a Csendőrség politikai nyomozóosztályának több mint tíz évre szóló napi jelentéseit. Aztán a Szociáldemokrata Párt időszakos kérdőíveire kapott jelentéseket. Macartney professzor két nagy müve is a szerző forrásaihoz tartozik. A könyv a magyar nemzetiszocialista mozgalom nevesebb alakjai közül hetvennégyet mutat be. Ezenkívül külön élet- és jellemrajzban festi Szálasit, Hubayt, Ruszkayt, Málnásit, Vágót, Festetichet, Pálffyt, Matolcsyt, Szőllősyt, Csiát, Meskót, Bakyt, Kassait, Vajnát és Kovarczot. Megemlíti azt is, hogy közülük csak dr. Málnási Ödön és dr. Vágó Pál maradtak életben. A szerző megkísérli a magyar nemzetiszocialista mozgalom szociológiai hátterét is bemutatni, és ezt érdekes módon mindjárt a zsidókérdéssel hozza kapcsolatba. így ír: “. . . a kapitalista kizsákmányoló osztályban a zsidóság aránya Magyarországon, nemcsak nyugateurópai, de keleteurópai mértékben is legmagasabb volt ... a kapitalizmus térhódítása lényegében zsidó térhódítás volt.” Éppen ezért a magyar antiszemitizmus a magyar kizsákmányolt tömegek részéről elsősorban anti-kapitalista jellegű volt. “Magyarországon a zsidókérdés profán gazdasági háttere sokkal jobban kiütközött, mint Németországban.” A MAGYAR NEMZETISZOCIALIZMUS ELINDULÁSA Lackó a Szálasi fellépese előtti időkre csak igen vázlatosan tér ki. Történeti sorrendben megemlíti azonban, hogy Szász Béla alapította meg 1928-ban az első magyar nemzetiszocialista pártot, inkább csak teoretikusan. Semmi tömeghatása nem volt. 1931-től Böszörményi kezdte szervezni a kaszáskeresztesek mozgalmát, de távol maradt attól, hogy a hárommilliós agrárproletáriátusnak csak valamennyire is jelentősebb részét meg tudta volna nyerni. 1932-ben Meskó Zoltán lépett színre, aki már országos méretekben szervezkedett. Komolytalansága azonban útját állta annak, hogy nagyobb népi erők csatlakozzanak a zászlajához. 1933-tól gróf Festetich és gróf Pálffy kezdeményezéseit elsősorban nagyfeudalista beágyazottságuk zavarta. Itt-ott elértek ugyan jelentős taglétszámú pártszervezeteket, ezek azonban csupán a nemzeti jelszavakra is éhes elégedetlenkedők csoportosulását tükrözték. Salló János “Nemzeti Front”-ja csak a felső értelmiség akkor fiatalabb reformerei között ért el némi sikert az 1936-1938-as években. Taglétszáma alig múlta felül a négyezret. A Nemzeti Frontnak népi kapcsolata egyáltalán nem volt. Értelmiségi tagjai közül is mind többen és többen léptek át Szálasi pártjába, mely azután az egész Nemzeti Frontot felszívta. LÉNYEGÉBEN SZÁLASIVAL KEZDŐDIK A NEMZETISZOCIALIZMUS MAGYARORSZÁGI TÖRTÉNETE A szerző a HUNGARIZMUS genetikai elemzéséből indul ki. Azt bizonyítgatja, hogy eredetileg Szálasi távol állt a szocializmustól, már csak nevelésénél fogva is. Töprengésében a főcél a Kárpátok övezte államterület reintegrálása volt. Elveti azonban a reakciós magyar birodalmi eszmét, s úgy véli, hogy ezzel megnyugtatja a nemzetiségeket, akik az ország peremtájain többségbe jutottak. E téren oly messze megy, hogy elveti (?) a magyar állam nevét is. (?) A sokféle nacionalizmust szintézisbe foglaló konnacionalizmust hirdet meg a hungarizmusban. A német Herrenvolk-mitosz teljes elvetésével Délkelet-Európában is a konnacionalista hungarizmus érvényesítését követeli. Ezzel magára vonja Hitlerék gyűlöletét. Szálasi 1935 előtti programjaiban az olasz fasizmus totalitárius-korporációs keretébe önt aránylag konzervatív magyar tartalmat. Ragaszkodik az alkotmányossághoz, sőt megkisérü a parlamentáris utat is. A pomázi időközi választáson, 1936 tavaszán fellép képviselőjelöltnek. A Horthy-Gömbös-Fischer hatalmi trió azonban megakadályozza a parlamentbe jutását. A többségi párt dühödt agitációja a két Horthy-fiú ajánlására inkább egy névtelen ügyvédet segít mandátumhoz. Szálasi ennek ellenére egészen 1944 október közepéig vak (?) hűséggel ragaszkodik Horthyhoz. 1936 októberétől kezdve tízszer kért államfői kihallgatást, de nyolc évig kellett a vár előszobájában ülnie. (?) EURÓPAI TÁJÉKOZÓDÁS Szálasi poütikai elképzelései hamarabb jutottak Berlinbe, mint ő maga. Csak 1936 augusztus végén és október közepén tett néhány napos látogatást Németországban. A németek dunai expanziós politikája beleütközött a nevébe. Kijelentették neki, hogy politikai szereplését csak akkor veszik komolyan, ha nagy tömegek sorakoznak mögéje. Külországokban nem is kezdeményezett aztán személyes kapcsolatot. SIKERES NEMZETISZOCIALISTA PÁRTSZERVEZÉS A NEMZETI AKARAT PÁRTJÁ-T 1935-ben alapította Szálasi. A pártiroda a Nap-utca 19 számú házban nyílt meg, szegényes helyiségben. Ez volt egyben a párt munkásmozgalmi központja is. Elsősorban a munkásság megnyerésére helyezte a súlyt. Közülük választotta meg első munkatársait is: Kassai, Péntek, Wirth, Omelka, Párkányi, Ács, Török, Tímár, Maczák, Dalbosfalvy, stb. személyében. Egész forradalmi hangszerelésű munkásmozgalmat indított. Igen gyors tömeghatást ért el, mert a munkásságot kizsákmányoló kapitalisták, s a szakszervezetek élvonalában a munkásságot eláruló szociáldemokrata vezetők egyaránt zsidók voltak. Munkásmunkatársai a sejtrendszerü szervezés módszereivel éltek. Propagandára semmi pénzük nem volt. Ingyenes propagandát kaptak azonban a napisajtótól, mely csaknem teljes egészében a zsidó nagykapitalisták kezében volt. Ez a sajtó szinte az első perctől kezdve idegesen lármázta föl a polgári osztályt Szálasi ellen. Szálasi sikereinek egyik jelentős tényezője személyének szuggesztívitása volt. Ez megnyilatkozott már akkor, amikor még csak tiszttársai körében és baráti társalgás közben fejtegette politikai meglátásait. Személye a munkásság körében is bizalmat keltett. Sikereihez járult az is, hogy a munkásság mérlegelte a politikai küzdelem személyi vonatkozásait. Feltételezte, hogyha Szálasi forradalmi megmozdulást kezdeményez, akkor a honvédség tisztikara és vezérkara a munkásság mellé fog állni. Minél jobban nőtt azonban Szálasi sikere a munkástömegek között, annál élesebben helyezkedtek vele szembe az 1919-es ellenforradalom reakciós rétegei. SZÁLASI POLITIKÁJÁNAK ELVI ÉS GYAKORLATI ALAPJAI A szerző terjedelmesen elemzi a magyar nemzetiszocialista mozgalom egész irodalmát, és megpróbálja kihámozni abból a mozgalom politikai irányát, valamint programszerű törekvéseit. (Folytatás a negyedik oldalon)
