Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-02-01 / 2. szám
MÁSODIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1967 FEBRUÁR HÓ Ébred a neo-nácizmus? (Folytatás az első oldalról) tikai meggyőződését.” — “A hír vételére Montrealban működésbe léptek az eddig megbújó fasiszta elemek.” — “Megalakult a német náci-párt kanadai fiók-szervezete, melynek tagjai nem csupán németek lehetnek, hanem bármely más nemzetiségűek is.” — “Az alakulást horogkeresztes zászlókkal és karszalagokkal, Hitler-képekkel ünnepelték megveszekedett suhancok.” — “A hittestvérek táviratokban követelik, hogy a szenátus előtt fekvő ‘Bili 149’ törvényjavaslatot azonnal emeljék törvényerőre.” Stb., stb. Belepiszkálnak Argentina belügyeibe is. “Az új argentin kormányba olyan pénzügyminisztert neveztek ki, akinek közismert náci múltja van.” Sorrakerül Ausztria is. Az új osztrák belügyminisztert piszkálják, hogy Landauer komisszárt, aki eddig a “náci ügyek kivizsgálásával” foglalkozott, a belügyminiszter más beosztásba helyezte. “Pedig Landauer lelkes munkája sok esetben tette lehetővé volt nácik elleni eljárás megindítását.” Még a tengeri-jog sem kóser! “Norvégiában kikötött egy hajó, melynek tiszti étkezdéjében Hitlerkép függött a falon.” Hírt kapunk arról, hogy Magyarországon, az új háborús-bűnös per kicsikarásával egyidőben “újabb antifasiszta film készül el a zsidóság 1944-es tragédiájáról magyar nyelven, ‘Utószezon’ címmel.” A németországi tüntetésekről utcai fényképpel is beszámolnak. “A tüntetők kabátján Hitler-kitüntetések, a jólvégzett tömeggyilkosságért kapott érmek és csillagok csillognak.” “Kiszolgált és ma szabadon járó civil SS-ek, Gestapó-hóhérok és más náci brigantik járják az utcákat, régi jelszavakat ordítva a hatóságok füle hallatára. Hegyivadászok a régi Hitler-uniformisban vonulnak fel, gyász-szalagos nácipárttagok zarándokolnak gyászmisére Hitler halálának évfordulóján ... Az újabb náci párt győzelmének örülő tömegek élén náci gyermekzenekar játsza a hitleri éra idejéből jólismert indulókat.” És kibújik a szeg a zsákból: “A nyugatnémet legfelsőbb bíróság Komlós Mózesné perében kimondta, hogy jogosulatlan volt Nyugat-Németország és Magyarország között az a megállapodás, melyben Magyarország lemondott a “náciüldözötteknek járó’ kártérítésről. Ennek alapján minden Magyarországon élő zsidó jogosult teljes mértékű kártérítésre. Ez a Magyarországról elmenekült zsidókra is vonatkozik.” És tovább így: . . ez a legnagyobb horderejű jóvátételi hír az elmúlt öt évben. Gyakorlatilag megindítja (nem elírás!) az utat az 1953 után kivándorolt zsidóknak ugyanúgy, mint a Magyarországon maradtaknak a teljes egészségi és anyagi kár igénylésére.” Még mindig az újabb és újabb kártérítési utakat “indítják” a zsidók kártalanítására, sokmilliárdos kártalanítási összegek felvétele után, és azután hogy háborús áldozataikért egyetlen más nép fiai sem kaptak egy fittyinget se, hacsak nem koldustarisznyát és további anyagi terheket. Csak és csak nem akarják észrevenni, hogy egyszer kinyílik majd egy olyan út is, mely a kártérítésre kötelezettek kártérítését fogja biztosítani! A zsidó mártíriumság már agyon lett propagandázva, tökéletesen elvesztette minden erkölcsi és humánus tartalmát. Anyagilag túljutott a teljesíthetőség határain. Ez a tény, ez a neo-júdaizmus, mely láthatólag nem a nácik, hanem az egész emberiség idegeire ment. Eljutottunk a robbanás pontjáig, s most a választott nép igazán eljátszhatja magának vindikált világmegváltó szerepét, azt, hogy megmenti az emberiséget a halálos robbanástól. Megteszi-e? ★ EMBERCSEMPÉSZÉSI ÜGYBEN hirdetett ítéleteit december végén a budapesti Központi Kerületi Bíróság. Marbeck György 38 éves üzletvezető, nyugatnémet állampolgár, egyik ismerőse, Manfred Gransee segítségével hamis papírok felhasználásával ki akarta csempészni az országból menyasszonyjelöltjét, Gyurán Olga 24 éves magyar állampolgárt. A bíróság tiltott határátlépési kísérlet miatt mondta ki bűnösnek őket és Marbeck Györgyöt egy évi, Manfred Gransee-t négyhónapi, Gyurán Olgát pedig héthónapi szabadságvesztésre ítélte. ★ MAGYARORSZÁG 109 PONTJÁN végeztek tavaly régészeti ásatásokat a magyar múzeumok munkatársai. Világviszonylatban is lehetne már mérleget készíteni arról, hogy tíz év után mennyire világít a tíz évvel ezelőtt fellobant tűz. Hogy a magyarság lelkében fényesen ég sőt hevít, ez természetes. Szabadságharcosok mindenütt vannak. Otthon is! De nemcsak ők tartják ébren. A hőstett igazán eszmévé magasztosult. Ham vadhatatlanná, halhatatlanná és eltemetethetetienné. Meggyujtja azt, aki belenéz. És különösen most, az évfordulón, nyilvánvalóvá lett, hogy nemcsak magyarok néznek beléje. ELSŐ HELYEN A NÉMETEKET kell említeni. Az ő nyugati fél-országukban oly élénken él 56 emlékenyoma, hogy a tizedik évfordulón legalábbis sajtóünneplés tört volna ki még akkor is, ha árva fia magyar sem élne közöttük. Münchenben F. Guttenberg, nemzetgyűlési képviselő, a Keresztény-Szocialista Unió külügyi tanácsadója mondta a legsúlyosabb beszédet. Hangoztatta, hogy a Magyar Forradalom kitörölhetetlenül beleírta magát Európa történelmébe. Olyan esemény volt az, mely újra és újra reményt kelt a bátrakban, és megszégyeníti a kishitűeket. Keleteurópa hatalmasai is érzik ezt, sőt már akkor látták, amikor tíz napig fontolgatták, hogy ellene rontsanak-e fegyveresen. Azóta szüntelenül és fokozódva érzik. Láthatóan kihat zsarnoki politikájukra is. — Amikor Nyugat új szellemi kapcsolatokat vesz fel Keleteurópa bármely pontjával, amikor a vasfüggöny ellenére is gazdasági szerződések létesülnek, amikor könnyedén folyik már az ember- és árúcsereforgalom, — senki se felejtsen köszönetét mondani az 56-os magyar szabadságharc hőseinek! — folytatta beszédét a német képviselő. Majd így zárta azt: Egy erőszakkal kettévágott világ, egy derékbatört Európa újraforrasztásának történelmi munkáját azok kezdték el, akiknek 1956 őszén sem az életük, sem más nem számított, csak hazájuk és nemzetük szabadsága. És ezek magyarok voltak! Németország majd’ minden városában, ott is, ahol magyar szervezetek nem rendeztek nagyszabású emlékünnepélyeket, érezni lehetett, hogy OKTÓBER 23-a nem egyszerű őszi vasárnap volt ebben az évben. Egy-egy újságcikk, egy-egy rádióhang, egypár kép a televízión, — minden németben fölkeltette az emlékezést. Ennek hatását nem lehet politikai mérlegen mérni, de annál inkább érdemes méltányolni. A kievi pogrom — német forrás szerint — 33,771 zsidó pusztulásával végződött 1941 szeptember 29-én. Szovjet és zsidó források viszont úgy tartják, hogy több mint százezerével. Farkas Imre az “Egyenlőség” 1967 január 7-i számában megjelent cikkében elárulja, hogy a 33,771 (vagy 100,000 plusz) áldozatról egy szovjet ifjúsági lap már annakidején szépen emlékezett meg. Jevgenyij Jeutusenko “Babi Yar” című versében is megénekelte. Sosztakovics a XIII. szimfóniájában állított neki maradandó emléket. A pogromot vezénylő Paul Blowel SS-ezredest halálra ítélték és 1946 június 1-én kivégezték. Jevgenyij Krieger az Izvesztijában írt méltatást az áldozatokról. Ilye Ehrenburg “Vihar” című regényét szentelte az eset emlékezetére. K. Dubina dokumentációs anyagát hivatalos kiadvány formájában adták közre. Stb., stb. Mindezek után arról panaszkodnak, hogy a kievi áldozatoknak nem jutott méltó emlékezés, és még mindig nem áll emlékmű a tömegsír fölött. Ezt finoman az oroszok orra alá dörgölik. “A Szovjetunióban számos emlékmű-tervezet készült el, de annak felállítását a hatóságoknak sikerült eddig elgáncsolniok. Kozmopolita, nacionalista propagandáról beszélnek, — holott arról van igazában szó, hogy meg kell akadályozni azt, hogy Babi Yar a zsidó mártírium jelképévé váljon.” Aztán így: “a párt fondorlatával szemben” az írók tiltakoztak.. Volt is valami visszhangja ennek, de ezek szerint olyan emlékmű felállításáról lenne szó, mely nem tesz említést arról, hogy az áldozatok zsidók voltak. Azt a költőt pedig, aki a babi yar-i vérengzés hatása alatt verset írt az antiszemitizmus ellen, reakciós szovjet írók támadták. Ugyanakkor — a hruscsovi érában — jelent meg éppen Kievben Kicsko-nak egy náci-szellemű karikatúrája: “A zsidó-FRANCIAORSZÄG több városában is emlékeztető ünnepélyek voltak. Mülhausenben Raymond Zimmerman országgyűlési képviselő mondott nagy beszédet. A szabadságharc jelentőségét és konkrét eredményeit méltatva arról szólt főleg, hogy milyen magyarvonatkozású céljai vannak a francia politikának. Ezen az ünnepélyen szólalt fel a Spanyolországban élő Pongrátz Gergely is, a forradalmi szabadságharc legnevesebb hőse, a Korvin-közi hadállás bátor harcosa. Feltűnően nagyszámú francia közönség nézte végig több helyen a “Magyarország lángokban” című történelmi bizonyság-filmet. Emlékezhetünk, hogy a magyar szabadságharc brutális leverése legfeltűnőbben a francia kommunista pártot rendítette meg. Alaposan meg is tépázta. Ügy lehet azonban, hogy a hirtelen felbuzdulás után visszatértek sokan, akik pártigazolványukat nyilvánosan égették el a forró napokban. De az egyéni párttagok számánál sokkal jelentősebb hatások mutatkoztak meg a francia kommunista párton belül, éppen a magyar szabadságharc tizedik évében. Ismeretes, hogy a pártszervezetek januári kongresszusán a francia kommunisták döntő jelentőségű határozatot hoztak. Lazították kapcsolataikat Moszkvával, és leszögezték a francia kommunista mozgalom önállóságát, főleg az ideológiai és politikai irányelvek terén. Az őszi hónapokban sűrűn hallatszottak most olyan hangok a párizsi utcán, hogy ezt a folyamatot a magyar forradalom indította el. Egyes francia lapok is hangsúlyozták ezt a beállítást, kiemelve, hogy a francia kommunisták nem hajlandók kockáztatni az ország gazdasági eredményeit. Moszkva hódítása ugyanis egyre világosabban mutatja, hogy a keleti sovén előretöréshez, a kizsákmányoló gazdasági és hatalmi terjeszkedéshez, a vörös zászlók csak eszközök a moszkoviták kezében. Az idő malma lassan őröl. Hovatovább megvilágosul a népek millióinak lelkében, hogy politikai ideológiák és szabványok csak korszerű öltözékek a fajták harcában, s alóluk előbb-utóbb kibújik a meztelen hódító. Szabadságharcunk világjelentősége majd ebben a megvilágosulásban válik igazivá, és történelemalakító horderejűvé! ság — szépítés nélkül”, még hozzá a Szovjet Tudományos Akadémia kiadásában. “De a nyílt szovjet antiszemitizmus fiatal zsidó tehetségeknek az egyetemekről való kiszorításában is megnyilvánul” — írja az Egyenlőség. “Közismert tény, hogy egy zsidó ifjú felvételét a moszkvai Zenekonzervatóriumba azzal az indokolással utasították el, hogy ‘már túl sok Ojsztrachunk van’.” Az új emlékmű-tervek között egyetlen egy készült jiddis nyelvű felirattal, de a bizottság felkérte a tervező építészt, Ábrahám Liletzkijt, hogy változtassa meg a feliratot. És “a megfélemlített kievi zsdóságnak csak egy töredéke mert ez ellen tiltakozni.” Mert “az orosz zsidóságot körülvevő, szinte tapintható csend, egy nép félelmét” fejezi ki . . . De hát nem sajátmagukat ijesztgetik folyvást? És nem saját magukon múlik, hogy nekik semmi sem elég? Háborús áldozataik száma csak töredéke a háború áldozatai számának. Mégis zsidó áldozatok emlékműveivel akarják telerakni a világot? Hol marad az egyenlőség? ★ A MAGYAR NŐK ADOMÁNYA. — Az Országos Nőtanács mintegy 200,000 forint értékű küldeményt juttatott el az olaszországi árvízkárosultaknak. A küldemény takarókat, konzerveket és gyerekjátékokat tartalmaz. Az ajándékokat az Olasz Nőszövetség továbbítja majd a legtöbb kárt szenvedett, sokgyermekes családoknak. ★ VERES PÉTER 70 ÉVES. — Az idős írót ebből az alkalomból meleg ünneplésben részesítették. Az írószövetségben tartott ünnepségről a televízió is közvetítést adott. A magyar irodalom Péter bácsiját az ország minden részéből sokan keresték meg szerető hangú üdvözlő sorokkal. Számvetés az évfordulóról SEMMI SEM ELÉG...
