Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)

1966-12-01 / 12. szám

HATODIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1967 JANUÁR HÓ major t■ bor: Kereszténység és a Szabadságharc Mindaz, ami a keresztény önérzet és gondolkodás letompítására alkalmasnak látszott, amivel a judeo­­bolsevista államhatalom tizenkét éven át mérgezte a magyar ifjúságot, csődbe került és megbukott 1956-ban. A győzedelmes forradalom azzal, hogy egy­házi méltóságukba visszahelyezte Mindszenty József bíborost, Ravasz László református, Ordass Lajos evangélikus püspököket, visszahívta a keresztény krédó idealizmusát is a Magyarok Országába! Csodálatosképpen az ifjúság, a nemzet elpusztít­­hatatlanságának kovásza lett a keresztény erkölcs és a nemzeti eszme legerőteljesebb követelője. Külföldi tudósítók is örök emléket emeltek ennek. Henry Gleitman így írt azokban a napokban a magyar ifjú­ságról: “A szabadság iránti lelkesedés a vallási él­mény hőfokára hevült, es ez a belső tűz átformálta egész magatartásukat.” A magyarok forradalmi vére az ország szabadsága és függetlensége, a nemzeti megújhodás forrásaként, határozottan a keresztény világnézetet jelölte meg, mint társadalomformáló té­nyezőt. Leghangosabban ezt hívta az ezeréves ma­gyar múltból. Ezt, ami csak_ a zsidó-kommunista őrjöngő terror alatt jutott válságba. Ez aztán a for­radalomban együtt is támadt fel a Magyar Október népével! A szabadságharc napjaiban, különböző helyeken és nevek alatt alakultak keresztény politikai csopor­tok. Az ifjúság összefogó szerve, a Keresztény Ifjú­sági Szövetség fenntartás nélkül magáévá tette az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság követeléseinek valamennyi pontját. A katolikus közvéleménynek is megfelelt a forradalom politikai, gazdasági és társa­dalmi követelése. Az újjáalakult Katolikus Népszö­vetség főtitkára így nyilatkozott a rádióban: “Cél­jaink azonosak a forradalom céljaival, s a forrada­lom vívmányainak megtartása mellett akarjuk azt, hogy a rend és nyugalom helyreálljon.” 1956 november 3-án a forradalom politikai, gaz­dasági és szociális követelései mellett a SZÍV újság az Egyház pontjait szószerint így szövegezte meg: 1. Törekedni kell arra, hogy a legrövidebb időn belül a Szentszék és Magyarország között helyreáll­jon az egyoldalúan megszakított diplomáciai kapcso­lat; 2. Szükség van a keresztény lelkiség újjáfogal­­mazására: Krisztus Titokzatos Testéről szóló tanítás alapján a közösségi feladatok, kötelességek felé kell fordítani minden hívő figyelmét, erejét és tevékeny­ségét. Ugyanezen az alapon arra kell törekedni, hogy az értelmiség, ipari munkásság és parasztság még közelebb kerüljön egymáshoz és az a szellem állandó­suljon, mely a csodaszámba menő forradalom nap­jaiban olyan sok formában megnyilatkozott. Féltéke­nyen vigyáznunk kell arra, hogy ezt az egybeforrott­­ságot semmi meg ne zavarja; 3. XI. Pius pápa nagy szociális körlevelének, a “Quadragessimo anno”-nak szellemében erősíteni kell azokat a szociális intézményeket és rendelkezé­seket, melyek valóban a nép jólétét szolgálják. A nép igazi javának meghatározása a munkás önkormány­zatokra tartozik; 4. A társadalom alapsejtje a család. Ezt kell mindenképpen erősíteni. “ A munkást megilleti a munkás és családja fenntartásához elégséges munka­bér.” (Quadr. anno V. kiad. 39.1.) “A mai társadalmi viszonyok közt tanácsos a munkabér-szerződésnek a lehetőség szerint bizonyos közelítése a társadalmi szerződéshez.” (U.o. 37. 1.) “A társadalmi szerződés alapfeltétele a szerződő felek egyenjogúsága, sors­közössége, a nyereségben való arányos és igazságos részesedése: a nyereségből nem juttatni kell a mun­kásnak, hanem azt szét kell osztani.” 5. Komolyan tudatosítani kell minden keresztény emberben a gazdasági erkölcs követelményeit azon elv alapján, hogy: “a gazdagok feleslege a szegények jogos tulajdona.” (Szent Ágoston.) 6. Az államférfiak és tisztességes polgárok leg­főbb célja legyen az egymással szembenálló osztá­lyok harcát megszüntetni, különböző foglalkozási ága­kat békés együttműködésre bírni. (Q.a. 45. 1.) A szo­­lidarizmus elvének maradéktalan alkalmazásával mintát kell adni a világnak, különösen az eddig el­nyomott gyarmati népeknek, hogyan kell a kapitalista és kommunista társadalom helyébe olyan együttmű­ködést kialakítani, mely biztosítja az egész közösség felemelkedését és Istentől kapott tehetségeinek ki­fejtését; 7. Szervezeteinknek teljes működési szabadságot kérünk. Mielőbb meg kell alakítani az igazi Actio Cathoüca-t, melynek lényege — a pápák elgondolása szerint — a világi apostolok rendszeres, korszerű kiképzése és az élet minden vonalán való munkába állítása; 8. Szervezeteink számára kívánjuk a korlátlan működési szabadságot, és a munkájukhoz szükséges összes intézményeket és eszközöket; 9. A magyar nép kezébe jutott földet nem kérjük vissza. Biztosak vagyunk abban, hogy népünk értékeli lelkipásztoraink és szellemi nevelőinek munkáját any­­nyira, hogy tisztességgel ellátja őket anyagi javakkal; 10. örömmel üdvözöljük a csepeli munkásság követeléseit: “Kívánjuk az ifjúság valláserkölcsi ne­velését.” Legyen a hitoktatás általános, korszerű és akadálytalan; 11. Kérjük vissza iskoláinkat. (Az esetleg benne lakó ifjúság sérelme nélkül!) Viszont mindent meg kell tenni, hogy a katolikus iskolák növendékeit mind vallási ismeretek, mind egyéb tudás dolgában a leg­jobban bevált módszerekkel oktassák; 12. A lelkipásztorkodásban végleg el kell hagyni az elavult módszereket. Eleven, liturgikus életet kell teremteni. A katolikus művészetet a művészetek min­den ágában minden erővel feli kell támasztani. A leg­rövidebb időn belül meg kell ismertetni a katolikus néppel a nagy katolikus filmeket; 13. Törekedni kell a katolikus sajtó alapos meg­szervezésére. Korszerű hittankönyvek, világnézetün­ket megmutató és megvédő brosúrák, tudományos müvek mielőbbi megjelentetését kell sürgetni. Le­gyen igazán katolikus szellemet sugárzó, pártok fe­lett álló független napi sajtónk. Kívánjuk, hogy a szabad magyar rádió megfelelő módon és arányban álljon rendelkezésünkre katolikus világnézetünk ter­jesztésére; 14. A magyar ifjúság — be kell vallani, nem mi neveltük — olyan hősiességről és okosságról tett tanúbizonyságot, melyre büszke lehetne a világ bár­mely népe. így mi is. Álljon itt ez tíz év után is figyelmeztetésképpen! • Van valami vérforraló és lázító abban, hogy ép­pen a szabadságharc jubileumi évében, keresztény egyházaink 1956-os megnyüatkozásait —- bizonyos kö­rök — agyonhallgatták, forradalmi ifjúságunk köve­teléseit pedig a nyugati politika divatszíneivel és koz­metikájával festegették. A hírhedt washingtoni em­lékvacsora is különös szellemet tükrözött az ott el­hangzott állítással, hogy a magyar szabadságharco­sok “ezt az amerikai szellemű szabadságot” akarják a szabad Magyarországon. Épp akkor, amikor már az amerikai többség is látja, hogy ami itt van, az már csak nevében “amerikai szabadság,” de tartal­mában idegen: vliághódító szabadosság. Ahogy Október Magyar Népe szembefordult az országot, a teljes gazdasági csődig, a nemzethalálig kifosztó és megnyomorító bolsevizmussal, éppen olyan erővel fordult a szabados nagykapitalizmus ellen is. Vitathatatlan, hogy a kommunizmussal és a liberális kapitalizmussal szemben, nemzetünk nagy szabadság­­harca a társadalmi és gazdasági szolidaritás eszmé­jét kívánta megvalósítani. Nem kívánta a merev, kollektív államgépezet kerekeibe törve hagyni az egyéni szabadságot, a kezdeményező kedvet és ma­gántevékenységet. De nem kívánta azt sem, hogy az egyes ember a közjó figyelembevétele nélkül és az össztársadalom kárára gyakorolhassa “szabad­ságát”. Pontosan ez a szellem sugárzik a szabadság­­harc napjaiban újra megindult katolikus hetilapnak, A SZIV-nek első vezércikkéből is, mely az Egyház­nak előbb ismertetett követelései közül a 6. pontot idézi és fejti ki. Semmi közünk ahhoz, hogy más népek milyen eszméket termelnek, és a “szabadság” fogalmát ho­gyan alkalmazzák a maguk sorsának és életének ki­alakításában. Mi magyarok azonban, s elsősorban mi: szabadságharcos magyarok, a féktelen és gátlástalan szabadosság útjára sem 1956-ban, sem napjainkban, sem a jövőben nem kívánunk lépni. Sem jogi, sem erkölcsi, gazdasági és irodalmi életünket nem akar­juk úgy szervezni, mintha a kereszténység a múlté »volna. Mintha csak a merőben istentagadó, modern pogány alap, az önzés és materializmus volna az egyetlen lehetséges talaj, amelyen az újkor magyar nemzedékeinek mozognia és élnie szabad. Valljuk, hogy a szabadság korlát nélkül gonoszság és őrület. Az antikrisztianizmus szabadsága, a tisz­tességtelen szabadság szóban, írásban, képben, újság­ban, rádión, televízión: maró méreg, mely népeket gyilkol. Valljuk, hogy a magyar nemzet újjáépítését nem más népek “szabadság szellemével”, de a keresz­ténység belső megerősítésével, újjáélesztésével kell kezdenünk. Nem liberális krédót kívánunk a kommu­nista rabszolgaság helyett, hanem krisztusi morált és magyar erkölcsöt. Valami történik otthon! Nem feltűnően, inkább a rejtekben. De nagy­horderejű! A rávonatkozó anyagot e percben kaptuk, — lapzárta után. Most csak jelezzük, de februári szá­munkban tálaljuk. Ha kell, lapunk teljes terjedelmét rászentelve. EZ A JÓSZOMSZÉDI VISZONY? A csatlósoknak eddig mukkanni sem volt szabad egymás ellen. Ebbe a kényszer-csendbe szorult bele a magyar kisebbségvédelem hangja is, meg az irre­denta hangja is. Üjabban azonban — megint csak moszkvai gomb­nyomásra — a magyarországi cselédkormányzat mind hangosabb propagandát folytat a románok ellen. Ez magyar szavakkal sem magyarul hangzik. Magyarul az erdélyi magyarok-székelyek fullasztó sorsa a sé­relem, s a román belzebúbok területrablása. A mos­tani cseléd-propaganda erről, tehát a lényegről, to­vábbra is hallgat. De szidalmazza a románokat azért, hogy lazítják kapcsolataikat a Szovjetunióval, hogy Nyugattal kacérkodnak, hogy szovjetellenes maga­tartással előnyöket hajhásznak a nemzetközi politi­kában, és a “szocialista” országokkal való együtt­működést alárendelik “saját önző, nemzeti érdekeik­nek”. Lám, csak rázza meg valami a vörös temető nyugalmát, mindjárt kibújik a szeg a zsákból. Az utódállamokkal nem a Kárpát-Duna-táj megbékélése miatt kell jószomszédi viszonyt tartania a megrabolt Magyarországnak. Nekik nem ez a fontos. Nekik az a fontos, hogy a gyarmatrabszolgák ájtatosan zsol­tárt daloljanak rabtartóiknak. De milyen hamisan hangzik az ilyen vörös dallam — magyar szöveggel!

Next

/
Thumbnails
Contents