Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-12-01 / 12. szám
NEGYEDIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1967 JANUÁR HÓ csoBANcz, elemér: NEMZETVÉDELEM AZ EMIGRÁCIÓBAN Szabadságharcunk óta egy évtized múlt el látható eredmény nélkül. A harcosokat szétszórták a nagyvilágba, és jórészüket beletemették — Szibériába . . . Mint a hősi halottakat ... a hazai földbe ... De népünk bebizonyította ellenálló erejét, és egyre bizonyítja! Annak csak tündökletes kiszikrázását volt képes elfojtani a szovjet rátámadás, de a lélekben és a népben ennek zsarátnoka is csak növeli az ellenálló erőt. Németh László ezt már akkor is így jellemezte: emelkedő nemzet vagyunk. Ma méginkább látszik ez, mint akkor. A nyüt színnel szemben tele vannak otthon “hátsó gondolatokkal”, de az összeszorított fogsor résein ezekből is hol itt, hol ott üt ki egy-egy szikra. S ami az otthoniak magatartásának legnagyobb tanulsága, abban rejlik nemzeti életünk titka is. Nem a kereteket nézik már. Túlnőtték magukat a vörös színeken, s túl is látnak rajta. Lélekben elkülönítették magukat a kommunista vezetéstől, mielőtt elkülöníthetik magukat testben is. Megragadták az élet tartalmát, s a magyar nemzeti lét lényegét élik szovjet rabságban is. A mindennapot, a munkát és épülést, — a mát, melyből a holnap fakad. Ahogyan huszonkét évvel ezelőtt kiestek az elegáns formák majmolásából, úgy kiléptek a bolsevizálás rőt bocskorából is. Csak a kizsákmányolással és az abból eredő szegénységgel küzdenek megkapó hősiességgel. Már nem is zavarja őket az, amit politrukok és pártidióták verkliznek. Sorsuk tüskés jármának érzik ami rájuk szakadt, s megélik sorsukat. A tüskét is, a jármot is. Épp ezzel a megéléssel feszítik le a béklyót a magyar jövőről. Csak a világ sorsának reccsenését várják lelkűk mélyén, de nem várnak külföldi segítséget a megszabaduláshoz, vagy másikféle járomba bújáshoz. Emelkedő nemzet lett öntudatában az otthon, — gyásza és fogyatkozása ellenére is. A régi terheket mi vettük át, akik emigráltunk. Az elegáns formák és formátlan ábrándok koloncait mi hordozzuk. S ezek a kölöncök lassan szétmorzsol- Ták azokat az üdvös kereteket is, melyekbe nagy hazafiak, magyar bölcsek és próféták illesztették bele igazságaikat, meglátásaikat és szent álmukat, mikor még otthon voltunk. Meglátszik rajtunk, meglátszik ez a magyar emigráción: kiürültünk. Tartalmatlanok lettünk. Túlábrándozzuk az élet minden realitását, és minden lehető formáját. Az idő elszaladt fölöttünk, s ócska óránk nem méri a ma idejét, kellékét. Keresünk valamit és nem találunk semmit. Elszántabbjaink üllőt fognak és tüzet szítanak: kovácsolni akarnak. Üjra és újra próbálkoznak, s mindig csak levegőt markolnak, levegőt kalapálnak. Igaz, századok alatt hozzászoktunk a kölöncökhöz. Nekünk — a népnek — mindig hazudtak. Hazudták a kereszténységet, s arról ma is ez a hazug kép van a lelkűnkben. Ezért tétovázunk még kimondani is. Nem értjük: hogyan lehet üdv az, ami szétesik a szemünk előtt s az agyunk kritikája alatt. A tartalomba meg nem értünk rá belefúrni magunkat: Krisztust nem látjuk, hacsak nem valami szentkép lapos síkján. Hazudták nekünk a nacionalizmust is. Hűbéri vagy szabadelvű érdeknacionalizmus bújt ki A REVIZIONIZMUS KISÉRTETJÁRÁSA 1956-BAN (Folytatás a harmadik oldalról) ÁVH, Pestről pedig magasrangú magyarországi és szovjet biztonsági szervek érkeztek hirtelen Kolozsvárra repülőgépen. A tanácskozást és hamisítást sikerült titokban elvégezni, de a röpirat kiszórására százszámra alkalmaztak csavargókat, és kiderült, amit titkolni akartak: honnan származnak a hamisított röpcédulák. Az ördögi trükkel azonban sikerült elérni, hogy a magyar forradalom szikrái nem lobbantak lángra Romániában. A Der Spiegel konkrét adatokkal leplezi le azt is, hogy hány száz és ezer büntetőítéletet mondtak ki a román pártbíróságok a magyar szabadságharc eseményeivel kapcsolatban. Köztük igen súlyosakat kaptak magyarok, románok egyaránt, nem egyszer 10-15 évi börtönbüntetést is. A deportáltak száma pedig meghaladta a 10,000-et. A leleplezés rámutat arra is, hogy az ávósok és nkdw-sek beavatkozása nélkül, mellyel főképpen a hírszerzést akadályozták, és a kiszivárgó híreket hamisították meg, — mivé fejlődhetett volna szabadságharcunk a keleteurópai országokban! a hazugság alól. Formái, parancsai nem is hasonlítottak ahhoz, ami a lelkünk mélyén buzog. Hazudták a demokráciát és önrendelkezést, s most látnunk kell: szappanbuborék mind a kettő. Az emberi jogok: írott maszlag. Malasztosan fölkent kulimáz, mely ott ragad és ott szakad, ahol akarják, de vele is, nélküle is minden csak nyikorog körülöttünk. Hazudtak wilsoni és trumani elveket, Atlanti- és egyéb kartákat. Hazudtak makacs ragaszkodást mások érdekeihez, és nyúlós megalkuvást minden népi érdekünk felé. Hazudtak szocializmust és proletár-szolidaritást. Csak a mi áldozatunk, nyomorúságunk és pusztulásunk nem volt soha hazugság. Elhullanak végre a hazudozók? Otthon csak kicserélődtek. De éppen ez mutatta meg, hogy jobbról-balról minden hazugság. És hogy csak egy igazság van: a nemzetté emelkedett nép, mely képes lerázni láncait. Nekünk idekint mi fogja már megmutatni és mikor? Meddig hiszünk még szemforgatóknak, bukott és bukdácsoló “politikusoknak”, helyezkedőknek, — jobb esetben önmagukat prolongált ábrándozóknak? Meddig hiszünk még azoknak, akik emigrációs szervezeteket és csúcsszerveket sürgetnek, amikor egységeink — az emigrált magyarok — egymástól száz és sokezer kilométeres távolba, ellenségek, de legalábbis idegenek közzé vannak szétültetve, s ott máladozik a magyarságuk. Meddig hiszünk még kéz a kézfogásban — óceánokon keresztül? Hüségadóban adózók, pénzbeszedők és végrehajtók nélkül. Rátermett vezetőkben, amikor még vezetők sincsenek. Jó úton vezettetésünkben, amikor maga a vezetés képtelenség, s ha nem is volna az, nincsenek “engedelmeskedők”. Aztán így tovább . . . meddig hiszünk mindig csak puszta vágyakban, s belőlük nőtt elképzelésekben? . . . Számot kell vetnünk akarásunkkal, önmagunkkal, erőinkkel és képességeinkkel. De a számvetés nem lehet kiábrándulás és lemondás! A pesszimista mérleg csak felületes tünet. Játéka a percnek, melyben emigránsoknak látjuk magunkat ahelyett, hogy meglátnánk valónkat: magyarok vagyunk! Kiszakadásunk árnyékában, csorbult népi és nemzeti öntu-Már hírt adtunk arról, hogy új választójogi javaslat került otthon a Ház asztalára. Az országgyűlési képviselők és tanácstagok választásáról szóló törvényjavaslatot elfogadta az Országgyűlés. Az új választójogi törvény — írja a Hazai Tudósítások — két igen lényeges változást tartalmaz a régihez képest. Egyrészt az országgyűlési képviselőket ezentúl a lajstromos megyei választókerületek helyett egyéni választókerületekben választják, másrészt az új törvény elvi (!) lehetőséget nyújt több jelölt állítására. A képviselő, illetve tanácstag személyére a választópolgárok gyűlései tesznek javaslatot. Tehát minden választópolgár, azonkívül társadalmi szervezetek, és a Népfront-bizottság is. Az új törvény fokozottabban hangsúlyozza a képviselői beszámolás rendszerességének követelményét, és azt az újítást is tartalmazza, hogy a választók a képviselőt visszahívhatják. Ez utóbbi rendelkezést a hazai kommentár úgy emeli ki, mint a “választások demokratizmusát tovább növelő elemet”. Aki nem lát ennek a kínjából született népi demokratizmusnak a háta mögé, nem tudhatja hirtelen, hogy sírjon-e örömében vagy bosszankodását nevetéssel üsse el. A díszletek — valóban — egyre megkapóbbak: színekben, jólfésült vonalakban pompáznak. De éppen a külső díszletezés körül zajló erőfeszítések árulják el, hogy “forró a kása”. A tömegek sokat, nagyon sokat tanultak. A hamis-szabadság és hamis-demokratizmus féktelen propagandájából megtanulták a hamisítatlan szabadság és demokrácia fogalmait és gyakorlatát helyesen értelmezni. És a népi demokrácia folytonos demokratizálásának szükségessége alatt már az igazi magot keresik. De ez a rezsim törekvése, hogy hatalmon tarthassa magát, meg a szovjetorosz megszállás, akár végső erőfeszítéssel is: eltüntetik. Ezért marad minden demokratikus vonás üres díszlet a diktatúrán. datunkkal csak ez a sorsunk: üresen, tébolyodottan, meghasonlottan támolyogni a világ országútjain. Emelkedjünk emelkedő törzsünkhöz: nemzetünkhöz! A vasfüggönyt olvasszuk szét magyarságunk és hazafiságunk szent hevében-tüzében! Külön magyar világot akarunk tán a nagyvilágban, és véget nem érő emigrációval egy nem-magyar Magyarországba akarunk berendezkedni? Ments Isten! Haza nézzünk, a Kárpátok ölére! Ha ezerszer annyian volnánk, akkor is kevesek lennénk “felszabadító hadsereg” teljesítményére. De egyenkint mindannyian döngethetjük jövőnk kapuját a legmesszibb világrészekről is, ha az a kapu a mi szemünkben az ezeréves Vereckeiszorosnál áll, vagy akár a Királyhágón. Az erőnk nem bennünk van itt, hanem összmagyarságunkban otthon. Hajtsuk a Forrás felé bolyongó erőinket, és ne csatornázzuk félre buta elvek szerint, melyek ha ma el is választanak, egy perc alatt eltűnnek az útunkból, ha reccsen a vUág! Bármilyen erősre építenénk az emigráció csatornáit, azok menten bedugulnak akkor. Ne hiábavaló erőfeszítéseket végezzünk. A hitet szórjuk magunk körül kallódó magyarok felé: ez a fegyverünk! Sorainkat is ez rendezi, s ennek a magyar hitnek nem állják útját sem bércek, sem tengerek, sem ezerkilométerek. Ötvenhatban Dávid csak tíz napra győzte le Góliátot. Hatvanhatban azonban már két másik Góliát leselkedik körülötte. Legyünk ugrásra készek inkább egyenkint, mintsem szervezhetetlen szervezettségről ábrándozók valami vélt együttesben. A célunk úgyis egy, mindnyájan odaugrunk, ha lehet ugrani majd: Hazánk és törzsünk nyakába. Legnagyobb hibánk azonban az volna, ha a fejükre akarnánk ugrani. Isten őrizz: az emelkedő nemzetnek magasan a feje, ha dereka nem görbéd már rabigában! Az űrt, melyre a nagy magyar emigráció huszonharmadik évében már bizton ráébredtünk, csak ezzel tölthetjük ki: ezzel a buzgó hazanézéssel. Melynek tiszta tükrében nem akarhatunk sorsot építeni, mikor még téglahordásra is csak akkor lehetünk elégségesek, ha egyenkint lépve mérlegre: méltónak találtatunk. Ez legyen nemzetvédelmi erőfeszítésünk a számkivetésben ! Ezért hangosabb egyre a kérdés otthon: de ha enynyire a “népakaratban gyökerezik” a rendszer, akkor miért nem lehet már végre valóban VÁLASZTÁSOKAT tartani?! Miért kell minden “választójogi törvényt” körülbástyázni jogi és eljárási kibújókkal, hogy a “demokratikus” választások alól is szigorúan csak a központi kormányhatalom diktatúrája kerüljön ki győztesként? Közben azonban folyton azt hangoztatni, hogy a nép és a társadalom már mennyire megérett az önkormányzásra és a szocialista állam felépítésére. Öreg Bethlen-tata legalább megmondta nyíltan: a nép éretlen a politikai jogok gyakorlására, ezért ellenzi ő a titkos szavazati rendszert. A Kádár- Kállai-kettős választási rendszere pedig titkosan is diktatórikus. És még hozzá nem is valami művészi kivitelben, vagy csillogó elektromos nyomógombszisztémával. ★ VAN RÓZSA TÖVIS NÉLKÜL! — Kőszeg környékén, a Börzsönyben és Zemplén hegyeiben havasi rózsafajta pompázik és szaporodik. Se tövise, se tüskéje nincs, — színe lángpiros és illata kábító. ★ MOHÁCSON MODERN ÁRVÍZVÉDELMI építkezést kezdtek. Nem fogja már évről-évre árvízveszedelem fenyegetni ezt a kedves, történelmi múltú várost. ★ A SZERENCS-NYIREGYHÁZA VASÚTVONALAT is villamosították és már át is adták a forgalomnak. ★ A PÉCSI EGYETEM ALAPÍTÁSÁNAK 600 éves jubileumára készülnek ez évben otthon. ★ BÉCS-BUDAPEST KÖZÖTT feketézik a Schwartz. Ezidőszerint zúg-valutával és gépkocsikkal. Más Schwartzok, Büchlerek és Max-ok, mint cinkostársai szerepelnek a Hazai Tudósításokban, és a Fővárosi Bíróság tárgyalótermében. A demokrácia demokratizálása
