Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-11-01 / 11. szám
1966 DECEMBER HÓ SZITTYAKÜRT 1966 NOVEMBER HÓ ★ HOGYAN ÁLL MAGYYARORSZÁG EXPORTIMPORT ÜGYE AZ USÁ-VAL? - Hazai jelentés szerint az Egyesült Államok kereskedelmi küldöttségének nem volt felhatalmazása külkereskedelmi üzletkötésekre. A delegáció feladata mindössze annyi volt, hogy feltárják a két ország közti kereskedelem bővítésének lehetőségét, és javaslatot tegyenek a fennálló akadályok lebontására. A hazai sajtó megjegyzése szerint az USÁ-ba szállított magyar árúk vámja eléri az árú értékének 30-35 százalékát, s ez versenyképtelenné teszi a magyar árúkat. Pedig az USÁ-ból származó magyar import csak az exporttal egyidejűleg növekedhet. LÁM, MÉG „ŐK” ISI VERES PÉTER egyik legmarkánsabb magyar volt, akibe belekapaszkodott a megszálló szovjet merénylet. És még ő is így fejezte ki véleményét a “kényes kérdésiről, 1939-ben, a “Szocializmus és nacionalizmus” című könyvében: * * ★ * “Bármelyik körülöttünk élő európai népet vizsgáljuk, ha vannak is köztük emberek, akik kifelé kívánkoznak nemileg a saját fajtájukból, ez elszigetelt, de semmiesetre sem tragikus eset. Nagy átlagban például a magyar, német, szláv és román férfiak és nők — eltekintve a kasztbeli ellentétektől, amelyek ugyanazon fajon belül is érvényesülnek —, sem különös nemi ellenszenvet, sem különös nemi vonzást nem éreznek egymás iránt. A szláv paraszt és a magyar paraszt, a német úr és a magyar úr között, ha mesterséges politikai ellenszenv van is, ez nem terjed ki a nemi ösztönökre. Ha megszeretik egymást, minden különös faji gátlás nélkül egyesülnek. Ellenben, ugyanezek a népek, mégha ideológiai befolyás nem is lép közbe, mégha antiszemitizmus nincs is, a zsidóval szemben általában biológiai ellenszenvet éreznek. Ne értsük félre, nem csupán fiziológiai ellenszenvet! Lehet a zsidó tisztább, finomabb, sőt szebb is, mégsem kell a vérnek és ízlésnek. Viszont a zsidóságnak meg az a tragédiája, hogy aránytalanul nagy mértékben kívánkozik kifelé a saját fajtájából. Még a gettózsidók is csak kényszerrel tudják benntartani a fiatalokat a fajban, azért van az erős családi kötelék, az egész patriarchális jellegű családi rabszolgaság, a szerelmet korrumpáló hozományrendszer. Viszont éppen ezért a legerősebb a zsidó fiatalságban a lázadó visszahatás, a családnak és az egészséges nemi viszonynak a megvetése. Rabszolgaságból — anarchia: ez nagyon természetes dialektikus összefüggés. A zsidó tehát nemcsak társadalmi és gazdasági érvényesülése érdekében igyekszik benősülni a gazdanépbe (a befogadók közé), hanem az ösztöne is hajtja. Mert ha csak vagyoni és karrierszempontokról vagy társadalmi egyenrangúságról volna szó, akkor ugyan miért kell neki a “piszkos” magyar, tót, sváb szolgáló vagy gyári munkáslány? Miért nem megyen nemi kielégülésért a belvárosi zsidó utcalányokhoz, akik tiszták, illatosak és nem “gój”-ok? Nem tréfa ez, nem antiszemita heccelődés, hanem nagyon komoly, a zsidóságra nézve pedig tragikusan komoly kérdés. A zsidóság igenis legdinamikusabb egyéneiben menekülni próbál az elkorcsosulás elől s ösztönei más fajok felé hajtják. De mert túlnagy a faji és társadalmi különbség, egy-két nemzedéken keresztül ez nem sikerülhet. A fajiságuk visszaüt és állandó izgékonyságot és homályos bűntudatot ébreszt a zsidó asszimilánsokban, akik már menekülni szeretnének az alacsonyabbrendűségtől s nincs türelmük bevárni az évszázados, csöndes beolvadást. Viszont ez az izgékonyság így faji jellegzetességgé válik bennük és ezt még nehezebben tudják levetkőzni, mint a gettóideológiát és a gettó-magatartást, amelyből egyszerűen kiugranak. Ennek a zsidó faji elszigetelődésnek többezer éves története van. A mérgezés bizonyára akkor kezdődött, amikor szemben a környező nyugatázsiai és északafrikai népekkel, ők beszívták az “isteni kiválasztottság” tanát. Már a kánaáni és egyiptomi “pogány” ősnépeket lenézték a zsidók, és akadályozták a velük való keveredést. Ez lett a tragédiájuk. Kiválasztottsági mániájuk nemcsak a tudatukat mérgezte meg, hanem az ösztöneiket is. Később, amikor a körülöttük élő népek már nem elégedtek meg a meghódításukkal, hanem fajilag is meg akarták semmisíteni őket (miért? — nagyon érdekes volna kikutatni!), elhurcolták Babilóniába az egész népet, s ennek a reakciójaképpen még szigorúbb elzárkózást csináltak. Amikor Esdrás és Nehemiás hazavezérelte őket a fogságból, olyan szigorú fajvédelmi törvényeket hoztak, ami jóval túltett a mai hitlerista törvényeken. Hiszen, amikor a családkutató hivatalt felállították, még a jeruzsálemi templom kincstárnokát, Meremot-ot, tehát az akkori pénzügyminisztert is száműzték, mert nem volt tiszta a vére. (Érdekes, hogy a német faj háború utáni megalázottsága is ilyen faji elszigetelődési mozgalomban robbant ki. Hisztérikusan félnek az idegen vértől, holott a gyűlölt zsidó fajnak is ez a fajtisztasági mánia lett a veszedelme. Pedig hogy a németséget már most is fenyegetik a beltenyésztéssel járó fajfenntartási zavarok, az sejthető abból is, hogy a németség éppúgy túl családias, mint a zsidóság, de éppúgy jelentkezik ennek az ellenhatása bizonyos perverzitás- és homoszekszualitásra való hajlam is. Közhely, hogy a németség körében feltűnően sok a kéjgyilkosság és homoszekszuális eset, azért fejlődött ki ott ennek az irodalma és tudománya is. Míg ellenben — jó órában legyen mondva! — a mi kevésbbé családias, szinte rideg fajmagyar népünk óriási többsége, nemhogy idegzetében, de még a képzeletében sem ismeri a homoszekszualitás fogalmát.) Ennek a szigorúságnak aztán jóval később, a zsidó állam végleges megsemmisülése után, a jabne-i, majd a bagdadi zsidóiskola ideológiai, világnézeti alátámasztást adott. Ez az ideológia azt sugallmazta, hogy ha nincs állam, nincs népközösség, a zsidóságnak meg kell maradnia a vérben és a lélekben. A fajt csak úgy lehet megőrizni állam nélkül, közösség nélkül, ha a lélek uralkodik a testen, s kényszeríti a faj fenntartására. Ez a magyarázata a zsidóság gettószellemének és annak, hogy nem tudott soha igazán beolvadni egyetlen népbe sem. A saját fajából való elvágyódás bűnnek számított, s mert erre a “bűnre” minden egészséges és a korcsosulástól irtózó zsidó hajlamos volt, így folyton szaporítani, bogozni kellett a talmudisztikus kötelékeket, egészen egy szörnyű merev formalizmusig, amelyből a menekülés már nagyon nehéz volt. Emiatt aztán még a menekülőknek is cipelni kellett egy csomó testi-lelki sajátságot és egy állandó bűntudatot. Ezt levetni csak sok nemzedéken keresztül lehetett volna, de ehhez sem nekik nem volt türelmük, sem a befogadó gazdanépeknek, akik persze, mindig gazdasági versenytársakat is kaptak bennük. Hiszen, hogy a zsidóság fennmaradjon, ahhoz gazdaságilag és társadalmilag boldogulnia kellett; ez viszont a zsidóságban egy sajátos kontraszelekciós folyamatot fejlesztett, amely évezredeken át megint más irányból rontotta és mérgezte a fajt. Nagyon is érthető. Ahhoz, hogy az egyes zsidó a gazdanépben boldoguljon, nagyfokú alkalmazkodásra, hízelgésre, stéberségre, szolgalelkűségre, csalásra, ügyességre volt szüksége. így bizony a zsidóknak mindig és mindenütt elsősorban a szemetje került felül. A zsidók java emberanyaga a gettókban maradt, avagy, ha kikerültek a gettókból, a szellem remetéivé váltak. A Spinozák, Marxok, Freudok és Einsteinek azonban sohasem egyensúlyozhatták ki a társadalmi és gazdasági területen tolongó antiszociális harács-zsidó ellen kialakuló ellenszenvet. Annál is inkább, mert a harács-zsidó bevonult a szellem területére is, az újságírást, az irodalmat, a képzőművészetet, a zenét, a politikát, sőt még a szaktudománynak számító orvostudományt is ellepték ezek a félművelt és lelkiismeretlen emberek, s bizony érthető, ha a durván általánosító és szintén félművelt tömegek nem tudták megkülönböztetni a pelyvától a tiszta búzát. Egyébként a sajtózsidó felfedezése nem mai s nem német eredetű. Romain Roland Jean Cristophejának “Párizsi vásár” című kötetében még a század elején élesen megrajzolta ezt a típust. Bizony a zsidóságban, amióta nincs saját közössége, nem volt egyetlen forradalom sem, nem volt egyetlen átértékelő szelekciós változás sem, és a többezeréves kontraszelekciónak csak az lehetett az eredménye, hogy a zsidóságnak a szemetje került felül, az reprezentálja a fajt. S ez rombolja-rontja, mérgezi tovább az egész fajtát. S persze, növeli ellene a többi népek gyűlöletét és megvetését. Ez magyarázza meg azt is, hogy a zsidóság forradalmárnak született emberei, ha cselekedni akarnak, más népek elégedetlen osztályaihoz kell csatlakoznak, mert a zsidóságnak nincs saját állami közössége, ahol kiélhetnék társadalomváltoztató becsvágyaikat. Ehhez járul, hogy bennük misztikus faji érzés, faji elhivatottsági beképzeltség van és ez ellenük is misztikus faji hangulatot idéz fel. Nem most csupán és nem Hitler nyomán, hanem így volt már ez az ősi Egyiptomban és Kánaánban, így volt Rómában, Bagdadban, Arábiában, Marokkóban és Spanyolországban, így volt Nyugat-Európa germán és latin, és Kelet- Európa szláv országaiban. A politikai és gazdasági antiszemitizmust nem mint valami szappanbuborékot csinálták, hanem az mindig a zsidóság gazdasági, vallási és faji különbözőségéből és különösségéből, miszticizmusából táplálkozott.” * * * DE AKKOR CSAK EGYETLENEGYRE VETHETNEK: SAJÁT MAGUKRA. NEM IS CSAK A MÜLTÉRT. A JÖVŐ SEM ALAKULHAT MÁSKÉPP, HA A KÖVETKEZMÉNY OKAIN NEM ESIK GYÖKERES VÁLTOZÁS. ★ MEGAKADÁLYOZZÁK A “MAGYAR FAKÓ” LÓFAJTA KIPUSZTULÁSÁT. - “Nyeskenye-Ficsúr” volt már az utolsó ebből a gyönyörű fajtából, pedig szakemberek szerint a “magyar fakó”-nak nevezett lovak eredete népünk őstörténelméig vezethető viszsza. Ez az erős lófajta több mint ezer év eltelte, és a sokszoros keresztezés után is megőrizte nemes tulajdonságait. Honfoglaló őseinkkkel a kalandozások során majdnem egész Európát is bejárta. Szolgált a végvári vitézek, majd az ú.n. szegénylegények keze alatt. Nyugodt vérü, kitünően idomítható ma is a maradéka. Most— a felfrissítő tenyésztés eredményeként — már több egy és másfél éves fakó csikója van a sárdi méntelepnek. Velük majd újjávirulhat a nagyobbméretű tenyésztés, és lesz újabb “Fakó lovunk, — a Murza . . .” is. ★ KOMMUNISTA VEZETŐK BUDAPESTEN. — Jugoszlávia, Nagybritannia és a Szovjetunió kommunista pártjainak vezetői küldetésben jártak Budapesten. (Talán máris szorítja őket a bolsi-kapca?) ★ FRANCIA-MAGYAR TUDOMÁNYOS EGYÜTTMŰKÖDÉS. — Párizsban a francia-magyar kultúrális vegyesbizottság kidolgozta a két ország kultúrális, tudományos és műszaki együttműködésének következő két évi programját. A munkaterv ösztöndíjasok és küldöttségek cseréjét is előirányozta. Budapesten pedig francia dokumentációs központ nyílik.
