Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-10-01 / 10. szám
TIZENKETTEDIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1966 OKTÓBER HÓ — Riport egy pennsylvániai barangolásból — A NÉPÜNK FIAI A Nap tűzgömbjén kívül valami más hőforrásból is meleg árad az idén nyáron. Amerikában. Talán másmerre is, sokfelé, ahová magyarokat és szabadságharcosokat szórt a ciklon. A tíz évvel ezelőtt fellángolt forradalom tüzét őrzik ifjú és öregedő szívkamrák. Nem tud ellobbanni. Kiárad, perzsel nyárban-télben, — Magyar Tavasz felé üz, és emlékezik az Őszi Napokra. A felejthetetlenekre. ★ Csaknem úttalan utakon kószálok. Jólesik egyszer döcögni. Nem betonlapokon hajtani, és nem látni várost, mesterkéltséget. Szívvel-szemmel belemerengek a tájba, mely úgy vibrál a talaj fölött, ahogyan kinőtt a Természetből — természetessé. Tán itt is napmelegtől ég kopár szik sarja? . . . Amott messzi úgy látom, mintha gémeskút is ágaskodna! Arra fordítom a volánt. Tükrömben zsugorodnak a fák, bokrok, — előttem tágulnak, nagyobbodnak. Nőnek a fűszálak is. Velük: a gémeskút. Valóban az! Olyan, mint az Alföldön az ottaniak. ★ Valaki meríti is: Szántó János — szabadságharcos, így mondja a nevét, amikor bemutatkozom. Mert hogy magyar ő is, én is, — ezt már messziről fölismertük kölcsönösen. ★ Percekig eltart, amíg a bizalom benne is fölébred. Nekem könnyű volt: az ő háta mögött ott áll a gémeskút. De én amolyan szélütött amerikai kocsiból szálltam ki, s ez nem valami bizalomgerjesztő. ★ Kérdem: miért mondta a neve után, hogy szabadságharcos? — Hát mert AZ vagyok! — S a választ úgy nyomta meg, mintha nekem tudnom kellene, hogy ő már pólyában is az volt. Azóta meg eltelt majd’ negyven esztendő, de ma is csak az lehet. Jelenéről kiderül, hogy lövészegylet tagja, s a gémeskútból csak a szomja ellen mereget. Ha szabad délelőttje van, kijön ide célbalőni. Még egyedül is. Gyakorolni a hivatását. ★ — És “akkor” mit csináltál? — Az aszódi páncélos laktanya megszállásában és átállításában vettem részt. Negyvenen mentünk rá, nehéz volt, de sikerült. Lehetett vagy kétezerfőnyi legénysége. Kis csapatunk mozdulatait jobbára én vezényeltem. — Gondolom, hogy nem mehetett valami simán, de azért . . . — Hát bizony kettős páncélos és nehéz géppuskás rajvonallal volt körülvéve. Már számítottak valami csetepatéra. Sőt foglyuk is volt: tizenhat diák és fiatal munkás. Pestről jöttek röplapokkal, és 24-én éjjel fogták el itt őket. Tudtuk, s ez fokozott óvatosságra intett. Sikerült is mindnyájukat kiszabadítani. — A legénységgel ugy-e nem sok baj volt? — Talán eggyel mindössze a 2000 közül! Aztán mikor birtokba vettük a laktanyát, parancsot küldtünk át a rendőrségre, hogy álljon át a szabadságharcosok oldalára! Meg is tette. Akkor mi már erősebbek voltunk! ★ — Még valamit, János! — Egypár magammal Gödöllőre mentem később. Ott a rendőrség tartott fogva egy tizenkét főből álló ifjúsági csoportot, akik szintén röpiratokat hoztak Pestről. — Szóval a foglyok kiszabadításáért kezdődött a támadásotok? — Azért is, de nem csak azért. Fegyveresen körülfogtuk a járási rendőrkapitányságot. Egy sorozat lövés után már nyíltak is a kapuk. A rendőröket lefegyvereztük, és mi állítottunk helyükbe őrséget. — Igen, nemzetőrséget. — Egy messzebb lévő őrszoba lefegyverzése nehezebben ment. Ott “kormosabb” legények tartották magukat. De nem sokáig. — És csak úgy jöttetek-mentetek a magatok feje után? — ... Hm . . . hm . . . hát magyar fejek ülnek a magyar nyakakon! S ilyenkor inkább bátorság kell, mint koponya! A gödöllői járási kommunista párt székházát például másodmagammal foglaltam el. Még csak nem is volt olyan nagy bravúr! — Ha utólag visszagondolsz rá, akkor se? — Bárcsak megint tehetném. Akkor beválasztottak a Gödöllő-járási Nemzeti Bizottmányba. Itt megértem, amit magam se hittem volna. — Mint civil is harcoltál? — Lehetne mondani azt is. Éppen nekiültünk tervezgetni a forradalmi kiáltványunkat, amikor fehérzászlós orosz pionír jelentkezett. A gödöllői orosz állomásparancsnokság kért tőlünk menedékjogot. — Bravó! TAR SZÓD: ÜZENET HAZA Testvér! — ha van még harangotok: Húzzátok meg a téli éjben! Testvér! — a hitet gyújtsátok meg a mélyrejutottak szívében! Ahol tegnap a szent Tűz égett, a hamú alatt mély parázs van, S a szétpattogott apró szikrák még sisteregnek a világban. Egy gyenge szél kell s lángra lobban Tokiótól Madridig minden . . . De addig: Testvér, tartsatok ki Fagyban, sötétben, szenvedésben! — Akkor már talán nem is tehettek volna mást. Legénységük létszáma 60 fő volt, de nagyértékü volt a fegyverraktáruk. Állítólag óriási baktérium-bombakészletet tartottak. Ehhez nem nyúltunk, de a továbbiakban az övékéből “vételeztük” az automata gépfegyverekhez a töltényeket. ★ — Te János, — mondtam végre, — ezeket újságban kellene megjelentetni! Komoly adataid vannak a szabadságharcról, és értékes figyelmeztetők is az emlékeid. Szántó János két pillanatig gondolkodott, aztán így: — Nem bánom. De csak a nevemmel együtt. Mert nekem nincs se szégyelni, se titkolni valóm. Sem a nevem miatt, sem amiatt, amit tettem! . . . . . . Népünk egy fia . . . ★ Nehezen ment búcsút venni egymástól. Éreztem, hogy Szántó János szabadságharcosban motoszkál valami. Kikívánkozik belőle. Szándékosan húztam a búcsúzkodást. . . . Vitéz napok . . . menekülés . . . aztán tíz tétlen esztendő. Annak, akinek hivatása van: szabadságharcos. ömleni kezdtek belőle a szavak. Eleinte alig tudtam összerakni magamban. . . . Jézuskrisztus . . . kommunizmus . . . nemzeti eszme . . . tízparancsolat . . . becsület . . . történelem . . . igazság . . . Könnyeim mutatták az elfogódottságomat. Az agykérgem is elfogódott. Tompa gondolataim gomolyagjába hasíitottak János élesedő szavai. — ... A kőtáblák talán összetörtek ... De van új Tízparancsolata a világnak . . . — Mond csak, mond! Szántó János szinte haptákba vágja magát, és úgy szikrázza ki a szívéből, mintha a Sínai-hegy szája nyílt volna szólásra. Mintha őrmester dörögne a bakák seregének: • Vonuljanak ki az oroszok Magyarországról! • Szabad vélemény-nyilvánítást és szabad választásokat! • Vissza a keresztény magyar egyházfő szabadságát! • Életjogot a magyar parasztnak és a kisiparosnak is! • Politikai foglyok szabadra! • Deportáltak és hadifoglyok haza! • Jóvátételt a vértanúk hozzátartozóinak! • Orosz kárpótlást a tönkretett magyar javakért! • A háború utáni bűnösök megbüntetése! • Elszakított ősmagyar területeink visszaítélése! ★ Tízparancsolat . . . — Nemcsak az, — mondja János. — Ez Pennsylvánia államban a Magyar Forradalmi Bizottság kiáltványa is! — 1966-ban? Pennsylvániában? Forradalmi Bizottság? — A Föld minden talpalatnyi helyén fel kell állítani, és kiáltani kell! A Magyar Szabadságharcnak az OROSZOK vetettek véget! Pedig azt NEKÜNK kell befejezni! . . . Nekünk be KELL fejezni! Előre! ILLÉS ÁRPÁD
