Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-10-01 / 10. szám
1966 OKTÓBER HÓ SZITTYAKÜRT KILENCEDIK OLDAL BURJÁN GYULA: „Hercegprímás úr! E pillanattól kezdve szabad!” (Egy fejezet Burján Gyula: “A rétsági páncélosok és a hercegprímás” c. munkájából. A kiszabadítás katonai tervét az egyik résztvevő páncélos őrmester mondta el, aki Mindszenty bíboros őrségéhez tartozott a legelső pillanattól kezdve.) A kommunista kormány Magyarország hercegprímását a konceptus perek során börtönre ítélte. A szabadságharc előtti időben a felsőpetényi kastélybörtönben tartották fogva szigorú ÁVH felügyelet alatt. Attól a pillanattól kezdve, ahogy Rákosi-Róth Mátyás bandája Magyarország legnépszerűbb emberét Felsőpeténybe száműzte a rétsági honvéd páncélosok őrnagya Pálinkás (Palavicini) Antal, szemmel kisérte a hercegprímás élete sorsát. Az őrnagy a szabadságharc kirobbanásának legelső óráitól kezdve fokozottabb éberséggel fordult a felsőpetényi fogoly felé, tervet készített a hercegprímás kiszabadítására, amibe beavatott néhány rétsági páncélost. Az események sodrása alatt beérettnek látta az időt a fogoly azonnali kiszabadítására. 1956. október 30-án, a kora reggeli felsőpetényi látogatás a prímásnál, még jobban megérlelte az időt cselekvésre. ★ 1956. október 29-én az éjszakai órákban titkos üzenet érkezett a felsőpetényi kastély-börtön ÁVH parancsnokához, a Dzserzsinkij-iskolát végzett őrnagyhoz. A pártközpont és az ÁVH parancsnokság közölte: az ország területén zendülés van, kerüljenek minden provokációt az ellenforradalmárokkal, minden lehetőt kövessenek el, nehogy kiszabadítsák a foglyot, tartsanak kapcsolatot a közelben állomásozó orosz parancsnoksággal. Majd, — közölték, — hogy holnap (október 30-án), a kora reggel egy küldöttség fog érkezni Felsőpeténybe, aminek vezetője Horváth János az ÁEH (Állami Egyházi Hivatal) vezetője, a bizottság tagjai pártfunkcionáriusok és az ÁVH parancsnokság illetékes tisztjei. Ez a delegáció valóban befutott egy orosz dzsippen a felsőpetényi kastélyba. ★ A delegáció vezetője, Horváth János, részvétteljes hangot pendített meg, közölte a hercegprímással, hogy az ország területén “felelőtlen és garázda” elemek garázdálkodnak, és éppen ezért a kormány és a párt aggódik (?!) a hercegprímás személyi biztonságáért. A delegációt az a cél vezette ide — mondta Horváth János, — hogy a “prímás urat” biztonságosabb (?) helyre vigyük, természetesen ez nem kényszerítés lenne, hanem “őszinte” aggódás, és végleges döntést a prímás urra bízzák. A hercegprímás határozottan visszautasította a továbbhurcolást. Horváth János és az “illetékes” ÁVH szakközege nem horkant fel, hiszen a fogoly a kezükben volt, hanem negédes hangon tovább érveltek, sőt újból kihangsúlyozták a döntés kizárólagos jogát, amiben egyedül csak a “prímás úr” a jogosult. Majd azzal távoztak, hogy rövidesen még aznap visszatérnek, s ha esetleg mégis meggondolta volna, akkor “szívesen” rendelkezésére fognak állni. A kommunisták delegációjának célja világos: a hercegprímást nem szabad szabadlábra helyezni, de meg kell védeni a kiszabadítástól is. A pártkormány nem akarta a rendszer elleni elsőszámú koronatanút visszaengedni az életbe. Tény az, hogy erőszakkal elvitték volna, sőt feltételezhető az is, hogy megsemmisítésére törekedtek, a kommunizmusban semmi sem lehetetlen . . . ★ 1956. október 30. A felsőpetényi- látogatókról tudomást szerzett Pálinkás Antal őrnagy, aki a kiszemelt páncélos honvéd csoportját azonnal magához rendelte. A kastélyról pontos vázlat volt, minden egyes helységről tudta az őrnagy, hogy milyen célt szolgál és hol őrzik a hercegprímást. Pálinkás először ismertette a Felsőpeténybe vezető utakat, azok előzetes honvéd páncélosok által való lezárását, amivel az akcióhoz tiszta helyzetet akarnak teremteni. Majd az eligazítás alatt részletesen rátért a kastély-börtönre, megjelölte a vázlaton a kastélykertben felállított őrbódékat, a kastélyban az ÁVH szolgálati körletét, a híradástechnika termét, a prímás lakosztályát, a felállított őrök helyét és számát. A felsőpetényi börtön-kastély ÁVH őrsége 20 főből: 17 férfi és 3 nő, válogatott ÁVH terrorlegényekből állott, amit kiegészített még egynéhány véreb. ★ Az akcióban három csoport működött a kastély területén. Az egész egységet két T34-es harckocsi és kezelőlegénysége egészítette ki. Pálinkás őrnagy parancsa világos volt: — Mielőtt még a kommunisták elhurcolnák a hercegprímás urat, mindenáron ki kell szabadítani, de lehetőleg kerüljétek az emberi életek kioltását . . . A rétsági különítmény harckocsijai és dzsipjei kigördültek a laktanyából, már öreg este volt. Nyugodtan gördültek a jármüvek. Az ellenség behatolásától nem kellett tartani, hiszen már jóval előbb megtörtént a külső biztosítás, semmilyen fegyveres egység nem tudott behatolni a gyűrűbe. Az egység beérkezett a kitárt kapuhoz. Az őrség nem sejtette, hiszen Horváth Jánosék delegációját várták vissza, hogy kik a jövevények. Két harckocsi a bejárat előtt jobbra és balra tüzelőállásba helyezkedett és fedezte a dzsippek legénységét. ★ A beguruló dzsippekről a legénység pillanatok alatt leugrált s minden raj sietett a kijelölt célja, feladata felé. Az első csoport villámszerűén leszerelte a két ávós kapuőrt, s egyben megsemmisítették az őrbódéban elhelyezett riasztó-csengő berendezést és a telefont. Ez a feladat pompásan sikerült. A második csoport már beérkezett a színhelyre. Az őrök kivételével valamennyien együtt voltak. Az ÁVH őrnagy általános helyzetismertetést tartott, valamint az elkövetkezendő magatartást vázolta. A csukott ajtón át az őrnagy hangja kiszűrődött, hangfoszlányok elárulták, hogy valóban a kommunisták mindenáron tovább viszik magukkal a hercegprímást, még azon éjszaka, ha nem akarna velük menni, úgy erőszakkal elhurcolják . . . A csoport nem habozott. Egy szempillantás alatt már a rétságiak bent álltak a teremben. Az őrnagynak csak annyi ideje volt, hogy hátrafordult, de még hang sem jött ki a száján, mert a “kezdeményezés” a rétságiaknál volt . . . — Senki ne merjen mozdulni! Fel a kezekkel! — mordult rájuk a csoport parancsnoka. Az őrnagy sápadtan állt a terem közepén. Ennek a csoportnak a másik részlege a híradástechnikai berendezést semmisítette meg. A második csoport az amputációt szintén hibátlanul megoldotta. A kiszabadító harmadik csoport egyidejűleg rohanva sietett a főpap börtön-szobája felé. Útközben, a halvány fényben pislákoló lámpafénynél ártalmatlanná tették a folyosóőrt. A rétságiak beérkeztek . . . ★ A rétsági fiúk egy pillanatra megtorpantak. Nem beszéltek, csak a tekintetük. Gondosan eligazították magukon a ruszki gimnasztorka ráncait, az orosz sapkát magyarosan kackiásan féloldalra vágták, — és a sapkán csak egy szerény nemzetiszínü szalagsávocska jelezte, hogy e fiúk — magyarok ... és a szemek csillogása . . . Amit Rákosi-Róth Mátyás bandájának nem sikerült hosszú évek alatt kiirtani a magyar nép leikéből, az egy pillanatra újból ott honolt minden magyar lelkében : Isten, Haza és Család . . . ★ Az egység parancsnoka bekopogtatott. Tantalusi kínokat állt ki addig, ameddig a belső választ nem hallották, mert arra gondoltak, hátha már régen tovább hurcolták a magyar főpapot. A válasz megérkezett. ★ — Tessék belépni! A rétságiak beléptek. A prímás breviáriummal a kezében állott előttük. Szemtől-szembe. A hercegprímás és a gimnasztorkás magyar katonák. A hercegprímás arcán egy gondolatnyi árny húzódott végig. Honnan jönnek? Mit akarnak? Kinek a nevében? . . . De a prímás aggódó tekintete megakadt az orosz katonasapkán lévő szerény nemzetiszínü szalagsávon, —s onnan tekintete átcsúszott a fiuk csillogó szemére. Mindez csak gondolatnyi idő volt . . . ★ A történelmi pillanatot a rétsági fiatal páncélos szakította meg. — Hercegprímás Úr! — Tisztelettel jelentkezem a rétsági honvéd páncélosok nevében. E pillanattól kezdve Eminenciás Uram szabad. Bárhová mehet, a hercegprímás úr kívánsága számunkra parancs. A hercegprímás úr védelmét mi látjuk el . . . — De fiaim? Mi a biztosíték számomra, hogy oda mehetek, ahol mennem kell, hisz az elmúlt nyolc év alatt állandóan becsaptak . . . — Akik a hercegprímás urat becsapták, azok ugyanazt tették a magyar néppel és az országgal. — Más biztosítékunk nincsen, csak az, hogy magyarok vagyunk és honvédek, a magyar nép nevében jöttünk . . . — Fiaim, veletek megyek . . . ★ Mindszenty József szabad . . . ★ A kis egységtől a következő jelentés érkezett Pálinkás őrnagyhoz: “Jelentem! A parancsot végrehajtottuk, a mai napon, 1956. október 30-án, este 9 óra 5 perckor kiszabadítottuk Magyarország hercegprímását a kommunisták börtönéből. A főpap kívánságára először a rétsági római katolikus templomhoz megyünk és onnan, “vendégünkkel” együtt a laktanyába vonulunk be . . ★ Néhány perces időzés után felkészült a hercegprímás az útra. A menet élén T34-es csörömpölt, amit a két dzsip követett és a menetet a másik T34-es zárta le. Pillanatok alatt a sötétség elnyelte a prímás börtönét. De a börtönévek emlékeit nem, azok nesztelenül is ott settenkednek . . . ★ Még azon éjszaka, október 30-án, 23 órakor a budapesti rádió megszakította előadását és a következő rendkívüli hírt olvasta be a bemondó: I
