Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-10-01 / 10. szám
1966 OKTÓBER HÓ SZITTY AKURT ÖTÖDIK OLDAL KÉT OLDALA VAN AZ ÉREMNEK Nézzük meg a másik oldalát is! Nemzetünk nagy, szocialista Vértanúja, Szálasi Ferenc mondotta: a marxizmust csak igen nagy jóakarattal és csak igen kis mértékben lehet szocializmusnak nevezni. Ennek a leninizált, sztalinizált, majd ide-oda formálgatott marxi szocializmusnak dühödt “építését” senyvedte nemzetünk 1945 április 4-e óta, és ez ellen kelt fel 1956 október 23-án. Pontosan ez ellen, és félrebeszélhetetlenül ez ellen! A közfelfogás természetesen egyszerűbb és egyben felületesebb fogalmakból alakul. Ennek megfelelő kifejezéseket is használ. Szabadságharcunk az úgynevezett szabad világ szemében: a vörös terror-uralom ellen irányuló népi felkeléssé egyszerűsödött. A vörös terror-uralom hazai megszemélyesítői pedig úgy minősítik, hogy abban reakciós-kapitalista-fasiszta törekvések robbantak ki, és a robbanás csak “félrevezetett” vékony népi rétegben kapott lángra. Ez az értelmezés és meghatározás is túlságosan le van egyszerűsítve: elhomályosítja a forradalom tartalmát, elferdíti annak meghatározó kifejezéseit. Persze a köznyelvezetbe nem fér bele szabatos meghatározás, mely hűen tükrözné magasabb rétegű és komplikáltabb dolgok lényegét, tartalmát. Kevésbbé szabatos kifejezések mögött is fontos azonban ismerni ezeket, de legalábbis hozzávetőlegesen érezni. Enélkül önmaga is, mások is félrevezetik az embert, s kiütik kezéből a szellemi harc fegyvereit. Sőt a nemzeti küzdelem fegyvereit is. • Az EMBER fogalmának egyik leglényegesebb tartalma az, hogy a standard tulajdonságokon és általános ismérveken felül: minden egyes ember különbözik minden más embertől. Ezért a TÁRSADALOM természeténél fogva heterogén, — vagyis annyi színben játszik, ahány egyén alkotja. A színpompa azonban nemcsak természetes tulajdonsága a társadalomnak, hanem roppant értéke is. Benne egy-egy egyéniség markáns színhatása vonz és tanít. Utánzásra gerjeszt. A gerjedők — éppen különbözőségük folytán — képtelenek ugyan a minta szerinti színtartalmat kikeverni magukból, ezért csak halványabb, de új színekkel, árnyalatokkal festegetik társadalmukat. Annyiféle új színárnyalattal, ahány “tanítvány” szegődik egy-egy “tanító” — a minta — köré. Fölösleges is külön szólni arról, hogy a történelmi és általános emberi fejlődésnek éppen ez a jelenség a forrása. A fejlődés elemei mindig egyénekből fakadnak ki. A nyiladozó bimbó mindig a személy: az EMBER, —■ ha csírázásához az életnedvet leginkább a TÁRSKÖZÖSSÉGBŐL szívja is. Üj gondolat a lélekben terem, a személyes tehetségből, — lelkűk pedig csak az egyes embereknek van. A bimbónak tehát csak virággá-nyílását és termését segíti elő a TÁRSADALOM. Ezekhez már ugyanis nem koncepció szükséges, amije a társadalomnak nincs, hanem küzdő erő, — ami a társadalmaknak: van. Az egyén és a társadalom viszonyának értékelő kritikája ebben a megvilágításban már igen határozott vonalakat mutat. Vitathatatlanul megindokolja azt is, hogy beteg, buta vagy gonosz törekvés az, mely a társadalom homogenizálására irányul. A társadalmak egyöntetüsítése egyrészt lehetetlen, mert természettől különböző emberek — egyének — alkotják. Másrészt pedig romboló, mert a fejlődést biztosító egyéni kibimbózást elfojtja a homogenizált és standardizált társadalmi környezet. A társadalom KIKÜZDŐ-ereje viszont mérhetetlenül nagyobb figyelmet érdemel, mintsem hogy úgy magára lehetne hagyni, ahogyan történelmi idők magára hagyták. Az emberiség élete azóta mutat fokozott, s olykor ugrásszerű fejlődést, amióta a társadalmak küzdő-ereje jobban érvényesül. És szervezés útján izmosodik is. Ügy látszik, hogy a régi társközösségek — alacsonyfokú civilizációban is — homogénebbek voltak, mint a maiak, noha a civilizálódás ma egyenesen típus-embereket gyárt. A mai típus-emberek azonban csak kategóriák: az EMBER és a TÁRSADALOM közé nőtt képletek, amiket a szaporodással járó tömegesedés idéz elő. Ezt is csak azért, mert az egyéni művelődés beleszorul a tömeg-művelődésbe, és így képtelen párhuzamosan haladni az iramló szaporodással. Éppen a civilizált társadalmakban leginkább. A civilizált típus-ember kategóriáit azonban veszedelmes összetéveszteni a társadalmak egyöntetűsödésével. Arra pedig egyenesen káros törekedni, hogy a tömegember-kategóriákból meg a kiválóakból szervezéssel létesítsünk homogén társadalmakat. Ez nem a társadalom kikiizdő erejének a növelése. Sőt ellenkezően: éppen az emberi társadalom céltudatos elcsordásítása, és benne az ember elállatiasítása vagy elgépiesítése. • Ezt végzik azok, akik a marxi szocializmusból kommunizált társadalmakat és szovjetizált életformát erőszakolnak. A mai erőszak is hibás és hibás az alap: a százéves marxi “szocializmus” is. A társadalom kiküzdő erejét egyoldalúan anyagi és anyagelvű irányzat kantárjába fogta, mintha az ember világa csupán ennyiből állna. Tehát primitív törekvés is .Egyetlen ideálja a homogén anyagi élet, de a jólét szellemi forrásaira nem tekint. Nem szocializmus tehát. Nem az élet termelő lehetőségeit ápolja, hanem a kicivilizált eredményeket igyekszik “igazságosan” elosztani. Nem vet, öntöz és termel tehát, hanem aratja és kiszabott darabokban osztogatja a szellem vetését és anyagi termékeit. De ugyanakkor elfojtja annak lehetőségét, hogy az egyéni tehetség a legszélesebb változatokban minduntalan fölmutassa új és új termékeit, melyekből — értékük szerint — minőséget lehetne válogatni. + DR. SZAKÄTS ISTVÁN Öt évvel ezelőtt a HSzM októberi ünnepélyének szónoki emelvényéről szólt, . . . egy évvel ezelőtt még magasabbra lépett: az örök Birodalomba költözött. Odajut tehát, hogy földuzzad a társadalom színtelen küzdő ereje, de hovatovább nem lesz mit kiküzdenie. Ma is csak azt igyekszik már nehézkesen kiküzdeni, amit a szabad ember régen megvalósított. A szocializmus: társadalmi rendező-elv, és gyakorlata is csak a TÁRSADALMI REND megvalósítása lehet, — nem pedig ilyen vagy olyan csonka szabványba szorítása a társközösségi életnek. A Rend az az állapot, melyben minden dolog mindig a helyén van. A társközösség ilyen rendben nemesül társadalommá. Az élet tünetei között nincsenek fölösleges megnyilatkozások, melyeket a rendezés ügyetlensége, vagy a rendezők szüklátóköre miatt ki kellene szórni a társközösségi életkeretből. Megfelelő rendező ügyességgel (és műveltséggel!) mindenféle változatot a helyére lehet rakni. De a helyére! Butát iskolába, beteget kórházba, gazfickót dutyiba, — színpompás tehetségeket az élre! Ez már társadalmi rend! Nem kétséges, hogy a magyarságra kényszerített csorba társadalmi rendszer alól, a szovjetizált életforma alól tört fel tíz évvel ezelőtt a magyar tehetség, és a rendezett társadalmi életre vágyó nemzeti erő. Ezt a tényt csak elködösíteni és ferdére magyarázni lehet, de megváltoztatni nem. Az éremnek azonban két oldala van. És amikor az abroncs szétpattant, igen természetes, hogy a társadalmi rendnek nemcsak egyedül ideális célja meg útja került forradalmi tűzbe, de odakerültek kopott mintái is, melyek valamikor formát viseltek, s melyek a szovjet-terrornál az életnek hirtelen még mindig kívánatosabb formáival kecsegtettek. Nem ellenkezik a szocializmussal, ha néhány kuláknak csúfolt parasztgazda kinyilvánította igényét elkobzott 40-50 hold földjére. Nem ellenkezik a szocialista társadalmi rend elveivel, ha régi vagy új néven több párt alakításával látta mindenki a politikai kibontakozást. Egyáltalán nem ellenkezik még a kommunista elvekkel sem, hogy nemtetsző vörös vezetőszemélyeket félretolt a Forradalom. De az érem másik oldalán mutatkozott forradalmi tünetek között lehettek aggasztóak is. S ha voltak, ezek valóban figyelmeztető felkiáltójelei szabadságharcunknak ! Értjük alattuk az olyan törekvéseket, melyek a társadalomérdekü szabad gazdálkodás keretébe valóban belecsempészni igyekeztek a nagy magán-kapitalizmus formáit, amelyekkel egyeseknek korlátlan és társadalomellenes gazdagodását lehet biztosítani. Értjük alattuk nagybirtokosoknak fellobbant vágyakozását hajdani földesuraskodásuk iránt. Érthetünk alattuk sovinizmussá ferdült nacionalista érzelmi kitöréseket is, ha voltak ilyenek. Lehettek még másféle fekélyes kitörések is az érem másik oldalán. A mérleget azonban az dönti el, hogy szabadságharcunk lényege hogyan viszonylik a spontán forradalmi kitörésben felburjánzott gennyes kinövésekhez. Ez az arány pedig akkor is történelmi világcsúcson tartja máig is a Magyar Felkelést, ha ellenséges érdekek a harc hangsúlytalan kinövéseivel igyekeznek azt bemocskolni! Tíz évvel ezelőtt sűrűn hangzott otthon is, az aggódó külföldi magyarság körében is, hogy korai és elhamarkodott volt, amit a magyar szabadságharcosok csináltak. Tíz év óta már a “bevált” aggodalmak múltra mutatnak és így szólnak: “hát érdemes volt?” Csak megduplázták börtönünkön a lakatot, csak kettőzött szovjet-őrség figyeli a leggyanúsabb szatellit-államot, — tovább folyik a lélekrombolás és népirtás, s csak halványodik minden remény. És mégsem egészen van így. A mai mérlegen is két oldala van az éremnek. Nemzetünk történelemfolytonos szabadságharca, melynek egyik állomása 1956 okótber 23-án gyulladt ki, lefolyásával és elbukásával mérhetetlenül értékesebbre tanított, mintha érmének mindkét oldala is érvényesült volna a tiszta célok tisztázatlan útjain! Tehát éretlenül. Véres és fényes nagy harcunkban így az igazabb jövő záloga van: a valóságra érett ideáloké. Ha ma nyílija az alkalom kapuja, már ma is jobban csinálnánk. Holnap és holnapután méginkább. Ha jön a történelmi alkalom, nemzeti hagyományainkon és az örök életértékeken kívül talán már minden avultat és ferdét kihullathatunk Új Szabadságharcunk rostáján! Akkor lesz üdvözítő nemzeti küzdelmünk érmének mindkét oldala! S ezért érdemes élni és halni, — elbukva is tovább harcolni! ★ ★ A NŐI DIPLOMÁSOK előretörését szemlélteti, hogy a tanítók 75, a gyógyszerészek 50 és az orvosok 25 százaléka ma a nők sorából kerül ki otthon. A kenyérkereset gondjainak a növekedését is jelenti azonban ez a nők vállain. ★ ÁRPÁDKORI TEMETŐRE BUKKANTAK Majs község határában. Eddig mintegy ezer sír titka tárult fel. A leletek az eltemetettek igen erős csontozatára, nagy testi erejére mutatnak. Az átlagos testmagasság 160-170 centiméter volt. ★ CSEHSZLOVÁKIÁBAN szeptember 20-án széleskörű hadgyakorlatok kezdődtek. Szovjet és keletnémet katonaságon kívül a magyar haderő csapatai is résztvettek a hadgyakorlaton.
