Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-10-01 / 10. szám
NEGYEDIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1966 OKTÓBER HÓ A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM KÉZFOGÁSA A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM FORRADALMI BIZOTTSÁGÁVAL Testvéri-Bajtársi találkozó a Vasvári-farmon Autós küldöttség élén a HSzM helyettes vezetője tüzes beszéddel köszönte meg a new yorki forradalmi szabadságharcosoknak kemény kiállását, és szorította meg a HSzM felé nyújtott kezét. MAJOR TIBOR BESZÉDE: Testvéreink! A közös magyar munka ironikus szállóigéjévé lett már, hogy ahány találkozó, annyi szétszóródás. Ezért nem csinálunk mi munkatörzseink keretein kívül találkozókat. Most mégis eljöttünk a ti tanyátokra, mert az együtthaladás veletek már nem várakozás és nemcsak hit, hanem megalapozott valóság. Jómagyaroknak közös a célja, — veletek azonban közös az ütünk is. Százmérföldek messziségéből, a Magyar Éjszakában külön-külön kezdtük vágni, alapozni, és egyszercsak összeért. Megszikrázott két erős magyar áramkör, ahogy egymásnak ért, és a szikrák fényében most szebben is villan a Magyar Hajnalodás biztos várakozása. Ennek jegyében került a Szittyakürt hasábjaira múltkori röpiratotok és üzenetetek is, melyben gerinces szabadságharcosok védik tízéves forradalmunk ígéretét a gerinctelenekkel szemben. A Kereszt és Kard Mozgalom Forradalmi Bizottságának ez az üzenete egyenes folytatása a tíz év előtti szabad hangunknak, üzenete nagyszerű szabadságharcunknak, mely akkor — széttörve a szovjet megszállás és az országhódítás katonai, szellemi és politikai rabbilincsét — Budapestnek, a Kitartás és Hűség városának falaira írta, hogy: “Magyarország a magyaroké!” Testvéreink! Magyarország a magyaroké! Ezt vallottuk otthon, és ezt valljuk azóta is, de mindörökké, mint örök igazságot. Ma, 1966-ban az a magyar szabadságharcos, aki töretlen lélekkel és hívő áldozatkészséggel az idegenben is, a hazátlanságban is állja a Magyar Október hitvallását. A forradalom tizedik évfordulójának előestéjén úgy tekinteni szabadságharcunkra, hogy annak értékeit csak képekben vetítsük a jelenbe, a passzív lélek emlékezése. Az aktív lélek nem elégszik meg ennyivel. De, ahogyan azt a ti üzenetetek is mondta, azzal sem, hogy “a pesti utca hőseit frakkba szorítsák, és díszvacsorák pohárköszöntőinek színvonalára süllyeszszék népünk áldozatát”. Az élő lélek aktivitása az, hogy cserbenhagyott és vérbefojtott szabadságharcunknak minden értékét: átküzdje a jövőbe. Ez ma, 1966-ban is a Magyar Október népének hü szolgálata! 1956 október 23-a: program! “Ruszkik — haza!” Ezt akarta! önállóságot, szabadságot, a Szovjettől való függetlenséget akart elsősorban. Aztán: szocializmust akart — magyar módra! Népünk ezzel fejezte ki politikai fejlettségét, melyre nemcsak emlékeznie kell minden magyarnak, hanem ezt a hitvallást a lyukas zászlóra kell hímeznie, és a magyar jövő épülettornyára kell vésnie. Annak teljes jelentését át kell küzdenie, megalkuvás és módosítás nélkül! HOGYAN IS SZÓL TÖRTÉNELMI SZÁMVETÉSÜNK? A század huszadik évének békediktátuma után a magyar politika sem maradhatott a régi. A keret: tagállamiságunk az Osztrák-Magyar Monarchiában, melyben utóbbi századainkat éltük, felbomlott. A maradék trianoni Magyarország politikájában pedig két gondolat szökhetett csak az élre: megőrizni félholtra tépett nemzetünket, és ősi jussunkért áttörni a trianoni gyűrűt. Akkori kormányzatunk a feladatok alapjaként azt vélte, ha szószerint megtartjuk múltúnkból azt, amit meghagytak nekünk. De az őszirózsás meg a vöröskokárdás judeo-bolsevista forradalom után, ebből — a nemzet újjászületése helyett már csak egy beteg társadalom születhetett. A régi társadalmi rendszer életbentartása, annak romantikus látása, címkórsága, pompakedvelése és személyi tömjénezése — egyetlen korproblémát sem tudott megoldani, pedig a másik oldalon velőtrázó problémák morajlottak: népünk szegényeinek tömegsóhaja, maró sorsa. Gazdasági életünkön a nagytőke lett úrrá. Idegenekké lett kereskedelmünk, nagyiparunk, pénzügyünk és jórészt a termőföldünk is. Szellemiekben is idegen: zsidó szellem férkőzött a Habsburg-szellem helyébe. A történelmi idő azonban pergett fölöttünk. A magyar népakaratnak csak nemzetiszocialista kibontakozása mutatta meg, hogy ilyen adottságok között, a földkérdés és a nemzetközi nagykapitalizmus magyar vetületének rendezése nélkül, magyar politikát a Magyarok Országában nem lehet csinálni. A gazdasági kérdések erkölcsi kérdéssé lettek, és kérdések maradtak, melyekre így vagy úgy, de feleletet kellett adni. 1944. október 15-e a megoldáshoz már késő volt. De a negyedévszázados távlat mégis igazolja fegyveres népünk 1944. október 15-i elhatározásának értékét. Vele legalább történelembe véshettük a megújhodás, a nemzeti jövő irányát. Nem jelentéktelen eredmény ez! Árpád-vezér Magyarországának élő hivatástudata nyert benne korszerű formát! A háborút elvesztettük. A becsületet eltiporta az ármány-szövetség, a minőség európai forradalmát legyőzte a mennyiség. Hazánkban szadista terror őrjöngése kezdődött, mely nemcsak nemzetünk színejavát állította a bosszúállás bitófái alá és fegyvercsövei elé, hanem a szó legszorosabb értelmében a nyílt utcán és magánlakásokban taglóval próbálta lebunkózni mindazt, ami magyar és keresztény volt. ÉPÍTENEK A RABSZOLGAKARAVÁNOK A modern tatárjárás pusztítását elszenvedett Magyarország azonban élni akart. Nem árt tisztázni éppen most, a forradalom tizedik évfordulóján azt sem, hogy Magyarországot nem a vörös-koaliciós, és nem a nyakára ültetett kommunista párt építette fel, hanem a magyarság erői. A nemzettartó parasztság, a nemzetépítő munkásság és a magyar értelmiség volt az az erő, mely a romok helyére új Magyarországot varázsolt! Az “uralkodók” csak lerombolták a múltat! Többre nem voltak képesek. Életre kelteni egy elsodort nemzetet, újjáépíteni egy haldokló országot: titáni munka. S ezt megkétszerezi, hogy külkereskedelem címén a Szovjet fosztogatása kezdettől mindmáig tart. Szorosan belül pedig a vörös fegyveresek oltalma alatt egy fajidegen klikk került a hatalom birtokába. Ez az idegen hódítás nemcsak Hazánk politikai ábrázatát festi vörösre, hanem népünk minden alkotására és vívmányára, légyen az társadalmi, kulturális vagy gazdasági, azonnal rányomja az orgazdaság vörös bélyegzőjét. Csak a nyomorra orozza rá, hogy az a régi rend csökevénye, maradványa. S ezzel nemcsak a világot, de sokszor még a valamennyire tisztánlátó magyarokat is meg tudja téveszteni. AZ IDŐK TELJESEDÉSE — BETELT Népünk előtt ennek ellenére tiszta és határozott életprogram áll: a vörösre épült országban a nemzettestet kell megszabadítani az idegen katonai erőtől és a zsidó elnyomástól. Az elnémítás hamuja alatt is daccal izzott a krisztusi hit és erkölcs, meg a nemzeti élniakarás parazsa. Ez a hit és ez az akarat bontotta zászlaját 1956. október 23-ával! Ez követelte és kiáltotta bele a világba, hogy magyar nemzeti eszméé és szociális alkotásoké legyen az élet! Nemcsak semlegességet nyilvánítottunk, nemcsak a szovjet csapatok kivonulását követelte népünk, és nemcsak szabad választásokat. A Magyar Október népe tisztán és világosan kifejezte azt is, hogy a felszabaduló országban nem kívánja sem a nagytőkések, sem a nagybirtokosok uralmát. A harcosok fegyverrel, 109,875 gazdasági cseléd, 261,000 mezőgazdasági munkás, 213,390 törpebirtokos, 32,865 kisbirtokos és közel 50,000 szegődményes, — a végre földhőzjuttatottak Dózsa-serege pedig kaszával és kapával fogadta volna azokat, akik a szabadságharc ömlő vérében ezer meg tízezer holdjaiknak visszavételi díját keresték! De szabadságharcunk világosan megfogalmazta azt is, hogy a bolsevizáló kollektívizmus őrülete helyett nem akar kapitalista szabad-országrablást sem! A Magyar Október népének szabadságharcosai átlőtt szívvel is a kommunizmusba nem fullasztott becsületes társadalmi rendért, a korlátolt magántulajdon alapjain nyugvó szabad szocializmusért harcoltak! Harci céljukat senkinek sincs joga módosítani! Aki ezzel próbálkozna, az forradalmunk és szabadságharcunk árulója. Nem akarunk többé eladó és kiárusítható országot! Nem akarjuk többé, hogy nagybirtokok adják millió és millió magyar kezébe a vándorbotot! Nem, még akkor sem, ha tudjuk, hogy az első világháború kitörésének napjaiban 40,000 Amerikába vándorolt magyar jelentkezett önként a new yorki magyar követségen katonai szolgálatra! Negyvenezer olyan magyar a Haza védelmére, akiknek egy talpalatnyi rög sem jutott a Haza földjéből! Ami a feudális-kapitalista világban történt, az ezzel a magyar hazaszeretettel való visszaélés volt. Álljon örökké útjában ilyen viszszaélésnek a mai társadalmi öntudat és a Magyar Szabadságharc! 1956-ban ki is mondtuk, hogy “földet, gyárat vissza nem adunk”. , 1966-ban sem mondhatunk mást. Még akkor sem, ha sunyi propaganda emiatt vörösre igyekszik kenni a szabadságharcosokat. Csak spekulánsok nem akarnak, s csak hülyék nem tudnak ma különbséget tenni kommunizmus és szocializmus között. Nincs is szabadságharcunknak külföldre került egyetlen olyan potyautasa sem, aki otthon az ilyen sunyi vádat a nemzet szemébe merte volna mondani. TARTJUK A ZÁSZLÓT! Mi szabadságharcosok vagyunk 1966-ban is, és nem engedjük a Magyar Október hitvallását elégni az üzleti haszon bálvány-oltárán. Semmi közösséget nem vállalunk azokkal, akik veszélyeztetik forradalmunk örökségét. Nekünk ez nemcsak örökségünk a már történelmivé lett magyar múltból, a magyar ma számára, — hanem a magyar jövő, a magyar sorsalakítás szolgálatának útja is. Ahogyan nem ismerhetünk el soha hazaárulókból és nemzetgyilkosokból alakult bérenc-kormányokat, úgy nem ismerhetünk el emigrációs handa-bandázást sem, melyben forradalmunk és szabadságharcunk tiszta vallomását meghamisítják. Van még erőnk őrizni és vigyázni a Magyar Oktéber népének ezt a hitvallását! Ezt bizonyítja a Kereszt és Kard Mozgalom jelenlegi konferenciájának szabadságharcos találkozója is. Mert itt nemcsak két emigrációs szervezet találkozott egymással, hanem rabnépünk találkozott a hozzá hü számkivetéssel! Ez a találkozó az aktív magyar lelkek találkozója! Ez a találkozás figyelmeztetés mindenki számára, hogy vannak még, akik nem engedik népünk kinyilvánított követeléseit egyetlen befogadó ország politikai sakkjátékához sem idomítani. De letűnt reakcióhoz sem, és a recsegő vörös reakcióhoz sem! TEGNAPUNK — HOLNAPUNK Testvéreink! Nem a jelenlegi fiatal magyar nemzedék vesztette el a Hazát, de a leginkább tetterősek kötelessége azt visszaszerezni. A magyar nemzet életterülete azonban nem az alföldi medence és a Dunántúl! 1956 szabadságharca újból bizonyságtétel volt arról, hogy Kárpátországban a magyar jár az élen, így ő a vezetőnép. Ha Kárpátország más népcsaládjaiban meggyökerezik ez a felismerés, akkor Szent István Birodalma nem álom, hanem korszerűen is élő valóság lesz. Népünk építő forradalmisága az eszközöket részben már a kezünkbe adta. Az utakat járhatókká tenni e szent cél felé, a számkivetés politikájának legfőbb feladata. De ehhez — úgy látszik — a szabadságharcos emigrációban is őrségváltásra van szükség. Hisszük, az is meglesz! Mert forró küzdelemben elszürkülnek azok, akik ma kegytárgyakat árulgatnak, de tegnap az örök Magyarország sírásóinak voltak a szálláscsinálói. Isten áldása legyen mindazokon, akik rabnépünk szabadságáért kitartással és hűséggel szolgálják a Magyar Október útját. Dicsőség azoknak a hősöknek és vértanúknak, akik népünkért áldozták az életüket! ★ ★ “BUDAPEST KIÁLLÍTÁS” lesz Bécsben! Tavaszszal nyílik meg. A rendezés előkészületei már folyamatban vannak.
