Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-09-01 / 9. szám
1966 SZEPTEMBER HÓ SZITTYAKÜRT HETEDIK OLDAL Izrael kormánya szerint nagyon száraz. A yordáni arab kormány szerint viszont nem is olyan száraz. Legalábbis nem annyira, hogy Izrael — öntözés ürügyén — csatornák építésével egyszerűen elvezesse a Jordán-folyó vizét, mely a szomszédos arab országnak szinte egyetlen éltető eleme. Ez a száraz-nem-száraz vita már a sikertelen szuezi kaland óta állandóan folyik. Izrael még a vízcseppek után is nyújtja a kezét. Akár mint a kapzsi tacskók, akik tudják, hogy boxerrel keményített kamaszok állnak mögöttük. Az arab államok bátran állanak szemben, de a tacskókkal mégsem tudnak elbánni, mert a kamaszok nyomban előállnak és megvédik őket. Az arab vezetők azonban nem mennek Tel Avivbe egy kis észért. Rájöttek, hogy: kutyaharapást — szőrivel . . .! Izrael gátak és csatornák segítségével megkezdte elvezetni a Jordán vizét a folyó középső szakaszán. Miért ne vezethetné el a vizet Jordán állam a folyó felső szakaszán, az izraeli gátak és csatornák fölött? Persze, ez már gondolatnak is nagy bűn. Mi lesz akkor a lakatlan Negeb sivataggal? És különben is hogyan merészeli egy arab állam elvezetni a saját vizét, amikor már régóta szabály, hogy ami a tiéd az az enyém, s ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd!? . . . Ezen az alapon Izrael — mi sem egyszerűbb? — légi úton bombatámadást zúdított az épülő arab gátrendszerre. Eme radikális megoldás óta jó pár hét telt el, de a vele járó légnyomás még világszerte érezteti a hatását. Lesz is folytatása — az biztos. Az arabok arra számítanak, hogy vannak kamaszösszeütközések is a történelemben. S ilyenkor magukra maradnak a tacskók, akik magukban kevésbbé játszák a bátor nagyfiúk szerepét. ★ Nemrég volt huszonegy esztendeje, hogy az első atombomba felrobbant Hiroshima felett. A vele járt hatás és rombolás részletei csak va-Kértek az alábbiak közlésére: A Szent István Társadalmi és Kultúregyesület, tekintettel a farizeusok baloldali túlbuzgó munkájára, nem várt csodát, de ahogy az Egyesület csak erkölcsi és nem anyagi tőkét gyűjt, úgy nem a mennyiség, hanem a minőség volt a fontos, amiben nem volt hiány és így a Szent István Emlékest annyira várakozáson felül sikerült, hogy azt ezentúl minden esztendőben megrendezzük, még akkor is, ha az a farizeusoknak nem is tetszik, mert végre meg kell szűnnie annak, hogy Szent István nevét a magyarul nem tudók csak “business”-re használják fel! Dacára annak, hogy a magyarok által alapított és felépített római katolikus magyar nemzeti egyházközség idegen származású, magyarul nem tudó plébánosa, az egyházközség őrizetére bízott, nem az egyházközség tulajdonát képező Szentkorona másolatát az egyesületnek nem adta ki, hogy az közszemlére kiállítható legyen, mint ahogy az hirdetve volt, a Szentkorona mását, amit Albinskyné Kalmár Piroska, kitűnő tehetséggel megáldott képzőmüvésznő alkotott meg, úgy tündökölt a színpadon Kovács Béla és Szajlay Tibor koronaőrök között, hogy azt a benyomást tette, mintha az az eredeti Szentkorona lenne! Albinskyné Kalmár Piroskának ezért az áldozatos művészi munkájáért külön köszönetünket fejezzük ki! Görgényi Géza elnök üdvözlő szavai után Neszlényi Judit művészi kísérete mellett Szabó Mária csengő hangon énekelte el a magyar és amerikai himnuszt, majd Nyirády-Szabó Imre bejelentette a programot. Elsőnek az édes kis Elekes Klárika lépett a színre és elszavalta Móra Ferenc: “Az én Hazám” című versét olyan tudással és rátermettséggel, hogy a legképzettebb szavalómüvészeink is megirigyelhették! Ezután Neszlényi Judit, akit nem kell dicsérnünk, mert őt a hatalmas művészi tudása mellett, elbűvölő kedvessége és bájossága dicséri, úgy, hogy Liszt VI. Rapszódiája mellett a közönség valósággal átszellemült. Következett Nyirády-Szabó Imre, aki nemcsak lami végtelen egyenes, vagy inkább végtelen görbe geometriai vonalán vázolhatok. De summázott ismeretei érdekesen állanak szemben azzal a képpel, mely a mai Japánból vetül bele a valóság világába. Az ázsiai térségek nagyságához hozzászokott szem, a térképre pillantva meglepetéssel veszi észre, hogy milyen kicsinyke három szigetre szorult össze Japán több mint százmilliós tömegének a zöme. Talán ennek köszönhető, hogy ma Japán Ázsiának legjobban iparosított állama. Mint ilyen, nehezen tartható rabigában. Még magán viseli a Hiroshima és Nagasaki felett nyakába dobott jármot, de egy szabadulást hirdető hang már megszólalt a japán néplélekben. Ennek a hangnak ad kifejezést a Dokká Yakki vallási és katonai párt, illetve annak vezetői. Hivatalos kormánykörökben ez az új párt sokkal nagyobb aggódást kelt, mint a kicsiny, de annál hangosabb kommunista párt. Nem is csoda, hiszen alig egy évtized alatt olyan népszerű lett, hogy harminc millió körül van tagjainak a száma, illetve azoké, akik a párt eszméivel szimpatizálnak. A párt nemzeti vallást hirdet, tagjainak sorában katonás rendet követel, és ifjúsága nevelését sportszerű alapokra helyezte. Ezek szerint tehát egyáltalán nem nevezhető korszerűnek a mai értelemben. De a korszerű atombomba gödrei és emlékei fölött talán éppen abban van ez ereje, hogy az emberi szívet fogja meg, és az ősi japán hősiesség felé nyit új utat. ★ Angol távirati irodák londoni jelentései szerint a Szovjet tizenhét hadosztályt helyezett el újonan a Kínával szomszédos határain. Ezenkívül tenger alatt és tenger felett járó hajók masíroznak sűrű hullámokban Kína vizi felségterületének közvetlen határán. Hadviselési szándék és fegyveres demonstráció azonban nagyon összefolyik a mai világban. A jelekből nem lehet biztosan következtetni. Mindenesetre a pekingi szovjet követség előtt napok óta félmilliós kínai tömegek tartanak tüntetéseket. Manapság pedig a tüntető tömegek se mindig elégszenek meg demonstrációval. (N. Á.) konferált, de szavalt is és az ünnepi díszbeszéde oly nívós és magasszárnyalású volt, amüyent csak nagyon ritkán lehet hallani! Ezután következett Lendvay Amy és Kristóf György magyar tánca ifj. Szajlay Rafael zongorajátékával. Ez a két fiatal teremtés, akiket szintén a magyar jövő reménységeinek nevezhetünk, úgy táncoltak, hogy úgy igazán csak igazi magyar vérrel lehet táncolni! Majd ismét az édes kicsi Klárika lépett a színre és ugyancsak Móra Ferenc “Megmondtam a rögnek” című versét szavalta el oly meghatóan, hogy csak a legerősebb idegzetüek szeme maradt szárazon. Ifj. Szajlay Rafael még magánszámokat is zongorázott nagy rátermettséggel úgy, hogy ő is meghódította a zenerajongókat. Végezetül Görgényi Géza elnök megköszönte a hit- és nemzethü közönség megjelenését és ismertette a Nemzetvédelmi Bizottság hónapok óta tartó munkásságát és terveit Szülőhazánk felszabadításának egyetlen járható útján, amit a közönség nagy tetszéssel és száz százalékos közreműködési ígérettel és a közeli Nemzetvédelmi gyűlésen, valamint a jövőre rendezendő Szent István Emlékesten való viszontlátás reményében, Papp-Vári Elemérné “Magyar Hiszekegy”-jének elimádkozásával búcsúzva, még hosszú ideig elbeszélgettek. Ügy a képzőművésznő, mint a szereplők igazi vastapsot kaptak, a női szereplők azonkívül még egyegy csodásán szép rózsacsokrot is. A jelen voltak névszerinti felsorolása helyszűke miatt lehetetlen, de Nagytiszteletü Dr. Héthalmy Páth Károlyt és Szabó Antalt meg kell említsük, mert a protestáns papok közül csak ketten voltak a megjelentek között — katolikus papot nem láttunk. Az Egyesületek közül csak a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége és a Magyar Mérnökök Baráti Köre volt elnökeik által is képviselve. GÖRGÉNYI GÉZA Tanulni — Tanulni! Szeptember elseje: váltó. A vakációzó-kacarászó diákzsivaly robogó vonata vált át rajta az iskolakörnyékek és iskolaudvarok diákzsivalyának sínpárjára. A zakatolás hangszínén erős változás érzik. Egy-két túzok-természetet a kényszer félrevon sarokba, falmellé, eresz alá. Bennük kesereg a július-augusztusi napfénynek és szabadságnak elpergett élménye-emléke. De a szeptemberi új diákzsivaly színében uralkodóan pompázik az ifjúság nagyszerű vágya: tanulni. S ez a vágy nem torpan manapság sem, sőt, mintha izmosodna. Elemistákban, szak-középiskolásokban és egyetemre érettekben. De hová visz? Az ifjú még úgy látja: az érvényesülés felé, vagy egyenesen a Tudás Parnasszusába. Milyen bájos a diákbeképzeltség lányokban, fiúkban! Sokszor már a menet elején azt hiszik, hogy markukban a siker; sőt ott járnak a Parnasszus közelében. S mert elképesztően szakosodott a világ, kisebb vagy nagyobb diploma birtokában úgy is tudják: ott vannak már. Pedig ez az, ami lehetetlen. Különösen ma, amikor a százéves műveltség olajcseppje mérhetetlenül szélesre tágult-húzódott szét a tudás lehetőségének a tengerfelületén, s szinte egy szűk szakma is többet igényel, mint amennyi száz év előtt egy-egy ritka polihisztor fejét töltötte meg. A korfejlődés megmilliószorozta a tudás ismeretporszemeinek a számát. Megbirkózhat-e velük egyáltalán az ifjú? A mai stüusban nem. A műveltség alanya légtornásszá lett. Azzá kényszerült lenni. Ott pedig egy négyzetmilliméterre eső egyensúlytalanság is végzetes lehet, de mindenképpen bukfenc. Miféle új stüus segíthet a ma kátyúján? Hogy ne jöjjön a bukfenc, a megszégyenülés, — ne maradjon el a tanulásba fektetett óriási munka és áldozat sikere sem? Nem valami modernül kianalizált szellemi birkózó-stílus vezet át a Parnasszus kapujába, de legalábbis az életsiker alagútjain. öreg sínpár inkább, mely jóideje használaton kívül helyezve ma rozsdás ugyan, de még mindig eligazít. Sőt, örökké csak ez igazítja el azt, aki idejében és szúrósan rápillant a tudásterület bejárhatatlan végtelenségére. Aki jól megtanulta, — tudja — a maga szűk kis szellemi birtokát: higgyen a másokéban! Igazítsa rá magát más fej vágányára. így csinálták a régiek is. Amit nem tudtak vizsgabiztossággal: elhitték olyanoknak, akik tudták. A tudásnak nemcsak volt, ma is van tekintélye. Csak meg kell találni Az önhittséget úgyis kiszárítja az élet a mindent legjobban-tudás gyakorlati mezején. A személytelen tudás tekintélyével, s mások jobban-tudásával érdemes idejében öntözgetni saját tudásunk hézagain át a személyes fogékonyság talaját. Sőt beültetni tudás-palántákkal a széles hézagokat. A tudás szelleme — közös. S ebből a közösből táplálkozik legeredményesebben az egyéni értelem, — mely önmagában sohasem lehet képes felszántani az emberi gondolatvilágot. Tanulni — tanulni hát! De HINNI is abban a tudásban, mely alatt nem dőlt meg a személy tekintélye. Nehéz válogatni? Szeptemberekben kezdődő diákfeladat nehézsége csupán. ★ ★ ŰJ FEJŐSTEHÉN. — Nem Micsurin tenyésztette ki, hanem az Ausztriában lefolyt választások eredménye, és a velejáró kormányváltozás. Izraelben és az USA-ban élő, és már sokszorosan “kárpótolt” elégetettek követelést nyújtottak be a keresztény-demokrata osztrák kormányhoz: kilenc milliárd Schilling erejéig. (Egyelőre — de azonnal!) Kísérőzeneként hozzáfűzték a vérpezsdítő talp alá valót: Ausztria éppúgy felelős a “Hitleri bűnökért”, mint Nyugatnémetország. Kérdés: van-e ereje az új kormánynak — elődeinek példája szerint — a követelésnek ellentállni. Vagy Ausztria is rácsúszik az egyedül zsidó érdekeket szolgáló fejőstehén útjára, és sorsa lesz, hogy soha ne érjen az ismétlődő meg növekedő “jóvátételi” követelések végére? Zsidónak áll a világ, — gójnak az alamizsna . . . (Meddig még?) Milyen száraz is a Negeb-sivatag? SZENT ISTVÍN-NAP LOS ANGELESBEN
