Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-09-01 / 9. szám
NYOLCADIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1966 SZEPTEMBER HÓ MAGYAR CSERKÉSZET A DIASZPÓRÁBAN Németföldön, 1946-ban, közel félszázados hagyományokból új mozgalom indult, s új intézmény létesült: a KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSZET. Alapozása, szervezése, felfejlődése, — kegyetlen kényszerítő erők miatt átültetett gyökerekből is szilárd törzzsé, terebélyes tölggyé növekedése, — megérdemelne vaskos kötetre terjedő, igen komoly tanulmányt. Tudományos szinten s fényképes illusztrációkkal a magyar történeti irodalom számára, és világtörténelmi okulásul jövendő századokra. Kisebb csapatravaló szervező cserkész-harcos, — akik szinte cserkész-hősökké nőttek, — sok-sok nagycsapatravaló magyar cserkészifjú, egész cserkészhadsereg, érdemelne akár szobrot is, de annyit mindenesetre, hogy kőbe faragjuk, ércbe véssük a nevüket. Mert mindnyájan beleírták azt a magyar lélek, a nemzeti lét történelmébe, az örök emberi ideálok megformálásának ragyogó nagy müvébe. Még hozzá a magyar történelem legnehezebb akadályversenyének terepén: a huszadik század világméretű magyar diaszpórájában. Öt világrész tizenhét országában, hetven csapatkeretben él-virul a második évtized végén a külföldi magyar cserkészet, s a csapatok valamennyi tájon dísztáborozással ünnepelték meg ezen a nyáron a húszéves fordulót. Mit tartalmaz és mit nyújt ez a sokat dicsért, tagjai és barátai által annyira szeretett, igaz ember részéről szinte egyedülállóan megbecsült magyar cserkészkedés a nagyvilágban? Feleljenek rá az ifjak maguk, akik nem cirkalmazzák a választ, akiket nem tanítottak be tartalomszegény stilisztikai sablonokra, akik szívükből szikrázzák ki a ritka titok gondolati megfejtését. Magyar szívük melegágyából, cserkészbográcsából, tüzkatlanából, melynek erejével önmaguk építették szilárd valósággá a cserkészvágyat, — tábortűz tövéből, mely nem is csak önvédelmi bunker, hanem újabb Szigetvár, Buda-vár, híres Egervára azzal a többlettel, hogy sem féreg, sem ármány, sem megnemértés, sem ellenséges támadás nem tud erőt venni rajta. Egyik így felel: “A cserkészet megtanított adni, s arra, hogy adni jobb, mint kapni.” A másik: “A cserkészet megtanított arra, hogy a feladatokat megoldjam, hogy ne féljek, ne bizonytalankodjam.” A harmadik így: “A cserkészet megismertetett a magyar sorssal, és megtanított annak elviselésére.” És tovább: “A cserkészet megtanított kötelességszeretetre.” “A cserkészet tanított meg arra, hogy életem célja a megfontoltság, a megbízhatóság, a felelősségtudat és az állhatatosság legyen.” ... “A cserkészet megtanított a testvéri szeretetre.” . . . Cserkész-szívekből szakadt kis válaszok. De lehetne-e eszméiknél magasztosabb tartalma ifjúsági intézménynek? Kimagaslóan JÓ MUNKÁT végeztetek a számkivetésben Magyar Cserkészek! Méltán vár Benneteket új magyar ezredév szent küzdelmére minden magyar rög, meg Lomnicz és a Hargita! «imAKÖfcT Megjelenik havonta Published Monthly Publication mensuelle A Hungária Szabadságharcos Mozgalom Lapja Felelős Szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR (USA) Felelős Kiadó — Publisher: TÓTH BÉLA (USA) Levelezési Címek — Correspondence Offices: USA: Major Tibor, 8811 Detroit Avenue, Apt. 47, Cleveland, Ohio 44102. CANADA: Horváth Sándor, P. 0. Box 26, Montreal 16, Quebec. Előfizetés: Egy évre: $3.00 — Egyes szám ára 25 cent. Printed in USA Vadászok mindig is voltak, ősidőkben ők szerezték meg a legkiadósabb emberi táplálékot. Eleinte tehát élelemszerzést jelentett a vadászat, majd kiművelt hivatást, később különleges szórakozást. Mikoriban a szakállas Marx szövögette világrengető álmait, már majdnemcsak úri passzióvá lett. Követői vetettek véget ennek, s a vadászatot visszaerőszakolták a hivatás körébe. Az államosításoktól elvérszegényült közgazdaságban, az őstermelésnek egyik legvirágzóbb, hivatászerü ágazatává izmosították. A világon széliében egyes népeknél a vadászat igen magas fokra fejlődött. Sőt némely törzsek a legnemesebb vadra: embertársaikra vadásztak. Nem is csak szabályos háborúsdi alkalmával, hanem vallási hitbuzgalomból is, vagy kacér szórakozásból. Még ma is vannak primitív települések, ahol azt tartják, hogy a megevett embertárs ereje átszáll az ő testükbe, a tudós agyvelejétől meg egyenesen okosak lesznek a buták. Megint más törzsek beálltak fejvadászoknak, csupán azért, mert a zsugorított emberi fej ékes dísze minden sátornak és hangos hirdetője a vitézségnek. Nem tudni, hogy az ilyen gondolatok ébredésére van-e befolyása a földrajzi adottságnak, de a fejvadászatot és az emberi fejnek füstön való zsugorítását a délamerikai indiánok vitték a legmagasabb tökélyre. ★ A guineai pápuák állítólag már ötven éve felhagytak az emberevéssel, és a fejvadászatot is csak a délamerikai ősrengeteg legeldugottabb zúgában gyakorolják kőkorszakbeli szinten élő törzsek. Különös játéka a sorsnak, hogy a legutóbbi negyedszázadban viszont, egy magát kiválasztottnak tartó és hatezer éves kultúrával rendelkező “törzs” éppen azon a tájon szokott rá leginkább a fejvadászatra. Helyesebben ott fejlesztette ki a fejvadászat módszereit leginkább “korszerűvé”. A szovjet-csatlós államok kiküldöttei július folyamán Prágában ankétot tartottak. A kiküldöttek az állami apparátusnak valószínűen a védelmi szervezetéhez tartoznak, nálunk tehát az ÁVO-hoz. Az ankét célja az volt, hogy az egyes államok külföldi kémszervezeteinek felderítő tevékenykedésével szerzett adatokat összevessék, — és ebből konkrétan megállapítsák, hogy az egyes kommunista rezsimek szempontjából ma mely emigráns szervezetek veszélyesek, illetve kik azok a magánszemélyek, akiknek külföldi közéleti működése nekik nem kívánatos. Az ankét eredményéről nyilvánosan jelentést is tettek közzé. A jelentések a “veszélyes emigráns” személyeket nem nevezik meg. Annál érdekesebb azonban, hogy magyar vonatkozásban a “legveszélyesebbnek” a Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetséget, és a Hungária Szabadságharcos Mozgalmat bélyegzik. Ezeket tartják elsősorban — bomlasztással — felszámolandóknak. A HSzM a maga részéről ezt a megbélyegzést kitüntetésnek veszi, ügy érzi, hogy a legmagasabb érdemrendet kapta meg ezzel a legilletékesebbtől: a szabad sorstól és rabsorstól egyaránt független MAGYAR NEMZETFELSÉGTŐL. A Mozgalom azonban továbbra is rangjelzés nélküli közkatona módján harcol a Nemzetért és a Magyar Haza függetlenségéért, szabadságáért. Nem is önmagára hívja föl a számkivetett magyarság figyelmét, hanem azokra az irányelvekre, melyekkel a Hírszolgálati irodák is beszámolnak arról, hogy az izraeli kémszolgálat ügynökei milyen szakképzett fejvadászok lettek. Bohrmann és Mengele doktor után szimatolnak Délamerika őserdeiben kitartó szívóssággal, és időnkint szerénynek legkevésbbé sem nevezhető hangos akciókat hajtanak végre. Hajdani békés harisnya- és libamáj-ügynökök képződtek át ilyen szakmára, vagy valamikor ifjú ügynök-tanoncok sajátították el benne a mesteri fokot. Hosszú évek munkájával megtanulták a nyom-olvasás mesterségét (nem az indiánoktól!), és megállapították, hogy a keresettek a Parana-folyó mentén elterülő őserdőkben, a Motto Grosso-nak nevezett területen élnek. Itt óriási területet borít a mindent eltakaró trópusi növényzet. A Természet e területének titkos egyhangúságát csak itt-ott szakítja meg egy-egy kisebb tanya vagy városka, melyet már a második világháború után építettek német menekültek. Bohrmann és Mengele nagy név, — fejükre már több százezer dollárra rugó vérdíjat tűztek. Láthatólag sem a nyomolvasás tudománya, nem tökéletes még, sem pedig nem sikerül minden esetben Eichmann-bravúrt csinálni. A vadászatot megkönnyítő vérdíj hatalmas összege ellenére azonban Motto Grosso táján nem akadt áruló. Pedig a vadászat igen komoly méretekben állandóan folyik. Híradások mondják, filmfelvételek is bizonygatják, hogy a paraguay-i hatóságok és különböző expedíciók viszont jelentős számú izraeli fejvadász tetemére akadtak. Feltehető azonban, hogy még több fejvadász-tetemet nyeltek le a Para-folyó híres faj-krokodiljai: a kaimánok. Erről azonban nem szól az izraeli kémszolgálat, pedig a kaimánok nem válogatósak és szintén hallgatnak. A nagy akció ezideig tehát alaposan visszafelé sült el, akár a kocavadász puskája. Az üldözött “nemes vadak” bizonyára megismerték a fejvadászok minden trükkjét, és szagukat már széllel szemben is megérzik. (•—gy —d) HSzM szolgálja a közös nagy magyar Célt. S amelyek a magyarság elnyomóinak megítélése szerint, a közös ellenség számára rejtve is, nyíltan is a legveszedelmesebbnek mutatkoznak. A HSzM sohasem törekedett arra, hogy formális és széles szervezetté. építse föl magát, mert idejében észrevette azt, hogy nemzeti szervezet külföldön, formális keretek között önerejéből soha nem érhet el kellő súlyt. Azok az eszmék és irányelvek azonban, melyeket a Mozgalom tűzött a zászlajára, még a nagyvilágot uraló politikai és fegyveres blokkoknál is súlyosabbak. Döntő erejüknek a kiharcolása nem szervezeti és nem stratégiai kérdés, hanem örök eszméknek lassú győzelmi útja a tagadás, a rombolás és a hatalmi mesterkedés történelmi hullámzása fölött. Fegyelmezett szolgálat és kitartás birtokában és gyakorlásával — az emberi Sors történelmi erejével jutnak tehát győzelemre azok. A hazai rezsim — a HSzM-mal kapcsolatban — már eleve hiábavaló fáradozásba kezd. Eszmei célkitűzéseket, élet- és irányelveket nem lehet “felszámolni”. Virágzanak azok és közvetlenül hatnak a legnagyobb tömegekre mindaddig, amíg csak meg nem valósulnak, és a megvalósulás folyamán esetleg önhibájukból meg nem buknak. A HSzM eszméivel és irányelveivel szemben éppen a hazai judeo-bolsevista rezsim vörös terror-eszméi kerültek már nagyon is a természetes felszámolódás: az eszmei elenyészés útjára. FEKETE LISTÁN Cionista őstermelők
