Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-09-01 / 9. szám
NEGYEDIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1966 SZEPTEMBER HÓ A montreali sajtó vitéz Serényi Istvánról AGYRÉMESEK GONDJAIBÓL “Mi legyen a gyermekből?” — tárgyalgatják mostanában otthon. A nagybetűs kérdés úgy hangzik, mintha meleg apai szívből fakadna. Pedig hideg gondból fakad: a kommunista agyrém gondjaiból. A mindent agyontervező és agyonszabályozó kommunizálásból. Az Ember gépesítéséből és gépalkatrészesítéséből. Egyszerűen abból, hogy ezek a magyar gépalkatrészek nem és nem akarnak beleilleni a kommunista szerkezetbe. A tizennégy éves ifjak, az általános iskola elvégzése után, szinte kivétel nélkül, de mindenesetre feltűnő számarányban, — tovább szeretnének tanulni. A végzetteknek több mint a fele gimnáziumokba kéri a felvételét. Az ipari szakiskolák iránt évek óta egyre csökken az érdeklődés. A kommunista államgazdálkodásban pedig éppen ilyen ipari szakiskolákban tanult fiatalokra volna szükség, és egyre nagyobb szükség. Ezért a fiatalságot — s már a szülőket is! — egyre inkább preszszionálják ilyen irányban. A kommunista nagyvezérkar álmait élénk színekkel festegetik, és megpróbálkoznak az értelmi ráhatás minden fegyverével. Lemérve az idei tanév végén történt jelentkezéseket, megállapítják, hogy ebben az évben némileg enyhült a roham, mely eddig sokszoros túljelentkezéssel ostromolta a gimnáziumok kapuit. Ezek szerint nem hiábavalók azok az erőfeszítések, melyekkel az állami munkaerő-.gazdálkodási apparátus befolyásolni és irányítani igyekszik a tanulóifjúság pályaválasztását. De “ellenkező előjelű tapasztalatok is vannak —• írják — s ezek arra figyelmeztetnek, hogy nagyon sokat kell még tenni, hogy a fiatalok pályaválasztásából ki lehessen szorítani az illúziókat meg a divatot.” Illúziónak és divatnak tudják be azt is, hogy néhány szakmai képzés iránt nagyobb az érdeklődés. Például túl sokan igyekeznek a rádiómüszerész, a fodrász, a fényképész szakmában való kiképzés felé. Ugyanakkor kevesen jelentkeznek kőművessé, építőiparossá, gépésszé való kiképzésre. íróasztal mellől kérdezik: ennyivel előnyösebb lenne egyik szakma a másiknál? A szülők és a fiatalok terhére róják, hogy tájékozatlanok. Nem is tudják, hogy hányféle szakmai kiképzés felé nyitottak útat a szakiskolák. Tapasztalat szerint, akár a szülők latolgatják a tanácsadást, akár a diákok a választást, általában 10-15 szakma körül folyik a mérlegelés. Pedig 300-nál is több lehetőség között lehetne válogatni! Hát éppen itt a hiba: több mint 300 féle szakiskola! Hol van a világon szülő, de még inkább gyerek, aki csak valamennyire is tájékozódni tudna ennyiféle szakma felől? Tizennégy éves korban! Hogy aztán az egész életét ezzel a választással szabja ki! Egyáltalán hogyan lehetséges az ipari képesítést már annak első lépcsőjén 300-nál is többre tördelni? Nem lenne józanabb az elméleti felosztással, legalább az első oktatási évben, megállni annak a határnak a közelében, melyen belül az általános tájékozottság képes eligazodni? Vagy nem lenne elég az aprólékos szakismeret elsajátítását főleg a gyakorlatra bízni? És elméleti tanítását akkorára hagyni, amikor az ifjúnak a szélesebb ipari kategóriákban már meglehetősen megértek az ismeretei? Az emberi lélekben először fölébred, s csak később képződik valamely szakma — hivatás — szeretete. Ez az ébredés azonban útvesztőbe esik, talán el is alszik, ha 300-as táblázatot tartanak elébe, amikor választani kell. Ezenfelül ott van még az emberi lélek ezerféle változatos hajlama, ami csak legritkább esetben bújik elő a biológiai érettség kezdő határa előtt. Az ember hivatása: megnyergelni a természet erőit. Azokat mindenáron megváltoztatni akarni: agybaj. S hatalom birtokában az agybajosok nyomorékká tehetnek generációkat. Gondjaik azonban akkor sem oldódnak meg, hiszen éppen ebből származnak! ★ ANGLIÁBAN A MUNKÁS-PÁRT többségű Parlament megszavazta az acélipar újra-államosítását! Vajon meddig bírja még az angol gazdaság azt, hogy a politikai törtetés hol így, hol úgy rángassa? Különösen amikor annyira beteg, hogy tíz százalékkal kellett emelni az adókat, meg kellett szigorítani a hitelt, fél évre be kellett fagyasztani a kifizetéseket, le kellett fékezni az építkezést, és még valutakorlátozásokat is életbe kellett léptetni. Az elmúlt hetekben a montreali angol és francia nyelvű magyar újságolvasó örömmel láthatta: nincs elfelejtve az 1956-os dicső Magyar Szabadságharc, a sok áldozat, melyet a nyugati világ népeiért is hoztunk. A külföld szimpátiáját szabadságharcunkhoz méltó akciókkal ismét megnyerhetjük. A gyáva megalkuvás (még ha jól szervezett is) senkinek nem imponál. — Elmondhatjuk, hogy az a sok mérföld, amit Serényi István hidegben, melegben, esőben a fél világon keresztül futott és gyalogolt, az a sok-sok intervjú, melyet alkalmakkor riporterek ezrei vele folytattak, valóban méltó folytatása megkezdett szabadságharcunknak. Csakúgy mint a San Francisco-New York szabadságfutás (72 nap, amerikai rekord is), vagy akár a berlini szégyenfal melletti szabadság-gyaloglás alkalmával, a montreali akciója is óriási sajtó visszhangot kapott: napi- és hetilapok színes-képes riportot közöltek mútljáról és további terveiről. Öt vezető lap szerkesztőségi irodájában magyar vonatkozású és világpolitikai kérdésekre válaszolt. Szellemileg is felkészült diplomatája volt ügyünknek. Július 12-én Serényi István megkoszorúzta a magyar hősi emlékművet, és ezzel kezdődött az az Az egykori forrás így írja le a dráma kifejletét: Szeptember 7-e volt. Zrínyi védőserege az állandó harcokban kétszáz főre olvadt le. Amikor a támadó törökök már a belső várat rakták körül rőzsével és meggyujtották, a védők felkészültek utolsó harcukra: a kirohanásra. Zrínyi díszöltönyét vette magára és a mentéjébe száz aranyat varratott. Aztán egy ágyúlövés nyomán támadt résen az ellenségre vetették magukat. A túlerő azonban csakhamar legyűrte őket. Zrínyit a hídon tett néhány lépés után golyó- és nyílvessző-találat érte, s holtan ragyott össze. Holttestének birtoklásáért ádáz küzdelem folyt. Harcosai közül mindössze heten maradtak életben, foglyul a töröknek. Zrínyi fejét a nagyvezér karóba huzattá, két napig közszemlére tétette ki, majd elküldte a király táborába. Négyszáz éve ennek. Négyszáz évvel ezelőtt — 1566. szeptember 7-én — esett el a szigeti vár, amelyet Szulejmán szultán százezer főnyi seregével és kétszáz ágyúval több mint egy hónapig ostromolt. A vár és védőserege elpusztult ugyan, de a török is kiheverhetetlen veszteséget szenvedett — maga a szultán is meghalt itt — s már sem az erejéből, sem az idejéből nem futotta az ellenségnek, hogy meghódítson nyugati területeket, megtámadja Bécset. Magyarországon megemlékezést tartanak az évforduló alkalmával. Ennek középpontjában természetesen a vár áll. A régészek a megelőző évek során felkutatták, feltárták a vár minden talpalatnyi helyét, hogy rekonstruálhassák — már amennyire lehet — az úgynevezett belső várat, azt a helyet, ahol a védelem legdrámaibb fejezete lezajlott: Zrínyinek és társainak a kirohanása. Az ásatások során megtalálták több épület- és falrész eredeti alapját, köztük a lőportornyot, amelynek felrobbanása lángba borította a belső várat és lehetetlenné tette az ellenállás sikeres folytatását. A régi helyén újra kiásták a vizesárkot és azon a ponton, ahol az emlékezetes felvonóhíd álakció-sorozat, melyet a montreali Emlékbizottság a tízéves jubileumi évfordulóra tervez. A koszorúzás után útja a város szívében lévő Dominion Square-re vezetett. Itt pontosan egy órán keresztül rótta a nagy hőségben a magának kijelölt köröket, miközben a riporterek szinte egy percre sem hagyták lélekzethez jutni. Esetleges zavartkeltők ellen a rendőrség, de szabadságharcos fiataljaink is készen voltak. Befejező akkordként Serényi István a montreali 1956-os Magyar Szabadságharc Emlékbizottság kíséretében megkoszorúzta a kanadai hősök szobrát. Már az esti lapok ilyen cím alatt foglalkoztak az akcióval: “A jubileumi évforduló előfutárja”, “Fáradhatatlan gyaloglója a magyar szabadság ügyének”, “Emlékezzünk Magyarországra”, “Ne feledjük az 1956-os magyar forradalmat”, “Diktatúra nélküli szocializmust akartunk — Serényi” stb. Lassan tíz éve, hogy nem foglalkoztak ennyit a montreali lapok a Magyar Szabadságharccal. Serényi István bátor kiállásának köszönhetjük, hogy szent ügyünk ismét napirendre került. Mi, a helyi Emlékbizottságba tömörült szabadságharcosok csak megfogadhatjuk: HASONÓ SZELLEMBEN IGYEKSZÜNK HARCOLNI TOVÁBB. (V. T.) lőtt, most egy egyszerű inkább jelképes hidat emeltek. Ennek közelében állították fel a várvédő Zrínyi Miklós monumentális szobrát. A belső vár mintegy kétezer négyzetméternyi területéről 60-70 centiméter vastagságban elhordták a földréteget és így lejutottak a vár eredeti szintjére. Ezen a területen minden növényt kipusztítottak, minden felesleges tárgyat eltávolítottak és a földet szürke kaviccsal borították be. Sivár pusztaságot teremtettek, hogy a szemlélők előtt teljes drámaiságban bontakozzék ki a 400 év előtti véres esemény. A vár köré gyönyörű, ligetes parkot varázsoltak a kertészek, korabeli fákat és cserjéket ültetve el. A parkot át- és átszeli a szeszélyesen kanyargó Almáspatak, amelynek vize annakidején védte, oltalmazta a várat. A közelben — mintegy a természet ajándékául az évfordulóra — egy kútfúrás alkalmával hőforrás tört fel. Hetvenhárom fokos víz ömlik nagy bőséggel a föld mélyéből. S igy megvalósulhat a szigetváriak több évtizedes kívánsága: nagy, korszerű strand épült az Almás-patak partján, amelyet a hőforrás táplál majd meleg vízzel. A Zrinyi-várból tehát nemzeti ereklye lett, zarándokhelye magyaroknak és külföldieknek. A vár évente tíz- és tízezreket vonz Szigetvárra. A kazamatáiban berendezett turistaszállások télen-nyáron tele vannak. Eger és Szigetvár — ez a két hely ma szinte minden iskolai, ifjúsági utazás célpontja. Akárcsak másfélszáz évvel ezelőtt, amikor itt járt az ifjú Vörösmarty Mihály és ezeket írta: “A lelkes eljár ősei sírjához, s a régi fénynél gyújt új szövétneket.” ★ ★ MAGYARORSZÁG LETT EURÓPA ELSŐ SZÁMÚ ÉLŐ-VAD EXPORTŐRJE. — A múlt szezonban Magyarország szállította a legtöbb élő vadat a nyugati országok vadgazdaságainak vér-felfrissítésére. A vásárlók elismeréssel nyilatkoztak a magyarországi vadak akklimatizálódó képességeiről, és jövőre még fokozni kívánják a megrendeléseket. Szigetvár
