Szittyakürt, 1965 (4. évfolyam, 4. szám)
1965-04-01 / 4. szám
HATODIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1965 ÁPRILIS Hó Ami nem kerülhet múzeumok lomtárába (Folytatás az ötödik oldalról) így van jól. Feltűnő azonban, hogy a hazai munkásság mellett a parasztságnak is van korszerű és tökéletesen jogosult osztályöntudata. A kérdés csak az, hogy bíztató jelenség-e ez a magyar jövő szempontjából? Konkréten: túlterjed-e a munkás és paraszt réteg osztályöntudata a saját osztályérdekein? Felismeri-e, hogy a saját léte feloláhatatlanul bele van gyökerezve annak a magasabb közösségnek a létébe, melyet nemzetnek nevezünk? Mert ha a dolgozó magyarság ezt nem látja, nem érzi, akkor az ipari csúcsteljesítmények és a mezőgazdasági nagyüzemek semmi újat nem jelentenek a magyar történelemben! Mert ekkor ezek az osztályönzés jelenségei! Semmiben sem különböznek a hajdani nemesi osztály önzésének jelenségeitől, és méltán nevezhetők IPARI VERBŐCZIANIZMUSNAK. Hiszen az tökéletesen közömbös, hogy a nemzet életére a nemesi osztálynak, a munkás osztálynak vagy a paraszti osztálynak az önzése vet-e sötét árnyékot, és közülük melyik csavarja félre a nemzeti érdekek egyetemes szolgálatát. Ha így van, akkor erre semmiesetre sem lehet büszke a magát szocialistának nevező budapesti kormányzat. Az egész középkoron át nemesi címerekben felvonult osztályönzés vezetett siralmas történelmi helyzetünkhöz, — ahogyan azt „A magyar nemzet őszinte története” című mű tárja fel olyan élesen! A munkás és paraszt osztály-önzés sem vezethet kevésbbé siralmas helyzethez akkor, ha a magyar munkások és parasztok most a világproletárok-közössége tagjainak tekintik magukat. Mint ahogyan a népi és nemzeti egységből hasonlóan kiszakadva, a magyar nemesi osztály a nagyvilág nemesi rendjéhez tartozónak érezte magát a múltban. Csak bízni lehet: a magyar dolgozók látják, hogy helyzetük javulása, mely minden ipari rekord ellenére sem éppen rózsás, az egész magyar nemzeti közösség hatalmi helyzetének kiterebélyesedésétől függ. Ha viszont így igaz a helyzet, akkor a nemzetünkre boruló nagypéntek éjszakáját is felváltja majd a feltámadás örömünnepe! De különben nem, — s a magyarság történelmi életútjának szempontjából egyenesen káros a túlméretezett, és önző osztályöntudatot fejlesztő gyáriparosítás. (Beleértve a kolhozokon keresztül szinte eliparosított mezőgazdasági termelést is.) KEVESEN VAGYUNK — SOKAN LEHETNÉNK! Reflexióim sorából nem hagyhatom ki népszaporodási arányszámunk gyászos képletét sem! A nemzethü magyarság aggódással és dícséretreméltó igyekezettel támadja a hazai kormányzat „abortusz-rendeletét”, mely ennek a kormányzatnak valóban rikító szégyenfoltja. Mit teszünk azonban akkor, ha a kormányzat hatályon kívül helyezi ezt a rendeletet? Hiszen az nem kényszeríti a magyar anyákat áldott állapotuk műtéti megszakítására, csak jogi keretek között lehetővé teszi azt nekik! A veszedelem a magyar anyák erkölcsi összeomlásában rejlik! A hitet kell visszajuttatnunk a magyar anyákba! Hogy vezérlő életmotívumuk a krisztusi erkölcs legyen! Aztán odaállítani elibük példaként a távolkeleti rokont: a kínai anyákat! Akik íme már jóval hétszáz millió fölé gyarapították népüket, mely éppen ebből eredően legyőzhetetlen minden partizánharcban! És amely nép ma is ékesen bizonyítja a világtörténelmi tanulságot, hogy nagy életkűzdelmekben nem hadvezérek, hanem az édesanyák döntik el népük sorsát! A mi fajtánk, a turáni népközösség a világ népességének nagyobbik fele! Amint az éjre nappal következik, olyan biztosan fogja ez a számában és szorgalmában minden más fajtát felülmúló népközösség belátható időn belül átvenni a világ sorsának irányítását! A bennünket minden oldalról fojtogató környezet Európa-formáló hatalmi iránya és előjele máról-holnapra megváltozhat! Ma már világosan látszik, hogy a mellőzött nemzetek sorából csak a turáni rokonság ápolásával emelkedhetünk ki! ELŐTÉRBE A NÉP-ÉLETTANI KÖVETELMÉNYEKET! Az emigráció nekünk hontalanságot jelent, nemzetünknek pedig azt jelenti, hogy ha nem sokkal több, legalább egymillió tagja hiányzik a helyéről. Külföldi ifjúságunk számára Magyarország ma már majdnem csak puszta földrajzi fogalom. A fizikai vasfüggönyön kívül és az emigráció elszakadásán kívül ez a tény a harmadik, s legvészesebb szakadás a nemzet testéről. Amilyen fontos, hogy hazai fiatalságunk külföldi egyetemeken szélesíthesse ismereteit, legalább anynyira kívánnivaló, hogy az emigrációs ifjúság is helyet kapjon a hazai egyetemeken való okuláshoz. (Hasonló tárgyban külön cikk várakozik szerkesztőségünkben közlésre! A Szerk.) Ez, valamint általában a hazalátogatások nyújtják az egyetlen lehetőséget arra, hogy a nagy magyar szakadék kitöltése magyar és magyar között, hazai benyomások által végre megindulhasson. A családalapítás korában lévő ifjúságunk hazatérésének még nagyobb, a nemzeti élet egész jövőjére kiható jelentőségét pedig nem szükséges külön hangsúlyozni. ORSZÄGTERÜLET ÉS HATÁRKÉRDÉS A „néprajzi határok”-nak ilyen egyszerű kifejezéssel való emlegetése és azoknak a hazai követelések sorába való állítása felelőtlen és veszedelmes. Ez semmiesetre sem illik bele abba a magasabb követelménybe, amit a Kárpátmedence élettörvénye állít föl. A trianoni ország- és néprablás eredményeit semmiesetre sem ismerhetjük el. Jogos követeléseinknek szabatosabb kifejezést kell adnunk! Az első bécsi döntés precedense elég jogalap az 1914-es néprajzi határok követeléséhez. Az ilyen határok azonban a kárpáti népek federatív úniójában csak a magyar belügyi kormányzat illetékességének határait jelenthetik. Semmiesetre sem a történelmi Magyarország politikai egységének helyreállítására irányuló igényeink feladását! A magyar sérelmek jóvátételét azonban nem várhatjuk semmiféle nyugati hatalomtól, — főképpen nem bármiféle parlamenti demokráciától. Igazságosságot csak erős hatalom tehet. Minden igazságtalanságból fakadó helyzet igazságos újjárendezése sérti azoknak az érdeközösségét, akik az igazságtalanság folytán kedvezményezett helyzetbe kerültek. Ilyen „sértést” egyetlen nagyhatalom sem fog elkövetni. Nemcsak azért, mert demokrata kormányzati rendszerük miatt gyengék, hanem azért is, mert idült politikai gyakorlatuk szerint az árulást jutalmazzák és a szövetségi hűséget büntetik. Ez pedig már maga is az igazságosság antitézise, ami a polgári jóerkölcs normái szerint fogalmazott biintető-törvénykönyvek büntető rendelkezései alá esik. Igazságot csak olyan nagyhatalom tehet, mely elég erős ahhoz, hogy szembeforduljon az igazsággal szembenálló érdekekkel! És amely nem mér kétféle mértékkel! — mivel a morál sem kétféle! Tartós békét csak úgy lehet elképzelni, ha a nemzetközi morál és a polgári morál közötti ellentét megszűnik, és a politikai élet is meghódol a egyetemes erkölcs előtt. A „népek önrendelkezési jogá”-nak nevezett nagyharang soha sem volt több, mint a Monarchia felrobbantására bevetett szellemi baktérium-bomba, és mint teljesen fedezetlen váltó, rég hitelét is vesztette. Ezt a blöff öt Wilson USA elnök vetette köztudatba. De hogy az amerikai elnökök hogyan vélekedtek róla a saját hazájukban, azt szemléltetően megmutatta Lincoln, aki a déli államok elszakadási határozatára háborúval felelt! Maga az USA is történelmi jogon és nem a népek önrendelkezési jogán épült fel. Az immigrációs törvény az állampolgárság megadását az USA alkotmányára, mint történelmi jogalapra tett hüségeskühöz fűzi, és abban az állampolgárságot kérelmezőnek meg kell tagadnia minden más államhatalomhoz, kormányhoz és nemzethez fűződő kapcsolatát. Amerikai jog szerint Magyarországon nemzetiségi kérdés nem volt! Mert az országalapító pusztaszeri gyűlésen a nemzetiségeknek a magyar államegység ellen agitáló egyetlen képviselője sem volt jelen! így egyik sem vett részt Magyarország és a Magyar Állam alkotmányos megalapításában. Az amerikai jog alkalmazása Magyarországon valamennyi nemzetiségi ágens kiutasítását vonta volna maga után. Már pedig a nép- és területrablás az ő művük volt! Annyira, hogy azt inkább meghagyták rablásnak, de nem bocsájtották népszavazásra, mert az nem szentesítette volna. A két világháborút lezáró területi rendelkezések között azonban van olyan, mely történelmi jogon alapszik. A cionista zsidóság történelmi jogát ismeri el Izraelhez. Még hozzá kétezer éves visszaható hatállyal! Ma viszont Kina is történelmi jogaira való hivatkozással állítja helyre korábbi határait. A NATION EUROPA, mely legkiválóbban szerkesztett lapja a magára eszmélő német nacionalizmusnak, 1960 márciusi számában teljes egészében: közölte “A kárpáti béke európai irányelvei” címen tartott egyik előadásomat, pedig abban is az itt ismertetett állításaimnak adtam kifejezést. Ugyanez a lap 1964 novemberi számában feltűnő helyen közli Mao Tse-tung nyilatkozatát, melyet múlt nyáron tett a nála tisztelgő japán szocialisták előtt, s melyben élesen elítéli a Szovjetúniónak Németország, Lengyelország és Románia terhére elkövetett területrablásait. Nem a magyar kormányzat mulasztása-e, hogy éppen Magyarország nem került oda negyediknek az ő sokkalta nagyobb sérelmével? Mindenesetre ebben a tényben is figyelmeztetést kell látnunk. Annál is inkább, mert még a román nacionalisták is eljutottak Pekingbe, akár tetszett ez a Kremlnek, akár nem! A gyarmatosítás tüszúrásaival évezredes álmaiból fölébresztett távolkeleti óriás éppen mostanában mutatja meg, hogy ugyancsak a történelmi jog elvét vallja, s az ebből folyó álláspontot képviseli, — még szovjetorosz elvtársaival szemben is! Már politikai célkitűzéseinknek puszta azonossága is útmutató a magyarság számára. NEMZETBÖLCSELETI ALAPOK Nemzetbölcseleti kérdésekei is foglalkoznunk kell! Elsősorban a nemzet örökkévalóságának kritériumával: az „örök Magyarország” eszményével. Nagy történelmi fordulók mesgyéjén a nemzet élniakarása könnyen siklik olyan kifejeződésre, hogy feledjük azt, ami volt — és ragadjuk meg azt, amit a jövő igér. A nemzeti jövő szolgálatának az ilyen tétel is szükséges, de nem elegendő feltétele. Nem elegendő, mert a világtörténelem örökké változó forgatagában, így a XX. század forradalmában is van valami, ami örökkévaló, ami állandó. S ez éppen úgy tartozéka a háborgó jelennek, mint ahogyan tartozéka volt a múltnak, és tartozéka lesz a jövőnek is. Amikor Jasper azt mondja, hogy ,,. . . az, amit történelemnek nevezhetünk, a szónak mai értelmében végétért”, akkor pontosan azt nem látja, amit meglátni minden idők bölcseletének alapvető feladata volt. Már a hellén bölcselet is hangsúlyozta, hogy „semmi sem állandó, minden folyamatban van”! Jasper állítása ezzel az igazsággal ellentétben van. Annak értelmében minden korszak-változáskor ki lehetett volna mondani, hogy a történelem ott véget ért. Ennél sokkal mélyebb értelműén fejezi ki Plátó a folyamatos élet lényegét, amikor ezeket mondja: „E látható világot az érzékszerveink közvetítik tudatunkba, és éppen ezért ennek a látható világnak nincs is valóságos léte, mert midőn tudomásul vesszük, máris a múlté. Valóságos léte inkább annak van, ami ha nem is szemlélhető, de minden változásban: állandó.” A relativitás elmélete és a nukleáris fizika látszólag felforgatta minden megelőző ismeretünket. Mégis ez a tudományos forradalom érkezik mostanában oda, hogy a minden idők bölcseleté által kutatott rejtélyt megismerje és megismertesse az emberrel. Ez a tudományos forradalom máris elérkezett annak az érzékelhetetlen örökkévalóságnak a pontos meghatározásához, mely egyetemes érvényű természettörvény hatalmával uralja a csak fényév-milliárdokban mérhető csillagos égboltozat jelenségeit. Ugyanúgy, mint a teremtés legkisebb egységének: az atomnak a milliméter tizmilliomod részével mérhető világát is. Mindkét világképben: a makrokozmosz és a mikrokozmosz képében is, az anyag és az energia azonosságának törvénye nyilatkozik meg. Mindkettő megsemmisíthetetlen, — tehát örökkévaló! A Teremtés így: örök folyamat, melyben a “kezdet” és a „vég” kérdése elveszti értelmét. A Teremtés törvényei egyetemesek. Egyetemes érvénnyel uralkodnak egyéni életünkön, és egyetemes érvénnyel uralkodnak annak a nagyobb egyéniségnek az életén is, amit nemzetnek nevezünk. Nemzetünk forgatagos történelme fölött is van valami örök. Ez érvényesült honfoglaló őseink korában is, az azt követő feudalizmus korszakában is. És érvényesült abban az újabb korszakban is, amit a „magyar szocializmus” korszakának mondhatnánk, melyet a mi nemzedékünk képviselt annakidején otthon, s amit sem megtagadnunk, sem elhallgatnunk nem szabad, mert az is a magyar élet örökkévalóságát jelenti a változó történelmünk fölött.
