Szittyakürt, 1965 (4. évfolyam, 4. szám)
1965-04-01 / 4. szám
1965 ÁPRILIS Hó SZITTYAKÜRT HETEDIK OLDAL Ezt az örök törvényt, mely már őseink észjárását is kortól és szokásoktól függetlenül irányította, magyar hivatástudatnak nevezhetném. Ama elhivatottság tudatának, mely az Istenkéz által oszthatatlan földrajzi egység képében alkotott Kárpát-tér — politikai egységének megóvására irányult. A természettörvények egyetemességének elvéből folyik, hogy a kárpáti élettérnek és népének éppenúgy megvan a saját lényükből fakadó élettörvénye, mint minden élőlénynek. És ez az élettörvény minden korszaktól függetlenül kell hogy vezérelje, ha létét fenntartani kívánja! Ezt az élettörvényt „Az országépítés filozófiája a Kárpátokban” című történelembölcseleti művében 'dr. Baráth Tibor, a kolozsvári egyetem volt tanára világította meg ragyogóan. Ennek ismerete és követése nemzeti létünk szempontjából ugyanannyira döntő fontosságú, mint az energia megmaradásának elve a fizikában. Mellőzésével a jövőre tekintő eredményes politikát folytatnunk nem lehet. Kárpátország élettörvénye abban a kétezer év tapasztalataiból leszűrhető tényben rejtőzik, hogy ezen a földön kiegyensúlyozott állami és társadalmi rend tartósan csak azóta alakult ki, amióta a Kárpátok medencéjét a magyarság képében különleges tulajdonságokkal megáldott nép foglalta el. Különleges tulajdonságainak élén pedig éppen az áll, hogy fölismerte a Kárpátmedence földrajzi egységét, és ennek megfelelően az Alföldet és peremvidékét együttesen szállta meg. Egyetlen más hatalomnak sem sikerült, sem a magyarság honfoglalása előtt, sem azután Magyarország területén tartós állami rendet fölépítenie. Mert egyetlen más hatalom sem ismerte föl a Kárpáttér élettörvényét, vagy nem helyezett súlyt annak érvényesítésére. Nem sikerült ez az európai tájhoz idomult rómaiaknak, akiknek uralma Pannóniában mindössze 350 év. Dáciában ennél is kevesebb, már 165 év után összeomlott, mert nem voltak képesek lábukat a Nagyalföld gyepűjén megvetni. De nem sikerült ez a hún testvérnépnek sem, mert a húnok meg csak az Alföldet szállták meg, de a környező peremvidéket idegen fajtájú segédnépekkel telepítették be. A Kárpátteret csak olyan nép szállhatta meg egységesen, mely életformájával és barmaival maga is az alföldi gyepühöz idomult ugyan, de — mint ahogy Padányi fejti ki — négy uralkodó szabír törzsében többezeréves kultúra örököse lévén, egyúttal földművelő és iparüző nép is volt. A magyar faji lélek tehát találkozott a Kárpáttér élettörvényével, s ennek harmóniájából, az egész térség egységes birtokbavételéből jött létre az a szilárd államalakulat, mely a honfoglalást követő több mint hat évszázadon át Délkeleteurópa katonai és politikai nagyhatalma volt. A magyar honfoglalás előtti állapotokhoz képest éppolyan rövid életűnek bizonyult az Ozmán Birodalom mindössze 145 éves hódító kísérlete. Ez szintén nem ismerte föl a Kárpátmedence egységét, és megelégedett annak az országrésznek katonai megszállásával, melynek biztosítását a Bécs elleni felvonulás szempontjából szükségesnek tartotta. Maradandó államhatalmat a mindössze 181 évre korlátozott Habsburg uralmi kísérlet sem volt képes létesíteni. A Habsburg-monarchia összeomlásában éppen az volt a döntő körülmény, hogy a Habsburgok az ő hatalmukat nem a nép, az ország és az állam egységére építették, hanem a dinasztikus szándékukat múló formában elősegítő telepítéspolitikájukra, vagyis éppen a nép, az ország és az állam egységének megbontására. Magyar Hazánk a Kárpátmedence egységének élettörvénye szerint a mohácsi vészt követő tetszhalál után 1867-ben diadalmasan feltámadt! Ez a tény ma különös figyelmet érdemel, mert a Magyar Birodalomnak abból az egységesítő erejéből fakadt, mely megbontást nem tűr, és melynek tudata az 1918-as összeomlásig egy pillanatra sem aludt ki a nemzet felelős vezetőinek a tudatában. Benes Kisantant kísérlete: a peremnépek összefogása a magyar gravitációs központ ellen, húsz esztendős dicstelen lét után puskalövés nélkül omlott össze szintén. Magyarország mai helytartóinak pedig még le kell tenniök a történelmi vizsgát. Ez fog dönteni afölött, hogy tudnak-e létünk zsarnokainak kísérleteinél maradandóbbat alkotni?! Minden emberi alkotás múlandó. Yalta és Potsdam is. A Haza Bölcsének intelme ma különösen szigorú történelmi parancs: „Amit erőszak elvett, azt erőszak vissza is adhatja! Véglegesen csak az veszett el, amiről önként mondunk le!” U f LA „KASr, O'../ ' ", f.f ■■■■: ■ \ £ 7 . MAffN A WUNGAOfA *****> «+ ' •* yfüss-a " * faxé htiintí JULIÁN BARÁT ÚTJA - XIII. SZÁZAD IV. Béla király támogatásával négy domonkos útra kel, hogy megkeresse a még a VII-VIII. század folyamán elszakadt magyarságot. Az eléjük gördülő sok nehézség miatt nem érhetnek célhoz. Útmutatásuk nyomán 1235-ben újra útnak indul négy magyar domonkos. Sok küzdelem után egyiküknek, Julián barátnak sikerül célhoz érni. Eljut az Ural nyugati lejtőjén lévő u.n. Nagy-Magyarországba, ahol az ottlakó magyarok nagy örömmel fogadják. VIRUL MÉG A SZABADSÁG HŐSÖK SZENT VÉRÉBŐL A Hungária Szabadságharcos Mozgalom clevelandi főcsoportja ezévben is megtartotta ünnepélyes megemlékezését a Márciusi Vértanúkra. Tóth Béla rövid megnyitója és Major Tibor zárószavai közben NAGY ÁRPÁD mondott ünnepi beszédet, amit az egybegyűltek lélegzetvisszafojtva hallgattak végig. íme a beszéd: KEDVES TESTVÉREINK! SZÁMKIVETÉSBEN ÉLŐ MAGYAROK! Emlékünnepélyeknek évről-évre való megtartása az ünneplő közönség előtt évről-évre fölelevenít kimagasló eseményt, gondolatot, szép eszményt, amit feledni sohasem szabad, s amire a nemes életet élőknek voltaképpen minden nap emlékezniük kell. De az ilyen ismétlődő emlékeztetések azt is eredményezik, hogy a mondanivalók is ismétlődnek. . . . Lassan elhasználódnak a méltó szavak, megkopnak a találó kifejezések, s a sablon mögött megszürkül a kép, melynek pedig mindinkább élénk színekben kellene pompáznia, hogy a szürke élet fölé emelkedő ünnepi dísz lehessen. A mi Mozgalmunk a letiport szabadságharc után azokból a szabadságharcosokból alakult meg itt Clevelandban, akik nem akartak az idegen föld csábító talaján elkallódni, vagy a szabadjára engedett élet lápjában elsüllyedni. De az a szép szándék, hogy el ne kallódjon, még nem elég ahhoz, hogy magyarul is éljen az ember! A magyar sors vezérlő útmutatása, hogy a magyar szabadságért harcolók közül egypáran — amikor a Magasságos Egekre tekintettek segedelemért — meglátták ott a MÁRCIUSI VÉRTANUK glóriás seregét! S miként fegyveres hadosztályok hívják védszentjükként Szent Lászlót, Hunyadi Jánost a dicső magyar múltból, úgy hívtuk mi is Mozgalmunk vezérlő csillagaiként a MÁRCIUSI VÉRTANUKAT. Azóta is hívők táborával együtt ünnepeljük minden évben az ő emléküket. Azoknak a márciusi napoknak egyikén, amelyen 19 évvel ezelőtt a nagy magyar Géniusz: Szálasi Ferenc és vértanú társai fejezték be földi pályafutásukat a vérpadon. Ma, amikor újból azért jöttünk össze, hogy a MÁRCIUSI VÉRTANUKRA emlékezzünk, ezévi emlékezésünk ne legyen már csak koszorú az ő sírjaikon! A rájuk emlékezés legyen inkább fölidézése mindannak, amiért ők küzdöttek, amiért ők áldozták az életüket, s amit ők mondanának el, ha ma is élő szellemüket porladó testükben magunk közé idézhetnénk most ide! Vérgőzös sátáni aratáson ők életüket adták eszméikért, és halálukat áldozták azokra. Micsoda más eszmék világíthatnának nekünk inkább, mint ezek, melyeknek igazát és tévedhetetlenségét életükkel pecsételték meg a Mártírok?! S amelyeket azóta is naponta megbizonyít a világ-zűrzavar, melyből a bosszú aratása óta sem a magyar, sem a világ népei nem tudnak kilábalni! Aki tisztán látja a nagy Magyar Célt, mely nemcsak rejtve dobog a mai magyar lelkek mélyén, hanem nemzedékek vágyakozásában is ott feszeng, — mely nemcsak az emigráns életet érinti, hanem egész nemzetünk sorsát szabja meg, az nem tudja szokásos egyesületek játékát játszadozni. Az nem tud szervezgetéssel és szavazgatásokkal pepecselni. Az leméri a Cél súlyát, és ahhoz szabja már az első lépéseket is! Mi szívesen ássuk kemény csákányvágásokkal a Magyar Élet fundamentumát akkor is, ha előre láthatjuk, hogy építeni és tetőzni talán már csak gyermekeink és unokáink fognak. Ilyen alapozó munkát végeztek a MÁRCIUSI VÉRTANUK is! Tőlük tanultuk! A Sátán azért ragadta torkon őket! A rövidlátó politizálgatók nem érdeklik a Sátánt. Perc-emberekkel nem bíbelődik az. De akiket torkon ragad és vérpadra taszít, azokról biztosan tudhatjuk, hogy igaz úton jártak! Ezt az utat választottuk mi is! ★ Nektek nem küldhettünk meghívót ide MÁRCIUSI VÉRTANUK! — mert azt a testet, melyben áldozatos életeteket éltétek, elragadta a Sátán. De eszméitek mindaddig élnek a magyar lelkekben, amíg csak győzelemre nem viszik azokat az utánatok következő nemzedékek. S ezeket az eszméket idézzük most erre a találkozónkra is! Ti írtátok hagyatékotokba, hogy a magyarnak hivatása van! Szent feladata sajátmagával szemben, és feladata a nagyvilág számára! Ti írtátok életművetekbe, hogy a magyarsághoz tartoznak mindazok is, akik a népi tó karimáján nemzetiségekként, élet- társ- és sorsközösségben élték a magyar ezredévet! És hozzátartozik a magyarhoz az egész ország földje is, — minden röge, az elcsatolt területek is, — az egész úgy, ahogy a Teremtő keze-nyomására a Kárpátok bekoszorúzták! Ti véstétek belénk Nagymagyarország világszép térképét, s azt, hogy a Kárpát-koszorús Dunamedence, annak napsugaras rónái, Erdélyének, Felvidékének bércei, Délvidékének és Dunántúljának dombos lankái, — örök békére és örök harcra hívnak! Nemzeti egységbe, és színpompás változatú lelkek közös életébe fognak össze, egymás szeretetére és a gazság utálatára tanítanak! Életetek áldozatos munkájával Ti szoborrá kezdtétek faragni a cafrangoktól mentes Krisztus-hitet, a nemzet-eszme éltető erejét, és a társadalmi harmónia igazságát. Ti gyújtottátok meg a máglyát, melyen elhamvad minden mesterkedésekkel kicsikart előjog, születési kiváltság, és a mások terhére való gazdagodás életfojtogató törvénytelen törvénye! Az Isten előtt, aki fajták sajátosságai szerint osztogatta a vért, aki népek alakjában borította be a földet emberekei, nemzedékenkint meg-megújuló tizenötmillió lelket fog egybe ez a szó: Magyar! így (Folytatás a nyolcadik oldalon)
