Szittyakürt, 1962 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1962-11-01 / 2. szám

2. oldal SZITTY AKÜRT 1962 november hó SZITTY AKÜRT Megjelenik havonta — Published Monthly A Hungarista Testvéri Közösség és a Hungária Szabadság­­harcos Mozgalom hivatalos lapja. FELELŐS SZERKESZTŐK: Újlaki Miklós (Kanada) és Major Tibor (USA). FELELŐS KIADÓK: Berényi Rezső (Kanada) és Tóth Béla (USA). LEVELEZÉSI CÍMEK: CANADA: 653 Greenshields, Apt. 25, Montreal, Que. U.S.A.: 8909 Detroit Ave., Rear Apt. Cleveland 2, Ohio. AUSTRALIA: Lot 10, Sykes Ave., Ferntree Gully, Vic. Előfizethető terjesztőinknél és a levelezési címeken. Előfizetési díj: Egy évre 2 USA dollár, vagy ennek megfelelő valuta. TERJESZTŐINK: Anglia: Arányi Anna, 81 Fulham Park Gardens, London, S.W.6. Ausztrália: Bucsay Jenő, Fiat 2, 9 Beaconsfield Rd., Hawthorn, Vic. Austria: Mester János, Salzburg, Gr. Zeppelin Platz 5. n. 6. Délamerika: Rátz Ervin, Apartado 12113 Centro Narino, Bogota, . Columbia, South America. Franciaország: Búzás János, Bellignies (Nord) France. Kanada: H.T.K., 653 Greenshields Apt 25, Montreal, Que. Canada. U.S.A.: H.SzM., 8909 Detroit Ave., Rear Apt. Cleveland 2, Ohio. Minden más helyről: ausztráliai terjesztőnk címén. — Cserepéldányok a Kanadai címre küldendők — Printed by Hungária Publishing Co. Ltd. — 7 Now.ranie Street, Summer Hill, NSW. Australia — OLVASD! TERJESSZED! A MIKES KELEMEN KÖRBE TARTOZÓ MAGYAR ANTIBOLSEVISTA SAJTÓT! •SORSUNK • SZABAD MAGYARSÁG • MAGYAR EGYSÉG • MAGYAR NŐK • HÍDFŐ • HADAK UTJÁN •HÍDVERŐK • SZITTYA KÜRT VÁSÁROLJ MIKES KELEMEN KÖR KÖNYVEKET! | Ezúttal másképpen... Egy csernoviczi menekült kálváriája Európán és Izraelen keresztül vissza Németországig. Nyugatnémetországban a közelmúlt­ban szenzációs érdekességü könyv je­lent meg, amelyet természetesen a saj­tó nagyrésze elhallgat. A szerzője L. G. Burg, lembergi zsidó férfi, aki azt a tiszteletreméltó feladatot vállalta ezzel a könyvével, hogy a második világháború előtt és alatt felkavart gyűlölet tűzkő­iéből kiszabadítsa saját népét és zsidó részről becsületesen kezet nyújtson az európai keresztény és az összes arab népeknek. Amit leír az az európai és európaizált zsidó-ember megdöbbentő kálváriája — mint a könyv alcíme mondja — “hóhé­rok és csalók között”. Burgnak megvan az a ritka előnye, hogy kimondja az igazságot még saját népével és annak egyes politikai irányzataival szemben is, és megcáfolhatatlan adatokkal halomra dönti mindazokat a hazugságokat, ame­lyek 17 év alatt beszivárogtak az embe­riség közhangulatába s amelyeket rögtön “antiszemitizmussá” kiáltottak ki, ha a­­zokat valaki kétségbevonta. Az egyéni ember-sorsot is kitűnően ábrázolja Burg. Lembergből, az 1939. szeptember 1-én kitört német—lengyel háború elől menekül Csernoviczba és amikor a német—szovjet háború kitör, akkor a korrektül viselkedő német csa­patok szabadítják fel a szovjet igából, majd az ukrán és román bandák gyil­kos és rabló zsidóellenes hadjárata alól. A szerző Transzisztriában munkatábor­ba kerül ugyan, de ott a nem nehéz munka mellett mindig tud élelmiszer­pótlékot szerezni úgy, hogy esténként Bibliát olvas fel a vallásos román pa­rasztoknak. Mikor a román árulás kö­vetkeztében a front összeomlik, a szerző a németekhez menekül. Végig éli a müncheni Freiman-ban berendezett UNRRA láger minden sötét panamá­ját, gangszterségét, és Izraelben keres • SVÉDORSZÁG — Egy svéd tudós érdekes összefüggést figyelt meg az atomrobbantások és a ter­mészeti csapások között. 2-4-5 száz napos „soláris visszhangot” állapí­tott meg a robbantások után. Ezek a visszhangok részben légköriek (in­diai, brazíliai és a legújabb spanyol árvizek), részben földtaniak (a sú­lyos perzsiai, török- és olaszországi földrengések). új hazát. Itt viszont a szociális igazság­talanság, a különféle országokból szár­mazó zsidók közötti népi, vallási és fa­ji gyűlölet döbbenti meg. Visszatér Nyu­gatnémetországba. Nem azért, hogy Wie­­dergutmachungot kérjen, hanem hogy mint európai szabad ember élhessen. Burgra már származásánál fogva sem lehet ráfogni, hogy “náci-fasiszta-anti­­szemita tintabitang”. Súlyosan elítéli Hitlert, akit a zSidó tragédia felidézőjé­nek tart, azonban — megdöbbentő tár­gyilagossággal — mutat rá, hogy ebben a tragédiában talán Hitlernél is nagyobb része volt saját népének, vezető politi­kusainak és legalább ilyen mértékben az angolszász világnak, sőt — elsősorban — az amerikai zsidóságnak. Burg könyvében a dokumentumoknak félelmetes sorozata jelenik meg. Közli a híres wannseei konferencia eredeti jegy­zőkönyvét, amely sokat szerepelt az Eichmann-perben is és úgy magyaráz­tatott, hogy az “Endlösung der Juden­frage” a zsidók kiirtását jelenti. A jegy­zőkönyvből azonban kiderül, hogy ez az európai zsidóság méltó körülmények közötti kivándorlását jelentette volna. Azonban ugyanilyen szenzáció a nürn-Irta: Marshalko Lajos bergi tárgyalás jegyzőkönyve, amely sze­rint: Hjalmar ,Schacht bebizonyította, hogy Hitler és a nemzetiszocializmus engedélyezni akarta korlátlan számú e­­urópai zsidó kivándorlását és még azt is vállalta, hogy húsz év alatt “biro­dalmi kölcsön” formájában, idegen va­lutában teljes vegyonukat kifizeti egy nemzetközileg ellenőrzött alap útján. 1938-ban Londonban Lord Bersted, Lord Winterton és az amerikai megbí­zott elfogadták a tervet, amelyet azon­ban az amerikai világhódítók akadá­lyoztak meg, akik féltek tőle, hogy a kis, keleti zsidó “antiszemitizmust fog terjeszteni” Amerikában és veszélyez­teti az ő milliós vagyonukat. “Den reichen amerikanischen Juden waren ihre Dollars lieber gewesen als das Leben ihrer gefährdeten Glaubens­genossen. Die englischen Regierungen wehrten sich bis zur Waffengewalt ge­gen die jüdische Masseneinwanderung nach Palestina”, (Magyarul: “A gazdag amerikai zsidóknak kedvesebbek voltak az ő dollárjaik, mint veszélyeztetett hit­­testvéreik élete. Az angol kormányok egészen a fegyveres erőszakig védekez­tek a zsidók palesztiniai tömeg-beván­dorlása ellen”.) Mikor pedig a nürnbergi ítélet után 1946-ban Breslaubari megjelent dr. Uriin­­baum, Izrael későbbi első igazságügy­minisztere azt mondotta ottani hittest­véreinek: “A zsidó tragédiának első fő­bűnösei voltak a gazdag amerikai zsi­dók, akiket az ő sors által fenyegetett zsidó testvéreiknek sorsa hidegen ha­gyott és akik nagyon-nagyon keveset segítettek, másodsorban az angol kor­mányok, beleértve a szocialistát is, a­­melyek erőszakkal akadályozták meg a palesztiniai bevándorlást, és majd csak a harmadik vonalban a nácik”. (Burg, 115 oldal.) Nagyon érdekesek a könyvnek magyar vonatkozású adatai. Például nagyon ke­vesen tudták, hogy a varsói gettó-lázadás menekültjei, a lengyel partizánok segít­ségével, Budapesten találtak menedé­ket. Hogy az Auschwitzról szóló híreket először magyar munkaszolgálatosok hoz­ták, akik a román árulás előtti napok­ban ezrével keltek át a Búgon “és azután elmerültek a transzisztriai zsidók közé”. Részletesen ismerteti Joel Brand és Kasztner Rezső szerepét azokban az időkben, amidőn Eichmann Adolf te­herautók ellenében 1 millió faji üldö­zött kivándoroltatására tett ajánlatot, a­­mit az angolok mereven visszautasítot­tak. Ugyancsak új adat, hogy az SS 1944-ben 18 000 budapesti zsidó állam­polgárt engedett ki, akik a háborút ép­ségben vészelték át a Strasshof melletti táborban. Még a legbeavatottabbak e­­lőtt is ismeretlen volt, hogy Budapes­ten egyenesen Winkelmann német tá­bornok közbenjárására hagyták meg a gettót, miután “Szálasi Ferenc határo­zottan állást foglalt” bizonyos felelőtlen elemek másirányú tervei ellen (137. old.). Mindenesetre L. G. Burgnak hálás le­het a magyarság is, hogy bizonyos or­dítozó papagályokkal szemben olyan történelmi igazságokat állapított meg, amelyeket a mai világban az “antisze­mitizmus” gyanúja nélkül valóban csak egy tárgyilagos zsidó Író mond­hat el. etette a nehéz kalapácsot. Szúrt az oldala és elakadt a lélekzete. Érezte ezt azelőtt is, de ilyen erő­sen még soha. Most a verejték is kiverte a homlokát. A szíve néhány furcsát, üreset dobbant. Olyan ijesztő gyengeség jött rá, hogy le kellett ülnie. -— Hey Joe! — rikkantott a foreman — What’s the matter with you? — I don’t know. Egy kicsit pihennem kell. Gyen­geség jött rám. Az élmumkás megcsóválta a fejét, de nem szólt többet. Hagyta, hogy leüljön. Egy másik embert pa­rancsolt oda a talpfaszedők közül. A szegverés fonto­sabb volt. A munkának haladni kellett. A Joe-nak nevezett barázdált arcú, rongyos öreg­ember pedig fáradtan ült a sínre. Nem értette, hogy mi van vele? Fáradt volt ugyan reggel is, de azért vidá­man kelt fel. Az étkező Sarakban jól bereggelizett. A tejszínes zabpehely után négy tükörtojást is megevett. Kávéját is jóízűen itta s a sodort cigaretta is ízlett. Most meg úgy érzi, mintha hirtelen kihúzták volna alóla a talajt. Eddig nem tudta, hogy szíve is van. Mosl­­már tudja. De ez a tudás rosszabb mindennél. Olyan ér­zés, mintha éppen akasztani vinnék. Délelőtt nem dolgozott tovább. Fájt a szíve a pénz után, amit elveszít, de a másik fájdalom ijesztőbb volt. Délután sem ment ki munkára. A foreman valami olyat dörmögött, hogy menjen orvoshoz, mert neki tud­nia kell a beosztás miatt. A rongyos ember végigvetette magát az ágyán. Pi­hennie kell. A vésztjósló üres szívdobbanásoknak fele sem tréfa. Azt komolyan kell venni. Ki tudja, tán késő is már? Akart délután is dolgozni, de minden komo­lyabb mozdulata után érezte azt a lélegzetelállító belső fenyegetést. Nem! Nem lehet. Nincs tovább. Valamit feltétlenül tennie kell. Még ma este bemegy a sovány Bili frakkjával a városba. Hogy ne kelljen sokat gya­logolnia, egyenesen az orvos előtt fog kiszállni. A so­vány Bili jó fiú. Megteszi neki ezt a szívességet. Odakint szerszámcsörgés hallatszott. Néhány csá­kány, meg kalapács verődött össze. Munkatársainak egy kései csoportja most húz a többi után. A szerszá­mok élénk csörgéséből is kivehető, hogy sietnek. Szép az idő odakint. Rügyeznek a fák. Tavasz van. Kár, hogy ő már nem mehet a többivel. Pedig szépen kere­sett. A rendszeres túlórákkal mindig fölé tornászott a napi tíz dollárnak. Aztán legyintett. Csak egészség lenne. Míg volt, nem is gondolt rá. Természetesnek vette. Nem hiányzott. De bizony, most jó lenne, ha volna. Újra dolgozhatna és gyűjthetné a pénzt a bank­ba. Aztán mégis mást gondolt. Nem. Nem dolgozik többet. Nincs értelme. Öreg. Itt az ideje, hogy pihen­jen, és élvezze az életet. Eleget dolgozott már. Meg az­tán kiért törné magát tovább, hiszen családja sincs. Nincs senkije, akire gondolni kellene. Újra erősen vert a szíve néhány dobbanásig. Ez még jobban elkeserítette. Hát már itt tartunk? Már fekve is? Ha így megy, aligha fogja élvezni az életet. Számot vetett önmagával. Átgondolta egész életét. Harmincöt évvel ezelőtt jött ki az Újvilágba. Már azt sem tudja, hogy mi a nemzetisége? Az anyja bunyevác lány volt, de magyarnak vallotta magát, az ::pja szerb. Ő tanítónak készült. Szegények voltak a szülei, nem H A J S Z A IRTA: BÉLA DEÁK i; bírták a taníttatás költségeit. És ez jó volt így. Úgysem szeretett tanulni. Az újvilágba egy barátja csábította ki. Együtt dolgoztak. Minden garasukat félretették az úti­költségre. Sokáig tartott, de a barát ügyes fiú volt, s amikor együtt volt a pénz, egy-kettőre megcsinált min­dent, ami az úttal kapcsolatos volt. Nem búcsúztak. Szökve jöttek el, hogy az anyjuk könnye meg ne gyen­gítse őket. Az újvilágban nagyot csalódtak. Keservesen kel­lett dolgozniok. De bírták, mert fiatalok és erősek vol­tak. Csak nagysokára mosolygott rájuk a szerencse, a második világháború alatt. Teherautót vettek és az alaszkai műúton fuvaroztak. Dőlt a pénz. Ez kapzsivá tette őket. Éjjel-nappal dolgoztak. Egyszer szeszélye­sen megelégelték a munkát és nagyot ittak Dawson Creek-en. Boldog-boldogtalannak fizettek, aki csak bennt volt a sörözőben. Aztán átmentek a nőkhöz. Mindjárt akadt érdeklődő, amint duzzadó pénztárcái­kat meglátták. Kényes, festett, szőke szépséggel vonult el akkor a szállodába. Pedig máskor útálta őket. Az öt dollárért még meg sem hagyták csókolni magukat. Csak a testüket adták kimérve, gyorsan és utálkozva. Hiába mondta, hogy az öt dollárért neki több, mint fél­napot kell keservesen dolgoznia. De akikor annak a ké­nyes szőke szépségnek visszafizette minden keserűsé­gét. Azt megalázta. Igaz, megfizette, de még a kezét is megcsókoltatta vele. Másnap reggel ő keltette fel a barátját. Még min­dig tökrészeg volt. De neikik menniök kellett. Odafent, Alaszkában már várták a rakományt. És akkor történt a baj. Belezuhantak egy árokba, mert a barátja része­gen is ragaszkodott a vezetéshez. Bele is halt szegény. Neki is eltört ikeze-lába, de azt szépen kiheverte. A te­herautót is megcsináltatta és tovább fuvarozott Alasz­kába. Nem törődött semmivel és senkivel. Futott, fu­tott a pénz után. Aztán annak is vége lett. A teherautót eladta és vett egy ócska, régidivatú Ford személygép­kocsit. A maradék pénzt betette a bankba. Hiába mondták barátai, hogy adjon egy kicsit magára, ve­gyen néhány jobb ruhát és cserélje be az öreg Fordot. Neki jó volt az, ahogy volt. A rongyos, szalonnás ru­hákkal, a kirojtozott ujjú, lyukas könyökű, szennyes, kockás ingekkel. Sajnálta megbolygatni a pénzét. A vízözön előtti Ford most is megvan a városban. Már gondolt rá, hogy kihozza, de sajnálta a pénzt az új gumikra. A régiekkel nem lehet járni. Teljesen haszna­vehetetlenek. Elhatározta, hogyha felgyógyul, tisztaúj kocsit vesz. A régi már nem jó. Abban mindenki kineveti. A duda hangja is olyan, mint a bivalybőgés. Aztán vesz egy pár új ruhát is. Ezek nemcsak rongyosak és pisz­kosak, de már messziről bűzlenek. Ő nem érzi mert megszokta. De már sokan mondták. Aztán járni fog az emberek közé. Honfitársai úgyis csúfolják, hogy már se nem szerb, se nem kana­dai. Egyik nyelvet sem beszéli jól. Szerbül és magyarul már nem tud, angolul pedig még mindig nem. Hiába van itt harmincöt esztendeje. Este még rosszabbul lett. Alig tudott beszélni a sovány Bili frakkjába. Áz orvos valami gyógyszert fecskendezett a kar­jába. Azt mondta, ha nem dolgozik többet, akkor még felépülhet. Aztán elengedte. Másnap reggel a szállodában holtan találták. Ha­lálát szívszélhűdés okozta. Rongyos ruhájának zsebében néhány darab pisz­kos papiroson kívül nem találtak egyebet, mint egy két­százezer dollárról kiállított bankbetét könyvecskét. Végrendelet hijján, az állam örökölte.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents