Színház, 1918 (1-10. szám)

1918-11-03 / 5. szám

5. szám.

Színház

5

állapotának további földerittetése végett még előadhatom, hogy a szóbanforgó koldus az ő kilöketése után pediglen elbicegett a fenítisztelt urnák hadi- szállitásokban csöndes üzleti társához, egy közzelebbi nemesi portára, mármint a „játékjnyságáról közismert“ stb. stb. igazi nagyságos alsó és felsősemmi- liázi Semmyhaázy Ananász úrhoz, n. b. aki született. degenere termelő. S akinél meg már persze afféle uriasabb előkelőséggel be sem engedték a ké- regető rongyos zsidót.

Nos, hogy azonban kigyelmed, én édes testvérem az Urban, szegény Németh Lajos,. jnégse találjon úgy járni: azért igyekeztem magához intézni a nyilvánosságra szóló eme pár soraimat.

És egyben küldök magának 20 (húsz) koronát. Amit hogy a sorsában való megnyugvással használjon is föl : szivemből kívánom.

A küldött 20 koronát rendeltetési helyére juttattuk, (szerk.)

Dj. Herman Lipót.

Mi nem illik a szinnázban?

Nem illik, ha a szabadjegyesek

titokban pisszegnek.

*

Nem illik nyári kritikussal ősszel brúdert inni.

*

Nem illik szép jövőt jósolni egy negyvenen túllévő színésznőnek.

*

Egy drámairó naplójából:

Az asszonynak megbánásában egy uj szerelem küzd a régivel.

*

A szellem kevés szóból megél, az ostobaságnak egy egész szótár sem elég. [?1

Séta a színház Ml.

A kis Lázár Kitty rohan be az édesanyjához :

— Anyuka ! légy szives adjál gyorsan egy hatost egy, szegény koldus van künn, szeretnék neki öt krajcárt adni!

*

Rákossy Ferencz sokat beszél a fiataloknak az egykoron való régi jó időkről.

— Bizony, mondja a minap . . volt egy kis lichthofra nyiló szobám és egy díványon háltam másodmagammál. De télen volt a legreüenetesebb, amikor a jeges szél befütyült a rozoga ablakon.

— Aztán hogy védekeztetek a hideg ellen ? — kérdezte valaki meghatott hangon.

Oh nagyon egyszerűen. Elővettünk egy pakli kártyát és egész éjszaka fájert játszottunk.

*

Jakabbffy Dezső egyike a legjobb kollegáknak, de nem szereti azokat az embereket, akik mindenkit, akik a kezeügyébe kerülnek, valamilyen módon megpumpolnak. Egy ilyen ember a múl kor a színház előtt odament Jakabbffyhoz és egy cigarettát kért tőle. Jakabbfy átnyújtotta a cigarettát és barátságosan igy szólt hozzá :

Parancsoljon! De kár lenne elszívni. Tegye el kegyeletes emlékül tőlem.

— Miért? kérdezte ijedten a színész. — Talán elutazik tőlünk örökre ?

Nem, nem — felelt higgadtan ■ Jakabbffy. Hanem ez volt az utolsó cigaretta, amit magának adtam.

*