Szinérváralja, 1914 (11. évfolyam, 1-31. szám)

1914-06-30 / 26. szám

1914 junius 80 2 SZINÉRVAR A LJA 26 szám árvaszékek csak a mai tételes törvények által megparancsolt tevékenységet fejtik ki, ha az árvaszékek csak a hozzájuk elkerül­hetetlenül oda jutott aktákat bürokratikusán elintéző hatóságok, — akkor a megindult nemes eszme-áramlatnak gyakorlati ered­ményeit sohasem fogjuk megérni. Feltétlenül szükséges tehát, hogy az árvaszékek ne várják meg, mig a törvényhozás ezt meg­teszi, hanem a maguk hatáskörében gon­doskodjanak olyan szervezetről, mely alkal­mas legyen a gyermekvédelem ügyének gyors, modern, hatályos szolgálatára. Legalkalmasabb megoldásként kínál­kozik e tekintntbenaz, hogy minden árvaszék saját kebelében külön gyermekvédelmi ügy­osztályt szervez, amelynek kezelését olyan tisztviselőre bízza, akiben a tudással s szorgalomal az ügy iránti lelkesedés, ne­mesen érző szív, a gyermekek szeretete párosul. Példát mutatott erre Aradvár- megye árvaszéke, amely 16267—1912. áü. számú véghatározatával a gyermekvédelmi ügyosztályt már fel is állította s amely hatóság kebelében ez az ügyosztály hasznos és eredményes működését már meg is kezdte. Ez a véghatározat tüzetesen meg­szabja az ügyosztály körét s alaposan ki­fejti azokat az ?' indokokat, amik egy ilyen külön gyermekvédelmi osztály szerve­zését kívánatossá teszik, sőt megkövetelik. Ezeket az indokokat az alólirott felügyelő hatóság teljes mértékben honorálja, ma­gáévá teszi, Azok között az eszmék között, amiket Aradvármegye árvaszékének ez a véghatározata megvalósításra alkalmasnak talált, a tömeggyámság intézménye az, amitől a legtöbb gyakorlati eredmény vár- zató. Az elhagyott, vagy házasságon kívül sületett gyermekek jogvédelme csak a ömeggyámi intézmény megvalósítása ese­tén látható el sikeresen. De nemcsak a jogvédelemre szoruló kiskorúak anyagi hanem erkölcsi érdekei is megkövetelik hogy olyan egyének kezébn legyen sorsuk letéve, akik amellett, hogy gyakorlati jogá­szok, — egyben filantrópok is. Abban a hitben vagyunk, hogy a vármegyének tisz­teletbeli ügyészei, a Barsvármegye Pártfogó Egyesület jogtanácsosai s választmányának jogásztagjai készséggel fogják községenkint vagy körzetenkint a tömeggyámi tisztséget elvállalni, s ha ezek kevesen lennének, úgy, hogy egy-egy vállalkozóra túl nagy teher hárulna, az Országos Ügyvédszövetség Barsvármegyei Osztályának tagjaiból a hiányzó munkáerő pótolható lenne. A Patronage egyesületek mellett a tömeggyámf intézmény az, melyben a tár­sadalomnak gyermekvédelmi akciója szerve­zett formában, tehát hatékonyan jelent­kezik s amely egyben megkönnyíti a gyermekvédelemmel foglalkozó hatóságok feladatait is. Eddig a gyermekvéoelem terén azért nem lehetett kellő eredményt elérni, mert a hatóságok tevékenysége legtöbbször akták elintézésében merült ki, a társadami akció pedig szervezetlen volt. Gyermekvédelmi egyesületbe tömörültek ugyan a filantrópia hívei, de mivel az egyes tagok működési köre sem volt kritizálva, az alkotó, a gya­korlati munkából nem is vehették ki részüket A gyermekvédelmi ügyosztályok felál­lításától mindkét irányban eredmény vár­ható. Ez a hatósági szerv fog gondoskodni a társadalom támogató erőinek koncentrá­lásáról s egyben megosztásáról, szóval: szervezéséről. Viszont a szervezett társa­dalmi akció minden esetben a gyermek- védelmi ügyosztályban fogja megtalálni a szükséges hatósági támogatást. A hatóság­nak s társadalomnak egységes elvek által irányított, egymással harmonizáló tevékeny­sége biztosan meg fogja valósítani azokat a reményeket, amiket az embergondozás enséges eszméjéhez az állam és a társa­dalom fűzött. Gyilkos merénylet a trónörökös ellen. Ferenc Ferdinand trónörökös és a felesége meghalt. A hirt hivatalosan megerősítik. Ferenc Ferdinand trónörökös és neje ma reggel Szerajevóban gyilkos merényletnek estek áldozatul. Az első merénylet. Szerajevö, junius 28. Amidőn Ferenc Ferdinand főherceg ma délelőtt nejével Hohenberg Zsófia hercegnővel a városházára ment, ahol tiszteletükre fogadás volt, bombát dobtak automobiljukba, melyet azonban a főherceg karjával visszalökött. A bomba akkor robbant fel, mikor a főherceg automobilja elhaladt A következő automobilban ülő Waldeck s Merissi alezredes, a tartományfőnök szárny­segéde könnyen megsebesültek. A merénylőt, akiről megállapították, hogy Cabrinovics nevű trebinjei nyom­dász, azonnal letartóztatták. A közönség közül hat ember többé-kevésbé súlyosan megsebesült. A második merénylet. A városházán lefolyt ünnepélyes fogadás után a főherceg nejével folytatta körútját. Egy Prinzip nevű grabovoi nyolcadik gymnazista Browning pisztolyból több lövést tett a föhercegi auto­mobilra. A főherceget arcában, a hercegnőt altestében találta a golyó. ügy a főherceget, mint nejét azonnal a ko- nakba vitték, ahol mindkettő belehalt sebesülé­sébe. A második merényiét tettesét is letartóztat­ták. Az elkeseredett tömeg a két merénylőt majdnem meglincselte. Ischl, junius 28. Amikor őfelesége értesült Ferenc Ferdinánd főher­ceg és Hohenberg hercegnő haláláról, azonnal parancsot adott, hogy tegyék meg az intézkedéseket a Schön- brunnba yaló visszautazásra. Ófelsége visszavonult lakosztályába.

Next

/
Thumbnails
Contents