Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-20 / 21. szám

I

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési érák : Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre ! korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér.

MEGJEUENIK MINDEN KEDDEN.

Felelős szerkesztő :

fAbiAn istvAn.

A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk.

fii is az a Patronázs ?

1909-ben Budapesten tartott országos patronage-kongresszusra egyik megvitatandó kérdésül a patronage szónak magyarra fordítása is ki volt tűzve.

Sokan megkisérlették az egyszerűnek látszó feladatot, a kongresszus többsége azonban arra az álláspontra helyezkedett, inkább tartsuk meg az idegen szót, mint egy rossz, vagy ke- vésbbé megfelelő magyar kifejezéssel helyesbítsük, amit nem tudunk jelszó, vezéreszme gyanánt meghonosítani. Balogh Jenő, a mostani igazságügyminiszter azt mondta erre, hogy aki nem tudja, mit tesz a patronage, az tanulja meg! Terjesszük a patronázs alapgondolatát, céljait, vigyük szét az ország minden részébe, zugába, ebben az egy szóban jellemzően egybefoglalt nemes emberi eszméket s akkor pár év alatt a patronázs magyar szó lesz. Nem lesz intelligens, értelmes ember a hazában, aki nem tudja, mit jelent ez a szó.

Alig múlt el három év e felhívás, e zászlóbontás óta, s talán elég alaposan mondhatjuk ma már, hogy a

magyar társadalom csakugyan befogadta, megismerte és megértette a patronage szót. A lelkes apostolok agi- tálására országszerte mindenütt megalakultak a patronage egyLtek s kisebb- nagyobb sikerrel megkezdték az áldásos, emberszeretö, erkölcserősitő munkát.

Ennek dacára én azt hiszem, még mindig szükség van újból és újból felvetnünk a kérdést: mi is az a patronage ?

Még mindig szükséges terjesztenünk, magyaráznunk azt, hogy mit jelent ez a szó.

Nem szabad arra az öntelt álláspontra helyezkednünk, hogy mi már tudjuk, hogy mi a patronázs, tehát lekicsinyeljük azt, aki még csak sejti, vagy nem jól érti azt. Épen az a siker titka, hogy mindnyájan, akik a nemes cél szolgálatába állunk, tisztában legyünk céljainkkal, feladatainkkal, kötelességeinkkel. Igyekezzünk egymást megérteni, ne resteljük kételyeinket egymás előtt feltárni, egymást felvilágosítani.

Egyértéssel lehet csak .nagy dolgokat megvalósítani, diadalra juttatni.

Legyünk azért tisztában azzal s igyekezzünk egymást és másokat meggyőzni afelől, hogy a patronázs nem szentimentális álhumánizmus, hanem az emberszeretet és a leggyakorlatiasabb közbiztonsági társadalomvédelmi kötelesség munkája.

A emberszeretetet, amely nem ismer vallási és nemzetiségi különbséget, ezt a legmagasztosabb törvényt diktálja, hogy segítsünk a segélyre szoruló embertársainkon, akiket a sors mostohasága s akkár önhibájukból, akár anélkül előállott szerencsétlenség ajba, veszedelembe sodort.

A valódi segítség azonban nem az alamizsnanyujtás, hanem az lesz, ha az elhagyott vagy elhanyagolt, neveletlen gyermeket és ifjakat pártfogásunkba, gondozásunkba vesszük, tisztességes, mankás emberekké neveljük, — mert a képtelen, beteg embertársainkat menházakba helyezzük, a börtönökből kikerült, rossz útra tévedteket munkával ellátjuk s gyámolitás alá vesszük, hogy újból el ne bukjanak.

De nemcsak az emberszeretet parancsolja ezt, hanem a legkézzelfoghatóbb önérdek, a saját és az egész

fl „SZIHÉRUáRflUJfl“ CfiRCfiJfl.

Csöhollah...

— Csókollak sokszor,

Tűrjetek, míg este Munkám gyümölcse Meg leszen keresve . ..

Mikor megesszük A darab kenyeret,

Melyet éhezve Fájón kerestetek;

Amelyet hoztam,

S amelyért nyomorogva,

Nyögve dolgoztam.

Elmegyek..,

.... Csókollak újra .. .

Ah !... de várjatok meg; Harag'bosszusan Nézett le rám az ég.

Munkát nem kaptam,

Bár kerestem szerte,

Mondták: nincs szükség Már munkás kerekre ;

S én jöttem biztatni —

Legyetok engedelmesen,

Estére keresek,

Este kenyér leszen . ..

Csókollak

... Van már mnnka mára,

Holnapra is kapok. óh 1 ti szegény árvák,

Éhes családtagok —

M ]y boldog vagyok most,

Hogy estére majdan Örömmel fogadtok,

S nem kínos panaszban ...

Örülj gyermek anya,

Örülj te vén magam 1

— Csókollak sokszor.

Isten ! Én hatalmam I

Balogh István.

Az anya.

— Te még itt vagy ? Mit akarsz Giziké? A megszólított beteges tekintetű gyermek felvető szemeit anyjára, arra a gyönyörű asz- szonyra, aki hanyagul dűlt végig a gazdag hímzésű ottomámon,

— Szeretném, ha te engem egy kicsit szeretnél! — dadogá félénken a picike.

— Hiszen szeretlek.

— Nagyon ?

Igen.

— Akkor végy az öledbe és csókolj

meg 1

A szép asszony lehajolt gyermekéhez és ölébe vette.

— Most meg vagy elégedve ?

— Oh mama mily jó vagy te! ujjongott a pici, karjaival erősen átszoritá a kis mama nyakát.

A fiatal asszony erősen szemébe nézett gyermekének. Férje arcának mása volt ez a göndör fő, férjének, akit sohasem szeretett,

— Most már menj Gizikéin, légy jó leányka, a mama most háborítatlan akar lenni!

Giziké engedelmesen vonult vissza babájához a sarokba, a szép Karola pedig félig lezárt szemekkel dűlt végig újra az ottomámon.

Még igen fiatal volt: alig túl a húszon; éppen felében férje korának.

Atyja a hadseregnél szolgált és mint őrnagy ő volt a kis helyőrség feje.

Egyszer váratlanul lepte meg a pénztár vizsgáló bizottság. Valami elfeledett kulcsért viszament szobájába, a honnan többé nem jött ki.

A bizottság a pénztárt üresen, az őr nagyot meg átlőtt szívvel találta meg. A másik percben neje már özvegy, egyetlen leánya pedig árva volt.

A fényhez szokott család ajtaján most bekopogtatott a nyomor. Elhagyta őket mindenki, csak Vámos Béla, Karola mostani férje maradt hűségesen oldala mellett.

Félév múlva feleségévé lett.