Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-18 / 12. szám
Szinérváralja, 1913. Tizedik évfolyam Március 18 — 12 szám a TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. ■vtujes^momam——^—■——— ------------- - ■ — Elő fizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MI N O E N K ED DEN. V Felelős szerkesztő : fAbiAn is tv An. A lapra vonatkozó mindennemű köziem ny és küldemény vala int az előfizet si dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérschelt árakon közlünk. Parcellázási üzlet. Irta: Dr. Berényi Pál. Parcellázás itt, parcellázás ott, parcellázás mindenütt. Ahol valaki csak hallott erről az üzletágról, hozzányúlt. Ügyvédek, kereskedők, falusi szatócsok, vidéki kis szövetkezetek, takarékpénztárak és nagy bankok, mind, de mind parcelláznak. Egy-egy földbirtokos előszobája tele van ügynökkel, akik rábeszélik beígérve a föld holdjáért horribilis árakat, hogy parcellázzon. A latifundiumuk urait ráveszik a nagy bankok. Mostanában pedig direkt csak azért alakultak pénzintézetek, hogy a papi birtokokat, meg ha lehet a nagy hitbizo- mányokat jutassák a kisbirtokosok kezére. Magyarországon, ahol a földbirtoknak több mint 60 százaléka, nagy latifundiumokban, hitbizományi birtokokban, meg a holtkéz birtokaiban van megkötve, valóságos áldás, hogy akadtak vállalkozók, akik a földet megosztva, eljutatták azok kezeibe, akik eddig csak áhítoztak a föld birA „SZIHÉRVARAKJA“ CÁRCADA.------'--------------------—““ ” I Le vél. Messze idegenben, boldog csodaföldön, Ez a pár sor irás hódolva köszöntsön, Szivemből köszöntsön. Ezer mértföldön át, én édes szerelmem, Ebben a levélben elküldöm a lelkem, Érted fájó lelkem Lennék sebes szellő, hej, percet se várnék, Ezer mértföldön át, hozzád magam szállnék, De boldogan szállnék. írisz illatában lopódzanék hozzád, Suhogó lágy szellő megcsókolna orcád, Halovány szép orcád. Tudom, ott tavasz van, most nyílik a rózsa, Itt a hervadó nyár készül nyugovóra, Örök nyugovóra. Szivem... hogy ha tudnád..,, elepeszt a bánat, Emésztő nagy vággyal, hogy vágyom utánad, Meghalok utánad. Égetőbb kin sorvaszt pokolbeli tűznél, Mióta elhagytál, mióta elűztél, Örökre elűztél. toka után és mivel hogy nem juthattak hozzá, vándorbotot fogtak(kezeikbe és elindultak kenyeret keresni idegen világba. Az európai kulturállamok közül e- gyetlen egyben sem annyira égető a földbirtok megoszlásának szüksége, mint Magyarországon. Ebben az országban, ahol a lakosságnak több mint 30 százaléka földműveléssel foglalkozik és lelkének egész szeretetével, minden vágyával es büszkeségével a földhöz ragaszkodik, ennek a 30 százaléknak több mint 75 százaléka a föld birtoka nélkül szűkölködik. Éhez járul, hogy a nyerstérmények árának néhol 100 százalékos emelkedése egyetlen fog- lalhozást sem tett Magyarországon annyira nyereségessé, mint a földművelést. .Szokásmondás, hogy az az 5 százalék, amelyet^ tisztán hoz a föld, azokkal a jövedelmekkel, amelyek rendszeres számítások határain tul- csapódnak a földbirtokkal járó bevételekhez, felemelik ezt az 5 százalékot 7—8 százalékra is, és ha ehez számításba vesszük, hogv a földbirtok adója kontingentált adó: természetes, Nincs, hogy kinek szóljak, Nincs, hogy kinek sírjak. Nekem is — jobb talán — levelet se Írjak, Sose, sose Írjak Messze idegenben, boldog napországban, Sose tudd meg titkon, mennyit sírtam, vártam, Holtomig, hogy vártam. Gács Demeter. Betegek A szanatórium nagyterme teli volt emberrel. Beszélgetésük lármájából csak valami egyhangú halk zugás hallatszott ki az erkélyre. Hárman ültünk ott kint a tenger fölött, és csendben mozdulatlanul hallgattuk azt a kellemes zúgást, ami a fényes tengerből szűrődött ki és össíeolvadt a tenger morajlásával. Ketten, én meg Péter ott ültünk az erkély hátsó részén, gubbasz- kodva, megbújva a sötétben, Márta pedig kihajlott az erkély korlátján. A tenger ott hullámzott alattunk, ott veszekedtek a fényes taraju fekete hullámok a parttal s mi, három félrerugott, beteg halkszavu ember, néztük őket és hallgattunk. Mindnyájunk leikébe beszállott az a mélységes nagy nyugodtság, ami megülte az egész mindent s amiben eltompult minden, ami disszonáns, amiben belészürkült a homályba minden szin s a csöndbe olvadt minden hang. hogy mindenki érthető szenvedéllyel szalad a föld birtoka után. És számbavéve az imént elősorolt körülményeket, azt is indokoltnak látja mindenki, hogy a földbirtok megoszlásának közvetítése gyakorta nagy nyereségekkel jár. Hiszen voltak egész faluhatárok, ahol a parasztság földbirtok nélkül szűkölködött és ha egy- egy holdnyi földterület eladásra került, valóságos hadviselés támadt a megszer= zésére éhesek között, és ez a közvetítési munkálat kétségtelen, hogy csábitó volt mindenekre, akinek elegendő tőkéje és vállalkozási kedve volt. Ámde miként sok minden Magyarországon, ez az üzletág is olyan túlzásokba jutott, hogy itt lesz az ideje figyelmeztetni a percellázó vállalkozókat, hogy a birtokmegoszlás is csak bizonyos határig lehetséges és azon túl lehetetlen helyzeteket íeiemt. Ma már ott vagyunk, hogy annak az áldásthozó munkásságnak, amely a nagy birtokokokat a kisbirtokosok számára is hozzáférhetővé tette, megvannak a maga kinövései. Nem szólok én itt arról, hogy már igen sok ember vesztett pénzt a par■J." PJ1 hi'J ■■■■_■■■ —.»■«ni «nmum ■' immmmrnmmmm n Az ilyen estéken, (mert voltak ilyen estéink) beláttuk mindnyájan, hogy igy jó: igy félreesve, szenzációk és vágyak nélkül élni. Nem lázadozva nyugodtunk bele ebbe, mert jaj, rég elmúlt már a lázadozó kedvünk, hanem beláttuk, hogy egyszer végre megnyugodhassunk valamiben, hogy egyszer végre mondhassuk valamire : ez rendben van, ez igy jó. Milyen jó is volna, ha mindjárt, a legelején el tudnánk idáig jutni. Ha nem akárnánk az elején sem semmit, ha tudnók már a legelején rámondani valamire : az igy jó, mert igy van. De jaj. sok fájdalom és kö- nyes éjszaka kell, mig ezt ki tudjuk mondani. Ilyen dolgok járnak zsibbadt agyunkban most is, lassú fordulással, lustán, amint ott ültünk a tenger fö ött. Néha azonban, mikor a lármás nagy teremből egy-egy disszonáns hangtöredék vagy fénysugár szaladt közibénk úgy éreztük, úgy sejtettük, hogy várnak még ránk uj dolgok. Hogy talán valami vészes nagy tragédia vár reánk és valami uj, idegen öröm is. Az ilyen gondolatok, az ilyen örömökre és sírásokra való vágyódások az utolsó felvillanásai voltak bennünk az életnek, amelyeknek nincs is célja, csak sirások és nevetések váltakozása. Sirás — nevetés — sirás — nevetés ... Ez az élet. De mondom, ezek már csak öntudatlan utolsó felvillanások voltak, mert mi már, mi hárman, akik ott ültünk az erkélyen és alattunk és körülöttün
