Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-16 / 3. szám
Szinérváralja, 1912. Január 16 3. szám Kilencedik évfolyam SZINERYARALJA TÁRSADALMI, QAZDASAGl ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. f. u. Előfizetési árak: Egész évre 6 koro’H Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egye Nyilttér soronk MEGJE UENiK Félévre 3 korona- 12 fillér. Felelős szerkesztő : fAbiAn is tv An. A lapra vonatkozó mindennemű köziem ny és küldemény valamint az előfizet si dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetésehet mérséhelt árahon hözlünh. = a társaság. A társaséíet körül tett vizsgálódásból ízt a tapasztalatot szerezhetjük, hogy az Dly közös hely, melyből minden rész csábiéin egyenlő hatást gyakorol és viszont mindent, mi kívülről hat, egyformán éreznek annak minden tagjai. Itt tehát közös czélnak kell lenni, melyet tévesztve, a társaság kell, hogy megszűnjék. Mert annak, ami állandó kíván maradni, feltétele a szilárd alap. Csak egyesek élete is, hogy boldog legyen, igényli a határozott jellemet, a kitartást, azaz, hogy a czél, mit kitűzött, oly alapon legyen építve, mely az i,igatag emberi ész által meg ne másittassék. Mennyivel inkább kívánja azt egy társaság élete, hogy annak minden tagja, egy közös czélra működjék, ahonnan természetesen következik, hogy ki a társaságban el, annak tagja nem egyéni, hanem társas-életet kell folytatni. A társaságban született ember nem ön magáé. Nézve a társadalom viszonyait, célját, úgy találjuk, hogy annak minden tagja, tehát a társasági kör, ismét egy nagyobb köré, mely újólag, mint a viz tükrén támadt gyűrű, szélesebb-szélesebb körbe mélyed. A társadalomnak már ily messzebbre ható, Tehát az emberiség életébe ágazó czélja, hatása lévén, következik, hogy minden egyes tagnak tettleges részt kell abban venni, mélynek boldogságáért az egyéni boldogságot háttérbe szorítjuk. Az életet, az embereket kiismerni, felette nehéz, csaknem lehetetlen. A társaság tagja pedig már az élettel lépett szorosabb viszonyba. Az élet eszközli, hogy majd borút, majd derűt, sötétet és világosságot lát szemünk. Az abban felmerülő annyiféle viszonyok szülöttei e változások, És ez életben még is a világot, a derűt fel kel áldoznunk gyakran a sötétségért, a borúért. Kárpótlás mindössze a remény, hogy még egyszer előtör a fénysugár. Aki ezt átértette, alkalmasint nem érez oly nagy fájdalmakat, ha el kell hagyni érdekét és odairányozni mind anyagi, mind szellemi erejét, hogy másnak, a társaságnak az emberiségnek is éljen. És igy keletkeznek bizonyos kötelességek,- melyeket a társas-élet tagjainak kell fölvállalni, egyesek, nagyobb társulatok, a haza, az emberiség egyszóval a közélet ránt. Egy szerencsétlen családapa, egy elhagyott jó barát, egy megfosztott özvegy, vagy gyámoltalan árva lehetnek azok, kikre mint legkisebb körben hat a kötelességek munkálkodása. És e kötelességek ieljesitase nem maradhat el az öntudatos léleknél, ha hatalmában áll, hogy segítsen. Az élettel megismerkedett férfi a sors változandöságára gondol, mely az enyészettel szövetkezik, hogy romlást lehelljen vagy gyásznyomot hagyjon megmutatva, hogy megtörténik pillanat alatt az, amit évek óianem remélt. S igyőa segítségért esengőket nyájas szóval üdvözli és megosz tja velők a magáét. Saját családja körében örömnapokat ölthetne; de im megjelenik az elaggott, ősz fürtü apa, sápadt arccal, gondtól felhozott homlokkal, s a férfi, a gyermek, a fiú háttérbe szorítja a családi édes örömöket, ápoló karjai közé emeli az agg apát, a sóhajokat és panaszokat nyugodtan hallgatja, könnyíteni igyekezik, könnyet hullat a kóporsóra és gyász- fátyolt borit az örömekre. Az ifjúi álmák együtt ringatnak két barátot, szép, talán nagy vagy hiú remények bölcsőjében. A végzetes sors az egyiknek hajóját csendesen vitte zajtalan hullámokon ; mig a másikat viharok közt akarta elaltatni; de ez álomból keserű valóra ébred. Az boldog, ez boldogtalan. Tehát amannak munkálkodási köre kötelességeinek teljesítésében a boldogtalant magába zárja, kinek életét türhetővé, ha lehet, boldoggá "kell tennie. Szélesebb köre a kötelességeknek egész társulatot fog be. Miután egyesek iránt elvégezte a társaságbeli tag teendőit, maga és ezek által hat a társadalomra. Szellemi képességével táplálta egyesiík lelkeit, anyagi vagyonából adott annyit, miáltal könnyítve lett, igy közvetve • már a társaság czélja kivitelére működött. De vannak az egyesek magánboldogságán kívül más, nagyobb egye- temibb boldogsági célok, melyek az egész társadalmat egyetemesen érdeklik. Az ész már el is tervezte a célok létesülését; de anyagi erő kivántatnék. Visszavonja-e ilyenA „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Annus. Az ajka feslö rózsabimbó, Minden szava el'andalitó, Lágy 'zenéjü édes Ígéret, — O mosolygása titkos igézet. A lelke tiszta; — nincsen álma, Hogy egy tündérszigetre szállna, S nyilb rózsák illatos árnyán Valakit várna csöndben, árván... Valakit várna, kinek képe Belopódzna kicsiny szivébe, S kinek ajkát, mint méh a mézet Csókolhatná mig jó a végzet. . .!? . . Elnézem öt, a szendeséget. —- S lelkem csodás világba téved: Szeretni vágyom !.. . öt szeretni Örökké.. . soha nem feledni. — Mig nem is sejti, hogy imádom, S tűnődik egy álomvilágon, Egy jövőbelátó Ígéret Azt súgja: „Egykor a tiéd lessz!!!lí Fillöp Lajos. A RONGyOS. A Szinérváralja eredeti tárcája. Irta: Balassa Emil. Éjjel volt és Bőr hazafelé bandukolt. Ma kissé korábban hagyta ott a szurtos lebujt, ahol éjjelente állandóan tanyázott és ahol tekintélye volt, mert az idő még nem tudta teljesen lemosni Bőrről a régi jólét nyomát. Ma még lakozott benne egy kis józanság és ez a régi, keserű gondolatokat ébresztett agyában. Nem szerette a józanságot. A gondolatok körülfogták, kínozták és hajtották ki az utcára. Voltaképpen nem is tudta hogy merre megy Csak ment, dülöngélt, álldogált a sötét utcán, öklével meg-megdöngette a vasredőnyöket és igyekezett nem gondolkozni. Sok megüllepedett keserűség háborgott benne es minduntalan a feleségét látta. Az asszony szemét, amely ábrándozó volt és a száját, amely gőgösen, a két szögletében lefelé görbült és a királynéhoz tette hasonlóvá. Megállt egy gázlámpánál, hátra szegte a nyakát és belebámult a lángba. A láng vibrált és Bőr szemét elöntötte a'köny. Sirt és öklével verte az arcát, a fogait és rongyos cipőjével rugdalta a lámpa tövét, mintha ki akarná dönteni. Egyedül volt a hosszú utcában. Háta a lámpának támasztva úgy érezte, hogy fejét belülről valami marja. Megint a felesége arcát látta és gyűlöletesen kapott utána. Ugyanaz a gyűlölet, amely akkor támadt benne, mikor az asszony könnyelműen és gőgösen elhagyta, újra feltámadt benne, csakhogy erősebben és öntudatosabban. Látta magát, amint társtalanul, rongyosan és kábultan lődörög lebujV ól-lebujba, és az asszonyt okozta ezért. Néha messziről, ólálkodva látta az asszonyt, mindig más férfi karján és ilyenkor hazament és lefeküdt a földre és sirt. A józanság ritka pillanataiban összehasonlitotta mostani, züllött állapotát a régivel, mikor még pénz keresett és csak vasárnap ment a vendéglőbe, akkor is a felesége karján s ez az össehasonlitás elkeserítette. A párás éjszaka hűvössége belopódzott a kabátja alá és borzongatta a gerincét. Csipdeste arcát azokon a hosszú, sávalaku helyeken, ahol a vastag könycseppek végig szaladtak és nedvessé, sikamlóssá tették az arcbőrét. Fáradt volt és azt hitte, hogy nem is tud többé elmozdulni a lámpa mellől. Egy leány mindjobban közeledett feléje. Csalogtatta a pálinka gőz, amely Bőr sz <ján egymásra torkolóévá gomolygott kifelé és mikor a férfi közelébe ért, megcirógatta arcát. Bőr megvetően rúgott egyet a leányon, éz aztán dühösen mormogva odább dülöngött. Lassan ment. Majd megállt és. gondolkodott. Tudta, hogy melyik kávéházban tanyázik most az asszony. És bizonytalan léptekkel, fejét lelógasztva ment arrafelé- Szinte önkénytelenül. A kávéház'előtt megállt, kotorászott a zsebében és érezte, hogy csörög benne nehány rézpénz. Áztán bement a nagy füstös helyiségbe, amelyben már alig lézengett néhány füstös alak. Cognacot rendéit. Sokat. Egymásután ivott és miközben^" melegség szaladgálta be a testét, félénken.
