Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-26 / 13. szám
Szinérváralja, 1912. Március 26. — 13 szám Kilencedik évfolyam TÁRSADALMI, QAZDASAQl ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Elő fizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre I korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkint 40 fillér. MEGJEUENIK MINDEN KEDDEN. Szociális hullámcsapások. Az egész világ mostanában Nagy- brittánia felé tekint, hol Anglia és Skó- czia bányakerületeiben oly bérharcz folyik, minőnél kiterjedeltebb, vészesebb és végzetesebb még nem igen fordult elő. Tudvalevő, hogy a sztrájk kizárólag béremelése körül forog. Évtizedek óta forog az angol bányákban a béremelésért küzdő harcz, mindig újból és újból, kisebb-na- gyob szrájkok törlek ki, s lassan bár, de biztosan javították a munkások jövedelmi viszonyaikat, mindazonáltal sohasem értékel azt amit tulajdonképpen akartak: a pontosan megállapított, változhatlan napibért, a minimálisan meghatározott keresetet. A bérharcok csaknem mindig egyformán kezdődtek és végződtek. A munkások egy fél vagy egy egész shillinggel többet követeltek és végül kom- romisszum létesült mely minden felszínre hozott tonna szén után nagyobb jövedelmet biztosított nekik. A bányászok most már erélyesen és elszántan követelik a minimális bér megállapítását. Azt mondják, hogy mig ezt el nem érik, gazdasági helyzetűk sohasem egészséges, exisztenciájuk nem lehet rendezett és családjaik nincsenek biztosítva éhség és gond ellen. A bányákban gyakori az üzemnek előre nem látott időleges beszüntetése, sűrűn fordul elő, Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű köziem n/ és küldemény valamint az <*t si diiP- a „Szinérváralja“ szerkesztő í ,|éhez Sz> áraljára küldendők. = Hirdetasehet merséhélt árakon hözlünh. = hogy nehezen kiaknázható, a rájok pazarolt fáradalmakat meg nem fizető rétegekre és sokszor órákon át tétlenül kell maradniok a bányászoknak, kik ez idő alatt nem szállíthatnak szenet fel színre és a mai bérrendszer szerint el kell hagyniok az ak iát, anélkül, hogy annyit kerestek volna, amennyi életfen- tartásukra, lakbérre és gyermekeik nevelésére szükséges volna. Csak a minimálisan megállapított kereset segíthet e bajon, csak a biztosított jövedelem szolgálhat fáradságos, ezer veszélylyel járó életüknek gazdasági bázist. Így tehát egész Anglia és Skóczia összes szénbányászai követelték a hét és kilenc korona között váltakozó napibér biztosítását és január végén egy hónapra tehát február végére felmondták szolgálatukat. Ez az egy hónapra szóló felmondás oly mozzanat, melyet nem szabad figyelmen kívül hagyni, meri*1 azt bizonyítja, hogy az angol munkástömegek nagyszerűen szervezettek és érettek. Bizonyos, hogy helyzetűk a felmondás következtében rosszabbodott, bizonyos, hogy a bányatulajdonosok rengeteg készleteket halmozhattak fel, ami a munkásokra nézve nem lehet előnyös—a bányászok azonban ennek daczára sem voltak elhatározásuktól eltántoríthatok. S különben nem is igen lehet ezúttal sztrájkról beszélni, mert e szó „sztrájk“ alatt rendesen erőszakot és törvényellenest értenek, mig ezúttal abszolút kifogástalan, előre hirdetett párbajról van szó. A föld méhében dolgozó munkások hada szabad ég alá vonult és magukra hagyva, mélabus csendben, mint a sírok, maradtak azok az aknák, melyeknek máskori élénksége nyújtotta a modern kultúrának annyira szükséges, annyira nélkü- lözhetlen erőforrásait. A bérharcznak már első napjaiban is érezhetőkké váltak következményei. Az összegyűjtött szénkészletek nem bizonyultak elegendőknek az igények kielégítésére. A vasutak szénhiány miatt megszorítják üzemeiket és a tehervonatok csak 15 kilometer „gyorsaság“^! haladnak, hogy szenet takarítsanak meg; egyik gyár a másik után szünteti be üzemét szénhiány miatt és igy szaporítja a munkanélküliek számát; a Kikötőkben vesztegelnek a kereskedelmi hajók nem mehetnek ki a tengerre, mert nincsen szenük s igy a bányamunkások sztrákja kemény, kézzel nyúl be a közélet minden ágába, megbénítva mindent és lavinaként egyre nagyobbodva. Csak ilyen pillanatokban, melyek az egész országra nézve nagyobb gazdasági veszélyeket tárnak fel, mint a háború, jut a közönség annak tudatára, mennyire függünk azoktól a férfiaktól, kik a föld fi „SZlMÉRUfiRfibDfl“ EflRCfiDfl. Későn. I. Csak egy betű, csak egy hang, csak egy lehelet és mégis a vágyak, a remények egész világa, a sziynek minden álma van benne összpontosulva. ő 11 Az öröm, a gyönyör, a kéj édes-kedves érzete hatja át a szivet, midőn ajkunk azt a bűbájos szót mondja: „0“. Kinek nem volt, kinek nincs és kinek nem lesz egy ^ drága „Ő“-je élele történetében! A teljesült, nagy tört remények, röpkeálomképek e tünékeny délibábját az élet pusztájának, fűződnek az „ő* nevéhez, miből sokszor nem marad fönn más, ^ mint az édes fájó emlékek. Ha úgy tetszik kedves barátnőm, elmondok egy rövid történetkét az „Ő“-ről. Remélem, meghallgatja ? * * * Az X-i fürdő ’ tanácstermében a keringő utolsó akkordjai is elhangzottak. A nap mosolyogva bukkant elő a távol bércek ormain. Hajnalodon 1 Milyen gyorsan repül el egy báli éj, azt csak az tudhatja, kinek „Ő“-je van vagy volt. Ormay Ivánnak a legdrágább „Ö“-j0 Vilma volt- Épp most búcsúznak a legdrágább báléj után. Egy 15 éves lányka és egy 20 éves ifjú állottak egymással szemben. Iván megfogta a leányka kezét és igy szólt hozzá: — Holnap Párisba utazom. Éljen boldogul Vilma kisasz- szony. — Isten Önnel ! Egy év múlva tán újra találkozunk. Nemde sokszor és sokat fog nekem irni és nem feledkezik el a nagyvilág zajában a kis Vilmáról ? — Úgy lesz és Ön sok szorgalommal fog válaszolni. — ígérem. Ennyi volt az egész. Elváltak. Egy biztató tekintet, egy gyengéd kézszoritás kisérték Ivánt utjain. Messze, nagyon messze szakadlak egymástól. Vilmát egy csendes kis falucska fogadta ölébe, Ivánt hivatása a nagy világvárosba vezette. II. Három év múlt el. Ormay Iván látta Parist, fakadó kacajával, féktelen szeszélyeivel, rohanó élveivel, ezer csabjaival és szebbnél-szebb bájaival. De a csábok örvénye nem nyelte el őt. Büszkén és szilárdul állt köztük mint a pálma. Előtte lebegett mindig „0“, a kedves leányka és a csábok és kisértések visszapattantak róla. . — Ha visszatérek, ha látni foglak, ha karjaimba zárlak, mily büszkén, fölemelt fővel mondhatom el, hogy méltó vagyok hozzád. I Boldog idők, édes álmok, oly csalogatok mint a délibáb, melyet a kőbőr felhő, durv a széltől űzetve még meg nem semmisített 1 * * * Vilma és Iván levelezése mindig melegebb, mindig bizalmasabb lett. „Ő" oly szépen, oly szorgalmasan válaszolt a levelekre. Iván látta, lelke fejlődését, látta amint a kis leánykából nagy leány lett, aki az elválásukkor még lepkét kergetett, ma már komolyabb dolgokkal foglalkozott. Messze, távol az édes otthontól, idegen népek és emberek között a legérdektelenebb levél is örömet okoz. hátha meg „Ö ‘ írja „0 beszél hozzánk benne, azokkal a lágy, édes szavakkal, azokkal a piros mosolygó ajkakkal, azokkal a távolban is égető szemekkel.. . E három év alatt sok szép napja volt Ivánnak. Egyszer csak meginvhálja a fiatal embert Vilma vőfénynek, hamiskáson jegyezvén meg, hogy ezúttal nem ő a menyasszony, hanem nővére. Iván sietett haza a szép hazába, ab ja a kis faluba, ahol majd várni fogja „0“ és majd elmondja „Isten hoztál“ Mily távol is voltunk mi egymástól — mondogatta a fiatal ember; — Paris, Strass- burg, München, Bécs, egész örökvalóság fekszik közöttüuk. Szép az egész föld, szép a világ, de mégis legszebb a haza földe . .. Most pedig halljuk Ormai Ivánt magát beszélni.
