Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-23 / 8. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Ngilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Kötelező koronaszámitás. Végre mégis csak rendet teremtenek nálunk is abban a nagy zavarban, melyet a forgalomból még mindig ki nem vont régi egyforintosok a koronaszámitásban okoztak. Az egyforintosok akadályozták a magyar kormányt, hogy a koronaszámitás kötelezettségére nézve törvényjavaslatot terjeszszen az országgyűlés elé. Az osztrák kormány ugyan már évek előtt túltette magát azon az akadályon, melyet a közforgalomban levő egyforintosok a koronaszámitás elé gördítenek. Olt már évek óta törvényes jogaiba lépett a korona. Ezzel 'ha nyiltan nem is, de hallgatólagon megváltoztatta a forintot kétkoronás pénzdarabbá. Nem lehet azonban tagadni, hogy a kérdésnek ilyen megoldása kifogásolható ne volna. Azon az ezüstpénzen tényleg az áll, hogy egy forint, a képzeletet kell tehát igénybe venni, hogy két koronának tartsuk, s ha az állam azt mondja, hogy nincsen forint, az országban forintnak mint érvényes pénznek léteznie nem is szabad, sőt meg is bünteti azt, aki forintokért vásárol vagy elad, akkor az állam nem követi azt a szigorúan követendő igazságos eljárást, melyet tőle méltán el lehet várni. Helyesen cselekedtek tehát nálunk, hogy a koronaszámitás kötelezővé tételével vártak mindaddig, mig a forintot kiszorítják a forgalomból, amivel azonban nem azt akarjuk állítani, hogy helyes, miképp csak teszik kötelezővé az általános koronaszámitást. Sőt ellenkezőleg, az lett volna a helyes, hogy mihelyt kibocsátották a koronákat, azonnal bevonják a forintokat és igy most már régen hozzászoktunk volna a koronaszámitáshoz, amely eddig csak zavart okozotlt és szélhámosságokra meg csalásokra szolgáltatott bőséges alkalmat. A mulasztást most azzal is pótolják, hogy szaporítják a váltópénzt. Nemcsak 15 millió két koronást, hanem azonfelül további 30 millió egykoronás ezüst pénzdarabot is veretnek, amivel véget vetnek annak az évek óta húzódó mizériának, melynek a nagyközönség a váltópénz elégtelensége miatt ki volt téve. Ez a hiány azonban még egészen pótolva most sem lesz. Eleget kellene tenni annak a minduntalan felhangzó kívánságnak is, hogy ötvenfilléres és ötfilléres érmeket is veressenek, mint amilyenekhez hasonló értékű váltópénzek a külföldön mindenütt forgalomban vannak. A téli sport. Zúgva viaskodnak egymással a szél s a hópelyhek. Finom eső, fagyos nehéz cseppekkel keverve hull alá, vihartól korbácsolva nyögnek a fák. A vidéket barátságtalan szürkület burkolja komor lepelbe. Az egész kép egy grotesk átalakulás. Illatos, kékes aether élénkíti a most élettelen erdőt, a fa kérge helyenként kristálytiszta fehérséggel csillámlik, az egymástól kísértetiesen különböző fenyőfák gyémánt, smaragd és rubin kövekkel vannak behintve s azt látszanak mondani, hogy: fehér karácsonyon át lehet jutni a zöld husvétba. Vájjon a mi mozgékony időszakunk nem hasonlit-e a mindent megsemmisíteni látszó télhez ? Vájjon nem csillan-e itt is a társadalom komor ködéből egy friss tavaszi zöld elő? Miért vagyunk mi tulajdonképen manapság annyira idegesek? Mi érezzük napjainknak viharos és a múlandóságra valló jelenségeit és azokat nem tudjuk kellőleg magyarázni, mi érezzük az általános elfajulás tüneteit, de a regenerálásnak, a feiujulásnak eszközeit nem ismerjük. Épen azaz ingadozó bizonytalanság: vájjon mindebből még mi lesz — ez a nem csillapított vágy egy szociális gyógyszer után, ez tesz minket idegessé. De vájjon mi az oka ezen szomorú és tarthatatlan kedély- és lelki állapotoknak? Erre csak az lehet a válasz, hogy az ok : a testi munkától való általános idegenkedés, majdnem mondhatnék: iszonyodás. Mi tehát az ellenszer? Csak a becsületes munka 1 ügy, hogy ennek folytán minden észszel megáldott ember nem csupán szellemi, hanem egyúttal testileg is munkás ember legyen. Épen e tételről keletkezett tehát évtizedek előtt a szójáras, hogy: »Háromkor már a kakas kukorékol, — de a munkás is szerszáma mellett dudol.« Az előző kor munkásának főleg erős izomrendszere tűnt ki és ez volt kemény munkájának főjutalma; de miként van most ? Az uj kor modern munkása már csak egy függeléke a gépnek, izomereje petyhüdt, idegessé 'és a társadalmi béke megrontójává sülyedt, aki mindig magasabb bért kíván még oly munkáért is, melyet nem ő maga végez. Hova tűnik tehát itt a korábbi elégedettség és lelki nyugalom ? A tett embere mitsem akar tudni a testi munkáról, le- nézőleg tekint a sportra és bizonyos testi fájdalmakkal végezhető munkára és legkedvesebb szórakozásnak a vért elsorvaszíó kártyázást tekinti 1 Ha már most ezek után a testi és szellemi munkára mitsem adnak az anyagcsere, a tápanyagok pótlása és a testi szervezet harmonikus munkájára és működésének fentartására — vájjon csodálkozhatnak-e azon, hogy a korunkat épen ezek A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Éhség. — Irta: Lenclotte Vinfeld. — Az eső ezüstfonalakat szövött az ulczai lámpák fényéből és játszva fonta át velük a járókelők alakjait. A nagy kirakatok ablakain — ahol máskor kiabálóan — ma finom, kékes fátyolok lengtek, puha mollba oldva fel a világítás kemény dur- ját. Az élet után való sikoltás, — mely hangos trombitaszó módjára töltötte be derült estéken az utczákat — ma letompult. Steffens Annára megnyugtató hatással volt a félig üres, néptelen utcza, amelyből megadó fáradtság áradt feléje. Oly megértőén néztek feléje, az ezüstös, nedves párán keresztül azok a kicsiny, melankólikus lámpaszemek I Soká állt ott a kapu bejáróban, amely megoltalmazta az eső elől. Gondolkozás nélkül meredt a nedves, párás utczára. A hetek óta ostromló éhség foszthatta meg gondolkozási tehetségétől. Hetek előtt fél márka képezte egész vagyonát. Ma kiadta utolsó fillérét. Miért hallgatott a lakásadónője rábeszélésére? Minek való ez a hiábavaló, állás után való keresgélése ? Utolsó pénzét a villamosra költötte el, hogy itt, ezen az idegen vidéken tudja meg, hogy a kérdéses állást már betöltötték. Megint elkésett 1 Nem is gondolt arra, hogyan tegye meg gyalogszerrel a hosszú utat hazáig, teljesen erőtlen volt már! Nagy közönyt érzett. Valahol meghalni! Akár itt, akár otthon, olyan mindegy ! Néhány sötét alak már többször elsurrant a kapubejáró előtt és erősen megfigyelték a fiatal leányt. A ficzkók egyike most hirtelenül Anna mellé lépett és szemlelen szavakat suttogott a fülébe. A leány meggondolás nélkül taszította el magától. Elcsodálkozott, hogy volt még elég erő benne arra, hogy a keze ökölbe szoruljon és eltompult idege fel tudta ismerni a sértés csúfságát. Csak elcsodálkozott, de nem félt, nem menekült! A ficzkó félelmetes pillantással mérte végig, újra hozzáférkőzött és kezében egy kés villant meg. Anna egészen csöndesen állott ott. — Most jön a halál! — gondolta. Újra elcsodálkozott. Hogyan lehetett az, hogy a meghalás csúnyaságától nem irtózott meg ? A meggyalázást erőteljesen taszította el magától. A halált valósággal szomjazta. A kabátkája kissé szabadon engedte anyakát. Anna látta, mint akad meg a férfi szeme e kivágáson. Már érezni vélte torkán a kés hegyét. Fájdalom nélkül. Az éhség kiölt belőle minden fájdalmat és feleimet. A ficzkó arczába hirtelenül tiszteletteljes rettegés kifejezése szökött, amikor meglátta Anna mozdulatlanságát és szemeinek különös nyugodt, magasztos kifejezését. A karja erőtlenül hanyatlott le; megtörve surrant el és magával húzta künn várakozó czinkosát. Anna utána nézett. Egész testében megborzongott. Csak most érezte a halál minden bor- zadályát, amelyre az imént oly hidegvérrel várakozott. A rémület megdermeszlette, amikor meggondolta a veszélyt, amelyben forgott. Aztán elmúlt a borzadály és meleg hullámzás lépett a a helyébe. Amilyen gyorsan csak birt, úgy futott végig az utczán. Az eső nedves kezekkel simitott végig az arczán. Vad örömet érzett. Ajándékba kapta újra az életét! Könyek, — amelyek már hetek óta nem jelentkeztek — töltötték be szemeit és a sajnálkozó kis esőcsöppekkel együtt szaladtak le az arczán. Úgy érezte, mintha lelke újra megtelnék mindama fájdalmas és örömtelt érzelmekkel, amelyek oly régóta visszafojtódtak benne. Egyúttal hatványozott erővel lepte meg az éhség érzése. A feltámadt életkedv csak fokozta hatalmát. Anna érezte mint gyengül el mindjobban. Már a lábai is felmondták a szolgálatot. Az utcza, amelyen végigszaladt, czél nélkül, félhomályban végződött. A városi házak itt félbeszakadtak. Az utcza mindkét oldalán, árnyas kertben nyaralók állottak. A lámpák ritkultak és
