Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-22 / 12. szám
Szinérváralja, 1910. Márczius 22. 12. szám. Hetedik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árakt Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Ngilltér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Sz inérv áralj ára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Feltámadás. Feltámadunk zeng a zsolozsma a légben ! Feltámadunk, hangzik az égi kórus zengzete! A természet is feltámad, lerázva átél dermesztő jégbilineseit, feltámadt a szabadság is szétzúzva a százados rabigát, melyet zsarnoki kéz reá vetett. Minden újra éled, minden lüktetve érezteti az újjá születés magasztosságát. De hajh, az emberek szive keményebb a természetnél. Azt a rabigát, mit százados rósz indulat vert a szivek köré, a feltámadás hófehér ünnepe sem képes megtörni. Rideg és kietlen, sivár és kegyetlen továbbra is az emberi kebel, nincs könyörü- lettel embertársa nyomorán. Az ige feltámadt, de süket fülekre talált. A romlott társadalom kegyetlensége határtalan s uj Sodorna és Gomora fenyegeti az emberiséget, mert nem találna tiz érdemelhetnénk. Pedig a természet, az örök ifjú s mindig egyenlő természet intő példát mutat a megújhodásra, a javulásra. Lám ő minden tavasszal lerázza téli tunyaságát, erdő, mező kizöldül, madarak csicsergésétől visszhangzik a csalit s verőfény tűz le mindenre. A természet mosolygós köntösét öltötte fel, miután a tél kegyetlen hidegével oly sokáig kínozta a szerencsétlen nyomorgókat. De az emberi szivek dermesztő fagya sem enged a kiderült égből lemosolygó nap csókjaira, megtartja továbbra is a kegyetlen hidegséget, mindaz iránt, mi részvétet érdemel. A virág feltárja illatos kelyhét a szomjas zümmögő kis méh előtt, de az emberek dús éléskamrája zárva van az éhező jajgató tömeg előtt. Hát a virág szive könyörületesebb, mint az emberé? Hát a krisztusi tanítás a természetnél megfogamzott, csak az emberek szivében maradt meddő? Minő szomorú kérdések ezek e szent napon, minő kétségbe ejtő reá a felelet. E szent ünnepen e hófehér sugárzó napon, midőn az emberek az ájtatosság tiszta köntösét öltve magukra, a csilingelő harangszóra az Ur oltára elé járulnak, hogy mellüket verve bevallják: »Mea culpa, mea maxima culpa.« Nem szabad elzárkóznunk e rideg szavak elől. Lássuk be mindnyájan az előtt a szent oltár előtt, mely mindnyájunk szivében székel, hogy szörnyű az a részvétlenség, mellyel embertársaink sorsa iránt viseltetünk. Hogy kegyetlenül érdes, érző emberekhez nem méltó viselkedésünk minden iránt, mi jobb sorsra érdemes. Vallja be, hogy a mindennapi élet zajos forgatagában mindenki önző érdekét hajszolja. Hogy félrelöki durva ököllel a gyöngét, s elveszi a falatot az éhezőtől, hogy saját kényelmét avval is növelje. Valljuk be, — hiszen a felmentést az Ur földi szolgája bűneinkért megadja, — valljuk be, hogy könyörtelen kézzel toljuk el a gyengébb erővel küzdőt a pocsolyába, a veszedelembe, romlásba, halálba. Valljuk be, hogy szivünket meg nem indítja a a nyomorgó keserves jajszava, az éhező könyörgése. Valljuk be! Valljuk be! Valljuk be! . . . S orgona búgás közepette csak dong, csak dong az ököl a keblek felett. Száll az ajkról a »mea culpa«, mig az agyak már uj fortélyokon gondolkoznak, amelyekkel az embertárs embertársát kijátszani szándékozza. Ha a feltámadás hatalmas gondolata nem visz tisztultabb érzelmeket a szivekbe, ha a természet újra éledésének symbolikus példája nem figyelmezteti az embereket egy uj, érdemesebb élet megkezdésére, akkor hiába gyónjuk meg számtalan bűneinket Krisztus földi helytartója előtt s hiába adja reá a felmentvényt, életünk csak bűnük szülője, végső stációja a pusztulás. Térjünk magunkba. A langyos tavaszi napsugár melegétől üdítő szellő fújja ki agyainkból a kínzó s kegyetlen gondolatokat s szórja sziveinkbe a szeretet fényes magvait, hogy az kiviruljon s árnyas lombjai alatt érvényesülhessen Krisztus urunk szentséges tanítása: »Szeresd felebarátodat mint tenmagadat.« pártfogója ismét jó lelket, kikért kegyelmet A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Az apa és fia. — Irta: Leon Xanrov. — Kedves Barátnőm 1 Egy héttel ezelőtt ön Sevillába utazott a nagybátyjával, hogy a húsvéti nagyhét ünnepségeit megnézze. Nem tudom, hogy jutott önnek eszébe ez az utazás és azt sem tudom megérteni, hogyan egyezhettem bele, hogy ön elmenjen. Nem gondolja, hogy sokkal jobban teszi, ha itthon marad ? Ami a nagybátyját illeti, hát ezeknek a festőknek mindnek különös gondolatjaik vannak; ők csodákkal mesélik tele az ember fejét. Én ugyan nem bánom, ha a világ minden festője Sevillába megy tanulmányra, de hogy le is, az anya is, itt tudod hagyni a házat, gyermekedet és minden terhet a váltamra raksz ?... Á Grachu- sok anyja bizony nem tette volna ezt meg, Kornélia! Mint apának és férjnek úgy is meg vannak a magam nagy és súlyos kötelességei s ha komoly szolgálatomat otthagyva, a külügyminisztériumból alaposan kimerülve hazajövök, kissé rosszul esik, hogy a helyett, hogy a fejemet egy kis csöndes whist-játékkal felfrissítsem, a cseléd háztartási könyvét kell átnéznem, vagy a fiadra kell felügyelnem. Micsoda könyvek! Micsoda fiú! Ez a lány, akinek kiváló erényét te annyira feldicsérted mindig és akinek bérét nekem minden esstendőben fel kellett emelnem, a konyhapénz megcsonkításának jövedelmező, de lelki- ismeretlen iparágát oly szenvedélylyel űzi, hogy az már igazán felháborító. Meg is kellett válnom tőle egy botrány következtében, amelyről ime rögtön be is számolok. Ami a fiadat illeti, egyenesen megoldhatatlan rejtély előttem, hogy ez a gyermek hajlandóság és viselkedés dolgában mennyire eltér tőlem. Lehet, hogy azoknak a sajnálatos példáknak kell tulajdonítanom ezt, amelyeket nagybátyád mutatott, akit mindenáron keresztapjának akartál. Mindazonáltal még sem tudom megérteni, hogy egy fickó, akinek mégis intelligensnek kellene lenni, hiszen az én fiam és tizenegyedik esztendejét éli, inkább hallgat egy bolond művésznek nevetséges képtelenségeire és ostobaságaira, mint a kötelesség bölcs tanácsaira és nagy példaadásaira, melyeket az ókor Íróiból szakadatlanul meritek számára. Amióta elmentél, ez a gyerek — enyhén szólva — bárgyúvá tesz. Ha hazajön az iskolából, odaáll nap-nap után a könyvesboltok kirakatai elé és bámulja az illusztrált folyóiratokat, amelyeknek nagybátyád rajzol. Ezenközben pedig várnom kell az ebédet, mig ez a semmirekellő rászánja magát, hogy hazajöjjön. Ha aztán megjön végre, felforditja a házat, kalimpál a zongorán és rettenetes dolgokat ver ki rajta, úgynevezett modern darabokat. Ha aztán lecsapom a zongora födelét, akkor a konyhába megy és a szolgálót boszantja, sőt olyan hangon beszél hozzá, amely jóval túlhaladja a korát és hallatlan durvaságnak a bizonyítéka. Ha beszélgetni próbálok vele, csak valami nevetséges fecsegés kerül ki belőle és hozzá még olyan nyelven beszél, hogy a hallhatatlan klasszikusok bizonyosan megfordulnak a sírjukban. Száz szónak is egy a vége, hiába kutatom ebben a fiatal lélekben azokat a nyugodt és jelentékeny gondolatokat, amelyeknek fellobbanását olyan gyönyörűséggel látnám benne. És nem tesz egyebet, mint ostobán élcelődik tanítóiról és egyedüli mintaképei, akikért lelkesedik — pirulok, hogy le kell írnom önnek — a színészek! Igen, asz- szonyom, a clownok, a bohócok, a komédiások ez a népség, amelyet azért fizetnek, hogy a közönséget megnevettesse, ez az ön fiának az ideálja. De még gonoszabbat is cselekedett, asz- szonyom, olyant, amin fehér hajszálaim elpirulnak! Volt annyi szemérmetlenség benne, hogy Ha fáj a feje, Beretvás-pasztiilát, mely 10 perc alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. — Ara 1 korona 20 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. Készíti Bereívás Tamás, gyógyszerész Kispesten. Orvosok által ajánlva. Három doboznál ingyen postai szállítás.
