Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-08 / 10. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árakt Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 60 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős sjerkesztő: FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Előre. (F. É.) Künnt a tavaszi napsugár rügyeket fakaszt a fákon, zsendül a vetés a mezükön s kíváncsian kikandikáló fűszálak meleg párákkal telitett levegőre találnak. Virágba hajt a gyümölcsfa, bimbóba szökken a virág, az uj élet, az uj fejlődés pezsgő, megrészegítő folyamata örvendezteti az emberi szemeket. S nemcsak a természet az, mely korai virulást varázsol a még nemrég fagyos kihalt mezőkre, nemcsak a vetés, fű, fa virág éled uj tavaszra, egyéb téren is, a magyar munkáskéznek a siker, az elismerés pálmája int, másutt is kezdik érezni a magyar zsendülést. A berlini s egyéb német lapok a magyarokról Írnak. Nap nap után a magyar térfoglalás képezi megbeszélésük tárgyát s hova tovább az irigység, a féltékenység marcangolja már sziveiket, melyek mind mind előjelei egy szebb tavasznak, termékenyebb nyárnak, gyümölcsöző ősznek. A magyarok vezetnek. Vezetnek a szellemiekben, a németek s egyéb elleneink legnagyobb keservére. Berlini színházak, legyenek azok drámaiak, avagy énekesek a hangversenyek dobogói, a festőakadémiák kiállítási, mind, mind a magyar genialitás létezését, előre lörtetését, sikereit interpretálják. Mindenütt és mindenhol a magyarok. Mintamikor a versenyekben, ha egy jóvérű fajparipának helye kínálkozik, hogy a töb- biekből kiválva, maga ragadja el a győzelmi pálmát, éppenugy a magyar nemzet is, abban a percben, amikor szóhoz juttatták, rögtön maga részére szerezte meg a siker, kiszámíthatatlan, de mindenesetre a tehetségnél elmaradhatatlan, verhetetlen eszközét. S ha egyszer megkezdték a diadalmas előnyomulást, nincs hatalom, mely a szívós kitartásban küzdelemben fáradhatatlan magyar faj szupremáciáját elvitatni, avagy hátrálta!ni képes lenne. Előre megyünk, s rövidesen kivívjuk magunknak azt a polcot, melyet fajbeli előkelőségünknél képességeinknél fogva megérdemelünk s melynek sikerre jutha- tását eddig csakis e lenségeink machinációja s magunk szerencsétlen telhetetlen- sége gátolta csupán. Uj tavasz int a magyarnak. A siker, az elismerés, a győzelem termékenyítő ! tavasza. A régi bűnök, a régi mulasztások j mind mind elvesztik majd káros hatásukat ' s a magyar név ismét olyan ismert lesz, i mint volt az Árpádházi s Anjau királyok j alatt, de még a törekvő Mátyás alatt is, : mikor nemcsak az ország fénye ragyogta be az irodalmat és művészetet, hanem e fényéből még a külföldre is sugározhatott. Ha a magyar irodalom és művészet megkezdi külföldi hóditő körútját, ha mindazok, kiknek módjában és tehetségében áll a magyar névre, a magyar nemzetre hirt, elismerést, dicsőséget szerezhetni, tehetségük magaslatára emelkedve mindent megtesznek ennek a szent, ennek a hazafias kötelességnek, akkor érdemes lesz ismét magyarnak születni, méltók leszünk arra a történelmi múltra, mely egyetlen most élő nemzetnek sem jutott osztályrészéül. Künnt nevető napsugár rezg az ablakokon, az uj élet, az uj forrongás, nemes pezsgés jobb jövő hajnalhasadását remél- telis mi örömmel tekinthetjük dicső fajunknak tavaszát, melylyel idegenben uj színeket, uj virágokat termel ahhoz a pazar koszorúhoz, melylyel a magyar géniusznak hódolnak majd a meghódítottak. S csak ragyogjon továbbra is a napsugár, szökeljen magas sudárrá a mag, mit nagyjaink ültettek el az idegen kertekben, mert csak igy szerezhetjük meg a dicsőség, a hírnév szagos bokrétáját az eleven, az ezeresztendős, de mégis fiatal magyar nemzetnek. Előre tehát, a dicsőség felé, csüg- gedés nélkül, tántorithatatlanul! Sic itur ad aslra! A társadalom feladata. E helyen nincs jogunkban politizálni. Az azonban nem politizálás, hanem csupán a történelmi igazság megállapítása, ha minden bővebb fejtegetés nélkül egyszerűen arra utalunk, hogy négy századnak szomorú tapasztalatai szerint az egész nagy mindenségben nincs ádázabb, konokabb, engesztelhetetlenebb, kártékonyabb ellenségünk, mint az osztrák. Amikor tehát keA „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Deák Ferenez tréfái. Azt a szerencsét, hogy gyermekember létemre Deák Ferenczczel, az Andrássy-kabinet tagjaival s a Deák-párt korifeusaival megismerkedhettem, annak a véletlennek köszönhettem, hogy Deák titkárja, Gsengery, a maga részére is titkárt kért az egyetem rektorától s Pauler Tivadar engemet dezignált. Ezen a réven, mint Csengery küldöttje — aki épp úgy, mint az öreg ur, török természetű ember volt s járni csak akkor járt, ha el nem kerülhette — gyakran megfordultam az Angol-királynőben. Hogy rákezdjek már annak elbeszélésébe, amit krónikám czimül visel, előzetesen el kell mondanom, mi adott alkalmat arra, hogy Csengery, a nagy hallgató, a titkárok ideálja, akinél csakugyan el volt temetve minden titok, kivetkőzött természetéből s elmondta nekem a haza bölcsének azokat a csinjeit is, amelyekről én, mint teljesen ártatlan természetű dologról, bona fide ime föllebbentem a fátyolt s amelyek azért nem kerültek soha köztudomásra, mert az illetőknek, akikkel megesett, nem volt érdekükben kikürtölni; mert Deák Ferenez sohasem kötötte a nagy harangra tréfáit s végre mert Csengery volt, akiből, mint a tóból a jeget, csákánynyal kellett kivágnia szót. Azt tartom, vétket követtem volna el, ha elhallgatom, mert ha támad valamikor Deák Ferencznek hozzá méltó biográfusa, jelleme humoros oldalának kidomboritására fölhasználhatja. Hát az az alkalom úgy esett, hogy Kemény és Csengery s ez utóbbival én is, hivatalosak voltunk Széli Kristóf névnapi ebédjére. Széli Kristóf, Széli Kálmán nagybátyja, abban az időben királyi táblai tanácselnök volt s Kristóf napját rendesen megtartotta, még pedig Budapestnek akkoriban legelső vendéglőjében: a hires Mihaleknél a Szervita-téren, amely arról volt nevezetes, hogy a főváros legraffináltabb gurmán- jai ott adtak egymásnak találkozót. A Deák-szoba Mihaleknél, — amelyet Deáknak egy ott függő arczképéről neveztek igy — mint a többi helyiség is, bent volt az udvarban, aminek az a kellemes oldala volt, hogy a kocsirobaj nem zavarta a társalgást. Az említett Kristóf-napi ebédjén, ha jól emlékszem, a következők voltak jelen: Széli tanácsának bírái teljes számmal, két pótbiró, három jegyző; a miniszterek közül Eötvös és Horvát; Marsalkó és Ráth György tanácselnökök s végre a mi triumvirátusunk: Kemény, Csengery és én. Étkezés alatt már a pecsenyéhez közel, nagy vita támadt a táblabirák közt, — mert az tudnivaló, hogy a bírák soha sincsenek egy véleményen — arról, hogy Deák Ferenez mit mondott Kubának, mikor ez a kalapját a Deákéval elcserélte s azzal mentegetődzött, hogy egyforma a fejük. Horváth Illés, egy mérges kis táblabiró, nagyott ütött az asztalra és stentori hangon igy szólt: Azt mondta körül igen, de belül nem. A vita Isten tudja hogyan végződött volna, ha Horváth Boldizsár igazságügyminiszter azt nem mondja: — Hiszen itt a titkárja, majd megmondja az. Csengery aztán nolens-volens elmondta, hogy Deák, aki, ha tréfált is, mindig tekintettel volt az emberek gyengéire, nem mondta azt, amit Horváth Illés olyan erősen állít, mert az meg egy kis burkolt öndicséretet foglalt volna magában, amit jobban került a tűznél; hanem azt mondta: Kis embernek is lehet nagy feje (Kuba ugyanis akkorka homonkulusz volt, mint Pap Géza) ; s csak mikor Kuba eltávozott, tette hozzá, de azt is halkan: Csak az a. kérdés: mivel van tele. Mikor a társaság— alkonyaikor — a lehető legderüsebb kedvben szétoszlott, az én mentorom, Csengery, a szabadban karon fogott s azt mondta: — Most sétálunk egyet. Ha fáj a feje, használjon azonnal Bér etv ás-pasztillát, w mely 10 perc alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. — Ara 1 korona 20 fillér. K apható minden gyógyszertárban. r;' Készíti Beretvás Tamás, gyógyszerész Kispesten. Orvosok által ajánlva. Három doboznál ingyen postai szállítás.
