Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-22 / 8. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. ■»nMaiwiinniii»T^fiiifirw>i»ni MiMiiiMin ni i »in»IiramBcsnyvr‘masa»JtMHTSOSIBXBeiXStmSBBasaeiBB Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szára ára 12 fillér. Nyilltér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. Alapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = / Tülekedés. (F. É.) Az egész társadalom, csupa láng. A politikában várható megújhodás, mintha a társadalmat is felébresztette volna, mindenütt pezsgést, forrongást észlelhetünk ott, ahol eddig a bemohosodott’ igyekezet sivár látványa szomoritott. A társas összejöveteleken, kávéházakban, vendéglőkben másról sem beszélnek, mint a küszöbön lévő választásokról s tiz ösmerősünk közül legalább is kilenc, bizonyos követjelölt, hivatalos, vagy hivatalon kivüli. A théma, némi variációval mind akörül forog, hogy milyen lesz majd az ország képe, annak előrehaladása, kulturális fejlődése, ha majd X. vagy Y. bejut azok közzé, akik az ország sorsára befolyást gyakorolnak. Ha a fellendülésnek, mely minden termésnek előjele némiképen örvendhetünk is, mégis szomorúan csóváljuk fejünket, ennyi hiába elpazarolt hév, ennyi más irányban oly annyira értékesithelő ambíciónak, sivár külsőségekért való elpaza- rolásának láttára. Mert feltesszük az emberekről, hogy önös érdek nélkül, tisztán társadalmi helyzetük előnyösebbé tétele okából kívánják annyira a mandátumot, hogy kiváljanak azok közül, kiknek társaságában ezideig jól, vagy rosszul érezték magukat, hogy mutassák, hogy ők többek, a többieknél, mert ara nem is akarunk gondolni, hogy esetleg olyanok is akadhatnak, kik a mandátumért azért óhajtanak küzdeni, hogy annak segélyével különféle megengedett s meg nem engedett üzleteiket bonyolítsák le a siker immár nagyobb reményével, mint a múltban. Ezekről nem kiv műnk szólani. Amint az ingoványnak, a mocsárnak is megvannak az ő gyűlölt, s utált alakjai, akik a más munkájából, a más tevékenységéből igyekeznek a maguk kisded, rongy életét kihúzni, épen úgy az emberi társadalom egyedei között is mindig fognak olyanok akadni, kik paraziták módjára, a más életerejét szívják, hogy magukat fentarthassák. Ezekről a társadalmi élősdikről ez esetben nem kívánunk szólani. Mindenki ismeri őket s jellemükről s egyéb kiváló qualitásaikról, amúgy is eléggé jól imformáltak. Mi azokról kivánunk beszélni, akik csak hiú cafrangnak, társadalmi helyzetük emelésére, törekszenek olyan posiciók elérhetésére, melyek komoly munkát, nagy tudást, előtanulmányokat igényelnek s a mely posiciók, ha olyanokkal töltetnek be, kik mind e tulajdonságokkal nem rendelkeznek, csakis ártalmára, kiszámíthatatlan kárára lehetnek az összeségnek, a társadalomnak, s kiváltképen az országnak. A modern élet tülekedése azonban nem ismer korlátokat. Nem látja az élesen elhatárolt vonalakat, melyek az egyes állásokat egymástól elválasztja, nem ismer hivatottságot, tehetséget, csak küzdelmet, összeköttetést és önös anyagi érdeket, mely minden egyéb tekintetet kíméletlenül, drákói szigorral letipor, eltapos. S ez az a pont, melynek érdekessége a társadalmat legelsősorban érinti, ez az ütköző sarok, melyből azután minden con- senquentuát kiemelhetünk. Az élet., könyörtelen szigorával, a létért való nehéz küzdelem, arra vezette az embereket, hogy ott és olyan módon keressék boldogulásukat, ahol és ahogyan az a legkönnyebben kínálkozik. Az élet szerencsevadászai napról napra szaporodnak a könnyű kereset források közzé gyülekszik a legtöbb — és ami a legfájdalmasabb — a legértékesebb erő is. Ezért találkozunk tehát, majd napjainkban olyan sok követ-jelölttel, azért sugárzik már jövőbeli győzelmének reményében olyan sok ismerősünk ábrázata, mert ők már előre érzik a jólét, a könnyű megélhetés, a gondatlanság jótéteményeit, melyek elmaradása azután annál keservesebb, annál elszomorítóbb lesz reájuk nézve. Ce la vie! -- mondja a francia. Ez az élet! S megmásítani, sem nekünk, sem senkinek ebben az országban, de még az egész világon sem, nem lesz módjában. Füsti $ eyysiiu sziie He. Az idei téii időjárás az általános panasz után indulva, igen nagy károkat tesz a szőlőtőkében, úgy a lugasokon, amelyek csak elvétve A „8Z1NERVÁRALJA“ TÁRGÁJA. Rablótámadás a fővárosban. (Folyt, és vége.) — Sohse búsuljatok fiuk ! Majd megírjuk mi. hogy hol jártatok. Még elismerési is kaptokérette. ügy is volt. Mikor késő este hazakerültünk, engem Bibulusné asszony nem a legbarátságosabb pillantásokkal fogadott. Kivételesen azonban ez alkalommal ügyet se vetettem rá. — Majd reggel beszélünk, asszony ! — vágtam ki bizonyos fölénynyel s nyugalomra tértem. Álmaimat azonban jó időre elűzte a földhöz vágott tányérok pokoli zöreje s az a mardosó kétségeskedés, hátha a zsurnaliszta pajtások csúful cserben hagynak majd ? Végre hosszú, kínos vergődés után elérkezett a reggel. Rögvest valamennyi újságot meghozattam s böngészni kezdtem. — Ah, a derék fiuk csakugyan megírták, itt van ! — tört ki belőlem az öröm áradata. — Milyen hangzatos a czim: A legelső budapesti champion-klub rekordja. Ebben a tudósításban pedig az vala értésére adva a sport híveinek, hogy a championklub Bibulus ur vezetése alatt tegnap késő estig egyfolytában tartó turban oly rekordot ért el, melyet bármely sportegyesület méltán megirigyelhetne tőle. Kidüllesztett mellel s felemelt fővel tartottam az újságot Bibulusné asszony szemei elé. — Most beszélj asszony! Nem szólott egy szót sem, hanem halántékon csókolt, mint a várur szép leánya az ő lovagját, ki az ő színeit vitte győzelemre. Ez a minden reményt felülmúló mesés siker azt eredményezte, hogy ezután még nagyobb buzgalommal igyekeztünk Muki pajtással együtt megjavítani a rekordot az újságíró czimborák társaságában. Nap-nap után ugyancsak hangos volt az a rózsabokros udvar s a lapok sport- rovatai ugyancsak hemzsegtek a champion-klub megjavított rekordjainak hírétől. Az összes fővárosi sportegyesületek epebajt kaptak a sárga irigységtől, de a champion-klub virágzott, jobban mint valaha. , Hanem egyszer. A Muki pajtásnak az jutott eszébe, hogy mit ér a nóta czigány nélkül? Kénytelen voltam elismerni, hogy igazsága van. Aznap tehát nemcsak a biczikliket szállítottuk ki kocsin a champion-klub immár rendes helyiségébe, hanem egy czigánybandát is. Micsoda egetverő éljenzéssel fogadtak a czimborák ! Micsoda kakaó, izé, hangulat fogott el mindany- nyiunkat. Az ég is mintha gyönyörűségét találta volna bennünk, legszebb, legköltőibb, leghangulatosabb alkonyát küldte a vigadozókra. Hát még az est? Az a gyönyörű,tejutas,csillagos, holdas est ? Sirt-ritt a hegedű, búgott a klarinét, pengett a czimbalom s a poharak gyakorta össze- összekoczczanának. Ah egy ilyen estét csak átélni lehet, de leírni nem. Mikor az éjféli órákban, egy kissé föl- ocsudva a hűvös éjszakai szellőktől, már egy jó negyed óráig csengettem viczeházmesterünknek, megakartam nézni az órámat, hadd lássam, mennyi ideig várat még a gazember magára. Megdöbbenéssel vettem észre, hogy arany órámnak és lán- czomnak teljesen hült helye van. Később azután homályos sejtéseim támadtak. Igen . . . igen. A Cserebogár után annyira elérzékenyedtem, hogy magam ajándékoztam oda egy csók kíséretében a prímásnak. Ekkor az a már ismert bizonyos villám ismét mutatkozott: Mit szól majd mindéhez Bibulusné asszony? Verejtékezve, dideregve feküdtem le: a reggelre gondoltam. Hopp! Megvan! Rablótámadásnak estem áldozatul! Hiszen úgyis annyit olvashatunk arról:
