Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-20 / 51. szám

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN.

Felelős szerkesztő:

FÁBIÁN ISTVÁN.

Alapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérvárctljára küldendők.

= Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. =

Előfizetési felhívás.

Isten jóvoltából lapunk jelen számával bevégeztük hetedik évfolyamunkat.

Midőn t. előfizetőink becses támogatásáért hálás köszönetét mondunk, Ígérjük, hogy ezután is hűséggel és becsületesen fogjuk munkálni községünk és vidékének minden igaz érdekeit.

Nagy és nehéz munkánkhoz a közönség anyagi és erkölcsi támogatását továbbra is kérjük.

Lapunk mai szamához utalványt mellékeltünk s kérjük az előfizetési dijakat azon mielőbb beküldeni.

Az előfizetési ár marad a régi: Egész évre . 6.~ K.

Félévre. . . 3.— K. Negyedévre . 1.50 K.

Az előfizetések szives megújítását ismételten kérve, mély tisztelettel maradtunk

Szinérváralján, 1910. dec. hó 22.

A „SZINÉRVÁRALJA“

szerkesztősége és kiadóhivatala.

Karácsony.

(F.) Sejtelmesen, misztikusan borul reánk az est. Fenn kigyulnak a fényes csillagok s millió s millió gyertyafény meleg sugárzása mellett ünnepeljük az emberiség megváltójának születési évfordulóját. A szentfa ott sugárzik minden keresztény család lakásában s ha kevesebb, avagy több lobogó láng ékesíti annak ragyogását, teszi fényesebbé, melegebbé annak ünneplését, mégis valamennyi egyformán, valamennyi egyöntetűen azt a nagy tiszteletet, azt a rajongó szeretetet akarja personifi- kálni, amely a keresztény egyház megteremtőjének világra jöttéhez fűződik, annak eljöveteléhez kapcsolódik.

S megkondulnak a harangok az örömteli téli éjszakában s az emberek milliói özönlenek a fényesen kivilágított ünnepélyes templomokba, hogy misével áldozzon a nagy Mindenhatónak azért a kegyéért, hogy ime, az emberek földi szenvedéseinek Megváltóját e világra engedte/ Hogy ama sanyaruságok, ama kínlódások, melyek a legtöbb embernek osztályrészéül jutott, könnyebben elviselhetők legyenek abban a reménységben, hogy a földi szenvedések tulvilági örömökkel váltatnak meg.

Majd kétezer év^előtt a surbaláli éjszakába csak egyetlen fényes csillag su- gára világított be. Az a fény vezérelte a keleti királyokat ahoz a jászolhoz, ahol az emberiség megváltójának megszületnie kelletett. Nem bíborban, nem fényben s nem pompában, hanem a tehénistálló fojtott levegőjű melegében, a kérődző, de senkit sem bántó szelíd állatok társaságában.

S a szent királyok elindultak s magukkal vivék a sok keleti kincseket, mesebeli selyem szőnyegeket, aranyat, kincset

s mindazt a földi jót, mivel az égiek őket megáldották. S vittek tömjént s vittek myrhát, hogy azzal áldozzanak az ész szülöttjének, hogy azzal rójják le hódolatukat azelőtt, ki tudásával, emberszerete- tével megváltja majdan az emberiséget földi szenvedéseitől, megajándékozva őket egy tulvilági gyönyörteli élet reménységével.

S a szent királyok elindultak ama emlékezetes éjszakán s mentek mendegél- tek, miként a gyönyörű legenda azt elmeséli. Vezérük az égi csillag volt, útbaigazítójuk a jóságos pásztorok, kik különben is menedéket szolgáltattak az emberiség későbbi Megváltójának s módot nyújtottak, hogy a rósz emberektől a jóság, a szelídség, a türelem magasztos érzelmei kapcsolódjanak születési tényéhez.

S hiába feküdt ott az egyszerű jászolban, a tehenek, a szamarak s egyéb jámbor kérődzők között, az égi fény mégis elvezette a keleti királyokat, hogy megtalálják azt, akit kerestek s akinek eljövetelét az angyal előre megjósolta nekik.

Az eszme született meg ez emlékezetes éjszakán. Az eszme, melyet hiába rejtünk jászol alá, szegényes tehénistállóba, a fény, mely belőle kisugárzik, hozzá vezérli mindazokat, kik az eszmét kutatva keresik s akik tudják, hogy annak eljövetele, annak megszületése egészen bizonyos.

Ezelőtt majd kétezer esztendővel megszületett az Eszme. Azon a szent, azon a

A. „SZINÉRVÁRALJA“ TÁGÁJA.

Karácsonyi emlékek.

Karácsony, öröm és szeretet ünnepe, nekem csak a fájó visszaemlékezésé vagy ma már! Minden évben felujul ilyenkor a közben hegedő szív sebe. Gyermekkorom ragyogó játékszerekkel megrakott karácsonyfáinak csupán lehulló, száraz fenyőgalyai maradtak meg. De nem ez, ami fájdalmas emlék. Oh nem! Hiszen az időt megállítani nincs hatalmunkban s nem is lenne jó, ha örökké egy helyben maradna az. Hegyes-völgyes uj hazámból a karcsú, fehér tornyos kis szülőfalumba — melynek áldott földjében, akácos temetőjében aluszsza örök álmát a szeretett jó apa — repül vissza lelkem ». . . és leszáll a múltra, e nagy rónaságra«.

A szülei házban vagyok, gondolatban újra átélem gyermekéveim e kedvelt ünnepnapját. Oh milyen szivdobogtató gyönyörűség a kérdés előtt lenni: Vájjon mit hoz a Jézuska? Hogy mi volna az óhajtott tárgy, alig merjük magunknak is elárulni, de egymás között a testvérekkel mégis megbeszéljük azt. Előbb játék- j szerek, különlegesek azok, melyeket csak el- ! képzelünk, de még nem láttunk; majd egy-egy i olvasnivaló szép meséskönyv. A korral együtt j aztán változik az óhajtás, néha az elérhetetlen j után is . .. Később már mint felnőtt, de legkisebb lány, magam vagyok, magam maradtam immár öregedő szüleim mellett. Jó apámnak

névestéjét ünnepeltük karácsony másodnapjának estéjén, minden évben megtartva, de többször csöndes családi körben, csupán a falubeliek megemlékezésével. Előttem vonul el a kép, mintha megelevenednék... Alig alkonyul, már kezdenek felhangzani a falu legifjabb nemzedékének harsány kérdései az ablak előtt: Szabad-e Szent Jánost köszönteni ? Az engedély megadása után nyomban szól is az üdvözítő ének s az ezeket követő versmondások hosszú sora. Elpusztithatlanul ősi szokás ez már falun. Évtizedek, vagy talán századoké is 1 Egyik a másikat — némelyik önmagát is — igyekszik felülmúlni a hangok kiadásában; a nagy buzgalomban el is téved nem egy és szt. János helyett az előző esti szt. Istvánt dicsőíti, minthogy spórolásból ugyanegy köszöntő járja mindkét napon, csupán a nevek változnak — innen a tévedés. Pár óráig eltelik velők az idő, csoportonkint jönnek s vegyesen kapják a jutalmat; krajcár, dió és almából áll ez.

Kiosztás közben egy kis igazságügyi dolog is fordul elő, mit — úgy vélem — némelyiknél az irigység szül: ennek már ne tessék adni, ’sz azokkal is itt volt! A szellemes kópé már párolog is, az árulást hallva. Milyeneket fundál ki — élelmességnek lehetne nevezni, ha egy kis pofátlanság nem járulna hozzá, dupla jutalmat akar, mert hisz ő is kétszer tette meg a magáét.

Elfogynak aztán, lassan tulteszünk rajtuk.

Ekkor érkezik a posta, távollevő szeretteink küldik írásban jókivánataikat, mivel élőszóval nem tehetik mindenkor. Rokonok, jóbarátok emlékeznek meg s lelkileg velünk vannak ők is.

Ezután szünet van kis ideig, majd hallunk az üvegezett terrasz előtti kis udvaron halk lépéseket s helyezkedő alakok mozgását. Tisztában vagyunk vele, hogy az egyházi énekkar fog működni, a karmester ki is adta már a vezető hangokat a négyes férfikarnak.

Egyszerre zendül föl egy kedves köszöntő dal, melynek szövege messze túl emelkedik a gyermekeké fölött, azonban ez is minden jókívánságot foglal magában s midőn pedig az utolsó sorral: »Szeretetben, tiszteletben,boldog légy, sokáig élj«.

Az utolsó hang is elnémul, belép a karmester s rövid, értelmes kis köszöntőt rögtönöz, melyben újólag kifejezi szeretett elnöküknek a kar és maga jókivánatait. Erre jó apám felelve, köszöni a figyelmet s meghatva kéri Isten áldását reájok, nem mulasztván el jóságos intelmét, hogy miként az általuk előadott szép dalok összehangzanak, maradjanak ők is a jövőben ily egyetértő harmóniában. Majd borral kínáljuk meg a tagokat, mit jókedvűen hajtanak föl egyenkint és összesen s megismételve jókívánságaikat, nyugodalmas jóéjt kívánva oszlanak szét.

Több éves, egyszerű képek emlékei ezek már, nekem azonban feledhetetlenek maradnak mindig és az évfordulón meg éppen megele- venülnek mindannyiszor s »könnyben úszik két szemem pillája, valahányszor emlékszem reája!« M.