Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-13 / 50. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szára ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő: FÁBIÁN ISTVÁN. gJUgg* 111111 nnimi.Hii.wjiiT njn ll i _JJ ____BgBBg.l’lgg A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és külcfwfiíKyj'^ valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. — Karácsonyi iparpártolás. (F.) Minden évben, mikor az aktuális vásárlások ideje elérkezik, szükségesnek tartjuk, hogy figyelmeztető szavunkat felemeljük s közönségünket arra szólítsuk fel, hogy karácsonyi szükségleteiket, amennyiben az lehetséges, olyan helyekről szerezzék be, ahol a magyar ipar termékei kerülnek eladásra, a magyar kezek munkájáért kérnek elfogadható árakat. A magyar iparpártolás mindenkor szigorú kötelessége minden magyar honpolgárnak. Hiszen az Ausztriával való közösség megakadályozza egyéb módját a védekezésnek s igy csakis a társadalmi vámsorompó nyújt módot arra, hogy megvédjük jogos érdekeinket s előmozdíthassuk, az amúgy is gyenge s épen pártolás hiányában szenvedő magyar ipar fejlődését. A karácsonyi vásár képezi az iparcikkek fogyasztásának majd legnagyobb százalékát. Ha tehát' a karácsonyi vásár jól beüt a magyar iparosságnak, akkor ujult munkakedvvel, nagyobb energiával láthat neki a munkának s jövőbeli reménysége tápot kap egy újabb nélkülözésekkel, küzdelmekkel teli esztendő végig robotolására. De ha minden esztendőben, a karácsonyt megelőző időszakban szükségesnek találjuk azt, hogy felszólításokkal, cikkekkel szorítsuk a magyar közönséget arra, hogy kötelességét teljesítse, akkor úgy látszik még mindig nem történik semmi sem arra nézve, hogy a magyar ipar, a magyar kéz A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁCÁJA. Borulat. Irta: Lampérth Géza. I Enyhe fuvalmok szárnyán megjött a nap- sugaras kikelet s teleszórla virággal a Bathóék kis udvarát, fehér kék ibolyával, piros kék já- czinttal és tarka tulipánnal ... Az eresz alatt tavaszi vidám kedvvel gerle játszott, csókoló- zott a párjával, a gyöppadon Bathó Béla az édes kis feleségével. Köröttük a tavaszi lég tele volt mámoriíó virágillattal, mint az ő szivük szerelemmel, fölöttük a tavaszi ég tiszta volt és fellegtelen, mint az ő tizhónapos boldogságuk. — Milyen bohó is voltam én — szólt a fiatal asszony — ez a szép tavaszi nap juttatja eszembe, ugy-e tudod miért ? — Nem tudom édes. — Gondolkozzál csak egy kicsit: ma egy éve . .. emlékszel ? — Ma egy éve .. . egy éve... ma ... Hiába, nem emlékszem; hjah a nagy elfoglaltság, az a sok hivatalos gond, az ember arra sem ér rá, hogy a maga dolgait eszében tartsa. így nem emlékszem, hanem a jegyzőkönyvemben, ott minden pontosan fel van jegyezve, majd utána nézek ... —• Köszönöm, kedves albiró ur, köszönöm, csak hagyja, meg vagyok róla győződve, tudom, munkája abban a védelemben részesüljön, amely védelemre feltétlenül szüksége van, hogy különösen az osztrák iparral való versenyében sikerrel küzdhessen meg annak erejével, évszázados múltjában rejlő erősségével s azzal a pártolással, melyben az osztrák kormány s nemzet részéről mindenkor részesült s amelynek mai nagyságát s erejét tulajdonképen köszönheti. Nem történt semmi, sem az illetékes tényezők részéről, sem a magyar .közönség oldaláról, mely a magyar ipar fejlődését, megerősödését előmozdíthatta volna. A kormánykörök gyengék ahhoz, hogy a magyar iparnak támaszául szolgálhasson az osztrák versennyel szemben, a magyar közönség pedig sokkalta érdektelenebb, semhogy az ő közreműködésével a társadalmi vámsorompó üdvös intézménye létesíthető lenne s annak áldásos hatása érezhetővé válnék. Minden maradt tehát a régiben. A magyar ipar még mindig a kezdet nehézségeivel küzködik, amagyar iparos nyomorog s mindenki a földmivelés felé gravitál, mint az egyetlen, állító biztos megélhetési, kenyérszerzési forrás felé. Hogy ez igy jó lenne-e erre azt hiszem senki sem ad igenlő választ. Mindnyájan érezzük a magyar ipar kezdetleges stádiumának káros hatását. Mindnyájan szenvedünk annak átkos hatása alatt, hogy egy vámterületen kell versenyre kellnünk az osztrák mindenkor dédelgetett iparával, de semmit sem teszünk annak leküzdésére. Hagyjuk mindet a régiben s ha a jó Isten hogy pontos, lelkiismeretes ember, mondaná erre a járásbiró ur — szólt a kis menyecske pajkos incselgéssel — én pedig azt mondom, hogy szé- gyeld magad, Béla, még azt is a jegyzőkönyvedbe irod, hátha elolvasná valaki? É ... én, lásd sokkal jobb helyre Írtam — a szivembe. Majd olvasom, igy kezdődik: »Gyönyörű tavaszi nap volt«, nos emlékszel ? — Az valószínű, édes, de nem emlékszem; annyi szép tavaszi nap volt, ah! tavaly különösen sok! — Jogász-majális? . . . — Az már kevesebb. — A Margitszigeten . .. — Ott csak egy és azon az én szememnek, az én szivemnek csak egy leány, csak egyetlenegy ! Emlékszem, igen, te kis bohó, ma egy éve — ott találkoztunk először. Nagyon szép nap volt ez, Ilonka, boldogságom születésnapja. — Hát csakugyan emlékszel? — De milyen apróra ; utolsó szigorlatomat tettem le aznap, estefelé kirándultunk a szigetre, a hajó födélzetén találkoztunk, a Sólyomén. Rózsaszínű ruhád volt, kék pántlikával és gyöngyvirágos kalapod ... A kis Benkő Pista mutatott be, szegény fiú és másnap megakart verekedni velem, mert a második négyest veled fánczoltam. — Milyen bohó is voltam én akkor, az első perezben, mikor megláttuk egymást, megszerettelek a szivem egész szerelmével s úgy vártam azt a napot, mikor egymáséi lehetünk, mint a kis ibolya az első meleg napsugarat . . . és mégis, lásd, mégis úgy féltem néha, nem tudott fenn a magas egekben nem gondoskodna a magyar ipar fejlődéséről s haladásáról más tényező ugyancsak kevés beleavatko- zást tanúsítana ebben a kérdésben. Mit tehet a magyar közönség?! Ez a kérdés merül fel lelki szemeink előtt. Mindent. A németek előszeretettel vásárolják mindazt, amire ez egyetlen jelszó van megörökítve: »Made in Germáni«. Miért ne keresnők mi azokat az iparczikkeket, ahol feltűnően ki lenne tüntetve, hogy »Made in Hungary*, vagyis, hogy készült Magyarországon ?! Bizonyos, hogy erre még az is szükséges lenne, hogy ezek a feliratok a magyar iparcikkekre reá kerüljenek s hogy a törvény szigorúan büntesse, ha ez a felirat idegen iparcikkekre hamisit- tatnék. Egyelőre azonban megelégszünk avval is, ha minden egyes karácsonyi vásárló a kereskedésben megkérdezi^, hogy az általa vásárlandó iparcikk magyár gyártmányu-e s ragaszkodik ahhoz, hogy osakis olyant vegyen, melyet a magyar munkás kéz hozott erre a világra. Ha ezt cselekedjük csupán, akkor is eleget teltünk egyelőre hazafias kötelességünknek. A felsőbb osztályok és a szociálizmus. Ama nemzetek részére, amelyeket az ipar tesz erősekké, hatalmasakká, de különösen azok részére, melyek p.z ipar fejlesztésével egyéb kereseti forrásaik apadását akarják ellensúlyozni, áruiknak kelendősége létkérdés, a kelendőség fokozása pedig nemcsak a kivitel fejlesztésével, tana megbarátkozni a gondolattal, hogy már asz- szony legyek, hogy odahagyjam azt a fényes nagy várost, melyben születtem, nevelkedtem, az örökös vigalmakat, zajos élvezeteket, a társaságot, azt gondoltam: megöl a falu, a magány, a csöndesség . . . Szegény mamám, hiába mondogatta, hogy az igazi boldogságot nem rajtunk kívül, hanem önmagunkban kell keresnünk és megtalálnunk, nem akartam hinni, pedig menynyire igaza volt! Aztán meg mikor meghallottam, hogy ez a büszke patikárus leány azt mondotta volna, hogy nem nyugszik addig, mig meg nem öii (ezzel a gyilkos szóval) a boldogságunkat — pedig mondta, mert arról is gondoskodott, hogy a mi fülünkbe eljusson — hiába tágadtad le váltig, én úgy féltem .. . S most olyan nagyon boldog vagyok, Béla, olyan nagyon boldog ... De néha-néha mégis mintha valami borús sejtelem csapna a szivembe, hogy nem sokáig tart ez a tiszta, nagy boldogságom . . . máskor megint úgy érzem, hogy még sokkal boldogabb leszek máj .. . majd. — Az leszel, még sokkal boldogabb, édes, aranyos kis anyácskám. * S mire az utolsó tulipán is elvirágzott, mikor az első rózsabimbó kipattant, egy iczike- piczike kis jószággal lett gazdagabb a Bathóék háza és nagy, végtelen örömmel. Bathó Béla nyomban egy heti szabadságot kért; azt mondta túláradó örömében, azért van rá szüksége, mert még az apagyilkosnak is meg-
