Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-06 / 49. szám

1910. Debember 6.

(£) 49. szám.

S ZIN É R VA R ALJA

retére kell konstatálnunk, hogy a játék-, különösen a kártyajátékszenvedély nem magyar eredetű, a külföldről, közvetlenül pedig — mint sok más rósz szokásunk — Bécsből lett hozzánk átplántálva. De hogy visszatérjünk a régi időkre, rá kell utalnunk arra, hogy köz-, valamint magánéletünkben gyakran észlelhetjük, hogy a nagy tömeg s nem éppen csak az alacsonyabb néprétegek, hanem a magasranguak mily keveset tudnak a múltról. Előfordul, hogy különben tanult képviselő a parlamentben történeti reflexiókkal fűszerezi beszédét, vagy vélt történeti tényeket mond el, melyeken a múltat igazán ismerő csak mosolyoghat. Különösen gyakran erkölcsi és szociális tekintetekben ítélik meg hamisan a múltnak viszonyát a jelenhez. És a hallgatóság, úgy a parlamentben, mint egyletekben és társaságokban, ellenkezés nélkül fogadja az ilyen fejtegetéseket, mert nincsenek abban a helyzetben, azokat bírálhatni, maguk sem ismervén alaposan a múltat. Hihetetlenül nagy ez a tudatlanság, nem annyira a külső, a politikai, mint inkább a kulturtörténelemben. Sokszor a történelmi szakférfiak, a jogászok és más tudományos férfiak sem ismerik alaposan a régi kulfurállapotokat, annál kevésbbé az általános műveltségű átlagemberek.

így például leginkább arról szólnak a panaszok, hogy a tömeg erkölcse elfajult, anyagi helyzete rosszabbodott, a társadalom erkölcsi élete degenerálódott, a családi élet megromlott, az élvezethajhászat fokozódott, szaporodnak a fajtalanságok és igy tovább; mindezt a múlt teljes ismeretlensége mondatja az erkölcsbirák- kai, csak ez képes az embereket arra vezetni, hogy a jelent a múlt alá helyezzék.

Legalább nem lehet kétség az iránt, hogy mindig voltak emberek, kiket a szerencsejáték csábított, valamint hogy az se lehet kétséges, hogy a jövőben sem lehet az ilyeneket kiirtani. Aki azonban pálcát, akar törni felettük s a mai idők állapotát annyira rettenetesnek találja, az kutassa előbb, minők voltak a viszonyok vagy száz évvel ezelőtt, tehát a »régi jó idők«-ben. 119 évvel korunk előtt, 1781-ben Nicolai Frigyes ezeket írja: »Kártyázni Európaszerte tudvalevőleg a legáltalánosabb társadalmi mulatság... Nem lehet tagadni, hogy a játék növekedő befolyása egész Európában felette káros, hogy elrabolja az időt sok hasznos foglalkozástól és nemesebb szórakozástól, a legrosszabb szenvedélyeket szítja, az erkölcsöket elrontja, az egészségnek árt és egész családokat tesz tönkre.«

Francziaország társadalmi vezető szerepe okolható elsősorban a játékszenvedély elharapód- zásáért. A 17. és 18. században a francia udvarból indult a kártyajátékszenvedély világkörutjára. A német udvari társaság követte legelőbb a francia példát. S tekintve azt a hatalmas befolyást, melyet az akkori német udvar a társadalom minden rétegére gyakorolt, nem lehet csodálni, hogy

a kártya nemcsak a nemeseknél, hanem a jómódú polgároknál is befészkelődött. Még csak a papi udvarok se képeztek kivételt. Különösen emlegetik e tekintetben Bécset. A császár ugyan megtiltotta, hogy nyilvános helyeken kártyázzanak, de a legelőkelőbb udvari méltóságok szívesen bocsátották rendelkezésre e célra magánlakásaikat. »Itt — írja egy szemlélő — pro patria játszanak, még pedig a leguagyobb hazárdjátékokat, úgy, hogy sokan holtig is megemlegetik, ha egyszer résztvettek benne, mert megtörtént, hogy ily helyeken egy hét alatt husz-harminc- ezer forintot is vesztettek egyesek«, ami igen nagy dolog, mert akkor a pénz értéke legalább tízszer annyi volt, mint ma.

Az előbb említett Nicolai ugyanily bécsi tapasztalatokról számol be. Ott, állítása szerint, a játékszenvedély sokkal kevesebb, mint bárhol. A hazárdjátékok sok családot pusztítottak el. »A bon-ton-hoz tartozott, hogy arany tekercseket rakjanak egy kártyára.«

Ha meggondoljuk, hogy akkortájt társadalmi dolgokban Becs sokkal inkább volt iránytűje Magyarországnak, mint ma, bárha ma sem kicsi a befolyása nálunk, ha meggondoljuk továbbá, hogy az akkori bécsi udvari társaság nem csekély mértékben magyar mágnásokból tobzódott össze, akkor megítélhetjük azt is, milyen fokot érhetett el a kártyaszenvedély a száz, kétszáz év előtti Magyarországban.

Félre tehát a múltra való hivatkozással. A jelennek és a jövőnek jobbnak kell lenni a múltnál, ebből induljon ki erkölcsbirálatunk, hogy hatásos legyen.

Az általános műveltség feladata, hogy egyúttal az erkölcsök nemesbítésére hasson. Iparkodjunk szenvedélyeinken uralkodni s megfelelő szelíd eszközökkel másokat is tanítsunk erre, hogy a játékszenvedélyt, melyet teljesen kiküszöbölni sohasem lesz lehetséges, a minimumra szoríthassuk.

HÍREK.

Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a budapesti népiskolai főiskolai tanfolyam központi bizottságának elnökévé négy évi időtartamra dr. Földes Béla egyetemi tanárt, országgyűlési képviselőnket nevezte ki.

Tanári kinevezés. Szabó István végzett középiskolai tanárt, a miniszter gyakorló tanárul a nagybányai állami főgimnáziumhoz nevezte ki.

Küldöttség az igazságügyminiszterhez. Dec. hó 1-én Nagykároly polgármesterének vezetése alatt egy nagyobb küldöttség fog az igazságügyminiszter elé járulni, hogy kieszközölje, miszerint a felállítandó törvényszékek közül, ami a polgári perrendtartás életbeléptetésével kapcsolatosan fog megtörténni, Nagykároly város fogja kapni az egyiket.

landozhatott erre, de ebben sem volt bizonyos. Ment hát előre, a sarjadozó puha lucskos földben, a virágos, domborodó földpupok közé. Távolban a szomorúság mentője megfordított fáklyával állott, a márvány-angyal zokogva borult, egy oszlopkőre és a kis sírok mellett olcsó fakeresztek szomorkodiak.

Szomorúan és hangtalanul nevetett, vállát vonta és suttogott.

— Mindez olyan, mint egy álom . . . akár csak egy szomorú, rejtelmes álom.

Vájjon hol volt ? Bizonyára nem is tudta. Mintegy alvajáró bámult maga köré s ment, ment előre a nedves, aranyos tavaszban. Ártatlan hangú csengettyűk csilingeltek. A halk szélben borzasztó bánat futamai csuklottak meg s fenn a kék menyboltban angyalok tört sírását lehetett hallani.

Micsoda ünnep volt ? Micsoda emlékek tértek vissza?

Lehet, bogy a szomorúság ünnepe volt és a szerelem emlékei sírtak. Ez a szomorú idegen talán szerelmes volt egy gyönyörű szőke asszonyba s ezen a világos szombat délutánon annyira túlcsordult a szive, hogy nem bírva magával, idejött velük. Az asszony bizonyára nehéz kávébarna bársonyruhát hord, komoly szőke haját már hátrasimitja, nedves szemeiben félve csillan fel az ősz s csak forró testén érzik még a tavasz lüktetése. Képzeljétek el e nőt, amint ezt a pely- hetlen állu fiút őrülten, éhesen csókolja, selymes szobájában, ahol ijedten rezzennek össze a drága csecsebecsék s megmozdulnak a falon a komor velenczei képek. Képzeljétek el és talán megértitek ezt az érthetetlen fiút. De miért mondom el ezt ? Lehet, hogy ez az asszony nem is él s csak én koholtam ez álombajáró, ködös lovag mellé aranyos háttérül.

Sokáig andalgott a szomorúság mezőin. Körültekintgetett. Távolban széles mezők nyújtózkodtak, szélmalmok forognak, kocsik jártak. Minden szomorú volt ez ernyedt álmos szombat délutánon, mikor a szív tele van habkönnyű ál- ! mokkái és nehéz kétséggel. Egy ember jött a határon, azután eltűnt. Egy dal hangzott fel s elnémult. Egy füstgomoly szállt fel és szerte züllött a levegő magasságában. Mindez fájt neki, hogy szinte könnyezni szeretett volna, A temető szélén állott már ismeretien, törpe sírok között. Mellette a temető mély árka zöld, pállott vizével, boltorján-tövisével, csalitjával, nehéz, furcsa illatával. Ember, ameddig szem ellát, sehol. Ebben a nagy némaságban pedig fojtogatni kezdte a bánat, a szív szent, névtelen bánata s üres szemekkel ügyetlenül leült egyik elhagyatott sirhalomra.

Révetegen tekintett maga köré, amint arczáa az élet rózsáival az enyészet dombján merengett.

Nem is tudom, milyen sokáig ült ez a fekete fiú a virágozni kezdő sirhalmon, nem is merem sejteni, miért, hisz azt sem tudom, honnan jött és hova ment. Még azt sem mondhatom meg, hogy ez a könnyező ember én voltam-e, vagy te. De hogyha rágondolok, elfog a sirás és zokogni szeretnék, mint ő, ott a temető árka mellett, amint halaványan, összetörve leült egy ismeretlen, elhagyatott sirhalomra.

Mindez olyan,mint egy szomorú, rejtelmes álom.

Kinevezés. A Papp Gizella lemondása folytán megürült apai áll. el. isk. tanítónői állásra Papolczy Mariska, oki. tanítónőt nevezte ki a vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter. A kinevezettnek és kedves szüleinek, kikben jeles munkatársainkat van szerencsénk tisztelni, egyenként és összesen őszinte gratulációnkat küldjük.

Kinevezés. Csaba Adorján főispán dr Fa- lussy Alajos ügyvédjelöltet díjas közigazgatási gyakornokká nevezte ki.

A király köszöneté. Őfelsége a király a miniszterelnök utján köszönetét fejezte ki Szatmár- vármegye közönségének azon hódolatáért, melyet nyolcvanadik születésnapja alkalmából felirati- lag tolmácsolt. A miniszterelnök értesítése igy hangzik :

Nagyságos Ilosvai Aladár urnák

Szatmárvármegye alispánjának.

Nagykároly.

0 Császári és apostoli királyi Felsége Szatmárvármegye közönségének legmagasabb születésnapja alkalmából felterjesztett hódolatteljes diszfeliratát köszönettel fogadta s legkegyelmesebben elrendelni méltóztatolt, hogy ezen disz- feürat a legfelsőbb hitbizományi könyvtárban őriztessék.

Erről Nagyságodat, hivatkozással folyó évi szept. 12-én 18.011. szám alatt kelt felterjesztésre, további intézkedés végett értesítem.

Budapest, 1910. nov. hó 15 én.

A miniszterelnök helyett: Jeszenszky s. k ,

államtitkár.

Halálozás. A nagykolcsi ref. egyház fájdalmas szivvel tudatja, hogy nagyíiszteletü Tóth Dániel nagykolcsi ref. lelkész, egyházmegyei ta- nácsbiró, vármegyei bizottsági tag, stb. hü és érdemdús lelkészségének 35-ik, életének 63-ik évében, rövid szenvedés után az Urban elhunyt. A megboldogult földi maradványai folyó hó 4-én, vasárnap délelőtt 10 órakor fognak az anyaföldnek átadatni. Az Ur nyugosztalja meg az ő hiv szolgáját! Nagykolcs, 1910. december 2. A nagykocsi ref. egyház.

Jegyzőválasztás lesz a borválaszuti körjegyzőségben e hó 20-án. Az aránylag csekély jövedelmű jegyzőségre sok pályázó jelentkezett. Pályázik az állásra az eddigi helyettes, sőt egyszer már sorshúzás következtében megválasztott jegyző is, Cservenka János, ügy tudjuk, hogy Gservenka a nép javát munkálja, de oly modorban, hogy felebbvalóinak megelégedését és dicséretét is teljes mértékben kiérdemli. Ilyen ember mellőzése, aki különben sok évi helyelteskedésével is rászolgált az állandó kenyérre, igazán nem válna dicsőségére az amúgy is sokszor súlyos kritikát kihívó közigazgatásnak. Főszolgabiránk helyes álláspontját ilyen kérdésekben ismerjük s egész nyugodtan merjük jósolni, hogy a magyarság tekintetében is fölötte fontos borválaszuti jegyzői állásra Cservenka János lesz megválasztva.

Megszűnt iskola. A m. kir. vallás- és közoktatási miniszter elrendelte a Nagysomkuton levő megán polgári leányiskola bezáratását.

Vasúti revizió. A debreczeni keresk. és iparkamara a gyermekek utazási kedvezménye tárgyában azt kívánja, hogy 2 éves korig díjmentesen, 12 éves korig kedvezményes jegygyei utazhassanak. Az utazás megszakítására nézve az a véleménye, hogy az minden utbaeső állomáson engedélyeztessék, mert ez idegenforgalmi szempontból éppen Magyarországra nézve- látszik előnyösnek.

Tanítónő mint kaució. A honvédelmi miniszter egy konkrét esetből kifolyólag megengedte, hogy aktiv katonatisztek oly tanítónőket, akiknek 2000 korona jövedelmük van, nőül vehessenek. Az indokolás azt mondja, hogy a fizetés megfelel a kaució kamatának.

A vasárnapi munkaszün8i karácson előtti fölfüggesztése tárgyában a debreczeni keresk. és iparkamara nem pártolta a pozsonyi fölterjesztést legutóbbi ülésén. Szerinte csak akkor kell fölfüggeszteni a munkaszünetet, ha karácson első napja a hét első felére esik.

A cognac mint szápitőszer. Margit olasz királyné tudvalevőleg a legszebb uralkodónők egyike Európában, arcbőre rendkívül tiszta és csodálatosan lágy és sima. Az osztrák-magyar nagykövetség attaséja nemrég bókot mondott erre nézve a királynénak, aki mosolyogva azt