Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-27 / 39. szám
Szinérváralja, 1910. Szeptember 27. — 39. szám. Hetedik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Színérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Divat ő fensége! (F. É.) Az ajtónkon kopogtat az ősz. Künnt szomorúan sivit a szél s az erdők sárga avarja közt megroppan talpunk alatt az elszáradt levél. A mókus ijjedten megugrik jöttünkre s a fáról leperdül a mogyoró érett gyümölcse. Szomorú, busongó idő kedvetleniti a fáradt lelkeket. De annál vigabb, annál pezsgőbb élet jellemzi azokat a műhelyeket, melyek az életnek, a hiúságnak, a tetszelgésnek szerszámait juttatják az emberiségnek. A ruha, kalap, fehérnemű, prémesek, cipészek műhelyében dali jókedv uralkodik, mert itt van az ősz, itt van újra, s mindenkinek minden újra kell, hogy teljék. Jaj annak a férjnek, vagy családapának, aki nem tud a ládafiából ilyenkor annyit előkaparni, amennyiért, mind azt a sok haszontalan cifraságot megvehesse, mit Divat ő fensége az őszi idényre előir. Inkább meg se szülessék sem mint, hogy feleségét, avagy eladó leányát ne a legújabb párisi kreációk szerint öltöztesse. Pedig hát, kutya fékom adta, a mostani divat kissé borsosán drága. S a ravasz divat kieszelői még arra is gondoltak, hogy a cipő, fehérnemű s mindama toillet- cikkek, melyeket azelőtt gondosan ellepleztek, most a maga meztelenségében, teljes élethűen eiőtárassék. A szoknyák rövidek hogy a szép cipő és harisnya jobban előtűnjék. S igy azokon sem lehet semmit sem megtakarítani. A ruhák szabása olyan A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Búcsú. Örökre Tőled búcsúzom! Hozzád örökké vissza vágyom ! . . . Te más utón! Én más utón 1 Mindig veled! Örökre Tőled távol! I > Alßr© a.« Hortense. Volt tanulólársam, doktor Enviers Róbert félsötét szobában fogadott engem; mély sötétségben volt a szoba minden sarka és csak a a kályha előtt fekvő kis szőnyeget világitotía meg reszkető fényével a kályha tüze. A lámpa mélyen le volt csavarva és már érkezésekor összeszori- totta szivemet a gyász és kétségbeesés megérzése, amely a szobát betölteni látszott. — Ah, te vagy, szép tőled, hogy eljöttél. Róbert bizonytalan gesztussal nyújtotta felém a kezét. Csak hárrom eve, hogy nem láttuk egymást. Oldalt fordult és halkan mondta: — A barátom, akit már többször említettem, — a feleségem. A gyér világításban karcsú nőalakot pillantottam meg, aki egy karosszékben ült, fáradtan ravasz módon eszeltelett ki, hogy ahhoz csakis a divatos fehérnemüek hordhatók. A kalapokról ne is beszéljünk. Mert az nem is mehet asszony vagy leányszámba, kinek picinyke kalapján 500 koronás toll nem lengedezik. A madárvédő egyesületek ugyancsak zajtalan s láthatatlan működést fejthetnek ki, hogy megengedik, hogy egész madárerdők ri-koltsana; le a legújabb divatu fejdiszekről. A minap beszéltem egy házasulandó fiatalemberrel s megkérdeztem, hogy vájjon mire vár még, hogy nem akar megnősülni. Mire az szomorúan válaszolt: — Hja kedves uram bátyám, az én keresetemhez nagyon is drága a mai divat! Pedig ez a fiatalember a jobban situál- tak közé tartozott s bizony emlékezem, hogy jó magam, az ő korában még a felét sem kerestem annak, mit ő most jövedelmének nevezhet s mégis a legkapósabb fiatalemberek közzé tartoztam három várt- megye körzetében. Drága a divat! Ezt a panaszt gyakran hallhatjuk ismételni s különösen a városi ember az, kit ez a rosszindulatú ördög mindenfelé elüldöz s fáradhatatlan a bosz- szantásában. A drága divathoz járul még a divatosan drága lakás is. A modern építészet minden kényelmet megad az általa alkotott lakásokban, de ugyan ki győzi azokat a rettenetes béreket fizetni, amely ezzel a divatos mindenfajta kényelemmel együtt jár. Divat ő fensége pedig mégis diadalés törődötten. Félig felemelkedett és elnyomott, de mégis csengő hangon mondta: — Isten hozta nálunk! — Barátom széket tolt felém és én némán ültem le. Róbert csak néhány hónap óta volt nős, de feleségével már évekkel ezelőtt ismerkedett meg; tudtam, hogy imádják egymást. Róbert vontatottan érdeklődött, egészségesnek érzem-e magamat és miképp alakult az I életem ? Kimerítően mondtam el neki mindent, azután I én kérdeztem : — Hát te Pajtás ? Reményiem, hogy nagyon ' boldogan élsz ? — I—gén . . . Halkan furcsa hangsulylyal mondta; fel- kaczagott és hozzátette: — Boldog. Persze . . . persze. A felesége köhécseíve állt fel a helyéről és felém fordult: — Bocsánatot kérek, de vissza kell vonulnom, nem jól vagyok ma este. A férjéhez ment, aki ajkaival érintette a homlokát, azután automata módjára és iehor- gasztotl fejjel ment az ajtó felé. Hallgattunk, végre Róbert rekedt hangon kezdett el beszélni: —- Az kérdezted az imént, hogy boldog vagyok-e ? — Hazudtam mikor igennel feleltem, el vagyok veszve, kimondhatatlanul boldogtalan vagyok. Az életem egy folytonos tortúra. másán farija bevonulőját s legfeljebb azt érheti el csupán, hogy egy pár családapának, meg a szerető férjnek okoz egynéhány álmatlan éjszakát, hogy uramfia! — honnan is teremtsék elő mind azt a sok költséget, melylyel a divatnak járó hódolat ceremóniája jár. S e kis írásunkban nem is azt a célt óhajijuk szolgálni, hogy talán kesztyűt dobva a divatnak azt kiküszöbölni szándékoznak, — távol e jámbór óhaj tőlünk, — mert lehetetlent megkísérelni amúgy is hiábavaló fáradtság lenne, hanem csakis az őszi idő borongós hangulata az, mely erre a divatos és költséges eszmére vitt bennünket. Azután meg nincs kizárva, ha a mai lányok és lányos mamák megtudják, hogy a házasulandó fiatalembereket a divat túlságos hódolata távol tart minden komolyabb szándéktól, hogy akkor talán mégis akad egy-kettő aki inkább a lányát szeretné jól férjhez adni, semmint, hogy azt a célt érje el, hogy az ő leánya a legdivatosabban öltözködő delnő az egész városban. Iskolabetegség. Sok mindenféle járvány között, amelyek igy gyümölcsérés idején köszöntenek be, van egy kedves ismerősünk, amelyjőszről-őszre megjelenik a maga szokásos kopott teilettjében — az iskolabetegség! Közönségesen azt tartják ugyam hogy ez a betegség kis diákoknál fordul elő; a való azonban az, hogy itt felnőttek, a szülők beteg— Ah, pajtás úgy meredsz rám, mint egy őrültre ... ne hidd, hogy elvesztettem az eszemet ... de már közel vagyok hozzá . . . — Csilapulj Róbert! mondtam lesújtva. Talán csak képzelődöl . . . — Nem képzelődöm ... a boldogtalanság itt lakik velünk éjjel-nappal velünk van . .. nem érted ugy-e? Tudd meg hát, hogy közöttem és a között egy halott árnyéka lebeg, a bűn vigyorog felénk! . . . Hosszabb szünet után folytatta: — Jól ismered elmúlt életemet, ezért be- valihatok neked mindent. A feleségem első házassága boldogtalan volt. Három évvel ezelőtt ismertem meg. El se képzelheted, hogy mily őrülten szerettük egymást, dacára annak, hogy nem lehettünk egymásé, mert én egészen szegény voltam és csak a keresetemből tartottam fenn magam. Nem vétettünk a férj ellen, a szerelmünk tiszta volt egészen és csak azért mutatkoztam be az urának, hogy többször láthassam Hortenset. Nem akarok beszélni a sok becstelenségről, annak a harmadiknak szerepéről, aki tolvajként jön be a férj házába és becsületes mosolylyal fog vele kezet. Egy évnél tovább válaltam a szerepet 1 Azután következett az a borzalmas eset, amely megmérgezte mindkettőnk borzalmas életét . . . A férj vidéki birtokán tartózkodtam. Nagy barátja volt a vadászatnak és bennünket sokszor hagyott magunkra. Egy délután, amikor a szalonban beszélgettem Hortensei, hirtelen rémületes sikitás hallatszott a kertben. Kirohantunk és } egy pádon láttuk meg a bárót, balálsápadt
